Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-30 / 100. szám
Ünnepi Magazin Akkor még inkább jobb, ahol egy bankár uralkodik Konrád Györggyel irodalomról, közügyekről, szenvedélyekről, nőkről ~w-j^onrád György girosz- kópikus ember. Belső pörgettyű segíti az A- »■ egyensúly fenntartásában, vezérli, stabilizálja szellemi térbeli helyzetét. Inkább egyesítő, semmint felosztó. Bár a bevett, hagyományos formuláktól elütő kijelentéseivel, indokolt, de egyéni véleményével képes vihart támasztani. Alaposan megágyazott mederben halad, a szerep komoly és önironikus átélése jellemzi. Konrád Györggyel az egri MAS-klub- ban megtartott irodalmi estje előtt beszélgettünk. Ezt, valamint a nyilvános találkozás legérdekesebb pillanatait adjuk most közre Kedves Olvasóinknak. A kiemelt idézetek az író munkáiból valók, s hitünk szerint kiegészítik, fölerősítik vagy éppenséggel ellenpontozzák a szöveget.- Ha egyáltalán személyes karrierről beszélhetek, akkor azt A látogató című regényemnek köszönhetem, amely később tizenhárom országban jelent meg. A hazai meglehetősen rosszindulatú fogadtatás egyáltalán nem volt érdekes, hogy ki mit mond róla itt, nálunk, az ugyanis Hegyeshalmon túl senkit sem érdekelt.-Azzal az állítással, hogy a magyar írótársadalom olyany- nyira megosztott, nem nagyon értek egyet. Az, hogy ki a jó író, azt az írók nagyjából maguk is tudják. Lehetnek persze szimpátiák, politikai ellenszenvek, de az is nyilvánvaló, kinek a szövege ér valamit és kié nem. Azért léteznek kezdeményezések. Például egy írócsoport, amit egy időben úgy hívtak, hogy Örley-kör. Ők meginvitáltak, hogy szeretnének egy úgynevezett írók társaságát megalapítani (az írók Társasága a napokban hivatalosan is megalakult - a szerk.). Ebben azok az írók szerepelnek, akiket én is figyelemre méltónak tartok, főként nálam fiatalabbak. Az irodalom ugyanis nem politika, tehát a szervezete sem indokolja, hogy úgy nézzen ki, mint egy politikai szervezet. Az íróknak nincs szükségük ilyen mértékű képviseletre. A régi, már megszokott alapállás szerint a rendszer tanítja az írót, az író tanítja a népet, megy az ideológiai ráhatás, és néha az írószövetség megvédi az írót, ha valami renitens dolgot mondott.- Részt vettem az írószövetség legutóbbi választmányi ülésén, és fölvettünk legalább huszonöt embert, akik közül bizony én egyiket sem ismertem. A többiek se nagyon, de Volt, aki javasolta, támogatta őket. Most már 1200 fős tagság körül vagyunk, de én még a választmányból sem ismerek jó néhány arcot. Ezzel szemben az írók tényleges összejöveteli formája, a kölcsönös párbeszéd, a diskurzus, körbeülni az asztalt. Ez a most szerveződő társaság is ezt szeretné tenni. Az írószövetségben tulajdonképpen benne van mindenki, aki két könyvet írt. Ez pedig lehet jó, és lehet rossz is. Most van ez a társaság, akik egymással valamiképpen hangot tudnak fogni. Egyébként az írószövetségben is több, alapjában véve 7-8 írószervezet él: írókamara, független írók szövetsége, a PEN Club.-Nem olyan nagy dráma, hogy van még egy. Aki akar, belép, aki akar, kilép. Aki akar, az benne van az egyikben, és természetesen benne van a másikban is. Ezek nem egymás ellen harcoló szervezetek. Én például nem lépek ki az írószövetségből, de csatlakozom az új társasághoz, és találkozom azokkal a nálam fiatalabb emberekkel, akiket tehetségesnek tartok. „Ennek a földnek az ihletését bódítóan tömbellenesnek érzem.”