Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-11 / 59. szám

1997. március 11., kedd 3. oldal Megyei Körkép Ungvári bábművészek - Tegnap érkeztek, s ma már két előadásukat láthatja a közönség. Egerben a Harlekin Bábszínház vendégeként lépnek a paraván mögé délelőtt 10 és délután 2 órakor. „A bohóc mosolya” című magyar nyelvű előadást a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával ajánlják az egri gyermekeknek. fotó: perl Heves megyei gyerekek sikerei Elismerés a környezetvédelemért Miért késik a végrehajtás? Egy nyolcvanéves ember kálváriája A Környezetvédelmi és Terület­fejlesztési Minisztérium Termé­szetvédelmi Hivatalának magas elismerésében részesült a kö­zelmúltban az andornaktályai Bükkalja Környezetvédő Egye­sület, miután a Nem védett terü­letek természeti értékeinek fel­tárása elnevezéssel kiírt pályá­zaton - a vizes élőhelyek kate­góriában - értékes első díjat nyert. A sikert tanúsító díszes okle­véllel - mint arról értesültünk - 50 ezer forint is járt. Ezt az ösz- szeget az egyesület a gyerekek Tenken még Török Margit pol­gármester asszony iskolaigaz­gatósága idején teremtették meg azt a szokást, hogy minden tavasszal szülőknek és pedagó­gusoknak kötetlen társalgást szerveznek az intézményben. Az idei bál is ezt a hagyományt folytatta, habár most a rendez­vényt jótékonysági céllal ren­dezték meg. Mint Török Margit polgár- mester elmondta: szombaton mintegy 70 szülő vett részt a jó­erdélyi és a jugoszláviai bács- topolyai cseretáboroztatására fordítja. Szintén a környezetvéde­lemmel kapcsolatos az a hír is, miszerint a területi Curie-ver- senyen negyedik helyezést ért el az egri Deák Ferenc Általános Iskola. Az Abóczki Ágnes, Bartók Tibor és Mata Balázs alkotta kis csapat - mely szűkebb pátrián­kat a négy megyét érintő kör­zeti viadalon egyedüliként kép­viselte - felkészítő tanára Zay Andrea volt. tékonysági bálon, amelyen az igazgató, Kádár Ferenc üdvö­zölte a résztvevőket, majd megköszönte a vállalkozók ed­digi segítségét. A vacsora után tombola, táncverseny és játék következett. Az esemény sikere a szülői munkaközösség tagjainak kö­szönhető, akik a jegyeladásról, a programok szervezéséről is gondoskodtak. A bevételt az is­kola felszerelésének, taneszkö­zeinek bővítésére fordítják. (Folytatás az 1. oldalról) Egy ideig várt, aztán teljesen indokoltan elfogyott a türelme, s a bírósághoz fordult. A per különböző fokozatai meglehetősen sokáig zajlottak, de hát ez általában így szokott lenni. Végül megszületett a döntés, s az Egri Városi Bíró­ság 1996. augusztus 22-én ki­adta a végrehajtási lapot, amely szerint az érintettet meg­határozott összegű töke és an­nak 1995. 1. 1-jétől számított évi 20 százalékos kamata illeti meg. Ezek után nem alaptalanul bizakodott, ám ismét csalódnia kellett, mert egészen napjainkig úgyszólván semmi sem történt. Akkor sem, ha'volt magánügy­védje, akkor sem, ha reklamált. Legfeljebb egészségügyi prob­lémái sokasodtak, súlyosbod­tak. Többek között azért, mert ez a tortúra nemcsak idegeit vi­selte meg, hanem egészségét is. Az újságíró dolga az, hogy tájékozódjék, s lehetőségeihez mérten keresse, kutassa és meg­lelje mások igazát. Az Országos Diákszínjátszó Egyesület minden évben minő­sítő fesztivált rendez. A hét vé­gén a füzesabonyi művélődési központban területi válogatót tartottak: kilenc társulat 11 da­rabot mutatott