Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-08 / 81. szám
1997. április 8., kedd 3. oldal Megyei Körkép Toll végen Csakazértis mosoly T?: a történet két helyütt formálódott. Mezőkövesden betértem L-j az élelmiszer-áruházba, s a gondolák közt bóklászva egyre nagyobb riadalommal figyeltem a vészesen felszökött árakat. Kezdtem felborzolódni, ám időben elhessentettem az ingerlő gondolatokat, s a kinti fényre koncentráltam: arra, hogy a sötétlő felhők közül kiszökött a nap. Mindjárt más lett a világ. Észre sem vettem, hogy dudorászva nézelődöm. Felfigyelt azonban erre egy 75 esztendő körüli hölgy. Hozzám lépett, s a jókedv forrásáról érdeklődött. Mondtam neki: nincs ebben semmi különös. Rá kell mosolyogni a világra, s az viszonozza ezt a megközelítést. Pár nappal később amiatt dühönghettem volna az egri nagypostán, hogy túlontúl fütenek, hogy rendületlenül izzadok, ám megint messzire parancsoltam a háborgást, s valamiféle dallamot csalogattam elő emlékezetemből. Egy kislány csodálkozott rám, s meg is kérdezte: bácsi, te miért énekelsz? Rögvest feleltem: baj ez, inkább sírjak? Kissé töprengett. Rájöttem, mindent ért. Meg is jegyezte:- Dehogyis. Maradj inkább ilyennek! Tfár, hogy sokan nem hallgatunk rá, pedig biztatása valais mennyiünknek szól. Akár esik, akár fúj... Pécsi István A borvidék legértékesebb szőlői sérülnek... (Folytatás az 1. oldalról)- Egyébként a hegyközség azért nem ért egyet a létesítmény megépítésével, mert az az ezerméteres védősávot figyelembe véve 67 hektár szőlőt és 150 termelőt érint. A hegyközség úgy véli, hogy a tervezés nem volt kellően előkészítve, hiszen az előzetes környezeti hatástanulmány már az említett területre vonatkozott. Ennek alapmotívuma pedig, amint a tervezetben olvasható: „a telep elhelyezése szerencsésnek tekinthető, mert nem kell jelentős lakossági ellenállásra számítani...”- A hegyközség a mai ön- kormányzati közgyűlésre meghívást kapott, amelynek képviseletében remélhetőleg részletesen kifejthetem, hogy az Egri Hegyközség nem ért egyet az említett terület általános rendeSzerdán délután 3 órától 5-ig a Mentálhigiénés Csoport a Városháza dísztermében az iskolai szorongásról rendez kerekasz- tal-előadást óvodapedagógusoknak, általános és középiskolai tanároknak, diákoknak. A megnyitóbeszédet dr. Rin- gelhann György polgármester mondja, majd dr. Ignácz Piroska klinikus szakpszichológus Egy mondat a szorongásról címmel tartja meg előadását. A zárszó is a pszichológusé, aki az életvitel és a pszichoszomatikus betegségek összefüggéseit tárja fel. Balázsné Csuha Mária pszichológus a szorongás kialakulásának tényezőit sorolja el. Bimbó Zoltánné pedagógus- mentálhigiénikus a szorongásnak a gyermek játékában való megjelenéséről beszél. Privatizációs ajánlat Gyöngyösön: magánkézbe kerülne a kórházi labor? zési tervével és a részletes rendezési terv jóváhagyásával. Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy ne létesítsenek Eger határában regionális kommunális- hulladék-lerakót, mert az növeli az ottani környezeti terheltséget. Ezért az illetékeseknek a hevesi megyeszékhelyen 3-4 alkalmas helyet kellene megjelölniük a lerakóhely kialakítására, ahol részletes környezeti hatástanulmányt folytatnának. Ennél pedig vegyék figyelembe - amit eddig pem tettek - az egri történelmi borvidék szőlő- és bortermő területeinek érdekeit is. Egyébként is jelenleg a borvidéken hétszáz hektár a szőlőterület, és ennek mintegy tíz százalékát érintené az említett tervezet módosítása. Ez pedig nemcsak néhány száz termelő, hanem a majdan itt élő egriek érdekeit is sérti. (Folytatás az 1. oldalról) Ráadásul - tette hozzá - e nézet nem csupán megyei álláspont, hiszen a Magyar Orvosi Kamara is úgy foglalt állást, hogy az említett jogszabályok létrejöttéig nem támogat semmiféle privatizációt a fekvőbeteg-ellátást végző intézményekben. Fontos szempont - miként ez az egészségügyi tárca vezetőjének szájából elhangzott -, hogy a magánosítás vajon jelent-e többletforrást az érintett intézmény számára, illetve javul-e ezáltal a hatékonyság. Tény persze, hogy a gyöngyösi kórház komoly - 70 milliós - adóssággal küzd, amely vélhetően tovább növekszik. Nem vitatható, hogy ezt kezelni kell, ám - fejtette ki a megyei orvoskamara elnöke - ez nem indokolja, hogy körültekintés nélkül, ráadásul bizonyos fokig kiszolgáltatott helyzetben rögtön igent mondjanak az' első „kérőnek”. Nem is beszélve arról, hogy az intézményen belüli munkakapcsolatok zökkenőmentességét a továbbiak folyamán is biztosítani kell. Eltekintve a konkrét ajánlattól és ajánlattévőtől, dr. Mánya úgy véli: ma az egészségügyben is zűrzavaros állapotok uralkodnak. Ezért óvakodni kell attól, hogy valakik - teszem azt egy kórház különféle egységeinek „kimazsolázásá- val” - ezt a maguk javára fordíthassák. Nem vitatható, hogy a fenntartás költségei alatt nyögő ön- kormányzat számára előnyöket rejtene például a laboratórium magánkézbe adása: mert ugye, ott vannak az elkerülhetetlen fejlesztések, nem is szólva arról, hogy a laborban dolgozók rögvest „kikerülnének" a közalkalmazotti létszámból, azaz a leépítés is megoldódna.- Számunkra egy a fontos - tette hozzá dr. Mánya Kristóf-: a szolgáltatás elérhetőségének, az ellátásnak a biztonsága. Igazán ugyanis ez szolgálja a betegek érdekeit.- Az ügy még rendkívül képlékeny - mondta érdeklődésünkre dr. Lukács Tóth Gyula, a Bugát Pál Kórház orvos-igazgatója -, azaz valóban csupán az ajánlat szintjén mozog. Számomra például szimpatikus az az elképzelés, hogy a kft. 1997- ben is a tavalyi árakon nyújtaná a szolgáltatásait. Nem hallgathatom el viszont, hogy számos olyan pont van, amelyeket személy szerint én is elfogadhatatlannak tartok. Szükséges továbbá, hogy az önkormányzat olyan adatok, számítások birtokába jusson (bevételek, kiadások stb.), amelyek elősegíthetik az esetleges döntést.-Igazgató úr! Egészen pontosan mit jelentene a labor magánkézbe adása: mindent, amit ma a „laboratórium" szó testesít meg?- Nem, szó sincs erről. Jelen esetben funkcionális privatizációról lenne szó. Érthetőbben: az eszközök továbbra is a jelenlegi tulajdonos, a város birtokában maradnának, csupán a működtetés kerülne más kezébe.-Azaz, a dolgozókat foglalkoztatná más. S mi van akkor, ha ennek a garnitúrának az új „főnök” azt mondja: köszönöm szépen, de önre-önökre nem tartok igényt?-Nézze, a dolgozókat már több körben tájékoztattuk, de a megnyugtatásukra most is kijelentem: ha sor kerülne e privatizációra (bár ismétlem: még a kezdet kezdetén vagyunk), ragaszkodom ahhoz, hogy a teljes létszámot átvegyék. Ez az egyik olyan lényegi kérdés, amely tekintetében biztosítékot kell kapnunk.- Már csak egyet áruljon el... Ha a kórház számára veszteséges a laboratórium működtetése (nem is szólva arról, hogy a fekvőbeteg-ellátással kapcsolatban ma alig hallani a „jó üzlet" kifejezést), miért érné meg egy cégnek itt ügyködni?-A kérdés abszolút jogos. Minden részletre kiterjedő választ magam se tudok adni, ám információim szerint itt egy vegyszergyártó cégről van szó, amely ilyenformán fix piacot biztosítana saját termékeinek, ezen túlmenően - gondolom - önmagának nem annyiért adná a labormunkához szükséges anyagokat, mint egy külső vevőnek, azaz gazdaságosabban tevékenykedhetne. (stanga) Előadások az iskolai szorongásról A Budapest Táncszínház bemutatója Egerben Arcok, érintések, emberek Műfajuk: klasszikus balett elemeire épülő dzsessztánc Vasárnap este ritkán látható igényes produkcióval lépett fel Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban a Budapest Táncszínház. Műfajuk (amelyből ezúttal is ízelítőt kaphattak az érdeklődők) a klasszikus balett elemeire épülő dzsessztánc. Többéves folyamat eredményeként ma a mozgásművészeteknek komoly bázisa, értő és érzékeny közönsége van városunkban. A fővárosi társulat egyik szólistája, Barta Dóra sikeres tánciskolát vezet az Ifjúsági Házban Pódium Ezúttal a távlatokat mutatta meg a táncpedagógus a növendékeknek. A Mi újság? című rendkívül szellemes etűd, amit Zachár Lóránttól együtt adtak elő, Horgas Adám zenéjére és Molnár Éva koreográfiájára, technikai kimunkáltságban, ötletekben is egy új, oldottabb látásmódot közvetített az eddig megszokottnál. A Földi Béla vezette kilenctagú társulat mellesleg 1991- ben alakult, s azóta már nemzetközi porondon is többször bizonyította kiemelkedő tehetségét és tudását. Külföldi koreográfusokkal is dolgoznak, így a Párizsban élő Raza Hammadival, akinek Angelica Ianatos zenéjére írt koreográfiája, az Archipel, egy görög halászfalu emberi konfliktusait örökíti meg gazdagon, lí- raian, tisztán. Az Arcok (Földi Béla megfogalmazásában) pedig az alapvetően fontos emberi viszonylatokról: igazodásainkról, elválásokról és összeolvadásokról szólt. (jámbor) Az egri térség gazdaságfejlesztésére Új típusú együttműködés a kereskedelmi bankokkal A CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. egyik első embere folytatott tegnap megbeszélést az egri városházán - (a dinamikusan fejlődő pénzintézetet a cég vezető reklámarcáról, a színész Cserhalmi Györgyről ismerhetjük). Dr. Hárshegyi Frigyes, a tőkepiaci műveleteket irányító banki vezető tájékoztatást adott a pénzintézet üzletpolitikájának főbb kérdéseiről, elemezte a befektetési és a hitelpiac helyzetét, véleményt nyilvánított az inflációs várakozásokról és a kamatszintekről. Az ügyvezető igazgató kifejtette: a CIB - mint jelentős középbank - részt kíván vállalni Eger és térsége gazdaságfejlesztési terveinek finanszírozásából. Szó esett arról, hogy a bank iparfejlesztési és esetleg az önkormányzati elképzelések megvalósításába is bekapcsolódik. A CIB, illetve a brókercége és az egri önkormányzat között most is léteznek üzleti kapcsolatok. Habis László alpolgármester az önkormányzat gazdaságpolitikáját és pénzügyi helyzetét ismertetve kifejtette, hogy új típusú együttműködésre más kereskedelmi bankoktól is kaptak ajánlatokat. Ezért a konkrét döntést megelőzően a feltételek versenyeztetésére és mérlegelésére bizottsági egyeztetésekre van szükség. Az ön- kormányzati beruházások finanszírozásáról, ezen belül azok konstrukciójáról a későbbiekben születnek javaslatok. Hárshegyi Frigyes (balról az első) és Habis László tárgyal az alpolgármester irodájában fotó: perl marton Reklámtáska A busz utasai között feltűnik egy kifogástalanul öltözött hölgy, kezében egy remekbe szabott táskával. A fényes papírtasak annyira megtetszik, hogy jobban megnézem: ugyan honnan vette? A színes kiegészítő apró virágmintákkal valamit reklámoz. Rajta diszkrét csíkban egy felirat: Hungaro C... (ez itt nem a reklám helye). A táskán étkezési műbeleket gyártó cég hirdeti ilyen magakelletően termékeit. (j.i.) Meditáció Hevesen Csütörtökön 18 órakor a hevesi művelődési házban a transzcendentális meditáció programjának kidolgozója, Maha- rishi Mehesh Jógy tart előadást. Egerben UFO-klub Ma este 6 órakor a Megyei Művelődési Központban Déri Zsuzsa természetgyógyász tart az UFO-klub tagjainak előadást az öngyógyításról és a növényekkel való kommunikálásról. Nyugdíjasok versenye Ma 14 órakor a Megyei Művelődési Központ Életet az Éveknek klubja szervezésében délutánt betöltő vers- és prózamondó versenyre kerül sor. Kórushangverseny Ma este 7-kor a Megyei Művelődési Központban a siegeni Union vegyes kar és a Movendo kórus hangversenyére kerül sor. Olvasólámpa Egerben Ma este 6 órától az egri Ifjúsági Házban Jankovits Marcell előadásában mindennapi jelképeinkről lesz szó az Olvasólámpa előadásában. Privát Nihil-buli Tavaszköszöntő házibuli lesz a MAS-klubban szerdán este 8 órakor. A fellépő zenekar a Privát Nihil, utána táncőrületre várják a fiatalokat. A belépés ingyenes. HEVES "í" HÍRLAP AitenmwUüuvtBmbufenrta'unLiM ; UGYELETE: Újságíró: JÁMBOR ILDIKÓ Telefon -(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646 í L •îls ÚJ TELEFONTÉMA! Tetszőleges díjcsomaggal! Most két remek készülék közül is választhat - kedvezőnél is kedvezőbb áron! Az ERICSSON GA 318-as és a NOKIA 1611*-es készülékek ára új WESTEL 900 előfizetéssel együtt most csak nettó 19.900 Ft!- akár a SZERVUSZ!, akár valamelyik EUROFON díjcsomagot választja. Ha érdekli az új. izgalmas telefontéma, lépjen velünk kapcsolatba, amíg a készlet tart! Várjuk a WESTEL 900 mintaboltjaiban, a Fotex, az Ofotért, a Keravill kijelölt üzleteiben, valamint a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban és az üzletkötőknél! •Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. WESTEL 900 mintabolt: Eger. Bajcsy Zs. u. 3. tel: 06-36/411-900, 06-30/433-900 Ofotért: Gyöngyös. Fő tér 2. tel: 06-37/31 1-776 További feltételekről információ az üzletekben és a 06-30/800-000, 06-30/30-30-30, 06-1/265-90-90, http://www.westel900.hu iiiesiüi I