Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-07 / 56. szám

1997. március 7., péntek Megyei Körkép 3. oidai Dr. Vass: „Nem értem, hogy milyen alagútról beszél a színigazgató” Tollvégen Pancsolt bor A Heti Világgazdaság legfrissebb számában egy rövidke írás tudósít arról, hogy az 1993 júniusában létrehozott, s a tava­lyi esztendőben nullszaldós eredményt produkáló Egervin Bor- gazdasági Rt.-nél zártkörű részvénykibocsátást terveznek. Mindez rendben is lenne, ám a HVG kérdésére az rt. elnöke elmondta, hogy a szőlő felvásárlási árát három év alatt évi 30^40 százalékkal verték fel a környékükön „a pancsolt bort készítő vállalkozók.” Nos, amennyiben nem az újságíró hallotta el a dolgot, akkor az elnök úr nyilatkozott felelőtlenül. Ha ugyanis tudomása van „pancsolásról”, nevesítse a „pancsolót”. Máskülönben általá­nosít, s vérig sérti azokat - márpedig ők vannak többségben -, akik minőségi terméket hoznak forgalomba. Hogy mi lehet a célja az effajta megnyilatkozásoknak? Nyil­ván az egri történelmi borvidék népszerűsítése. Számomra ugyan furcsa módon, de hát én nem vagyok szakember. Vagy ez a jövőbe mutató arculatformálás...!? (stanga) A közlekedésbiztonság és környezetvédelem jegyében Akciónap az autóklubnál Arcfogyasztó maszkot öltve Új terméket mutattak be To­kió Odakju áruházában. Az ottani alkalmazottak arcfo­gyasztó maszkot öltöttek. A hőszigetelővel bélelt, vé­kony alumíniumlemezből készült, s orcára helyezhető anyag célszerűségét még széles körben nem bizonyí­tották. Az ára azonban adott: hét és fél dollár. Nálunk, igaz, sokféle maszk van már, amelyeket legutóbb a farsangi jelmez­bálokon öltöttek fel a fiata­lok és idősebbek. Am nem lehetetlen, hogy az említett japán újdonságból is lesz hamarosan itthon a hiú höl­gyek arcán. (m. k.) Áramszünet lesz a könyvtárban Az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtárban ma délután 1 és 4 óra között áramszünet lesz. Annak időtartamára zárva tart az intézmény. Nyitás: 16 óra­kor. Munkáspárti nőnapi ünnepség A Munkáspárt egri koordiná­ciós ■ bizottsága és nőtagozata ma 16 órakor Egerben, a Mind- szenty Gedeon utca 12. alatt nőnapi ünnepséget tart. A képviselő várja választóit Godó Lajos (MSZP-s) ország- gyűlési képviselő ma délelőtt 9- től 12-ig Hevesen, a polgármes­teri hivatalban fogadóórát tart.-«tu ' r'.üvvü./í ;jjJjiiGC| A keramikus tárlata Hatvanban A nemrég felújított hatvani Grassalkovich Művelődési Központban szombaton 16 óra­kor dr. Pogány Gábor művé­szettörténész nyitja meg Pan­nonhalmi Zsuzsa Ferenczy No- émi-díjas keramikusművész ki­állítását. Jegyet elővételben még válthatnak Az egri Uránia mozi március 20-26-ig vetíti az Evita című filmet. A nagy érdeklődés miatt jegyek elővételben még váltha­tók. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület. (Folytatás az 1. oldalról) Ebből feketén-fehéren kitűnik, hogy például a hasonló nagy­ságú veszprémi Petőfi Színház kevesebb helyi támogatást kap, noha az árbevétele magasabb. Összeg szerint ez azt jelenti, hogy a veszprémieket a megye 24,8 millióval támogatja. Veszprémben már most 121-en vannak, Egerben pedig a lét­számcsökkentés után lesznek 166-an. S még sorolhatnám az adatokat...- Az egri színház vezetőinek érve erre: ott nincs bábtagozat. Tegnap az Egri Hegyközség Választmánya nyilatkozatot juttatott el szerkesztősé­günkbe, kérve annak - a téma fontosságára és időszerűsé­gére tekintettel - teljes terje­delmű közlését. Ebben a kö­vetkezők olvashatók: „Eger Város Hegyközségének Választmánya 1996 novembe­rétől folyamatosan kereste a tárgyalásos megoldás lehetősé­gét a mezőgazdasági kisterme­lők (őstermelők), de a vállalko­zások adózási és társadalombiz­tosítási terheinek, csökkentése érdekében is. 1997. január végén a vá­lasztmány testületé azokat a tárgyalásos eredményeket, amelyeket elértünk a kormány­nyal szemben, nem tartotta elégségesnek. De nem látta tisz­tán azt sem, hogy a tárgyaló­-Ez igaz, de mégis többet termelnek. A saját bevételük az egrinek a duplája volt tavaly.