- Egyébként együtt vagyunk így is, úgy is, legfeljebb veszekszünk. Egy fazékban fövünk, sokízű a leves. Magatartások közül választunk, magatartási formák keverednek egymással. Az egyik partnernek nézi a másikat, és nem ellenségnek. Érvelünk - és nem dühöngünk! Ettől leszünk európaiak, és nem balkániak. A Balkán lényege, amikor szidni szoktuk - mert egyébként ott csodás dolgok is vannak - , hogy gyorsan nyúlnak a fegyverhez, hamar kinyílik a bicska. Talán mert megszokták, talán mert ez a hagyomány. A szótól a gyilkos tettig rövid az út. A demokrácia azt jelenti, hogy megtanulnak az emberek beszélgetni, és nem győzni, hanem meggyőzni.- Egy holland városban, Groningenben tartottam egyszer előadást, és az ebéden a polgármester mellett ültem, aki elmondta, nagyon ritkán szoktak szavazni, legfeljebb egyszer egy évben. Ha nem értenek egyet, akkor beszélnek róla, holnap meg holnapután is, és kialakul a konszenzus, addig nem erőltetik. Nem akarnak szavazással legyőzni egy társaságot a képviselő-testületben, mert azoknak rossz érzés volna. Lassan így forgatják hát a témát, amíg jóra nem tudnak jönni. Rászánni az időt, ezt nagyon bölcs magatartásnak érzem.- A demokrácia ugyanis roppantul időigényes. Valószínű egyébként, hogy mi, polgárok nem látunk igazából mindent. Nem látjuk például azt a parlamenti bizottsági munkát, ahol a tárgyról beszélnek, és nem vagdalnak egymás fejéhez válogatott gorombaságokat. Ez utóbbi már a színház, ami nekünk, a nyilvánosságnak szól. Alapvető dolog, hogy valaki egy demagóg retorikai fordulattal él, vagy hajlandó a másik szempontjait figyelembe venni. Ha hajlandóak, akkor előbb-utóbb kialakul egy olyan rétege az országnak, amely tud a másikkal beszélni, és nem őrjöng. A kérdés ezek után már csak az, hogy ezt a magatartást fogjuk-e választani, vagy a másikat, tehát Albánia vagy Hollandia?!- Az értelmiségnek ebben annyi a szerepe, az a cselekvése, hogy rendesen teszi a dolgát, ír. Betölti normális szerepét a rendszerváltás körüli felfokozott hullámverés után, ki mihez ért a legjobban. Nem biztos, hogy filozófusok vagy történészek a Parlamentben vagy a politikában olyan nagy számban szükségesek. Inkább jogászok, közgazdászok, mérnökök, agrárszakemberek, gyakorlati szakemberek kellenek. Néha persze az sem árt, ha valaki föleleveníti olykor azokat az értékeket, amelyekhez mindany- nyian ragaszkodunk. Vannak nézetkülönbségek, ez egészséges, még ha egy kicsit borongva jön is a napvilágra. És lehetne néha elegánsabb, kifinomultabb. Minden tömörülésben vannak jó ízlésű emberek és vulgáris alakok. „A legjobb tehát a nem túl távoli európai Integráció.”- A civilizáltság felé kell mennünk, mert az európai integráció többek között annyit jelent, ne mondják ránk, hogy hú, de furcsa alakok, nem is lehet ezekkel értelmesen beszélni. De az, hogy Magyarországot és Csehországot említik, mint a két legdemokratikusabb országot, az megfelel a tényállásnak. S ez annyit is jelent, hogy nálunk az ésszerű, demokratikus beszéd inkább jelen van.