Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-11 / 59. szám

12. oldal SporTTüköR 1997. március 11., kedd Női labdarúgó Magyar Kupa Legjobb 4 között az FC Eger-Agria Volán Szombathelyi Viktória- FC Eger-Agria Volán 0-5 (0-3) Magyar Kupa, női labdarúgó- mérkőzés, a legjobb 4 közé ju­tásért. Szombathely, 200 néző. V.: Kiss. FC Eger: Tamás - Du- dásné, Simon, Lakatos (Ju­hász), Póczos, Mező, Lubai, Samu (Soós), Harsányi, Szabó, Németh. Edző: Benkő János. Jól felkészültek az egriek az NB //.-ben listavezető házi­gazdák ellen, ami meg is lát­szott a csapat teljesítményén. A vendégek minden tekintet­ben felülmúlták a szombathe­lyieket, és ilyen különbséggel és megérdemelten nyertek. A jól játszó csapatból is kiemel­kedett Szabó, aki 4 gólt szer­zett, az ötödik találat Lubai nevéhez fűződik. Ezzel az FC Eger-Ag­ria Volán a legjobb négy közé jutott, és május el­sején a dön­tőbe jutásért a László Kórház - Fe­hér Bölény mérkőzés győztesét fo­gadhatja. Benkő Já­nos: - Gratu­lálok a játé­kosoknak, akik a nőnap alkalmából engem ör­vendeztettek meg a biztos továbbjutás­sal. Szabó (balról) négy góljával a mezőny leg­jobbja volt Szombathelyen fotó: majoros tamás Csank János keretet hirdetett Csank János, a magyar labda­rúgó-válogatott szövetségi ka­pitánya hétfőn kijelölte a Málta elleni barátságos mérkőzésre készülő keretét. Csank hu­szonöt játékost hívott meg, ám vasárnap délután a Népstadion toronyépületében csak huszon­négyen találkoznak, mivel Lip­csei Péter egyenesen Máltára utazik. A tatai edzőtáborban két edzést tart a válogatott, majd a szövetségi kapitány tizenhét já­tékosra szűkíti a keretet. A csa­pat március /5-án, kedden reg­gel indul Máltára, ahol délután a mérkőzés időpontjában edzést tart. A találkozóra /9-én, szer­dán 18 órakor kerül sor. A vá­logatott másnap 18.10-kor ér­kezik haza a Ferihegy II-re. Csank János kerete: Babos, (MTK), Sáfár (Vasas), Szűcs (ÚTÉ) kapusok. Bánfi (Aalst), Kuttor (MTK), Geress (Vasas), Plókai A. (Kispest), Mracskó (Győr), Keresztúri (Csepel), Dragoner (BVSC), Illés, Hal­mai (MTK), Sándor T„ Dombi (DVSC), Nyilas, Nagy N. (FTC), Aranyos (Vasas), Urbán (Ekeren), Balog T. (Charleroi), Lipcsei (Espinho), Orosz (MTK), Kovács Z. (ÚTÉ), Horváth F. (FTC), Torma (Cercle Bruges), Klausz (SV Salzburg) mezőnyjátékosok. Férfi és diák kézilabda Elkezdődtek a hagyományos férfi kézilabda Dobó István kupa idei küzdelmei. Az A-cso- port mérkőzéseire Sírokban ke­rült sor, ahol a következő eredmények születtek: Egri TK - Barátok SC 24:29 (11:16), Barátok SC - Gyön- gyössolymos 19:17 (9:8), Ver- pelét - Barátok SC 19:27 (7:17), Recsk - Verpelét (ifj.) 27:29 (6:16), Gyöngyössoly- mos - Verpelét 24:26 (9:9). *** ­A megyei leány középiskolás kézilabda-bajnokság döntőinek eredményei: Egri Közgazda- sági Szakközépiskola - Gyön­gyösi Kereskedelmi 19:11 (9:5), Egri Gárdonyi Gimná­zium - Füzesabonyi Gimná­zium 13:25 (7:11). A 3. helyért: Egri Gárdonyi Gimnázium - Gyöngyösi Kereskedelmi 15:11 (8:6). Az 1-2. helyért: Egri Közgazdasági - Füzesabonyi Gimnázium 18:25 (9:12). A végső sorrend: 1. Füzes­abonyi Gimnázium, 2. Egri Közgazdasági Szakközépisk., 3. Egri Gárdonyi Gimnázium, 4. Gyöngyösi Kereskedelmi. Kispályás labdarúgás Csathó-csapat sikere A Holz Metall Basis Kft. Eger­ben, a Pásztor-völgyben ren­dezte kispályás labdarúgótorná­ját. Hat csapat két csoportban viaskodott, majd a helyosztók következtek, melynek vég­eredménye: 1. Csathó és Tsa, 2. Bélkő FC II. (a döntőben 7-2), 3. Vis Maior Alfa, 4. Pepsi Panzió (a 3. helyért 5-3), 5. Agria Volán, 6. HMB NM Technik (az 5. helyért 4—1). A legjobb mezőnyjátékos: Csanálosi