Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-26 / 97. szám
Nem szeretem a könnyű szituációt 1 í IXT rK ÍT. I 71 íiV'/i. TM Pénzért játszanak, de focizni nem tudnak Erre a beszélgetésre még akkor került sor, amikor a Vasas elleni Magyar Kupa-visszavágóra utazott az AgriaComputer RC női röplabdacsapata. Noha dr. Seress Gábor ügyvezető elnök arra kérte a csapatot kísérő szurkolókat, hogy inkább ők szorongjanak, mint a játékosok, nekem is volt óhajom, mert hasznosan akartam tölteni az utazás általában unalmas óráit Mint közismert, februárban dr. Ringelhann György, Eger város polgármestere fogadást adott Puskás Ferenc, Szusza Ferenc, Deák Ferenc és Puhl Sándor, vagyis mindazok tiszteletére, akik a januári müncheni labdarúgógálán valamilyen elismerésben részesültek. Az egri esemény tudatában előtte felhívott bennünket telefonon Szendi László egri lakos, hogy szeretne találkozni ő is az ünnepeitekkel, hiszen Puskással szemben hajdan futballozott, Deák pedig klubtársa volt. Biztattuk, hogy jöjjön el a fogadásra. Ott is volt, találkozhatott az ünnepeitekkel, s megbeszéltük vele, hogy egykor felidézzük a régi időket. A napokban erre is sor került. (Szendi László Pesllőrincen született 1917-ben, vagyis élete nyolcvanadik esztendejében jár. A SZAC csapatában jobb bekkett játszott, kemény hátvédként volt híres, szabadrúgásaitól rettegtek a sorfalak és a kapusok. Olyan világban volt 16 évesen NB 11.-es játékos, amikor hetente márfél kiló hús volt a prémium, a gyengébb focisták tagdíjat fizettek /neki nem volt ilyen kötelessége!, és az intéző vagy az elnök állította össze a csapatot, mert edző még nem működött a klubokban.)-Pesten a Baross és a Kossuth Lajos utca sarkán lévő Da- niger-féle hentesüzletben dolgoztam. Deák, aki a SZAC-ba még kapusként érkezett, védett is néhány meccsen, gyenge fizikumú fiú volt, de ráneveltem a keménységre, a kapura lövést pedig egyértelműen tőlem tanulta. Fizikai fejlődéséhez hozzájárult, hogy itta a marha vért, azért lett belőle igazi „bombázó”. Kellett őt bátorítani, mert félénk srác volt, de aztán belejött, és kinézte magának a Fradi. Emeletes házat kapott, egy évig az FTC-mérkőzések bevételének a fele a SZAC-ot illette, ez volt Deáknak az ára. Engem is hívott a Törekvés meg a Kispest, de nem mentem. Dolgoztam a kereskedelemben, hetente kétszer edzettünk, ami abból állt, hogy előbb futottunk, majd rugdostunk kapura. Játszottam Puskás, Kohut, Toldi, dr. Sárosi és Czibor ellen is. Nagyon szerettem a focit, azokat az időket nem lehet ösz- szehasonlítani a mostanival. A maiak pénzért játszanak, de nem tudnak ésszel futballozni. (Laci bácsi sportolói életében a háború hozott döntő fordulatot, valójában kettétörte pályafutását. A hadifogságból megfagyott lábbal, s nagyon lefogyva került haza 1948-ban. Megjárva Szibériát, mindentől elment a kedve, a labdarúgástól is. A kereskedelemben kezdett el ismét dolgozni, azon a vonalon került Egerbe is, még az 1950-es évek elején.)