Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-10 / 58. szám

1997. március 10., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Üres az önkormányzatok zsebe Gyengélkedik az orvosi ügyelet Egy éve adtunk hírt arról, hogy több Tama menti telepü­lés kiválása miatt megválto­zott Heves körzetében a köz­ponti orvosi ügyelet rendje. Csupán hat környező község vállalta a hevesi központú ügyelethez való csatlakozást úgy, hogy a normatív támoga­táson felül lakosonként 7 fo­rint 50-nel járulnak hozzá a biztonságos működtetéshez. Ám az elmúlt év novemberére kiderült, hogy az ügyeletet működtető Városi Egészség- ügyi Szervezet (VESZ) a ren­delkezésre álló támogatások­ból nehezen tudja a hétvégi két ügyelő orvos költségeit fi­nanszírozni, s a házhoz hívás alacsony száma az egészség- ügyi szakemberek szerint nem indokolta a mozgó ügye­letet. így azóta már csak egy orvossal álltak a hét végén a betegek rendelkezésére. Úgy tűnik azonban, hogy a takarékoskodás sem oldotta meg az anyagi gondokat - de­rült ki a hét település orvosai­nak és polgármestereinek tar­tott tanácskozáson. A Városi Egészségügyi Szolgálat 9,1 millió forintos éves költségve­tési tervezettel állt elő, ami azt jelenti, hogy az önkor­mányzatoknak a normatív támogatáson felül lakoson­ként 9 forint 50-nel kell hoz­zájárulniuk az ügyelet működ­tetéséhez. Hangsúlyozták, hogy a VESZ nem ragaszko­dik az ügyelethez, de ha tőlük várják ezt, akkor csak ennyi­ből tudják megoldani. így is a legalacsonyabb ügyeleti díja­kat, a kezdő orvosnak járó dí­jat vették alapul a tervezésnél. A döntés most az érintett önkormányzatok kezében van. S annak ellenére, hogy több polgármester is kifogá­solta: miért emelkedett csak­nem duplájára az ügyelet költségvetése, s kérdezte, honnan tudnak ehhez pénzt biztosítani, azért a központi ügyelethez való ragaszkodá­suk megmaradt.- Kontra Gyula, Heves vá­ros polgármestere megfogal­mazta: bár pénzhiányban szenvednek, ennek ellenére elő kell teremteni a szükséges önkormányzati hozzájárulást, mert a lakosság és az orvosok szempontjából a központi ügyelet fenntartása fontos. H. Budai Sándor TTII •• / I All 1 « I 1 H 1 1 Közösségi fürdő időseknek A farsang idején adták át a he­vesi idősek otthonában az új, emeleti közösségi fürdőszobát a bent lakóknak. A több mint öt­venéves vizesblokkok - ame­lyek csak a legszükségesebb javításokon estek át - a mostani teljes átépítéssel igényesen el­készített, korszerű fürdőhelyi­séggel gyarapították a szociális intézményt. Az itt élőknek Farkas Mari­anna igazgató elmondta: a hat­van nőnek kulturált fürdési le­hetőséget biztosító közösségi fürdőszoba átépítési költsége több mint 300 ezer forint volt. Ezt az intézmény Naplemente Alapítványára érkezett adomá­nyok segítették, de pótolhatat­lan volt Horváth Zoltán soproni kőműves felajánlása is, aki csaknem 100 ezer forint értékű munkát végzett el térítés nélkül. Megtudtuk, hogy az emeleti férfi fürdőhelyiség is felújításra szorul, ezért annak átépítését már erre az évre betervezte az intézmény vezetése. (h. budai) s az idén újabb bővítést tervez­nek. Mint kalauzunk, dr. Tóth József polgármester elmondta: Atányból, Hevesről, Kömlőröl, Vezekényből várnak újabb je­lentkezőket, hiszen az olasz üz­letemberek csak elegendő lét­szám esetén állítanak munkába újabb gépeket. Ha az elképzelés valóra válik, akkor