Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
2. oldal 1997. március 6., csütörtök Megyei Körkép Komoly gondot jelentenek a rasszista és fasiszta firkák A főiskola is elítélheti diákjait A „szabad” helyen is rondítanak fotó: perl Márton Az egri rongálások elleni ad hoc bizottság tegnapi ülésén elhangzott: több mint 9 millió forintot adott ki az egri ön- kormányzat a károk helyrehozatalára, s a magánszféra is ennyit áldozott a rongálók munkáira. A parkokban és a zöldterületeken tanúsított helytelen magatartás miatt 1199 esetben avatkoztak be a közterület-fenntartók, 22 alkalommal a rendőrség is. Fiataljaink körében még mindig közkedvelt a közúti jelzők tönkretétele, de a nemzeti lobogók eltulajdonítása és eltűrése jelentős mértékben, mintegy 80 százalékkal csökkent. A parkokból továbbra is „szeretettel” lopják el a növényeket. Hasonlóképp tönkreteszik a játszótereket is. A lakossági támogatásnak köszönhetően az elfogott tolvajok, rongálók komoly büntetések alá vethetők. Tavaly novemberben döntött úgy az egri közgyűlés, hogy a város négy pontján kijelölnek bizonyos helyeket a legális falfirkáknak. Ha a felületre került rajzok és feliratok elfogadhatóak, továbbra is a fiatalok rendelkezésére bocsátják, ám ha nem, akkor megszüntetik a felületeket. A helyszíni szemle bebizonyította, hogy nem az következett be, amire a szakemberek számítottak. Kevés a díszítő, igényes alkotás, és sok az összevissza rákent mázolás. A bizottság még két hónapot vár, majd az újabb értékeléskor hoznak döntést azok további sorsáról. Komoly gondot jelent a fasiszta és rasszista feliratok megjelenése közterületeinken, mely képződmények leginkább a tanulmányi időszakban csúfítják falainkat. Az egri főiskolával kialakított együttműködés keretében az önkormányzat által aláírt preambulumban a kulturált magatartás és a hagyományok ápolása szerepel. Az oktatási intézmény igazgatótanácsa immár napirendjére tűzheti az iskola hírnevét rontó diákjainak ügyeit. Nagy előrelépést jelent a polgárőrség helyi és felnémeti szervezetével, a rendőrséggel és a környezetvédelmi szövetséggel való együttműködés is. Egy egri lakos javaslatát - mely szerint a sétálóudvarokat a késő esti óráktól hajnalig kapukkal zárják le - az urbanisztikai bizottság elé terjesztették. (hancsák) Kevesebb turisztikai támogatás az egrieknek Recski donoroknak Véradóünnepség A Vöröskereszt megyei szervezete véradónapot tart ma a mátraderecskei általános iskolában, ahová a mát- raballai véradókat is várják. Pénteken az egerszalóki faluházban adhat vért a lakosság. Ugyanezen a napon a recski általános iskolában véradóünnepséget rendeznek a helyi donoroknak. Emléklappal köszöntik a többszörös véradókat. Meghívott vendég: Lórántfi Gabriella, az egri területi szervezet vezetője és Tóth Sándor önkéntes segítő. Az Egyesület Eger Idegenforgalmáért nevű szervezet a megyeszékhelyi önkormányzattal közös küldöttséggel tárgyalt a napokban az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakfőosztályának munkatársaival. Mint a delegációval Budapesten járt Habis László alpolgármestertől értesültünk: a találkozó, a megbeszélés sajnos nem érte el a várakozásukat. A város a remélt jóval több helyett mindössze kétmillió forintos támogatást kaphat turisztikai törekvéseihez. S ez a szerény összeg is csupán a kulturális jellegű elképzeléseket, rendezvényeket szolgálhatja, például a. Barokk fesztivál programját segítheti. Sem borosműsor, sem a Vásár Agriában nem élvezhet egyelőre központi figyelmet, megértést. Viszont a minisztérium főosztályán biztatást kaptak újabb pályázathoz az egriek. Fürdő- városi terveikhez pótlólagosan igényelhetnek anyagiakat a tárcától, s talán eredményes is