Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-10 / 58. szám

1997. március 10., hétfő VILÁGTÜKÖR 9. oldal Budapestre látogat Ciorbea Létrehozzák a kolozsvári magyar egyetemet Romániát és Magyarországot a partneri kapcsolatok szi­lárd szálai kötik össze - hang­súlyozta interjújában szerdán kezdődő budapesti látogatása előtt Victor Ciorbea. A román miniszterelnök szerint a magyarok belépése a kabi­netbe hozzájárult mind a belpo­litikai helyzet megszilárdításá­hoz, mind a romániai változá­sok pozitív nemzetközi vissz­hangjához. Victor Ciorbea megjegyezte: erdélyi lévén, sok magyar iskolatársa, a hadsereg­ben katonatársa volt, akikkel kiválóan megértették egymást. A szerdán Budapestre utazó politikus kifejtette: „Azzal, hogy első külföldi látogatásunk színhelyéül Magyarországot választottuk, alá akartuk húzni, mekkora fontosságot tulajdoní­tunk a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének.” Minthogy szó lesz a ro­mán-magyar alapszerződés ki­sebbségi cikkében foglaltak megvalósításáról is, Tokay György, a kisebbségvédelmi hivatalt felügyelő miniszter szintén tagja a delegációnak. Bukarest tervezi, hogy hama­rosan megváltoztatja az okta­tási törvényt, az anyanyelvi ok­tatást korlátozó előírásokat. A kolozsvári magyar egyetemet két szakaszban kívánják létre­hozni. Először a Babes-Bolyai egyetem keretében jönne létre magyar tagozat. Szerbia demokratizálódása feltartóztathatatlan Pártok a kerekasztal körül Ha a hatalom nem hajlandó a tárgyalásokra, akkor a re­formokat sztrájkokkal és tün­tetésekkel kell kikényszerí­teni -jelentették ki a szerb el­lenzéki pártszövetség vezetői. Belgrádban mintegy ötvenezer ember részvételével nagygyű­lést tartottak vasárnap délután. Az ellenzéki pártok vezetői hangsúlyozták: a szerbiai de­mokratizálódásnak semmi sem állhatja útját. A beszédek el­hangzása után az Együtt párt­koalíció képviselői ismertették azt a javaslatukat, hogy a par­lamenti pártok kerékasztal-tár­gyaláson jussanak egyezségre. Indítványozzák a médiumok felszabadítását, a pártok finan­szírozásának kidolgozását és új választási törvény elfogadását. Megoldandó az év második fe­lében esedékes választások el­lenőrzése is, valamint egy olyan bíróság létrehozása, amelynek döntését a szavazás során felmerülő panaszokkal kapcsolatban mindenki elfo­gadja. Az Együtt ahhoz is ragasz­kodik, hogy a kerékasztal-tár­gyaláson elért megállapodás és a választások időpontja között legalább három hónap teljen el. Ha követelései nem teljesülnek, akkor az Együtt nem vesz részt a választásokon. A gyűlés végeztével a tömeg belvárosi sétára indult, s a rendőrök ezúttal nem állták út­ját a zászlókkal felvonuló el­lenzéki tüntetőknek. Fegyvercsökkentési javaslat Az Egyesült Államok jelezte Oroszországnak, hogy kész tár­gyalásokat kezdeni az atom­fegyverkészletek további jelen­tős csökkentéséről. Az amerikai kormányzat bízik abban, hogy ajánlata alapján Bili Clinton és Borisz Jelcin már a helsinki amerikai-orosz csúcstalálkozó keretében megállapodásra tud jutni a következő leszerelési szakaszra vonatkozó elvekről. Ügyviteli szoftvereinkből:- Számlázás (vonalkóddal is) 24.000.­—Nagyker-kisker rendszer 69.000­- Főkönyvi könyvelés 36.000.­- ÁFA nyilvántartás 23.000.­- Bérszámfejtés 59.000.­- Naplófőkönyv 15.000.­- Pénztárkönyv 15.000.­ÁmCÁlr r.* ÁCA . um Hrfahw...