Tiszanána központtal egy könnyűipari centrum alakulhat ki. A jelenleg dolgozó asszo­nyok két műszakban varrják ex­portra a szoknyákat. Egy ember csupán egyetlen műveletet vé­gez, így a futószalagról egy műszak alatt hétszáz kész ruha­darab kerül le. A varrónők je­lenleg naponta kétezer szok­nyát gyártanak, illetve csoma­golnak be. A ruhák egyébként a Benet­ton megrendelésére készülnek, amely tavaly felmérések szerint a világ legdinamikusabban fej­lődő cége volt. Érdeklődé­sünkre elmondták: az átlagke­reset a hazai fizetéseknek felel meg. (szuromi) Kék Tisza, a szőke mellett... Teljesítménybérezés van, havi prémiummal Egy csapásra megoldódhatna a tiszanánai térség foglalkoz­tatási gondja, ha az olasz tu­lajdonban levő Kék Tisza Kft.-nek sikerülne újabb száz munkást toboroznia. A hajdani cipőipari szövetkezet csarnokában most nyolcvan asszonyt foglalkoztatnak, ám tovább szeretnék bővíteni a je­lenleg szoknyák varrására spe­cializálódott részleget. Ennek feltétele az, hogy minél többen kedvet kapjanak a varrógéppe­dál nyomására. Renato Rebescini és Claudia Bertoldo üzeme a munkanélkü­liség sújtotta térségben negy­ven emberrel indult. Tavaly költöztek át a tágas csarnokba, A cigányok többsége már hónapokkal előre eladósodott Széthúzás a hevesi romák között Közmeghallgatást tartott a he­vesi cigány kisebbségi ön­kormányzat a Benedek Elek Általános Iskolában, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a hely közelsége miatt többen jelennek meg, mint eddig. Néhány perc után a jelenlé­vők beléfojtották a szót Ko- csisné Suga Irma igazgatóhe­lyettesbe, aki arra próbálta biz­tatni a szülőket, hogy a gyer­mekekért kapott járandóságo­kat fordítsák a kicsikre. A parázs hangulatú folyta­tásban Lóié Mihály kisebbségi elnököt sem tisztelték. Korbá­csolta az indulatokat a roma­nap megrendezése és az erre fordított 200 ezer forint. A résztvevők kifogásolták, hogy szórakozásra van pénz, meg a mátraderecskei cigányok megvendégelésére is, de a he­lyiek támogatására nincs. Is­mét felvetődött, hogy a ci­gányság legnagyobb gondja az interezés, amely olyan mér­tékű kamattal jár a kölcsön­kért pénzek után, hogy a ro­mák nagy többsége már hóna­pokkal előre eladta a rendsze­res járandóságát, de még azo­kat a szociális segélyeket is, amelyeket még meg sem kap­tak. Huszár János alpolgármes­ter elismerően szólt a kisebb­ségi önkormányzat erőfeszíté­seiről, s hangsúlyozta, hogy fogadókészség is kellene a ro­mák részéről. A rendezvény után Lóié Mihály elmondta: kudarcként élte meg a közmeghallgatást. Hevesen nagy a széthúzás a romák között, a segítő szán­dékra bírálattal válaszolnak. Pedig ha csak a negyedét ten­nék a nagyszájú romák a ci­gányság érdekében, akkor fele bajuk sem lenne. Nekik üzente: söpörjön mindenki a portáján. (h. b. s.) Bérbe vették 2010-ig a kiskörei strandot Mindent a turisták kedvéért Már javában tartanak a tárgya­lások, szerződés-egyeztetések és -kötések Kiskörén azért, hogy tavasztól zökkenőmente­sen tudják kiszolgálni és fo­gadni a Tisza-partra látogató­kat - tudtuk meg Járdán Jó­zseftől, a település polgármes­terétől. - Mivel februárban a képviselő-testület elfogadta a költségvetést, így már pontos adatokat lehet tudni arról, hogy mennyit fordítanak az idegenforgalomra.-Kétezer-tízig bérleti szer­ződést sikerült kötni a szabad­vízi strand bizonyos részére, most már csak a működtető Free Line Kft.