-Miért említhette meg ak­kor a színidirektor 40 millió forint „eltűnését” az alagút- ban?- A színházban kiszámolták, mennyi pénz kellene a társillat ideális működéséhez. Csak saj­nos ma itt Magyarországon és Heves megyében vagyunk. Én is örülnék, ha 275 millió forintot fordíthatnánk a teátrumra, de meg kell alkudnunk a lehetősé­gekkel. Ezt az igazgató már a asztaltól föl kell-e állni, és a demonstrálást kell-e választa­nia, mint eszközt. A hegyközség tagjainak egy része - most már nyilvánvalóan helyesen - úgy döntött, hogy nem elég tárgyalni - különösen akkor, ha ennek nincs kézzel­fogható éredménye -, hanem keményebb eszközökhöz kell folyamodni. A forgalomlassítá­sok láthatólag eredményeseb­bek voltak a tárgyalásoktól, a kormány sok kérdésben enge­dett. Ennek ellenére még min­dig vannak el nem fogadott in­dokolt követelések, illetve a Parlament nem módosította a személyi jövedelemadó-tör­vényt, a társadalombiztosítási törvényt. Az Egri Hegyközség Választmánya egyértelműen el­ítéli a törvényt előterjesztő kormányt és az azt elfogadó Országgyűlést, és egyértel­pályázata benyújtásakor tudta, s ígéretet is tett erre. A témával kapcsolatban még Kiss Sándor, a színház ügyve­zető igazgatója is felhívott ben­nünket. Emlékeztetett arra, ő határozottan cáfolta azt az új­ságírói kérdésben megfogalma­zott tényt, hogy egyeseknek az új besorolás szerint csökkent volna a havi bérük. Ha több nem lett, kevesebb semmiképp se - nyomatékolta még egyszer. J. I. műén felelőssé teszi azt azért, hogy a történések idáig fejlőd­tek. A kormánynak ez a mód­szere ellehetetlenítette a tárgya­lóasztalnál eredményt elérni akaró agrár-érdekképviselete­ket, mondvacsinált feszültséget teremtett a társadalom külön­böző rétegei között, szándéko­san és sok ferdítéssel megosz­totta az állampolgárokat, a földműves-társadalmat akarta téves gazdaságpolitikájának hi­bái miatt mindenért felelőssé tenni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány, és elsősorban a pénzügyi tárca, alkalmatlan az agrárkérdések tárgyalásos rendezésére. Eger Város Hegy­községének Választmánya ezek után minden eszközt alkalmas­nak tart arra, hogy a mezőgaz­dasági kistermelők, őstermelők, vállalkozók gazdasági ellehe­tetlenítését megakadályozza.” Immár hagyományosan a tava­szi autósrajzás előtt térítés nél­küli akciónapot tart Egerben és Gyöngyösön a Magyar Autó­klub Heves Megyei Területi Szervezete. Az egrieket a Kistá- lyai úton, a gyöngyösieket a Déli Külhatár néven ismert te­rületen lévő diagnosztikai ál­lomásokon várják a szerelők, hogy műszaki segítséget nyújt­sanak mindazoknak, akik a té­len nem vagy alig mozgatták meg kedves járművüket. A közlekedésbiztonság és A bécsi ORF rádió „Abiento" című utazási magazinjának ri­portere, Nikolaus Scholz úr március 9-11. között megye- székhelyünk vendége lesz. A rá­diós szakember műsorát min­den vasárnap közel 50 ezer po­tenciális utazó hallgatja. Scholz úr a majd’ egyórás magazinban minden alkalommal 3 országot, környezetvédelem jegyében március 8-ra, illetve április 12- re meghirdetett akció nyitott, hiszen a szolgáltatásokat nem csupán a klubtagok vehetik igénybe. Akik először kerülnek kapcsolatba az Autóklubbal és jó benyomást szereztek, ezúttal kedvezményesen be is léphet­nek a szervezett autósok közé. Hatósági jogosultság révén a műszakilag kifogástalan autók forgalmi érvényességének meghosszabbítására is sor ke­rülhet e két napon. vidéket mutat be: egy hazai te­rületet, egy szomszédos ország tájait és egy távoli országot. Következő műsorában az egri történelmi várost és gyógyüdülőhelyet, ezen belül a Gárdonyi Géza Emlékmúzeu­mot, a várat, a minaretet és a borospincéket ismerhetik meg ausztriai szomszédaink. Az Egri Hegyközség nyilatkozata A pénzügyi tárca alkalmatlan a tárgyalásokra Márciusban mindennap Rendszám-játék a Hírlapban! Támogató: a főkapitányság és a Shell Március 8-tól, azaz szombattól Önök, Kedves Olva- .sóink, mindennap egy, a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya által ren­delkezésünkre bocsátott, forgalomban lévő gép­jármű rendszámát