Csaba (Csathó és Tsa), gólkirály: Sütő Zsolt (Bélkő II.), legjobb kapus: Ta­más Tibor. A különdíjasok az leiké Picike éjjel-nappali élel­miszerbolt és az Amstel ajándé­kait vehették át. Totónyeremények A 10. fogadási heti Totó és Gól­totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a követke­zők. Totó: 13 plusz egy talála- tos szelvény 27 darab, nyere­ményük egyenként 422.851 fo­rint, 13 találatos szelvény 61 darab, nyereményük egyenként 103.791 forint, 12 találatos szelvény 1851 darab, nyeremé­nyük egyenként 1951 forint, 11 találatos szelvény 15.722 da­rab, nyereményük egyenként 230 forint, 10 találatos szelvény 72 461 darab, nyereményük egyenként 83 forint. Góltotó: 4 találatos nem volt, a következő hétre átvitt nyere­ményösszeg 587.719 forint. Edzőváltás a Győri ETO FC-nél Haász Sándort elpasszolták, most Keglovichnál a labda A Győri ETO FC elnöksége hétfői rendkívüli ülésén fel­mentette Haász Sándort veze­tőedzői megbízatása alól. A labdarúgócsapat Haász Sándor szakmai irányításával az előirányzott nyolcadik he­lyen tanyázik. Mivel már az ősztől - a sajtóban megjelen­tekből - egyértelműnek bizo­nyult, hogy az edző több kér­désben nem a testület elvárá­sainak megfelelően látja el feladatát, váltottak. Hogy mi a gond? Az ETO hazai mérkőzéseken mutatott játéka és eredményessége, va­lamint az, hogy Haász nem „építette” be a csapatába a sa­ját nevelésű játékosokat olyan mértékben, amiként azt előír­ták számára. Az elnökség a legutóbbi napokig bizalmat szavazott a szakmai vezetés­nek és az edző személyének. Türelmet kért a szurkolóktól, noha a lelátókon helyet fogla­lók mind gyakrabban adtak hangot az edzőváltás iránti igényüknek. A tavaszi rajt első hazai veresége, a mérkő­zés tapasztalatai, a csapaton belül kialakult helyzet nyo­mán az elnökség nem halo­gatta tovább a személycseré­vel kapcsolatos döntést. A bajnoki idény végéig az együttes irányításával Keglo- vich László szakmai elnökhe­lyettest bízták meg. Tapaszta­lata, tekintélye alkalmassá te­szi őt az átmeneti időszakban a korábban általa is megfo­galmazott célok elérésére. Az egykori olimpiai bajnok lab­darúgó munkáját pályaedző­ként Győrfi László segíti. Az elnökség május végéig dol­gozza ki a jövő szakmai irá­nyításának struktúráját, és a bajnokság befejezése után dönt az új vezetőedző szemé­lyéről - közölte döntését a Győri ETO FC elnöksége. A győriek jelenleg a célki­tűzésnek megfelelő helyen állnak. Vasárnap Borbényi János klubelnök a Békéscsa­bától elszenvedett hazai vere­ség után szégyenteljesnek ta­lálta az együttes teljesítmé­nyét. Abból egyértelművé vált, hogy hétfőn mehet az edző. Ki is rúgták. SZUPEREXPRESSZ Akciós ruhavásár. Minden kedd- szerda Eger, Technika Háza 9- 14.30 (81746) Egri munkahelyre gyakorlattal rendelkező alumíniumöntőt dél­utáni műszakra keresünk. Tel.: 36/413-547 (81874) Kárpótlási jegyet veszek 36/487- 688 (81526) Nyúlszállítás 3.12. Eger, Gala­gonyás 15, F.német 16, F.tárkány 17. CLIP (81788) TV, video javítás helyszínen is, garanciával. T.: 415-029 (81901) Tapéta, PVC és parafa burkolók, rendelésre szőnyegpadló nagy vá­lasztékban, kedvező áron a MERCURIUSNÁL Eger, Deák F.u. 21. T.: 321-524 (81843) Építkezők, figyelem! Kedvező áron kapható tatai cserép, moza­iklap, beltéri padlóburkolólap és sokféle áru, ami az építkezéshez szükséges. Cím: Oszlánczi Sán­dor, Eger Fertőbánya, Szalóki út. T.: 320-296, 321-417 (81839) Labdarúgó NB III. Mátra-csoport tavaszi sorsolása Március 22.: Selyp - Füzesabony Március 15-én, szombaton megkezdődik a labdarúgó NB III. Mátra-csoportja 1996-97. évi bajnokságának tavaszi idénye. Az egységesen megadott