-veI kell egyez­tetni - mondja Járdán József. - Ennek a szerződésnek az ér­telmében a bevétel 10 százalé­kát fizetjük nekik. Ugyanak­kor hússzorosára növeltük a fürdőrészt.- Miként alakulnak a helyi nyári programok?-Folytatjuk a hagyomány- őrző találkozót, s az idén har­madszorra lesz cißänyfolklor- rendezvény is. Újdonság az idén első alkalommal meghir­detett majorett-találkozó.-Javul-e a propaganda?-Az Agria ’97 kiállításra elkészül egy angol, német, il­letve magyar nyelvű prospek­tus, s hamarosan szórólapokon hirdetjük programjainkalt. Továbbá tárgyalunk az abád- szalóki rendezvényeket lebo­nyolító kft.-vel is az együtt­működésről.-Mikor nyit a szabadvízi strand?- A szerződés szerint május 15-ig ki kell nyitnia a fürdő­helynek. A feltételek megte­remtése már a Free Line Kft. gondja és feladata. (szuromi) Március 15-ig kell befejezni liszanánán - a sza­badvízi strand és a csónakkikötő szezonnyitó munkálatait. Már jól látható a mélyített meder, a stég, illetve a víztisztító át­eresz. Dr. Tóth József polgármester azt ígéri: ha elkészülnek, akkor a Tisza-tó legszebb üdülőövezete a dinnyésháti lesz. Városi ünnepség lesz A márciusi ünnepség Hevesen ezúttal is a művelődési házban lesz 15-én, 15 órakor. A műsort az Eötvös József Középiskola tanulói adják. Kertbarátoknak Csütörtökön délután 5 órakor a hevesi művelődési házban ismét találkoznak a kertbarátok, akik most a vetőmagok minőségéről tájékozódnak. Leendő vezetőknek A tarnamérai könyvtárban személygépkocsi-vezetői tanfo­lyam kezdődik. A jelentkezők péntekenként hallgathatnak el­méleti előadásokat. Költségekről szólnak Tornáméra önkormányzata kedden délután 4 órakor tart önkormányzati ülést. A testület várhatóan elfogadja a költség- vetést, majd beszámolót hallgat meg a tavalyi évről. Kisebbségi pénzek Elfogadta Tarnaörs roma ön- kormányzata az idei költségve­tést. Testületük 400 ezer forint­ból gazdálkodik. Az összeget kulturális rendezvényekre, il­letve a gyerekek segítésére for­dítják. Százforintos víz Tarnaörsön az idén 100 forint (plusz áfa) lesz a víz köbmé­tere. A víz minősége egyébként az utóbbi napokban lényegesen javult, miután a hálózat tisztítá­sával végeztek a szakemberek. Népművelő Körére Továbbra is keresi Kisköre ön- kormányzata azt a szakelőadót, akinek feladata a település kul­turális rendezvényeinek szerve­zése lesz majd. Falugyűlés Tenken A költségvetés elfogadása után közmeghallgatást tartottak Tenken. A legközelebbi ese­mény a községben az & falugyű­lés lesz, amelynek időpontja március 17., este 6 óra. Saját kocsival, önkormányzati pénzen Báloztak az örsi polgárvédők Számvetés a tarnamérai áfésznál Immár hagyomány Tarnaör­sön, hogy az év első hónapjai­ban a civil szervezetek megtart­ják közgyűlésükön az éves be­számolót, majd családtagjaik­kal - elsősorban feleségeikkel - vidám mulatságot tartanak. Az idén sem volt ez másképp - tudtuk meg Nyúl Györgytől, Tamaörs első emberétől -, hi­szen előbb az önkéntes tűzoltók, majd a polgárőrök gyűltek ösz- sze. Áz utóbbiak csaknem nyolcvanan vannak a települé­sen, s az év 365 éjszakáján jár­ják a község utcáit, külterüle­teit, törvénysértők után lesel­kedve. A polgárőrség tagjai kettesé­vel róják az utakat, saját gép­kocsijukon, amelyre a benzin­pénzt kilométer-arányoson az önkormányzat állja. Habár tettenérés - amely