- Ha nincs a háború, akkor lehet, hogy a válogatottságig viszem én is. A szörnyűségek és a körülmények megváltoztatták az életemet. Engem az Isten hozott haza, hiszen a partizánok lelőtték a fejemről a sapkát. Igazából azonban nem féltem semmitől és senkitől, pedig voltam szorult helyzetben bőven. Az ötvenes években még arra is megkértek, hogy legyek Rákosi testőre. Alig tudtam visszautasítani az ajánlatot. Akkor az őszinte beszéd sokba került. Be is csuktak érte két évre, de aztán rehabilitáltak. (A sportág hajdani szerelmese az aktív labdarúgásnak régen hátat fordított, de a televízióban nézi a meccset. Azt tartja, hogy ha ennyire visszaesett Egerben a futball, mit nézzen rajta. Még jó, hogy legalább van szórakoztató röplabda, vélekedik a jelenről, de inkább a múltat idézi. Azt, hogy mennyire tudtak valamikor futballozni a magyarok, szerinte legjobban Kocsis. Deákkal személyesen 1948-ban találkozott, kapott tőle segítségül 500forintot. Sajnálja, hogy az egykor oly kitűnő Bamba egészségileg már nincs rendben, így csak kezet fogtak a Városházán, de nem tudott vele a régi időkről társalogni.) A mesterem és az élet sok mindenre megtanított. Apám is kemény ember volt, én is az voltam a pályán, s azóta is szigorú vagyok az igazságtalansággal szemben. Nem járatom a Hírlapot, de minden számát megveszem. Kezd javulni az újságjuk, mert egyre inkább megítja az igazat. Négyessyt, Szuromit és Pécsit szeretem olvasni, megmondom őszintén, inkább a közélet érdekel, mint a sport. Nagyok sok a visszásság itt Egerben is. Ne újon meg mindent, amit elmondtam, de azt feltétlen, hogy jobban kellene törődnie az önkormányzatnak a város polgáraival. Vidéki viszonylatban legdrágább az élet Egerben. Itt vadkapitalizmus van. Ezt írja meg nyugodtan.- Megtanultam azt is, hogy a becsületet nem lehet megfizetni. Nem is lettem gazdag ember. Látja, hogy milyen házban lakom - mutat a repedezett falakra... Az oldal anyagait írta: Fesztbaum Béla Natasa Papijanszkaja csapat- kapitányt igyekeztem magam mellett tudni egy csevegésre, gondoltam, csak elférünk a két ülésen. Először a közvetlen feladat került szóba, a játékos nyilatkozatát a meccs visszapillantójába építettem be, a kimerítőbb témát ezennel ajánlom az olvasóknak. A Magyar Kupa döntője kapcsán logikusan következett társalgásunkban a hazai élmezőnyről véleményt mondani. Kissé elkomorodott Natasa tekintete, hatéves magyarországi tapasztalatát így összegezte:-Mikor ide kerültem, több volt a rutinos játékos, rendre nagyobbak voltak a feladatok. Most már alig van csapat, amelyik ellen igazán készülni kell. Dicséretes módon feljött viszont a Vértes Volán, ami bizonyára Kasziba Istvánnak is érdeme, de kitűnik, hogy Tatabányán akarnak valamit ésinálni. Szerintem jövőre még jobb lesz a Vértes, de mi is jobbak leszünk, nem kell félni. — A magyar játékosok közül sokan külföldre mentek, mögöttük viszont ilyen gyorsan nem fejlődtek a fiatalok, pedig tehetség azért Egerben is akad. — Az ügyes játékosok nem helyezik első helyre életükben a röplabdát, ezért nehézkes a fejlődésük. Megértem, hogy sokat kell tanulni, az jelentheti számukra a biztosabb jövőt, így viszont nem lehet őket csak egy-két percre beállítani a csapatba. Ha már így van, akkor velük nyáron, a bajnoki szünetben kellene sokat foglalkozni.- Ön hogyan indult el annak idején ezen a pályán?