lehet próbálkozásuk. (-ni) Kamatmentes részletre számítógépek, fénymásolók a Már 50% befizetésével | hazaviheti számítógépét! ^SPRINTER CENTER^ Érd.: Eger, Széchenyi u. 58. p * “B : (36)411-821 * Tavaszi nagytakarítás Egerben (Folytatás az 1. oldalról) Hamarosan - talán már ma - elindulnak a gépi takarítók. Felszedik a burkolatról a télen felhalmozódott szóróanyagokat, papírhulladékot. Április elején lesz a lomtalanítási akció, amit a lakosok kérésére tettek későbbre, hiszen a hidegben nem szívesen mennek fel a padlásra, ki a kamrába, hogy kiselejtezzék holmijaikat. Májusban pedig meghirdetik a virágosítást, hogy városunk ismét hozzáillő pompában várja a turistákat. Mindehhez kérik a lakosság segítségét: mindenki tegyen rendet saját portáján és annak környékén. (e. e.) • » / • / Aol •• I j örvény a jég fölött Tisza*tó: (Folytatás az 1. oldalról) Azóta nem halászhatunk. Három éve mást se csinálunk, csak járjuk a bolondok útját, hogy halászati jogot kapjunk. Volt egy halvány reményünk, azt is megfúrta. Talán éppen Tahy... Ez a halvány remény azt jelentette, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park hozzájárult volna egy, a fennhatósága alá tartozó, szigorúan védett vízterületen a halászáshoz. A halászati jogot viszont a Mohosztói kellett megszerezni...- Poroszlón is, majd a minisztériumban is tárgyaltunk, s meg is állapodtunk. Néhány nappal később kaptunk egy levelet: vissza az egész - kapcsolódik beszélgetésünkbe Evellei József. - Őszintén, nemigen bíztunk Tahy Béla ígéreteiben. Hisz amikor az FM főosztályvezető-helyettese volt, azt írta, hogy szakmai okokból nem tiltható be a halászat a Tisza- tavon. Majd amikor néhány hónappal később a Mohosz lett a kenyéradója, ugyancsak „szakmai megalapozottsággal" tudatta velünk, hogy le is út, fel is út... Megszokhattuk, hogy sértő módon nyilatkozik rólunk, ha ott vagyunk, ha nem. De hogy most ország-világ előtt valótlan dolgokat állít! Annál is inkább, hogy a törvénytervezet nekik kedvez. A Tisza-tó állami tulajdon. Úgy tudjuk, bérleti díjként a Mohosz évi 360 ezer forintot fizet az államkasszába.- Nem hagytam le egyetlen nullát sem - teszi hozzá kétkedésemre. - A törvénytervezet zárórendelkezése szerint „azokban az esetekben, amikor továbbra is az állam marad a halászati jog tulajdonosa, legfeljebb 2003. január 1. napjáig maradhatnak érvényben a jelenlegi átengedést határozatok” - idéz a parlamenti vita tárgyát képező tervezetből. - Ezután lesz kötelező a haszon- bérlet elnyerésére pályázatot kiírnia a miniszternek. Öt évig, ha ez így marad, mondhatni, ki se nézhetünk a tóra, s aztán sem biztos, hogy változik valami.- Most még a hálójukat is kivethették volna - vetem közbe -, de mint a riportból kitűnik, nem éltek vele...-Az egyik este felkeresett otthonomban egy halőr - magyarázza. - Tahy Béla kérését- üzenetét hozta, hogy menjünk halászni, mert veszélyben vannak bizonyos helyeken a halak. Megbeszélem a többiekkel, s majd szólunk, válaszoltam neki. Ki is mentünk megnézni a megnevezett területet. Félméteres jég borította a vizet. A hal se levegőt, se fényt nem kapott, az aljnövényzet rothadásából felszabaduló gázok a halállományban nagy pusztítást végeztek. A lékeknél döglött halak lebegtek. A kivágott jégdarabokat a lékekből visszadobták a vízbe, s az alulról odafagyott.