Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-28 / 73. szám
1997. március 28., péntek Eger Körzete 5. oldal Több százezer forintba - került a felsőtárkányi ön- kormányzatnak, mire kitakarítatta az alsó tó medrét. A gond csupán az, hogy itt évek óta nincs víz. Ezen az állapoton szeretnének változtatni, épp ezért már tárgyalásokat folytatnak az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósággal, hogy miként lehetne az eredeti állapotot visszaállítani. fotó: ötvös Egrieknél a vándorserleg Jelentősen csökkent a bűnözés Tárkányban bevált a polgárőrség Évekkel ezelőtt sorra szerveződtek a kisebb településeken a helyi közrendet óvó polgárőrségek. Sokan kétkedéssel figyelték a megalakuló csoportok tevékenységét, s attól tartottak, hogy e civil szervezetek nem képesek változtatni a bűnözési mutatókon. Néhány faluban valóban igazolódott a balsejtelem, de olyan községek is vannak, ahol a vártnál jóval eredményesebben működnek az önkéntes csoportok. Ilyen közösség a felsőtárkányi polgárőrség is, amely tavaly ősszel alakult meg. Orosz Elemérrel, a polgárőrök helyi vezetőjével és Gombos Károly körzeti megbízottal arról beszélgettünk, mit jelent a falu életében a csoport munkája.- Évek óta gondot jelentett a bűnözés. Nem csökkent a lopások, betörések száma. Valamit tenni kellett - mondja Orosz Elemér. - Érezhetően csak a körzeti megbízott kinevezését követően javult a helyzet, 1995 decemberétől. Egy idő után azonban úgy láttuk, neki is elkelne egy kis segítség. A csoport tavaly szeptemberben alakult meg 54 taggal. Bennünket is meglepett, hogy az emberek milyen készségesen csatlakoztak. Azóta gyarapodott a létszám, ma már hatvanegyen vagyunk. Természetesen az sem közömbös, hogy a helyi önkormányzat az első perctől kezdve felkarolta és támogatta a kezdeményezést. A megalakulást követően három csoportot szerveztek, amelyek a munka terv szerint 10 naponta váltják egymást. így sikerült elérni, hogy a hét minden napján 2-3 járőr indul el az esti órákban. Séta közben felfigyelnek minden szokatlan momentumra, s rendszeresen elbeszélgetnek a faluban élőkkel. így nemegyszer olyan információkhoz jutnak, amelyek segítenek egy-egy bűncselekmény megelőzésében is. Gombos Károly is csak elismerően szól az önkéntesekről.-Számomra nagyon nagy segítség ezeknek az embereknek a munkája. De számokban is kifejezhető az eredményesség. Az utóbbi évben a bűncselekmények száma mintegy 60 százalékkal csökkent. Szerencsére a csoport tagjai szinte kivétel nélkül köztiszteletben álló, megbecsült lakói a falunak. Szép számmal akad közöttük nyugdíjas, de mérnök is segíti a munkát. Itt szeretném megemlíteni a három csoport- vezetőt - Baranyi Gyulát, Baj- záth Sándort és Bihari Sándort —, akik nagyon lelkiismeretesek és megbízhatóak. Hogy mi tart össze egy ilyen közösséget? Beszélgető- társaim szerint az önkormányzat támogatása, s a faluközösség elismerése mindennél nagyobb összetartó erő. S hogy nemcsak szavakban ismerik el a csapat munkáját, bizonyítja az a tény is, hogy az idén a közgyűlés 180 ezer forintot különít el a szervezet eredményesebb működtetésére, s a helyi vállalkozók is felajánlották már anyagi támogatásukat. Nem kis elismerés az sem, hogy a képviselők beleegyezésével a tűzoltószertár egyik helyiségét felújították, és a polgárőrök rendelkezésére bocsátották. Abban is megállapodás született, hogy a gépkocsival járőrözők üzemanyagtérítést kapnak. Megvásárolták azokat a telefonkártyákat is, amelyeket a szolgálatban lévők használhatnak.