be. Bár a tovább­jutásról csak később kapnak ér­tesítést, a résztvevők vasárnap sem távoztak üres kézzel. A zsűri - Sándor L. István kritikus és Betlenfalvi Adám, az ODE diákelnöke - néhány értő, segítő kritikai megjegyzés után bronz minősítéssel jutalmazta az egri MegARThat Diákszín­pad, a siroki Pfajf Színpad és a gyöngyösi Stúdió, vagy amit akartok produkcióját. Ezüst fo­kozatot kapott az egri IH Új Lila Gépjármű nevű társulata. Az idén a kistarcsai Ördögi kör Ünnepi koncert Ma délután 2 órakor az Egri Állami Zeneiskola fuvola szakos növendékei - Bene Hajnalka, Gál Annamária, Petrovics Anna, Soó Gyöngyvér és Wiltner Agnes - ünnepi koncertműsorral köszöntik a Családsegítő In­tézet lajo svárősi idősek klubjának tagjait és az ér­deklődőket. A fiatalok az Ifjúság út 9.-be várják az ünnepeiteket. Először valamiféle körtáncot kellett járnom, mert az egri Ka­tona téri végrehajtó irodától - félreértés folytán - a megyei bí­róság hasonló funkciójú részle­géhez irányítottak. Itt aztán ki­derült az, hogy rajtuk nem mú­lott semmi, ők megtették a ma­gukét. Annál is inkább, mert tisztában voltak azzal, hogy nem egy húszesztendős ifjú ne­hézségeit kell orvosolniuk. Megkerestem - telefonon - az illetékes magán-végrehajtót, aki - akárcsak Pilátus - mosta kezeit. Mondván, hogy ő csak 1997. február 13-án kapta visz- sza az annak idején igen gyor­san továbbküldött ügyiratot, il­letve ekkor vehette csak át azt a summát, amelyet ilyen esetek­ben - költségmentességről van szó - a bíróság gazdasági iro­dája áll. Nosza, kérjünk innen is vá­laszt! Ekkor szembesültem az igazi meglepetéssel: az érintet­tek ugyanis közölték, hogy nem ők a hibásak, hanem a már em­lített végrehajtó, aki csak 1997. január 31-én postázta hozzájuk „aranyozódott be" G. G. Mar­quez: Aznap esett az eső című regényének adaptációjáért. Kü- löndíjat kapott a gyöngyöshalá­szi Ifi Színpad. Végig vidám, családias légkör uralkodott: minden résztvevőn látszott, hogy igazi szívügye az amatőr színjátszás. Nyeső Ildikó, az MMK elő­adója:- Az az érdekes, hogy egyre kevesebb a pénz, egyre többe kerül egy csoport fenntartása, és mégis ennyi együttes műkö­dik. S majdnem minden elő­adáshoz kerül jelmez, díszlet. A társulatok létezni akarnak. Ferik Zsuzsa:- Imádok játszani! A társa­ság miatt is járok a színpadra. Oktinszky Annamária (19, Új az aktákat, vagyis majd öt hó­napig pihentek nála. Úgy, hogy hozzájuk sem nyúlt, rá se döb­bent arra, hogy az emberség re­guláit mindenütt, minden kö­rülmények között be kell tar­tani, s ezek megszegése alól nincs, nem lehet semmiféle mentség. Mindehhez kívánkozik még az is, hogy különböző okok mi­att az ügyvéd se serénykedett túlságosan, s ezért feneklett meg a téma. Elhangzott viszont - s ez azért valami - a határozott ígé­ret, hogy néhány napon belül mozgásba lendül az eddig totá­lisan zsibbadt gépezet, s végre lesz foglalás annál, aki mind­máig nem teljesítette írásban, tanúk jelenlétében vállalt kö­telmeit. Egy kérdés azért maradt: va­jon mikor támad fel a cselek­vőkedv, ha a sajtó nem sürget, ha a zsurnaliszta nem hivatko­zik arra a humánumra, amely bizony ezúttal jó néhányszor keményen arcul csapatott. Pécsi István Lila G.):- Mindenki jól érezte magát, igenis lehet röhögni a bakikon, lehet együtt sími a darabokon, és erre nagy szükség van. Sándor L. István kritikus, a zsűri elnöke:- Láthattuk, hogy