időpontoktól elté­rően a Dréher Sörgyár SE a hazai mérkőzé­seit - az utolsó három forduló kivételével - 11 órakor (ifjúságiak 13 óra) rendezi Buda­pesten, a X. kerület Algyógyi u. 8. alatti sporttelepen. A fordulók párosítása: 16. forduló, március 15. szombat: Szé- csény - Palotás, Kisújszállás - Selypi Kinizsi, Pásztó-Hasznos FC - Dréher Sörgyár, Multi Rocco - Gyöngyösi AK, Füzesabony - Duna­keszi, Jászberény - Monor-Ecker. Március 16. vasárnap: Gödöllő - Besenyőtelek, Újszász - Rákospalotai EAC. Egységes kezdés: 15 óra. 17. forduló, március 22. szombat: Bese­nyőtelek - Jászberény, Selyp - Füzesabony, Palotás - Kisújszállás, Dréher Sör - Újszász. Március 23. vasárnap: Monor - Pásztó, Gyöngyös - Szécsény, REAC - Multi Rocco, Dunakeszi - Gödöllő. Egységes kezdés: 15. 18. forduló, március 29. szombat: Pásztó- Besenyőtelek, Füzesabony - Palotás, Jászbe­rény - Dunakeszi, Kisújszállás - Gyöngyös, Szécsény - Multi Rocco. Március 30. vasár­nap: Gödöllő - Selyp, REAC - Dréher Sör, Újszász - Monor. Egységes kezdés: 15 óra. 19. forduló, április 5. szombat: Selyp - Jászberény, Szécsény - Kisújszállás, Multi Rocco - Dréher Sör, Besenyőtelek - Új szász, Palotás - Gödöllő. Április 6. vasárnap: Du­nakeszi - Pásztó, Gyöngyös - Füzesabony, Monor - REAC. Egységes kezdés: 15.30 óra. 20. forduló, április 12. szombat: Jászbe­rény - Palotás, Pásztó - Selyp, Füzesabony - Szécsény, Kisújszállás - Multi Rocco, Dréher Sör - Monor. Április 13. vasárnap: REAC - Besenyőtelek, Újszász — Dunakeszi, Gödöllő — Gyöngyös. Egységes kezdés: 15.30 óra. 21. forduló, április 19. szombat: Palotás - Pásztó, Kisújszállás - Füzesabony, Besenyőte­lek - Dréher Sör, Multi Rocco - Monor, Selyp- Újszász, Szécsény - Gödöllő. Április 20. va­sárnap: Gyöngyös - Jászberény. Dunakeszi - REAC. Egységes kezdés: 16 óra. 22. forduló, április 26. szombat: Jászbe­rény - Szécsény, Füzesabony - Multi Rocco, Dréher Sör - Dunakeszi, Pásztó - Gyöngyös. Április 27. vasárnap: Monor - Besenyőtelek, Újszász - Palotás, REAC - Selyp, Gödöllő - Kisújszállás. Egységes kezdés: 16 óra. 23. forduló, május 3. szombat: Multi Rocco - Besenyőtelek, Szécsény - Pásztó, Ki­sújszállás - Jászberény, Selyp - Dréher Sör, Palotás - REAC, Füzesabony - Gödöllő. Má­jus 4. vasárnap: Dunakeszi - Monor, Gyö- gyös'- Újszász. Egységes kezdés: 16.30 óra. 24. forduló, május 10. szombat: Dréher Sör - Palotás, Pásztó - Kisújszállás, Jászbe­rény - Füzesabony, Besenyőtelek - Dunakeszi. Május 11. vasárnap: Monor - Selyp, Újszász- Szécsény, Gödöllő - Multi Rocco, REAC - Gyöngyös. Egységes kezdés: 16.30 óra. 25. forduló, május 17. szombat: Selyp - Besenyőtelek, Füzesabony - Pásztó, Multi Rocco — Dunakeszi, Palotás - Monor, Szé­csény - REAC, Kisújszállás - Újszász. Május 18. vasárnap: Gödöllő - Jászberény, Gyön­gyös - Dréher Sör. Egységes kezdés: 17 óra. 26. forduló, május 24. szombat: Besenyő- telek - Palotás, Dréher Sör - Szécsény, Jász­berény - Multi Rocco, Pásztó - Gödöllő. Má­jus 25. vasárnap: Dunakeszi - Selyp, RAEC - Kisújszállás, Újszász - Füzesabony, Monor - Gyöngyös. Egységes kezdés: 17 óra. 27. forduló, május 31. szombat: Multi Rocco - Selyp, Jászberény - Pásztó, Kisújszál­lás - Dréher Sör, Palotás - Dunakeszi, Szé­csény - Monor, Füzesabony - REAC. Július 1. vasárnap: Gyöngyös - Besenyőtelek, Gödöllő — Újszász. Egységes kezdés: 17 óra. 28. forduló, június 8. vasárnap: Selyp - Palotás, Újszász - Jászberény, Monor - Kisúj­szállás, Dréher Sör - Füzesabony, Besenyőte­lek - Szécsény, Pásztó - Multi Rocco, REAC - Gödöllő, Dunakeszi - Gyöngyös. Egységes kezdés: 17 óra. 29. forduló, június 15. vasárnap: Kisúj­szállás - Besenyőtelek, Multi