-Persze, nem szabad elfeledkezni a hazai közérzetről és az elszegényedésről sem. Ám az egyszerű polgárnak kellene egy furcsa varázslat, amely visszaröpítené őt néhány órára 1987- be. Járkáljon a maga városában, nézegesse a dolgokat, a viselkedéseket, mindent maga körül. Úgy, ahogy akkor volt. Ha módja volna erre, akkor az egyszerű polgár úgy meglógna ’87- ből ’97-be, hogy csak na. Mert nagyon hamar megszokják az emberek a szabadságot, úgy megszokják, mint a levegőt vagy a vizet. Rossz közérzet mindig lesz, mindig más miatt, de az tény, hogy az embereknek egyvalami nem nagyon jó: a félelem. De nem tudok olyan társadalmi erőről, amelyik azt mondaná, hogy csináljuk vissza az egészet. Nem is igen lenne sikere. Az értelmiség meg a filozófusok mindenféle nemes, általános eszméket kigondolnak, és akkor jönnek a bankárok. S a filozófusok kissé csalódottak, de hát ez így szokott lenni, ez a szereposztály. Ellenben, ha egy filozófus akarna uralkodni, onnan én inkább elmennék. Akkor inkább még jobb, ahol egy bankár uralkodik, mert az nem szól bele abba, hogy mit csináljak. De a filozófus biztos megmondaná, hogy mit helyes és mit nem gondolnom és írnom. A bankár legfeljebb az mondja, hogy ezért nem lehet pénzt kapni. A jelenlegi értelmiség így felemás viszonyban van a demokráciával.- Az európai kapcsolódás fontos, noha nekem nincsenek illúzióim Európáról. Európa egy sok forrásból táplálkozó, nagyon komplex kultúrát jelent. A személynek, az egyes embernek a joga, méltósága, védettsége, és nagyobb, átfogó intézményeknek nincsen vele szemben elnyomó hatalma. Elválik a világi és a spirituális hatalom, ezért az ember mindig találhat magának biztonságos pontot. Ennél jobb a szellerh, a lelki egészség számára nincs. Ehhez csatlakozni nekünk nem rossz. Európa az a földrész, ahol a legtöbb emberi műalkotás, a legtöbb szöveg található egy négyzetkilométeren. Az emberek megtanultak egymással a legkifinomultabban, árnyaltabban, bonyolultabban érintkezni. Ez a fajta, nem durva érintkezési mód azért mégiscsak egy teljesítmény. Igaz, a Balkánt is meg kell becsülnünk, mert az a mi szomszédságunk, és összeköt a Kelettel. Fontos kapcsolat. De a Balkánnak van egy tradíciója, hogy lő és szűr, ha megmérgesedik, jó, ha nem mi vesszük elő a bicskát.-Az ötvenes évektől a szocializmus időszakában megszülettek -azok - az elképzelések, hogy sokan kapcsolódjanak be az iparba a nők is. Amit a feminista mozgalmak a ’60-as, ’70- es években Nyugat-Európában, Amerikában olyan harsányan követeltek, az részben itt nálunk megvalósult. Ezért is nem volt nálunk olyan sikere a nőmozgalmaknak. Amikor jöttek ide szervezni, akkor a nők azt mondták, hogy nekünk ugyanazok a bajaink, mint a férfiaknak. Mi nem a férfiakkal állunk szemben, hanem a rendszerrel. Ami a nyugati mozgalmakból megmaradt, és tartós civilizációs értékké vált, az a nőknek a nagyobb fokú egyenrangúsí- tása. E tekintetben mi magyarok azért nem minden vonatkozásban lehetünk olyan nagyon elégedettek magunkkal. Elég csak az általános társasági szokásokra gondolni! Egy férfi mindig inkább egy férfi felé fordulva beszél, még ha egy ugyanolyan értelmes, és a beszélgetésben érintett nő is van közöttük. Nálunk él ez a férfiférfi macho-s viszony. Amerikában ennek viszont már az ellentéte bontakozott ki, egyes társaságokban a nők beszélnek, a férfiak behúzott nyakkal hallgatnak, és