ítrl Araink az AFA-t nem tartalmazzak! g SPRINTER STÚDIÓ Kft{ Ag*. Felvilágosítás: ■ Eger, Széchenyi ut 58. 1 ÍT: (36) 411-811-152 | Egyezség Dél-Koreában Megállapodásra jutottak a dél­koreai pártok az év eleji sztrájkhullámot kiváltó munka­ügyi törvények módosításáról. Dolgozók tízezrei tüntettek he­teken át, amiért a szöuli kor­mány szigorította a munkaügyi törvényeket, megkönnyítette a vállalatoknak a dolgozók elbo­csátását, egyben korlátozta a szakszervezetek jogait. A kor­mány visszakozott, az ellenzék újabb követelésekkel állt elő. Kínai kampánypénz Washingtonban bizonyítottnak látják, hogy a kínai kormány je­lentős pénzösszegeket utalt át az Egyesült Államokba a tava­lyi elnök- és kongresszusi vá­lasztások befolyásolására. Azt azonban nem lehet tudni, vajon a forrásokat felhasználták-e kampány-hozzájárulások for­májában. Kína cáfolta a feltéte­lezést, hogy beavatkozott volna a választási eredményekbe. w Európában elsőként új J időszámítást vezettünk jiffjl^ be. hogy most már Ön is mobiltelefonálhasson. így nemcsak a készülék és a kártya válik könnyen elérhetővé, de barátságos áron is telefonálhat. Az új, egyedülálló díjcsomag neve: SZERVUSZ! Ha okosan használja, sokkal olcsób­ban (nettó 25 Ft/ perc) telefonálhat munka­napokon is: délután négytől reggel nyolcig. Persze reggel nyolc és délután négy óra között Is cseveghet, de ez idő alatt kifizetődőbb, ha Önt hívják. A SZERVUSZ! havi díja is barátságos csak 1900 Ft+ áfa! Kezdje tehát SZERVUSZI-szal, és meglátja, mobiltelefonon sem drága kapcsolatokat reremteni-16 órától, 16 órán át! Apropó: mobiltelefon Az ERICSSON GA 318-as és a NOKIA 1611*-es készülékek.ára új WESTEL 900 előfizetéssel együtt most csak 19.900 Ft+afa! Akár a SZERVUSZ!, akár valamelyik EUROFON díjcsomagot választja. További feltételekről információ az üzletekben és a 06-30/800-000. 06-30/30-30-30, 265-90-90, http://www.westel900.hu WESTEL 900 mintabolt: Eger. Bajcsy Zs. u. 3. tel: 06-36/411-900. 06-30/433-900 Of ötért: Gyöngyös. Fö tér 2. tel: 06-37/31 1-776 U J es egyedülálló DÍJCSOMAG 'Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. Herezeg Kata HOROSZKÓPJA 1997. március 10-16. (Telefonon 77 forint/perc + ÁFA díjért hívható) KOS (III. 21.-IV. 20.) T.:0690-303-560 Szerelem: Nem jellemző önre a titkolózás, a ti­toktartás. Még akkor sem tud hall­gatni, amikor pedig saját - és part­nere - érdekében nem lenne sza­bad beszélnie. De most olyan jó vi­lággá kiáltani, hogy boldog! Hivatás: A munkahelyén sem ártana most a visszafogottság. Tervéről minél kevesebben tudjanak, míg hozzá nem kezd a megvalósításához. BIKA (IV. 21.-V. 20.) T.10690-303-561 Szerelem: óvatos a szerelemben. Szívesen fűzné szorosabbra a szálakat, még a há­zasságkötés gondolata is megfor­dul a fejében, de fél, hogy rosszul választ. Jogos az aggodalom! Hiva­tás: A munkamániások táborában főleg Bika-szülöttek találhatók. Nem ártana odafigyelni az egész­ségére. Ne éjszakázzon túl sokat! IKREK (V. 21.-VI.21.) T.:0690-303-562 Szerelem: Kettős természetéből most a felelőt­lenebb énje kerekedik felül. Nem tud parancsolni a vérének! Vonzza minden új kapcsolat, boldog, ha hódíthat! Hivatás: Türelmetlensége fokozódik. Legszívesebben félre­söpörné útjából az akadékoskodó- kat, pedig lehet, hogy most nekik van igazuk. Anyagi helyzete hul­lámzóan alakul. RÁK (VI. 22.