- Mostanában adódott-e valamilyen különleges munka?-Éppen e hét elején volt egy csúnya ügy - mondja Gombos Károly. - A Napsugár közben lakók arra lettek figyelmesek a délutáni órákban, hogy két részeg nő egy tízéves síró kislányt vonszol maga után. A közelben élő néninek feltűnt a kétségbeesett leányka, s hívta a polgárőröket. Ők pillanatokon belül a helyszínre siettek, s előállították a két ittas hölgyet. Kiderült, hogy a kislányt arra akarták kényszeríteni, hogy vezesse el őket egy családhoz, mivel nem tudott szabadulni bántalmazóitól. Szerencsére a polgárőrök idejében érkeztek. (barta) Magyar iparművészek zsűrizett alkotásai kaphatók Ajándékstúdió Eger belvárosában A műanyag, a giccs világában élünk. Körülveszik mindennapjainkat ízléstelen, mihaszna dolgok, a tömegben gyártott termékek sokasága. Színfoltnak számít, ha egy színvonalasan kialakított üzletbe tévedhetünk, ahol szemrevaló portékát kínálnak. A Heves Megyei Pedagógiai Intézet és a Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskola március 17-én rendezte meg Mátrafüre- den a megye középiskolásainak matematikaversenyét. A Kertész Andor szakközépiskolai verseny helyezettjei az első osztályosok között: t. Kecskés Orsolya (Vak Bottyán, Gyöngyös), II. Szabó Hajnalka (Széchenyi, Hatvan), Hl. Bozó Viktor (Neumann, Eger), a másodikosoknál: I. Szeremi Katalin (Közgazdasági, Eger), II. Bodor Attila (Vak Bottyán), III. Súbert Viktor (Neumann), a harmadikosok mezőnyében: I. Szerencsi Péter (Közgazda- sági), 11. Löjfler Szabolcs (Neumann ), III. Pethő Edit (Széchenyi), a végzősöknél /. Brez- niczky János (Wigner Eger), II. Acs Gábor (Neumann), III. Nagy Ádám (Neumann). A Palotás József gimnáziumi verseny eredménye^ az elsősöknél: I. Hatházi Ádám (Dobó gimn. Eger), II. Matin Tamás (Pásztorvölgyi gimn. Eger), III. Csalkó Csaba (Pásztorvölgyi gimn.), A második évfolyamosok közül: /. Spisák Ferenc (Neumann), II. Balogh Katalin (Bajza gimn.), III. Fehér Bence (Szilágyi gimn.), a harmadikosoknál: I. Farjas Norbert (Berze gimn. Gyöngyös), II. Berényi Nándor (Bajza gimn.), III. Molnár Rita (Szilágyi gimn.), s a negyedikesek között: I. Négyesi Gábor (Szilágyi gimn.), II. Szekeres Zsuzsa (Gárdonyi gimn. Eger), III. Sexty Dénes (Neumann) A vándorserleget ebben az évben a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, valamint a Neumann János Szakközépiskola csapata vihette haza. Februárban nyitották meg azt a belvárosi kétszintes üzletet, ahol hazai művészek zsűrizett kerámiái, színes üvegvázák, s más kiegészítők díszítik a polcokat. Hegyvári Zoltánnal, az üzlet vezetőjével beszélgettünk.-Miért vágtak bele ebbe a kezdeményezésbe ?-Otthonunkban sokat szoktunk rendezkedni, dekorálni, s mindig is foglalkoztatott egy belvárosi üzlet létrehozása. Amikor felajánlották ezt a helyiséget, kaptunk az alkalmon, s családi vállalkozásban kezdtünk megteremtéséhez.-Az üzlet neve: Dobó utca 17. Ajándékstúdió...-Igen, sok töprengés után jött az ötlet, hogy az utca és a házszám legyen a cégérünk. Ebből legalább mindenki tudhatja, hol talál minket.- Hallhatnánk valamit az árukészletről?