ha mondanak valamit, azonnal letorkollják őket. Nálunk bizony vannak még tennivalók a nők megbecsülésében. „Az ember rendelkezik önmagával, és jogában áll elpusztítania önmagát”-A szenvedélyeinkkel meg kell próbálni civilizálton együtt élni. Ez nem azt jelenti, hogy visszaélni, vagy pláne mások kárára élni vele. Ellene vagyok a drogoknak, ugyanakkor nem szabad lecsukni, rendőri vegza- túra alá helyezni a drogosokat. Az a tételem: ha nincs sértett, akkor nincs bűn. Ez jogfilozó- fiai kérdés. Ha az ember magának árt, akkor lehet mondani rá, hogy ostoba, de azt nem, hogy bűnös. Az önveszélyeztetésnek számos nagyon hatásos egyéb formái is ismertek: dohányzás, alkohol. Ezek sajnos, hatalmas pusztításokat végeznek. Amerikában is vereséget szenvedett a drogháború, a szigorú tiltás nem vezet eredményre. Ennek következtében magasra, irreálisan magasra szökik a drogok ára, ami egy bűnöző társadalom kialakulásához vezet. Ezt ostoba politikának tartom. Úgy vélem, nincs semmi drámai különbség olyan növények között, mint szőlő, kender, kávé, mák. Ami a kendert illeti, az egy nagyon becsületes növény, sok mindenre használható. Amikor a marihuána ellen elindult a hadjárat Amerikában, három támogatója volt, a DuPont vegyipari cég, a szeszgyárak és a dohánygyárak. Ami azért jelent valamit. Én azt veszem észre, hogy azok a fiatal emberek, akik elszívnak egy marihuánás cigarettát, azok jámborak, nem ártanak senkinek. Aki meg sokat iszik, az mérges és agresszív. Nem látom a nagy okot arra, hogy ezt különösebben kriminalizálni kellene. Aki nagyon drogfüggővé válik, az előbb-utóbb orvosi eset lesz. Ha büntetik, hogy ő ezt csinálja, akkor fél, és később jelentkezik az orvosnál. Jobb, ha nem fél. Erről az alapkérdésről senki sem tud meggyőzni: ha magamnak ártok, miért csak ebben az egy esetben büntetendő, minden más önártalom nem szankcionált. Ezt az előítéletet nem tartom ésszerűnek. Egyébként meg törekedni kell arra, hogy az emberek ne ártsanak önmaguknak. „Az emberibe ••• Budapesten haraphatok bele a legjóíznbben”-Számos barátom, ismerősöm emigrált a ’70-es, ’80-as években. Engem a nehézkedés tartott itthon, a gyermekek, a feleségem, anyám és az emlékek. Valószínű, hogy kaptam volna Amerikában egy szerényebb egyetemi állást, taníthattam volna. Ez nem vonzott igazán. Szelényi Iván barátommal — akivel közösen írtuk az Értelmiség útja az osztályhatalomhoz című tanulmányt - például egészen más a helyzet. O egyetemi ember, tudós ember. Márpedig egyetemi ember, egyetem és kutatási lehetőség nélkül nagyon nehezen tud létezni. Titokban ezek nem művelhetők, kutatni illegálisan nem lehet, ahhoz hivatalos intézmények és pénz szükséges. De írni lehet. Én A cinkos című regényemet kezdtem el épp akkoriban. Ahhoz semmi más nem kellett, mint ami volt: az öreg írógépem, papír, indigó. Ezt itthon meg tudtam szerezni. — De túl ezen. Miért nem hagyja el az ember a testét - így voltam én itthon. Ha kíváncsi voltam, úgy gondoltam, jó kimenni a világba egy kicsit körülnézni. Egyébként mindenkinek ezt ajánlom, ha fiatal vagy öreg, de érez elég erőt, kedvet hozzá. Menjen, lásson, hasonlítsa össze a dolgokat. „Van itt a szerző és a közönség között valami erotikusindulatos viszony”- Nagyon sok szerző hatott rám. Ázt viszont