nagyon sokfelé tart a mozgalom. Van egy réteg,, amelyik színházat akar csinálni, ezért nagyon jó előadások is születnek. Mások­nál egy közösség együttlétének erős megmutatkozását látjuk, megint másoknál az iskolai színjátszás szerves tartozéka­ként jelenik ez meg. A diák-, színjátszás az egyetlen olyan amatőr színházi mozgalom, amely semmilyen alapvető sé­rülést nem szenvedett a rend­szerváltás után. (jónás) Hídavatás Balladai történések tarkít­ják hétköznapjainkat. Múlt heti hír, hogy egy fiatalem­ber megint feltornászta ma­gát a Lánchídra. A segítsé­gére siető tűzoltókat azzal fenyegette, hogy leugrik. Hogy, hogy nem, mégis le­szedték, s kézről kézre adva mentették ki kétségbeesett helyzetéből, annál is inkább, mert mozgássérült volt. Arról már nem szól a je­lentés, hogy ezek után meg­kapja-e a mozgássérültek­nek járó támogatást. J. I. Orgonakoncert Réz Lóránt, a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola negyed­éves hallgatója március 12-én 18 órakor Egerben, a Líceum­ban tart orgonaversenyt. Tiszai tájak A füzesabonyi takarékszövet­kezetben Szabó Lajos egri és Csáti Jónás kömlői tájfestő ki­állítása nyílt tegnap. A pénzin­tézet fennállásának 40. évfordu­lójára rendezett tárlatot március 21-ig tekinthetik meg. Hiesz fogad Hiesz György szocialista or­szággyűlési képviselő csütörtö­kön 17 órá,tól fogadóórát tart Gyöngyösön, a Fő téri MSZP- irodában. Munkáját segíti Sári István, a városi önkormányzat adó- és költségvetési bizottsá­gának tagja. A Team a MÁS-ban Szerdán este 8 órától jön az egri MÁS-klubba a Team együttes. Az eredetileg erre az időpontra hirdetett Századvéghangulat- koncertet május 14-én tartják majd meg. Pszicho-fittnes Ma este 6 órától Egerben, az If­júsági Házban dr. Bagdy Emőke tart előadást Pszicho- fittnes címmel. Az előadás al­címe: kacagás, kocogás, lazítás. Mesterek és ••• Mesterek -és tanítványok cím­mel népművészeti kiállítás nyí­lik ma 16 órakor Egerben, az MMK-ban. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! 1 «gggag&gstt Ez a rendszám a Heves megyei Rendőrfőkapitányság Igazgatás­kor rendészeti Osztálya által a központi Nyilvántartóba továbbított •' forgalomban lévő gépjárműrendszám AOY-275 ! Az a gépjármű-tulajdonos, aki a rendszám megjelené­sétől számított 3 napon belül érvényes forgalmi enge­délyével jelentkezik a Heves Megyei Hírlapnál, az 10 liter üzemanyag átvételére jogosító Shell-utalványt |> 1 I kap ajándékba. Beváltás helye: csak az egri Shell kút. Eger, Rákóczi út Tavaszt érez az urbanisztikai bizottság Idegenvárás, faültetés Szigorú feltételek szabják meg, ki és meddig állhat autójával az egri Dobó utcában. Többek között erről is szó esett tegnap az ur­banisztikai bizottság ülésén. Erdei Zoltán, a bizottság elnöke el­mondta: a kiemelten idegenforgalmi, úgynevezett vár zónában korlátozni kívánják a parkolást. A Nagylaposra kiírt pályázat még nem zárult le, további tárgya­lások várhatók. Az idegenforgalmi szezon kezdete előtt a figyelem középpont­jába került a város tisztasága, a parkírozás és a faültetés. A bizott­ság indítványozza, hogy a polgármesteri hivatal és az illetékes vál­lalkozók fordítsanak még nagyobb gondot erre. Létrehoznak egy Környezetvédelmi Alapot, a számlára befutó pénzekből pótolják a kertészek a kivágott fákat. Jótékonysági bált rendeztek a nőnapon Mulattak a tenki szülök Az országos