Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-16 / 88. szám
1997. április 16., szerda Megyei Körkép 3. oldal Verseny a mezőgazdasági szakmunkásképzőben Amit a szakmáról tudni kell (Folytatás az 1. oldalról) Kiderült az is, hogy a rendező szervek komoly követelményeket szabtak. Ma reggel kezdődik az írásbeli, déltől a pékszakma gyakorlati tudnivalóiból vizsgának az érintettek, csütörtökön pedig azt igazolják, hogy a cukrászat terén sem bizonytalankodnak. Pénteken délelőtt szóbeli számonkérés zajlik, s csak ezután derül majd ki, hogy kik szerezték meg a győzteseknek járó pálmát. Szerencsére akadtak támogatók is. Közülük a főszponzori szerepet vállaló Budafoki Élesztő- és Szeszgyár Kft. adta a legtöbbet. Nem kizárólag pénzzel segítette a lebonyolítást, ugyanis egy különdíjat is átvehet a cég képviselőjétől az egyik fiatal. A direktor szerint az iskola alaposan felkészült, azaz nem adódhat semmiféle zavaró körülmény... (pécsi) Állami támogatás a parlag Földtulajdon A termőföld-privatizáció részeseinek, az új tulajdonosoknak és a földhasználóknak szervezett szakmai tanfolyamat Egerben a Heves Megyei Földhivatal. Ezen az újjászervezett szövetkezetek, a vállalkozók és a gazdajegyzők vettek részt. Mint Kalmár Imre hivatalvezető a Hírlapnak elmondta, a magánosítást követően - az ország más részeihez hasonlóan - megyénkben is nagymértékben elvált egymástól a földtulajdon és a földhasználat. így a nagyobb területet művelőkkel, illetve a tulajdonosokkal megismertették azokat a fontosabb jogszabályokat, amelyek a földügyekkel foglalkoznak. A résztvevők tanulmányozták azokat a nyomtatványokat, kérelmeket is, amelyek révén a területek művelésére és -használat földhivatalnál az ingatlan-nyilvántartást végzik. Emellett a hivatalnak fontos, hogy a településeken olyan partnerekre találjanak, akikre a részaránytulajdonok rendezése során számíthatnak. Megmutatták a szakembereknek azt a pályázati kiírást, amely elősegíti, hogy a privatizáció során a termőföldhöz jutott tulajdonosoknak lehetőségük legyen a parlag területek újrahasznosítására. Ezt a földhivatalhoz nyújthatják be április végéig. A pályázatokat a Földművelésügyi Minisztérium illetékesei bírálják el. A hivatal olyan tanfolyamot is tervez, amely az önkormányzatok földügyekkel foglalkozó szakembereinek nyújt majd új információkat. (m. k.) Falugyűlést tartottak Atkáron Élénk érdeklődéssel kísért falugyűlést tartottak Atkáron, ahol az önkormányzat 1996-os gazdálkodásáról, illetve az 1997-es feladatokról ejtettek szót. A beszámolót Krizsány Gyuláné polgármester ismertette. Megállapította, hogy az intézmények működőképességét - igen szigorú gazdálkodással - biztosították. Az iskolában és az óvodában 3 millió forintból sikerült teljesen megoldani a gázfűtést. Az önkormányzat szociális támogatásra közel 4 és fél milliót fizetett ki, míg a község útjainak javítására 1.600 ezer forintot költött. Az 1997-es év terveiről szólva a polgármester asszony elmondta: ugyan a központi támogatás összegét emelték, de az még így sem elégséges. Továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a takarékosságra. Az önkormányzat garantálja a lakosoknak, hogy nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek a helybéliek terheit növelnék. Az elképzelések között szerepel a község címerének, zászlajának elkészítése, valamint egy hősi emlékmű felállítása, amelyhez az önkormányzat 100 ezer forinttal járul hozzá. Bágyi Ferenc Egészségnevelési verseny A Vöröskereszt egri területi szerkezete egészségnevelési versenyt rendezett a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szak- középiskolában a megyeszékhely és környéki általános és középiskolás diákoknak. Az általános iskolások között első lett az egri Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola csapata, meg-, előzve az andornaktályaiakat és a Balassi-iskola tanulóit. A középiskolásoknál az egri Gárdonyi Géza Gimnázium diákjai végeztek az első helyen. A képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára a házigazdák csapatai állhatták fel. Kiállítás a Föld napja alkalmából - Az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban a Föld napja alkalmából meghirdetett - Álmodik a természet elnevezésű - rajzpályázatra érkezett munkákból nyűt kiállítás. A nagy érdeklődést jelzi, hogy 250 képet bírált el a zsűri. Felvételünkön a különböző korosztályok valamennyi díjazottja. fotó: perl märton Az év utolsó hónapjaiban nem lesz pénz az (Folytatás az 1. oldalról) Miklós József alezredes támogatást és bizalmat kért kollégáitól, valamint az érintett települések vezetőitől. Véleménye szerint nem lesz fennakadás tevékenységükben, mivel megszilárdult a kapitányság helyzete; a magasabb beosztású hatvani rendőrök a helyükön maradtak, s Patkóné Rőczey Krisztina r. százados kinevezésével a bűnügyi osztály és a többi szak- szolgálat munkája is stabilizálódott. Az ünnepi aktust követően dr. Lantos Bálint szólt a rendőrséget érintő gondokról is. Örömmel tudatta: végre megoldódhatnak a hatvani kapitányság akut épületproblémái, amennyiben a megyei önkormányzat eladja a Belügyminisztériumnak a József Attila Ifjúsági Otthon objektumát, s az egyenruhások odaköltözhetnek. Ebben az esetben helyüket a zeneiskola foglalná el, s persze, az otthon fiataljainak elhelyezését is biztosítanák. A közeljövő tervei között szerepel a lőrinci rendőrőrs épületének felújítása is. A főkapitány szerint a legnagyobb fennakadásokat a létszámhiány és a személyi-dologi (Folytatás az 1. oldalról) A városszépítők elnöke arról is szólt, hogy folytatni kívánják a díszkivilágítási programot, hiszen a városban még jó néhány kivilágításra méltó épület, műemlék van. A Ráctemplom - művészeti-egyházi értéke, elhelyezkedése miatt - különösen alkalmas a látványos esti megjelenítésre. A templom díszkivilágítása azért is elsőrendű fontosságú, mivel eddig ez a jelentős érték és környéke egyaránt kiesett a turisták és a helybeliek érdeklődéséből is. Egyúttal ráirányítaná a figyelmet a közelben lévő (a központból és a figyelemből szintén kissé kiszorult) Vitkovics- ház és a Kepes-gyűjtemény kulturális kincseire is. A tervek megvalósítását jórészt csak az anyagi források előteremtése késleltetheti. Ám a támogatások, együttműködések, pályázati pénzek mellett az idén már számíthatnak a polgárok adójának felajánlott egy százalékára is. Tulajdonképpen csak a felállításra vár viszont az a festett Mária-szobor, melynek restaurálása elkészült, és az eredeti helyszínen, a Szederkényi és a Szvorényi utca sarkán alakítanak ki neki méltó környezetet. A majdnem elpusztult barokk alkotás tálapzatán majd egy földgömbön álló, egy méternél magasabb nőalakot jelenít meg. A Gröber temető rendezése kapcsán az elhanyagolt, pusztulás szélén álló Lovag Tóth-sír- emléket (ő volt az egri Kolping- egyesület megalapítója) teszik rendbe, hogy a klasszicista pavilon felújított formában, megfelelő funkcióval, ravatalozóként szolgálja a köz érdekét. Egykor a nyitott Bárányuszodában állt az a monumentális, 7-8 méter magas csobogó- kút, amelyet az '50-es években, a betonlelátó építésekor tüntettek el. Az előkerült fotók alapján Fehér László építész rekonstruálta a kutat, s készítette el kiviteli tervét. Ha újjászületik, a Flóra Szálló és a strand között létesítendő gyógy-pi- henő parkban állítják fel. Az Ersekkert Alapítvány terveiben a park nagy barokk kapujának megvilágítása szerepel, az egri játszóterekért életre hívott kezdeményezés pedig az érsekkerti játszóhelyet szeretné felújítani. Áz ifjúsági tagozat az iskolák virágosításában vesz részt. (kj) Beteg dolgok Andornaktályán elsöprő többséggel gondolták úgy a képviselők: semmi szükség újabb háziorvosi körzetre, doktorra. Az érveket nem ismerem, de azt igen, hogy a falu igencsak hosszú. Vagyis: ezután sem lesz 500 méteren belül fehér köpenyes segítség, lehet 3 és fél kilométert gyalogolni. Vagy ez az egészséges? Sose gondoltam, hogy a több orvos „beteg elképzelés”. (b. s.) Beiktatták Hatvan új rendőrkapitányát állomány fizetésére? kiadások szűkössége okozza. Előbbi kapcsán pozitívumként említette, hogy a miskolci készenléti rendőrség átszervezése után 18 rendőr Heves megyében teljesít majd szolgálatot, ám ennek ötszörösére lenne szükség. Ez az oka annak, hogy a megyénkbeli rendőrök leterheltség szempontjából országosan az elsők közé tartoznak. A bérek tekintetében még rosszabb a helyzet - tudtuk meg. Amennyiben nem születik megnyugtató kormánydöntés, úgy a főkapitányság szeptembertől fizetésképtelenné válhat. (tari) Díszkivilágítás, szökőkút, Mária-szobor Pótmeghallgatás Az egri Tinódi Sebestyén Általános Iskola pótmeghallgatást hirdet ének-zene tagozatra a leendő elsősöknek. A jelentkezőket április 17-én, csütörtökön 15-16 óra között várják a Vallon u. 2. szám alatt. Képviselők fogadnak Egerben ma délután fél öttől Fejes Attila, a cigánykisebbségi önkormányzat elnöke fogadja választópolgárait a Zellervári Közösségi Házban. Csütörtökön délelőtt 8-12, illetve 16-18 óráig Várkonyi György az EV AT Rt. székházában, 16-17 óráig dr. Renn Oszkár a Technika Házában, míg Vízi Gyula 17-től 18 óráig a bervai óvodában, 18.30-tól 19.30 óráig a pásztor-völgyi gimnáziumban várja a választókat. » Lomtalanítás Mátraszentimrén a legutóbbi testületi ülésen arról is határoztak a képviselők, hogy mikor szervezik meg a környező hat faluban a lomtalanítást. A döntés szerint május l-jétől 4-ig zajlik majd a feleslegessé vált kacatok elszállítása. Borverseny Ecséden Ecséden „Tavaszi vigasságok” címmel borversenyt hirdettek a település szőlősgazdáinak. Az eredményhirdetésre április 19- én, szombaton délután 3 órakor kerül sor a helyi általános iskola szabadtéri színpadán. Tárlat Hatvanban A Hatvani Grassalkovich Művelődési Központban ma délután fél 4-kor nyílik meg Lénáit Ferenc festőművész tárlata. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület. Gyorsabb, színvonalasabb ügyintézés (Folytatás az 1. oldalról) Az ügyek 91,1 százaléka 15 és 30 nap között járta meg az ügyészségeket. Mindössze tíz olyan akadt, amelyeket 3-4 hónap közötti időtartamban sikerült elintézni. Dr. Román Gyula értékelte a területi szervek munkáját is, a legjobbak között említve az egri, a gyöngyösi és a hatvani városi ügyészségeket. Utóbbinál a 30 napon belüli ügyintézés 99,4 százalékos volt tavaly. Elismerte ugyanakkor, hogy a gyermek- és ifjúságvédelemben szükség van az ügyintézés további gyorsítására. A legnehezebb feladat a főügyészségen dolgozóknak jutott, hisz ott két munkakör nincs betöltve, egy kolléga tartósan távol volt, így mindössze öt ügyész látta el a nem kevés feladatot. Szóba hozta, hogy 126 esetben jelentettek be fokozott ügyészi felügyeletet. Erre kiemelkedő súlyú ügyekben vállalkoznak. Ilyen volt a Kun-féle pedofil- ügy. Az idei kiemelt feladatok sorában említette a nyomozásfelügyelet erősítését. A büntető-szakterület legfőbb jellemzőit sorolta ezután dr. Misi László főügyészhelyettes. Felhívta a figyelmet többek között arra, hogy óriási mértékben nőtt a vesztegetési, a gazdasági bűntények és a kábítószerrel való visszaélések száma. Ezek és a prostitúció, az autólopások révén óriási pénzeszközök halmozódtak fel, amelyek lehetővé teszik a szervezett bűnelkövetés kiszélesítését. Megjelentek a leszámolásos cselekmények is, mint volt a Mátrában, az M3-as bevezető szakaszán, vagy Gyöngyösön. Elég gyakori az önbíráskodás, kiváltképpen az okirat-hamisítás. Ha figyelembe vesszük, hogy az ismeretlen tetteses ügyek felderítése 43,1 százalékos, ez azt is jelenti, hogy a bűnelkövetők nagy számban kerülik el a felelősségre vonást! Beszámolt még arról, hogy megyénkben a váderedményesség 96,8 százalékos, jobb az országos átlagnál. Igyekeznek jobban érvényesíteni az emberjogi követelményeket a bűnüldözésben. A büntetéskiszabás javulását mutatja, hogy 3526 elsőfokú bírósági határozat közül 3231 emelkedett jogerőre. Parázsóné dr. Gulyás Katalin, a közigazgatási és magánjogi szakterület főügyészhelyettese a törvényességi felügyeleti munkában való közreműködésről és az állampolgári jogok védelmére tett intézkedésekről tartott tájékoztatót. Tavaly vizsgálták a tisztion’osi szolgálat hatósági, szakhatósági tevékenységének törvényességét, továbbá azt, mennyire érvényesülnek a női és fiatalkorú dolgozókra vonatkozó speciális jogszabályok. Ellenőrzést végeztek a szabálysértési jog alkalmazásában, az alapítványok és civil szervezetek működésében. Elemezték, s az idén is vizsgálják a környezetvédelmi szabálysértéseket, amelyek közül például a lőrinci pemyehá- nyó ügyében épp a sajtóban megjelent cikkek hívták fel az ügyészség figyelmét. Dr. Hajdú Tamás, a nyomozóhivatal vezetője úgy nyilatkozott, hogy 177 ügyben kellett eljárniuk tavaly. Ezek közül 51et küldtek el vádemelési javaslattal. Egyre több a hamis vád és a hamis tanúzás, s igen gyakoriak a rendőrök elleni feljelentések. Utóbbiak sorában hivatalos eljárásban való bántalmazás, s kényszervallatás a sláger, igaz, tíz jelzésből öt megalapozatlan, s átlagban kettő az, ahol bizonyítható is a rendőr terhére rótt cselekmény. A Hírlap kérdésére a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a perújítással felmentett Pusoma Dénes ügyében a vádhatóság levonta a tanulságokat, bár az is igaz, hogy az alapügyben (ami miatt elítélték Pusomát) még csak gyanú sem merült fel D. Alex esetleges bűnelkövetésére. Utólagos információ alapján nyilvánvalóan ma már másként vizsgálható ez a bűneset. Az ügyészség azon fáradozik, hogy minél ritkábban forduljanak elő hasonló esetek. Szalay Zoltán HEVESTHÍRUP ÜGYELETE: Újságíró: KOVÁCS JÁNOS Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon - (36)412-646 fc