találhatják meg lapunkban, vala­mennyi számban a 3. oldalon. Az a gépjármű-tulajdonos, aki a rendszáma megje­lenésétől számított három napon belül érvényes for­galmi engedélyével jelentkezik a Heves Megyei Hír­lap terjesztési osztályán, az egri Rákóczi úti Shell- benzinkút jóvoltából 10 literes üzemanyag-utalványt kap ajándékba. Shell Eger, Rákóczi út Bécsi rádiós magazinja városunkról Eger - az Abientóban is Rádiós együttműködés és a Hírlap Ablak toliforgatóknak a nagyvilágra Bírság a csehi csirkéseknek Jó néhány hónapja annak, hogy a Petőfi rádió együttmű­ködést ajánlott a megyei la­poknak. Ennek lényege ■ az volt, hogy hetente egy alka­lommal megszólaltatták a zsurnalisztákat, arról kérdezve őket, milyen írásuk jelenik meg másnap, mi az a témakör, amely foglalkoztatja őket. Más szóval, egyfajta „han­gos” ars poeticát vártak tőlük. Azt is hangsúlyozták, hogy a kapcsolat számukra is gyü­mölcsöző, hiszen értékes in­formációkkal gazdagodnak. Arról már beszámoltak, hogy reményeik valóra váltak, hogy óhajuk teljesült, hogy egyre frissebb ötleteket rajtol­tatnak. Ilyen lett például az a rádiós sajtókonferencia, amelynek keretében a megye- székhelyeken tevékenykedő kollégák Magyar Bálint mi­nisztert faggatták a legaktuáli­sabb problémákról. Olyan összegzés - tudomá­sunk szerint - viszont még nem készült, amely a zsurna­liszták meglátásait fűzi cso­korba. Most ilyesfélét sűrítünk mondatokba, hozzátéve azt, hogy ezek ugyan egyedi ta­pasztalatok, ám mégsem csak ránk, a Heves Megyei Hír­lapra jellemzőek, hanem - ki- sebb-nagyobb mértékben - a többi sajtóorgánumra is. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek a nem sűrűn, ám mégis rendszeresen adódó al­kalmak ablakot nyitnak ne­künk a nagyvilágra, vagyis bekapcsolnak minket az or­szágos vérkeringésbe. Ilyen­kor érzékeltethetjük elképze­léseinket, kívánalmainkat, tolmácsolhatjuk a sanyargatot- takkal való szolidaritásunkat. Ennél persze többet kapunk, ugyanis ha naponta hallgatjuk barátaink megszólalásait, ak­kor arról is képet alkothatunk, hogy mettől meddig jutottak, s mi az, ami aggasztja mindnyá­jukat. Ez a látókör-kiszélesítés arra sarkall valamennyiünket, hogy az eddiginél is árnyal­tabban, igényesebben tájékoz-, tassuk olvasóinkat szűkebb pátriánk eseményeiről, ügyes­bajos dolgairól. Pécsi István Egymillió forintot kell fizetnie az Egerese hi Profi-Food Kft- nek, ha nem fellebbeznek. A vaskos bírságot a Heves Megyei Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelősége szabta rájuk. Szabó József főfelügyelő el­mondta, panasz érkezett hozzá­juk: nem minden úgy megy a cégnél, ahogy illenék. Hely­színi vizsgálatot tartottak, be­kérték az iratokat, amelyekből kitűnt: ötven dolgozónak nem volt munkaszerződése. De jó néhány munkavállalóval szem­ben a túlmunkára és a pihenő­időre vonatkozó munkatör- vénykönyvi rendelkezést sem tartotta be a kft. A felügyelőség új hatásköre alapján mérte a Profi-Food Kft.-re a büntetést. A határozat kézhezvételét követő 15 napon belül az Országos Munkabiz­tonsági és Munkaügyi Főfel­ügyelőség elnökétől kérheti a mérséklést a kárvallott. Ha nem: jogerőssé válik a döntés. *** Kíváncsi voltam, miként fo­gadta a cégvezetés a határoza­tot. A Profi-Food Kft. ügyve­zető igazgatóját, Bártfai Sán­dort vidéki útja miatt nem ér­hettem el. Ám a budapesti köz­pontban megtudtam: Bártfai úrra hideg zuhanyként hathat a hír. Annál is inkább, mert ő csak március l-jétől ügyvezeti az egercsehi üzemet. Élődjét, Bonyhádi Istvánt leváltották. Bonyhádi úr zsebtelefonjáról csak egy géphang válaszolt, kérve, ismételjem meg híváso­mat később. Jó néhányszor megtettem. Hiába. (négyessy) A HEVESTHÍRfAP ÜGYELETE: Újságíró:. NÉGYESSY ZITA Telefon - (36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646 Egyre több kirándulót csábít a kisnánai várromhoz a kellemes tavaszi időjárás. Teg­nap délelőtt itt tartottak rajzórát az általános iskola negyedikes diákjai, s ide szerveztek ki­rándulást az ELTE történelem szakos hallgatói is. fotó: ötvös imre

Next

/
Thumbnails
Contents