- Az országot járva találtunk azokra az iparművészekre, akiknek az alkotásait áruljuk. Legnevesebb közülük Vertei Andrea, aki Gödön él, s főleg agyag-, porcelán- és samott- szobrokat készít. Fülöp Ildikó és Béla testvére alkotásaira Budapesten akadtunk. Kezükből gyönyörű - főleg zöld színű - gyertyatartók, párologtatók, s más tárgyak kerülnek ki. Jójárt Erzsébet vázáit Szegedről hozzuk, míg Adorján Gábor szimmetrikus formájú művei szintén a fővárosból kerülnek boltunkba. Ezeken kívül széles a választék színes üvegekből, s egy egri fiatalember által készített rézvirágokból. Gyertyákat, szárazvirágokat is árulunk. Olcsón kaphatók ezüst ékszerek is üzletünkben. Kínálatunkat a magyar pénztárcához méreteztük. Reméljük, ezzel sikerül becsalogatni a városban élőket is, nemcsak a turistákat. Ezt szeretnénk elérni azzal is, hogy nyáron késő estig tartunk nyitva.- Mivel bővítik még a választékot?- Szeretnénk minél több műalkotást árulni, s más művészeket is megnyerni. Bőrből készült képeket, tárgyakat is forgalmazunk majd, de először is felmérjük, mire van igény a vásárlók körében. Az alsó szinten vásárlással egybekötött kiállítások szervezését tervezzük. Nyáron vendégcsalogatóként egy fazekast kérünk fel, hogy boltunk előtt korongozzon. Elek Eszter Méhészek figyelmébe Az Egri Méhész Műhely Egyesület március 29-én, szombaton 10 órai kezdettel az Egri Mező- gazdasági Szakközépiskolában tart összejövetelt. A tagok ezúttal a méhcsaládok tavaszi fejlesztéséről, a mézfelvásárlás megszervezéséről, valamint az adózás kérdéseiről hallgathatnak meg szakmai tanácsokat. A köz hasznára Szilvásváradon megközelítőleg 60 ember kap jelenleg jövedelempótló támogatást. Ahhoz azonban, hogy eme járandóságuk továbbra is megmaradjon, az idén is vállalniuk kell valamilyen munkát. Az önkormányzat képviselői már szervezik a közhasznú munkákat. A településen épp elég tennivaló akad az idegenforgalmi szezon beindulása előtt. Áprilisi felvételik Egerben, a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskolában felvételit tartanak a testnevelés tagozatra és a mozgásművészeti tehetséggondozó csoportba jelentkező első osztályosok részére. A testnevelési tagozatra április 9-én 14 órától, a másik csoportba pedig április 10-én 14 órától várják a szülőket gyermekeikkel. Baloldali klub Egerben ma délután 5 órakor az MSZP Telekessy úti klubhelyiségében találkozhatnak a Baloldali klub tagjai. Ezúttal Szabó Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára a kultúra és a köz- művelődés időszerű kérdéseiről tájékoztatja a hallgatóságot. Diáksiker Az Egri Közgazdasági Szakközépiskola II/D osztályos tanulója, Szeremi Katalin az elmúlt héten megnyerte a Kertész Andor megyei matematikaverseny második évfolyamos versenyét, majd sikerrel védte meg a Junior Achievement Magyarország által kiírt angol nyelvű pályázatra készített pályamunkáját. Jutalma egy egyhetes amerikai út áprilisban. Egri és Heves megyei alkotókról indult sorozat Diákközeiben Kálnoky, a Pásztorvölgyiben A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium irodalmi sorozatot indított, melynek elsődleges célja egri, Heves megyei születésű alkotók bemutatása.- Hogy elsősorban a XX. századi alkotók kerülnek élményközeibe, annak főként az az oka, hogy e században „vidéki költőnek” lenni majdnem hátrány - nyilatkozta a program szervezőtanára, Snekszer Károlyné.