-Nem könnyű munka, de vállaltuk volna - szögezi le a szövetkezet vezetője -, hisz ha elolvad a jég, a mi falunk partjaira is rohadt halak teteme kerül. Viszont nem értettük a nagy kegyet, amit a Mohosz gyakorolt volna felénk. Amióta nem halászhatunk, a lehalászáshoz a váciakat hozták a Ti- sza-tóra! Az ősszel is ők végezték a gazdaságos munkát. A másik dolog, hogy Tahy Béla üzenetén kívül semmilyen hivatalos felkérést se levélben, se faxon nem kaptunk. Semmiféle ajánlatot arra, hogy mennyiért dolgozunk. Ha mégis kimegyünk a jégre, jöhet egy másik halőr, aki feljelenthet bennünket. Nincs dokumentumunk arra, hogy hivatalosan tartózkodunk ott, húzzuk a hálót. S még valami: ha munkához látunk, szövetkezet lévén nekünk kötelezettségeink vannak azonnal a TB, az adóhivatal felé. Fektessünk be több mint százezret a Mohoszért?-Ezeket a dolgokat Tahy Béla nem említi. Csak azt mondja, s ehhez Orosz Sándor parlamenti bizottsági elnök cinikusan asszisztál, hogy munkakerülők vagyunk. Hogy annak idején nem szolgáltuk meg a bérünket - dühöng Evellei.-Soha nem volt fix fizetésünk - teszi hozzá Orbán Imre. - Mindig a kifogott halmennyiség értékének 20 százalékát kaptuk. Azt is úgy, hogy a felét elszámolták eszközhasználatért, mert ez után a szövetségnek nem kellett fizetnie a kötelező TB- és adóterheket, csak a másik fele számított jövedelemnek. Tudjuk, e kijelentéssel magunknak is árthatunk, de nem mi diktáltunk!- Csak a munkánkat, a megélhetésünket féltettük - mondja Evellei József. - De most a tisztességünket vonják kétségbe. Háromszázhatvanezer horgász- szál állítanak szembe bennünket, tizenegyünket. Szakmai megalapozottság indokával. Hol van ott a szakma, ahol dög- lik a hal, ahol nem tudják, hogy a horgásznak is az hoz szerencsét, ha a szeméthal kikerül a vízből?...-Érdekek működnek itt - összegez Orbán Imre. - Nagy pénzek jönnek be ilyen-olyan alapokból és a horgászok zsebéből. Csoda, ha cápaként ragaszkodnak hozzá?! Nem, nem csoda. Ez a mai gyakorlat! Rada Katalin Megyei Kazinczy-verseny a Dobó-gimnáziumban A legszebben beszélők... Egri majorettek Külföldre készülnek Az egri Ifjúsági Ház pompoms és botforgató csinos lányai idei terveik megvalósításán dolgoznak. Mint azt Bretus Évától, a majorett- csoport művészeti vezetőjétől megtudtuk, a felnőtt leányok a melegebb hónapokban franciaországi körútra készülnek. Az egri-szolnoki katonazenészek összevont zenekarának a kíséretében több fesztiválon és ünnepségen is fellépnek. Az egri intézményben működő leány csoportok (felnőtt, junior és gyermek) az augusztusi Országos Majoréit Fesztiválra készülnek, amelyet az Ifjúsági Házzal együtt rendeznek meg. Kedden és szerdán tartották Egerben, a Dobó István Gimnáziumban a középiskolák és szakmunkásképzők diákjai számára a Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd versenyét. Összesen 44-en álltak pódiumra a gimnazisták és szakközépiskolások közül. A kötelező és szabadon választott szövegek elmondása után a legjobbak lettek: Havelland Zsanett, az egri Sancta Maria Általános Iskola és Gimnázium diákja (felkészítője: Takácsné Hervai Agnes), Magos Judit dobós gimnazista (felkészítője: Moys Klára és Batári Antal). Ők képviselik majd megyénket a győri országos versenyen. A harmadik helyen végzett Farkas Zoltán a gyöngyösi József Attila Szakközépiskolából, Polnisch Valéria tanítványa. A szakmunkástanulók közül Bordás Boglárka az egri mező- gazdaságiból lett az első (tanárai: Szoó Istvánné, Moys Klára). Második helyen végzett Hasznosi Krisztina a hatvani Széchenyi István Szakközépiskolából (Petri Agnes tanítványa). Harmadik helyen végzett Szabó Nagy Beatrix az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetből (felkészítője: Győry Ágnes). A sikeresen szerepelt szakmunkásképzősök közül szintén az első két helyezett megy áprilisban Győrbe, az országos versenyre. Dühöngősarok Mégis, kinek a bérlete? Igencsak meglepődött kedden Lőrinciben - meg Selypen, meg Zagyvaszántón - az autóbuszra várakozó apci tömeg: begördült a fővárosi illetékességű jármű, az utasok készítették bérleteiket, amikor a sofőr rájuk förmedt. „Ezt maguk nem a pesti Volánnál vásárolták!” - jelentette ki a magabiztos ember a kormány mögül. Aki pedig kikérte magának ezt a hangot, azzal még arro- gánsabban beszélt. Odáig fajult a vita, hogy a háborgókat már- már a leszállítás réme fenyegette.