—VII. 22.) T.:0690-303-563 Szerelem: Mivel lelke mélyén bizonytalan, ki­felé is "mogorvább, mint máskor. Rosszkedvét csak a partnere tudja elűzni, kedveskedéssel, bókokkal. Hivatás: A harag rossz tanácsadó! Érdemes-e apróság miatt magára haragítani közvetlen kollégáit, üz­letfeleit? Segítségük, jóindulatuk ijpüyil aligha^zjpiíthat sikerre! OROSZLÁN (VII. 23.—Vili. 23.) T.:0690-303-564 Szerelem: Éjsza­kákon át álmat­lanul forgolódik valaki miatt. Már meggondolatlan­ságra is képes lenne. Pedig ez a kapcsolat attól szép, hogy plátói. Amint teljesülne a vágya, kiábrán­dulna az illetőből. Hivatás: A mun­kahelyi viszálykodás kikezdi ide­geit, pedig nagyon szeretné meg­őrizni nyugalmát, mert csak úgy uralhatja a helyzetet.------ J C7fj7 ( Vili. 24.-IX. 23.) .:0690-303-565 Szerelem: Az ál­modozás ugyan elég távol áll öntói. most mégis teljesen hatal­mába keríti. Egyedülállóként es­küvőre vágyik. Ha házas, mindent elkövet, hogy partnerét magához láncolja. Hivatás: Valaki a környeze­tében kettős játékot játszik, hamis tanácsokkal rossz döntésre kész­teti. ® Szi S MERLEG (IX. 24.-X. 23.) ' ÄKfTYV T.:0690-303-566 Szerelem: Bár utál udvariatlanul viselkedni, ke­rüli a vitát, a héten valaki mégis annyira felbosszantja, hogy go- rombáskodni fog - de, sajnos, nem azzal, akit megillet, hanem partne­rével, és ezzel túl mély sebet üt rajta. Hivatás: Bár ötletei kimondot­tan jók, sikerrel kecsegtetnek, a héten mégis rossz pénzügyi dön­tést hoz, SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) T.:0690-303-567 Szerelem: Ön ál­talában addig hű, amíg ügy érzi, partnere is az. Ha tehát a héten új kapcsolatba bonyolódik, hamarosan keresheti a válóperes ügyvédet. Hivatás: Mivel tudja, hogy a legnagyobb csapás után is képes újra talpra állni, a felettesével ki­robbanó vita hevében újabb érvek helyett képes inkább felmondani. /Tia \ nyilas [dm ___V (xi. 23,-xn. 2i.) ( ßj T.:0690-303-568 \ I I /J Szerelem: Még jókedvében is hajlamos olyasmit mondani, amivel meg­bánthatja kedvesét. Hát még most, amikor valami félreértés vagy külső intrika miatt még a hangulata is pocsék. Jobban jár tehát, ha hall­gat. Hivatás: Túl sok mindenbe bele­kezdett az utóbbi időben, a mun­kahelyi teendők mellett társadalmi feladatok is nyomják a vállát. BAK (XII. 22-1. 19.) T.:0690-303-569 Szerelem: Az ott­hon felmerülő gondok ön­elemzésre késztetik. Amennyiben érzelmei mélyek és komolyak, na­gyobb törés nélkül lábal át ezen a nehéz időszakon. Ellenkező eset­ben semmi nem menti meg a válás­tól. Hivatás: A munkában sikermá­niás, csak akkor érzi jól magát, ha elismerik a tehetségét, ötleteit. VÍZÖNTŐ ({({-•]lyjrv (i. 20.-n. 20.) jW^==J/|(0 J T.:0690-303-570 Szerelem:A kö­vetkező napok- ban a partnere igencsak megpróbálja „átvenni a hatalmat”. Veszélyben a függet­lensége. A családi béke azon mú­lik, mennyire tud felülemelkedni a helyzeten. Hivatás: A szerencse ön mellé szegődött. Az elveszettnek hitt ügyet is képes megnyerni, sőt akkor is pénz áll a házhoz, ha „nem üt be" a/ iizlet! HALAK (II. 21.—III. 20.) T.:0690-303-571 Szerelem: Új partner van a láthatáron. Hi­ába is térne ki az űtjából, előbb- utóbb úgyis behódol neki. Az a ti­tokzatosság ragadja magával, ami az illetőt körülveszi. Hivatás: Végre magára talált és a legjobbat tudja nyújtani. Lehet, hogy a tehetségét nem az eddigi munkahelyén kama­toztatja, hanem űj dologba kezd.

Next

/
Thumbnails
Contents