éppenséggel nem mondhatnám, hogy ez vagy az - különösen. Az idősebbek közül nagyon közel áll hozzám Szentkuthy Miklós. Sok szerzőt tartok értékesnek, de akinek a szövegeit a prózaírók közül nagyon szeretem, az Mándy Iván, Örkény István és a költő Weöres Sándor, Pilinszky János. Aztán Mészöly Miklós néhány írását is nagyra értékelem, Hamvasnak a Karneválja valóban érdekes kísérlet, de nem tartom nagyon jó könyvnek. A fiatalabbak sorában szeretem például Esterházynak a nyelvi zsenialitását, Márton Lászlónak, Darvasi Lászlónak a prózáját vagy Parti Nagy Lajos furcsa szövegeit, Petri György, Székely Magda költészetét és sorolhatnám. A magyar klasz- szikusok közül Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső a kedvenc - de van-e olyan prózaíró, akihez ők nem állnak közel? „Leginkább írók tudják: a másik bennünk van”-Mindig elég sokat olvastam, de nem vagyok párthíve egyiknek sem. Kisgimnazista koromban a véletlen hozzájuttatott ahhoz, hogy mit is kellene elolvasnom. Az egyik véletlen egy ember volt, a másik egy könyv. Szerb Antal: A világirodalom története, és persze, társa, A magyar irodalom története. Az ember pedig a debreceni református kollégiumbeli osztályfőnököm. Kollégistaként a könyvtárban lógtam - ’47-et írtunk akkor -, olvastam mindenfélét, természetesen hülyeségeket is. Elmerülten olvasok valami érzelmes regényt, amikor egyszer csak valaki megfogja a vál- lamat: magának most, az hiszem, az iskolában kellene lennie. Az osztályfőnököm volt az. Nézi - legalább mit olvasok -: hát ezért nem érdemes lógni, mondta. Szemtelen voltam és megkérdeztem: akkor miért érdemes lógni? Hogy miért? Na várjon, és bement a könyvtár mélyére, majd visszajött egy nagy rakás könyvvel. Az első Dosztojevszkijtől A bűn és bűn- hődés volt, a világirodalom egyik csúcsa. Neki sokat kö- szönhétek, amikor 14 éves koromban azon vacilláltam, hogy kohómémök vagy repülőmérnök legyek. Hát nem lettem az... Kovács János Konrád György (1933): született Debrecenben. A holocaustot Budapesten éli át. Magyar szakos bölcsész, volt ifjúságvédelmi felügyelő, szerkesztő, városszociológus, 1973-tól szabadfoglalkozású író, társadalomkutató, esszéista. 1988-ig megfosztották a publikálás lehetőségétől. Számos művét betiltották, illetve csak meghúzva, cenzúrázott kiadásban jelenhetett meg. Ez a külföldi és a szamizdatos jelenlét korszaka. Leghíresebb, komoly nemzetközi visszhangra talált könyve, A látogató - még a ’68-as szabadabb politikai hullám sodrában -, 1969-ben változtatás nélkül, eredeti formájában láthatott napvilágot. Több regény és esszékötet szerzője: A városalapító (r. 1977), Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz (tan. Szelényi Ivánnal 1978), A cinkos (r. 1983), Kerti mulatság (r. 1987), Európa köldökén (e. 1990), stb. A 80-as évektől rendszeresen tart előadásokat Nyugat-Európában, Amerikában tanít. Majd lassan egy-egy hivatalos elismerés: Herder-díj (1983), Kossuth-díj (1990), stb. 1990- 93-ig a nemzetközi írószövetség, a PEN Club elnöke. 1990- től tagja az SZDSZ Országos Tanácsának. A liberális párt értelmiségi holdudvarának prominens képviselőjeként tartják számon. 1993 - a Demokratikus Charta szóvivője. „..jöjjön el mindenki, aki akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk”