-Akkor most hány bérletre van szükség? - tette fel a kérdést egy olvasónk, aki évtizedek óta autóbusszal közlekedik, ám ilyen kellemetlenségben még nem volt része. Felvetését Gyóni Istvánnak, a Hatvani Volán üzletágvezetőjének továbbítottuk azzal, hogy cégükkel - és a gyöngyösiekkel - az utasok elégedettek, ám ezúttal egy budapesti járatról van szó.- Teljesen mindegy, ki az üzemeltető. Az érvényes bérletet a menetrendszerű autóbuszokon kötelessége elfogadni a vezetőnek - mondta az illetékes. - Ebben az esetben kizárólag a sofőr egyéni túlkapásáról lehet szó. Szabálytalanságot követett el. E véleményt osztja a Volánbusz budapesti irodájában Sohár István is. Mivel a rendszám rendelkezésre áll - teszi hozzá -felelősségre vonják arrogáns dolgozójukat. (t. o.) Eximbank: kamatkedvezményes hitel kis- és középvállalkozóknak Idén: 6-8 milliárddal több árukivitel Három évvel ezelőtt a kormány azért hozta létre az Eximbank Rt.-t, hogy - más országokban jól bevált módon - segítse a gazdaságpolitika exportösztönző célkitűzéseit. Az üzletkötésekhez - a tavalyihoz hasonlóan - az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium és a bank tegnap Budapesten az idei évre szóló kedvezményes kamatozású exporthitelezésre szóló megállapodást kötött. Ezt ünnepélyes keretek között dr. Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgami miniszter, valamint dr. Nyíri Iván, az Eximbank Rt. vezér- igazgatója írta alá. Azt követően a szaktárca vezetője a sajtó képviselőinek elmondta: a megállapodás 300 millió forint kamattámogatást tartalmaz a hitelekhez, amelynek segítségével 6-8 milliárd forinttal több áru kivitelében bíznak. Ezzel főleg a kis- és a közép- vállalkozások exportját igyekeznek ösztönözni. A miniszter azt is bejelentette: a kormány előtt van a kis- és középvállalkozások bankjának létrehozására vonatkozó tervezet, amelyről várhatóan döntés születik. Az Eximbank vezérigazgatója köszönetét mondott a minisztérium vezetésének az együttműködésért, és rámutatott, hogy a rendszerváltást követően, immár hat éve új réteg jelent meg a hazai gazdaságban, a kis- és a középvállalkozók köre. Ezek munkáját a bank sajátos eszközeivel kívánja segíteni. Tavaly például 4 és fél milliárd forint kedvezményes kamatozású hitelt helyeztek ki náluk, amely 12-14 milliárd forint exportot eredményezett. A pénzintézet 49 pályázatot bírált el - átlagosan 6-8 hét alatt -, amelyek között 46 termelő és három kereskedelmi vállalkozás volt. Mezőgazdasági mindössze négy akadt, de bíznak abban, hogy az idén többen pályáznak. Az említettek negyven százaléka kölcsönhöz jutott. Áruikat főleg a fejlett gazdasággal rendelkező, illetve a volt szocialista országokba exportálták. A partnerek között megjelentek a szlovákok, az ukránok, a szlovének és a jugoszlá- vok. (mentusz) Színjátszó-hétvége Füzesabonyban A Füzesabonyi Városi Művelődési Központ ad otthont az Országos Diákszínjátszó Egyesület diákszínjátszó-ta- lálkozója felmenő rendszerű területi válogatójának. A március 9-én, vasárnap 9 órakor kezdődő rendezvényen hét együttes indul, közülük választja ki a zsűri - Sándor L. István kritikus és Bethlenfalvi Adám - azokat, akik majd az országos verseny résztvevőjeként is bemutatkozhatnak. A találkozó résztvevői: a kistarcsai Ördögi Kör, a gyöngyösi Stúdió, vagy amit akartok és a Berze Színkör, a gyöngyöshalászi Ifi Színpad, az egri Lila Gépjármű, a Dobósokk, valamint a MegÁRThat Diákszínpad.