- Kálnoky Lászlót az utóbbi években kezdik felfedezni, s ebben rendkívül nagy szerepe volt az 1991-es országos szavalóversenynek, melyet Egerben a Megyei Művelődési Központ munkatársai szerveztek. A pásztorvölgyi intézmény március 21-én délelőtt rendhagyó irodalomórát tartott, melyen a Gárdonyi Géza Gimnázium irodalomszerető diákjai is részt vettek. Kálnoky életművéről a kiváló irodalomtörténész, a Kálnoky-monográfia írója, dr. Csűrös Miklós egyetemi tanár tartott előadást, vendégként pedig meghívták a költő özvegyét, Kálnoky Lász- lónét. A gimnazista Vidovszky Eszter, Takács Ibolya és Fónagy Ákos a költő verseinek tolmácsolásával tette emlékezetessé a rendhagyó órát. FELHÍVÁS Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a "Játék határok nélkül" televíziós vetélkedő egri csapatának kiválasztására VÁLOGATÓVERSENYT rendez az alábbi időpontokban: 1. 1997. április 17. (csütörtök) 15.30 (fiúk) 2. 1997. április 18. (péntek) 14.30 (lányok) Helyszín: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium tornaterme (3300 Eger, Rákóczi út 2.) Részvételi feltételek: • A18. életév betöltése f • Egri bejelentett lakás • Jó egészségi és erőnléti állapot A Győri Balett művészei az egri GYIVI-ben: Hazug színek, a drogról a Philip Morris Alapítvány támogatásával A megváltás, a jövő csak önmagunkban létezik Szokatlan szombat délután volt a Heves Megyei Önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédő Intézete lakóinak március 22-én. Az ebédlőtermet az egri atellanások táncszínházzá alakították. S a sebtében felszerelt színpadon nem kisebb hírű együttes lépett fel, mint a Győri Balett, StangI Péter művészeti vezető irányításával. Az intézmény vezetője, dr. Nagy Magdolna az esemény kapcsán rangos vendégeket fogadott: egyebek mellett a megyei önkormányzat képviselőjét, s dr. Veér András miniszteri biztost, akinek nevéhez az országos mentálhigiénés szolgálat kialakítása fűződik. A Győri Balett által bemutatott produkció témája: a drog. Mint Kövecses Zsolt nevelőtanártól megtudtuk, az intézetben élő gyerekek egy hosszabb program részesei voltak, melynek kapcsán hallhattak a drogfüggőség kialakulásáról és káros hatásairól. A pedagógus véleménye szerint egyáltalán nincs kapcsolat az intézeti élet és a drogélvezet között, tehát ebben a tekintetben e gyerekek csak annyira veszélyeztetettek, mint általában korosztályos társaik. A közönség nagy érdeklődéssel figyelte a két részből álló előadást: Az utolsó csók címmel a társulat felnőtt művészei, Szántai Hajnalka és Demcsák Ottó két ember kapcsolatáról, szerelméről szóló történetet mutattak be. Demcsák Ottó volt a koreográfusa annak a táncjátéknak, melyet a Győri Balett tizenéves növendékei tolmácsoltak, Hazug színek címmel. „A megváltás és a jövő csak Részlet az előadásból: A közösség védelmet önmagunkad fotó: majoros tamás ban létezik”- hangzik el kétszer is a darab tételmondata: két közösség között választhat a főhősnő. A boldog gyerekkor utáni korszakban kitárul a világ. A látszólag vonzó, fekete bőrruhás csoport által kínált élvezeteket, a drog okozta víziókat jelenítették meg a művészek, plasztikusan a tánc nyelvén. Ez minden felesleges szó- cséplésnél többet mondott a témáról. A gyerekek lelkes hangulatban beszélgettek a „művészekkel”. Azért az idézőjel, mert bár a balett-táncosok legkisebbje is legalább négy év gyakorlással a háta mögött lépett pódiumra, világlátásukban nagyon is közel álltak a közönséghez, (jámbor)