- Egész egyszerűen a röplabdát választottam. Már 10-12 évesen bosszantott, hogy miért nem játszhatok a 15 évesek között. Nagyon akartam röplab- dázni, mégis amikor 14 évesen elmentem Kievbe sportiskolába, egy kicsit megtorpantam az utazás előtt. Még a vonatjegyet is széttéptem, de apukám azt mondta: kislányom, menni kell. Elmentem az ismeretlenbe, de így utólag nem bántam meg. A legfontosabb, hogy szeresse az ember, amit csinál, aztán persze a megélhetés motivált. Ha nem játszok, akkor nem keresek pénzt, és így tovább... ■ - Mit fog Csinálni, ha egyszer mégis abbahagyja a játékot?-Erre nem is akarok gondolni. Nekem annyira az életemet jelenti a röplabda, eddig mindig azt csináltam, most már 21 éve kötődök a sportághoz. Nehéz lesz befejezni, pedig minden évben közeledek az időponthoz, és ez azért elgondolkoztat. A nyári szabadság után nincs is már olyan nagy kedvem újra elkezdem az edzéseket, de aztán amikor következik a rájátszás és a nehezebb mérkőzések időszaka, egyre jobban érzem magam. Nem szeretem a könnyű szituációkat, legyen minél nagyobb a tét és a feladat-.- Bizonyára nem egyszerű dolog távol élni a családjától, férjétől, gyermekétől.- Most valójában nem is tudom, hol van nekem a haza. Nyáron egy ideig a szüleimnél vagyok, anyuka mindig sír, hogy csak egyszer látlak egy évben, kislányom. (Egyébként hárman vagyunk testvérek, én vagyok a középső.) Otthonról elmegyek a férjem szüleihez, ott is töltök időt, de valójában nem tudok egy helyben maradni, szeretek menni. A férjem üzletember, valamikor ő is röp- labdázott, de a 0 éves fiám is szívesen csinálná azt, amit az anyukája. Ügyes gyerek, van érzéke a sporthoz, most teniszezik. Egy kicsit úgy látom, hogy olyan, mint én voltam hajdan. Céljai vannak, szeretne ő is sikereket elérni. Ez jó érzés számomra, örülök, hogy értelmes és törekvő már most. Április végén itt lesz Egerben a férjemmel, mert nekik most lesz az iskolában a tavaszi szünet.-A profiskodó élet sok szabadidőt is jelent az edzések és a meccsek mellett. — Egerben otthon ülő vagyok, csak a csapattal megyek bárhová. Nem lenne jó, ha másnap azt mondanák, hogy itt láttak, meg ott láttak. Lássanak csak a pályán, annyi elég. Amikor szabad vagyok, tévézek, sokat olvasok, igyekszem kikapcsolódni.- Ráérő idejében gondolt már arra, hogy esetleg edzőként folytatja, ha visszavonul?- Sok edzőm volt eddig, sokat is tanultam tőlük. Készítettem is rengeteg jegyzetet, de igazából nem vágyok arra a szerepre. Sok jó játékosból lett már rossz edző... Amikor terhes voltam, juniorokkal foglalkoztam. Azt tapasztaltam, hogy nehéz feladat, mindenkivel másképpen kell bánni. Megfigyeltem Misi bácsinál, hogy milyen jól ért a nők nyelvén. Ez sokat jelentett nekünk az edzőváltás után. Mérlegelem még ezt a kérdést, a döntést inkább tegyük el későbbre.- Vagyis..?- Már mondtam, hogy jövőre jobbak leszünk...!- Vagyis..???- Egy évet még biztosan játszani akarok... A zene most mélyebben lakozik benne H osszú ideig Gyöngyösön gyűjtötte anyagát Dobroviczky Ferenc, tíz éve Hevesen dédelgeti 1988. november 4-e óta közkinccsé tett értékeit. Már kilencedik esztendeje, hogy megnyílt Heves városában a világ - ismereteim szerint Moszkva, Frankfurt, Rio de Janeiro utáni - negyedik Sakkmúzeuma, amelynek ez idáig 50 országból több mint 56 ezer látogatója volt A negyedik vendégkönyv kínálja oldalait a látogatók előtt, jönnek