a helyi polgárőrök munkáját di­csérné - az elmúlt évben nem volt, ettől függetlenül a tarna­mérai rendőrőrs munkáját fo­lyamatos járőrözéssel és infor­mációszolgáltatással segítették. A polgárőrök mellett a tar- naörsi önkéntes tűzoltók is ülé­seztek. Mint megtudtuk: régen sokkal nagyobb hagyományai voltak a településen ennek a szolgálatnak, s most újabb lét­számtoborzással szeretnék gya­rapítani a szervezetet. Mindkét eseményen jelen voltak az önkormányzat képvi­selői, akik megköszönték a pol­gárőrök és a tűzoltók munkáját. A résztvevők népes tábora ez­után hajnalig tánccal múlatta az időt. i. _ (-romi) Áprilisban ítélet Mi lett a hevesi Első Polgári Takarékkal? Tavaly októberben a bank­szakma szenzációja volt az Első Hevesi Polgári Taka­rékpénztár azonnali bezá­rása, s a betétállomány visz- szafizetése. Akkor az intézet vezetője ígéretet tett arra, hogy az alkalmazottak az ítélethirdetésig folyamato­san dolgozhatnak, senkit nem küldenek el. Mi történt azóta? - kérdeztük Babus Gyula ügyvezetőt?- Mindenki dolgozik, kö­vetelési állományt szedünk be. A tárgyalás áprilisban lesz, s ígéretünk van arra, hogy első fokon hamarosan ítélet születik. Reméljük, nem követtünk el szabályta­lanságot, s ezt a fővárosi bí­róság is így látja majd. ------------------------------J_ T isztújító közgyűléseket tartott a Tornáméra és Vidéke Afész az idei üzletpolitikai elképzelései­ről. Mint azt Bessenyei Ferenc elnök elmondta: a szövetkezet tevékenysége döntően a kör­nyékbeli nyolc település lakos­ságának élelmiszerrel, vegyi áruval, alapvető cikkekkel tör­ténő ellátására terjed ki. Az üzletek az öt évvel ezelőt­tinél majd 40 százalékkal töb­bet, 330 milliót forgalmaztak, ennek nagyobb része élelmi­szerből származott. Örvende­tes, hogy kelendőek a ruházati áruféleségek, viszont kedvezőt­lenül alakult a vegyi iparcikkek forgalma. Ezt elsősorban az építkezések csökkenésével, a tü­zelőolaj-forgalom megszűnésé­vel, valamint a vezetékes gáz el­terjedésével magyarázzák. Az is befolyásolta a szövetkezet működését, hogy öt év alatt duplájára nőtt a térségben a magánkereskedők száma. Az áruellátásban kínálati piac ala­kult ki, ami az elnök szerint nem a vállalkozókat segítette, mint ahogy a nem mindig tisz­tességes piacon sem a törvény- tisztelők voltak a nyerők. Az agrárágazat átalakulásá­nak időszakában is folyamato­san történt a mezőgazdasági termékek felvásárlása, a lakos­ság friss zöldséggel, gyümölcs­csel való ellátása. Mindezt olyan időszakban végezte a szövetkezet alig 60 főre apadt kollektívája, amikor egyrészt gazdálkodási igény­ből, másrészt működési válto­zásokból fakadóan tudatosan csökkentették a létszámot. Ugyanakkor az utánpótlás tu­datos nevelése érdekében évente 6-10 fiatal képzését is vállalták. A nehéz viszonyok ellenére a szövetkezet gazdál­kodása csaknem egymilliós nyereséget hozott, amellett, hogy tagjainak vásárlási en­gedménnyel, kártyával majd­nem egymilliót adtak vissza. Az elmúlt öt év sikere erőt ad a további munkához - fogal­mazott az elnök. - Tervezik, hogy a vásárlóerő csökkenésé­nek ellensúlyozására az alap­vető árukból akciókat rendez­nek. Tagjaiknak részjegyük 20 százalékát juttatják vissza vá­sárlási lehetőségben. Érvény­ben marad a kártya, amely a részjegy majd egynegyedének értékében további kedvez- ménÿraljogoëitA A % * (tseh)

Next

/
Thumbnails
Contents