Rocco - Palotás, Gyöngyös - Selyp, Gödöllő - Dréher Sör, Szé­csény - Dunakeszi, Füzesabony - Monor, Jászberény - REAC, Pásztó - Újszász. Egysé­ges kezdés: 17 óra. 30. forduló, június 22. vasárnap: REAC - Pásztó, Dréher Sör - Jászberény, Dunakeszi - Kisújszállás, Besenyőtelek - Füzesabony, Selyp - Szécsény, Újszász - Multi Rocco, Mo­nor - Gödöllő, Palotás - Gyöngyös. Egységes kezdés: 17 óra. Megyénk labdarúgásának új sípmestereí A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizott­sága szervezésében indított já­tékvezetői tanfolyam végén 21- en tettek írásbeli és szóbeli vizsgát, sőt tudásukról a gya­korlatban is számot adhattak a „tanoncok”, egy ifjúsági mér­kőzés levezetésével. Felkészü­lésükben és vizsgáztatásukban Bartos Sándor, Birincsik József és Lánczos Gábor működött közre. Sikeresen zárták tanul­mányaikat: Bodolai István, Forgács Ákos, Gál Rozália, Gönczi Jó­zsef, Kovács Barnabás, Nagy Gábor, Bognár Máté, Gál Ist­ván, Gyetvai Béla, Gyetvai Pé­ter, Jávorszki Zoltán, Kormos Éva, Kovács Zoltán, Mészáros Zsolt, Nagy Péter, Nyeste La­jos, Simon Erzsébet, Török Jó­zsef, Tyukodi József, Varró László, Varró Lóránd. Szepesi László, tanfolyamve­zető: - Pozitívan értékelem az eltelt két hónapos időszakot. Örülök annak, hogy egyre na­gyobb igény mutatkozik új já­tékvezetők iránt, sőt vannak, akik vállalják ezt a felelősség- teljes hivatást. (kormos) Két tízes találat fogadóinknak Az Egertej Kft. támogatásával Játékunkban a 10. héten Tóth Zoltán fedémesi és Bodó Szilvia egri olvasóink tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A játék­héten mindketten 10-es találatot értek el, mivel a nyereményük nem éri el a 2000 forintot, így a szabályainknak megfelelően nem felezünk, ha­nem a teljes összeg tippelőinket illeti meg, melyet részükre postai úton megküldünk. Az elmúlt héten a lapunkhoz beküldött több mint kétszáz tipp között / darab 13-as (Rófusz Imre, Eger), 3 darab 12-es, 23 darab 11-es, vala­mint 35 darab 10-es találatot értékeltünk. Népszerű tippjátékunkat az Egertej Kft. támo­gatásával folytatjuk, változatlan játékszabályok mellett. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a já­ték lényegét: lapunkban megjelentetünk a játék­hétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, me­lyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szer­kesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A lapból kivágott szelvények vesznek részt a já­tékban, egy fogadó több tippet is beküldhet. A megjátszható variáció 0-6-7 indexszámú (1600forint!szelvény áron), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hat kétesélyes (IX, 12 vagy X2-es) tippet és hét egy esély es tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A beérkező tippek közül minden héten pénte­ken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot minden alkalommal a szombati számunkban kö­zöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pá­lyázó nyereményt ér el, abban az esetben a nye­reményt megfelezzük. Kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a nye­remény a fogadót illeti meg. HA NVCRÜNK - HÚZUNK! ( 11 . hét A7 j \ ,\ Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Freiburg 1860 München 2. Mönchengladbach 1. FC Köln 3. VfB Stuttgart Dortmund 4. B. München Schalke 04 5. Leverkusen Bielefeld 6. Rostock Düsseldorf 7. Bologna Napoli 8. Cagliari Vicenza 9. Juventus Roma 10. Lazio Atalanta 11. Milan Fiorentina 12. Sampdoria Reggiana 13. Udinese Perugia +1 mérkőzés 14. Verona Piacenza Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. o< 57 Indexszám: 64 db Név:. Cím:

Next

/
Thumbnails
Contents