is szaporán. Amikor a napokban sokadik esetben ott jártam, egy budapesti csoport érkezését jelezték telefonon. A programot He- rédi Zsuzsa egyeztette, aki az önkormányzat részéről segítője a múzeum igazgatójának. Egyébiránt annak a hírére érkeztem, hogy Feri bácsi jobb szemét megműtötték Gyöngyösön. A hátsó csarnok- lencse beültetését dr. Pintér László főorvos, az orvostudományok kandidátusa végezte. A 74. évében járó Dobroviczky Ferenc gyakorlatilag vak, bal szeme látását még a 11. világháború nyomán elvesztette. Élete kész regény, megírni újságban sohasem lesz annyi helyünk.- Ülj le gyorsan - mondja, miután üdvözöltük egymást. - Néhány kazettát hallgassunk meg, tudom, úgy sincs sok időd, hiszen mindig rohansz te is. Lenyűgöző hallgatni a csodálatos muzsikát. A hétköznapi utca forgatagából egy pillanat alatt más világba érkeztem. Az 1920-as évek dzsesszmelódiái érintették meg hajdan, de minden megszólal magnóján, ami elringat, ami felvillanyoz, ami emlékeztet, ami szívet dobogtat. Holdfény-szerenád - Légy boldogabb, mint én - Neked a búcsú sohase fájjon - Jöjj, a szívem másra vár - és így tovább, s közben röviden kommentálja, amit érez, miközben kazettát cserél.- Harmónia, melódia, ritmus. Ne szégyelljük, hogy szentimentálisak vagyunk. Ezek óriási értékek, mert szépek. Csak kire fogom én ezt hagyni? - érvel és tűnődik, s szólítva figyelmeztet (mert csendben jegyzetelgetek) a klarinétra, a vonósok összhangzására. Ezek világszámok, mondja többször is, pedig tudja (régen ismer), nem kell győzködnie, ha zenéről van szó.- Zene vagy sakk? - kérdez vissza, miután szóhoz jutottam. - A zene mélyebben van bennem. A háborúban ölni kellett. A borzalmak nem fe- ledhetők, álmaimban is előjönnek. Felébresztenek a gyakori szörnyűségek, s akkor itt a zene megnyugtat, megpihentet. Éjjel magam vagyok, nincs körülöttem senki. A zene segít. Bár több időnk lenne, hogy barátokkal együtt hallgathatnánk ezeket a felvételeket. Tűnődve, s kissé valóban átszellemülve erőltetném a kérdést. Milyen volt a műtét? — Sok vizsgálaton estem át előtte, s természetesen hosz- szadalmas egy ilyen beavatkozás. Néha úgy érzem, hogy valami felvillan, mintha valamit lámák vele, aztán magam sem tudom... Már készülök a felülvizsgálatra, számolom a napokat, pontosan betartva az orvosi utasításokat. Csak jót mondhatok azokra, akik kezelésbe vettek. Zsuzsika itthon óriási segítség. Mindent tud a múzeumról, az ügyintézésről. Szolgálatkész, pedig nincs könnyű dolga. Próbálom jegyezni, amiket Feri bácsi mond, de igazából inkább gondolataimba merülök. Évek óta ismerősök vagyunk, eddig mindig elsődlegesen a múzeummal kapcsolatos dolgok jelentették a fő témát, most a zenével fogott meg arra a másfél órára, amit kiszakítottam hétköznapi életritmusomból. Jelmondatát: „Valami jelet hagyni!” - régen fejembe véstem, s nyugton nem hagyva motoszkál bennem. Hallható és látható gyűjteménye páiját ritkító jele életének. Miközben az időt hasznosan töltve szorgoskodott, erkölcsi értékeket halmozott, s kínálja mindannyiunknak és hagyja majd az utókorra. Minden készen, szinte tálcán. Csak nekünk kell mozdulni érte. mi pedig az utolsó zeneszám címét, az orgonavirágzást illeti, hát arra az idén várni kell...