diákszínjátszó-találkozó területi válogatója Füzesabonyban „Imádok (szín)játszani” Egerről a német Chamer Zeitungban Héttagú delegáció érkezett még a tél folyamán Egerbe a né­metországi Furth-ból. Üzleti kapcsolatban állnak magyar partnereikkel, ám az egri utazásuk ezúttal nem volt szokvá­nyos - tudtuk meg a Chamer Zeitungból, amely cikket közölt a Heves megyei randevúról. A szakemberek egyben tagjai a furth-i jégsport-egyesület- nek, s hevesi barátaikat avat­ták be a jégtekézés titkaiba. Mint azt a német lap írja: Hermann Regner vezetésével egy délelőtt leforgása alatt le­takarították a megfelelő nagy­ságú jégmezőről a havat Sík- fokút on, majd kijelölték a pá­lyát. Az izgalmakkal teli elmé­leti oktatás után a gyakorlat­ban is bemutatták a Kelet-Ma- gyarországon alig ismert sportágat, amelyet a bajorok már a háború befejeztével nagy buzgalommal játszottak hazájukban. A találkozó jó al­kalom volt arra, hogy egri ba­rátaikkal szenvedélyesen jég- tekézzenek. Walter Schmid- bergerrel az élen még jégtán­cot is jártak. A győztes ju­talma egy üvegserleg volt. A Chamer Zeitung írása szerint külön köszönik ven­déglátóiknak, Fodor Lajos­nak, Opra Józsefnek és Sze­pesi Lajosnak a sokrétű gon­doskodást. A cikk beszámol a törté­nelmi városról, Dobó Istvánt pedig kiemelkedő hősként em­líti. Megemlíti a város szőlő­termelését, a borospincéket és a legendás egri bikavért. Szól arról is, hogy az idegenfor­galmi főszezonban a termál- források is vonzzák az idelá­togatót, amelyek egész évben pihentetnek és felüdülést biz­tosítanak.' Az írásból kiderül, hogy bár ez volt az első egri útjuk a furth-iaknak, de nem az utolsó, mert Eger gyönyörű város. Szepesi Lajos lapunknak elmondta, hogy a jégtekét mi­előbb szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel. S miután nyáron aszfalton is jól játsz­ható, terveik között szerepel, hogy egy jégteke-klubot ala­kítsanak Egerben. (A Chamer Zeitungból fordította: Fáczán Anita). A digitális technika a jövőbe vezet Integrált telefonhálózat lesz Egerben és Gyöngyösön is Az elmúlt években gyors ütemű fejlesztéseket valósított meg a MATAV Miskolci Igazgatósága Észak-Magyarországon. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyét, továbbá Kecs­kemét és Cegléd körzetét is el­látó igazgatóság 1992 óta mint­egy 25 milliárd forintot költött beruházásokra. Amint azt Sztahura László igazgató a Hírlapnak elmondta: 330 ezer telefon működik ebben a régióban, s jelenlég mintegy 11 ezren várnak a bekapcso­lásra. Közülük hatszázan eg­riek, kecskemétiek és kazinc­barcikaiak. Kérésüket az idén teljesítik. Az igazgatóság területén is a jövő a digitális technikáé. Ezért főleg az üzleti élet szereplőinek ajánlják az integrált szolgálta­tású digitális hálózatot - az ISDN-t -, amelyet tavaly ősszel sikerrel mutattak be az Agria Vásáron is. Ez a rendszer nem csupán beszélgetésre, hanem a faxra, a számítógépes összeköttetésre, képátvitelre és az Internet-csat­lakozásra is lehetőséget nyújt. Miskolcon, Szerencsen, Kecskeméten már ezt a szolgál­tatást is igénybe vehetik ügyfe­leik. Hamarosan Egerben és Gyöngyösön is megteremtik hozzá a szükséges műszaki fel­tételeket. (m. k.) A HEVES^HÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: SZUROMI RITA Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 ■ Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents