Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-25 / 70. szám

1997. március 25., kedd VILÁGTÜKÖR 7. oldal Szlovák szakértők érvelnek Hágában Elutasítják a környezetvédelmet érintő magyar kifogásokat Magyarország gazdasági és politikai okok miatt hagyott fel a bős-nagymarosi erőmű építésével, de ezt a döntését környe­zetvédelmi okokkal magyarázta - vélte Peter Tomka, a szlo­vák delegáció vezetője a bős-nagymarosi perben hétfőn kez­dődött szlovák meghallgatáson mondott nyitóbeszédében. Magyarország nevében már­cius 3-tól 7-ig ismertették a hazai és a külföldi szakembe­rek a „magyar érveket”. Ezen a héten a szlovák részről fel­szólaló szakértőké a szó. A hétfőn kifejtett érvelések elsősorban a szerződés fel­mondásával kapcsolatos jogi megközelítést helyezték elő­térbe, de érintették a környe­zetvédelmi vonatkozásokat is. Nyitóbeszédében Peter Tomka utalt arra, hogy egy olyan, ed­dig 2,5 milliárd dolláros össz­beruházást és több évtizedes munkát magában foglaló, 90 százalékban elkészült létesít­ményről van szó, amely az érintett térségben alkalmas az árvizek megfékezésére és arra, hogy mintegy harmadrészben kielégítse az ország energia- igényét. A szlovák delegáció veze­tője érzelmektől már-már túl­fűtött hangon vetette a magyar fél szemére, hogy „egyetlen jó szót sem volt képes” ejteni az egykor közös beruházásról. A szlovák nagykövet sze­rint Magyarország először gazdasági nehézségekre hi­vatkozva kezdte a szerződés felülvizsgálatát, és ennek elfe­désére próbált környezetvé­delmi érvekkel előhozakodni. A küldöttségvezető furcsál­lotta, hogy Magyarország kör­nyezetvédelmi okokra hivat­kozva éppen a bős-nagyma­rosi munkálatok fölgyorsítását kérte, majd nem sokkal ké­sőbb ugyancsak a környezet­védelem szempontjait hangoz­tatva ezek felfüggesztését kezdeményezte. Szlovák rész­ről hangsúlyozták, hogy ők az erőmű építésének tervét kör­nyezeti vizsgálatok sorával alapozták meg. A1 Gore a Japánban szolgáló amerikai katonák között. Az amerikai alel- nök hétfőn befejezte a szigetországban tett kétnapos látogatását és tovább utazott Pekingbe. Japánban tudtára adták: Tokió ellenzi, hogy Oroszországgal nyolctagúra bővüljön a világ leg­fejlettebb országait tömörítő szervezet. ............... fotó: feb/reuter Hí rháttér Ördögi kör a Közel-Keleten Kődobáló és gyújtogató palesztin fiatalok az egyik oldalon - gumi­lövedékkel és könnygázzal reagáló izraeli katonák a másikon. A je- ruzsálemi településpolitika miatt tüntetők itt, az új öngyilkos me­rénylet miatti jogos felháborodás ott. A Közel-Keletről fájdalma­san ismerős beszámolók érkeztek az elmúlt napokban. Nem vélet­lenül kérdezik mind gyakrabban a szakértők: van-e egyáltalán reá­lis esély a békeszerződés megmentésére? A borúlátás nem indokolatlan, az elmúlt néhány héten jobbára csak egymásra mutogattak a felek. Az izraeliek szerint nem várha­tók újabb engedmények és megállapodások, amíg a palesztinok vé­get nem vetnek a véres terrorcselekményeknek. A Palesztin Ható­ság illetékesei szerint viszont a „jogtalan izraeli terjeszkedő lépé­sek" váltották ki egyes radikális palesztin csoportokból az erősza­kos választ. Igazi, ördögi kör ez, amely szedi új meg új áldozatait. Eközben Arafat hosszas külföldi körutat tesz: Pakisztántól Dél- Afrikáig, Srí Lankától Marokkóig igyekszik friss támogatást sze­rezni. Jeruzsálemben ezt is kifogásolják, mondván, a krízist oda­haza, aktív közreműködéssel lehet csak megoldani. Mind kényel­metlenebbnek tűnik Netanjahu helyzete is: az izraeli kormányfő ta­valy májusban a „biztonságos béke" jelszavával nyerte meg a vá­lasztásokat, de egy év múltán úgy látszik, hogy a keményebb jeru- zsálemi vonalvezetés eddig sem nagyobb biztonságot, sem tartó- sabb békét nem hozott a térségben. Az erőszak eluralkodása még az eddigi, halovány békekilátásokat is eloszlathatja. Szondy Gábor II. János Pál pápa áprilisi szarajevói látogatásán misét pontifikái a város hatvanezer fő befogadására alkalmas stadion­jában. A katolikus egyházfő áp­rilis 12-én este érkezik a bosz­niai fővárosba. Václav Havel cseh elnök azt tanácsolja, hogy a NATO ne tekintse ellenségének Oroszor­szágot, de ne vigye túlzásba az udvariasságot se. A General- Anzeiger című német lapban megjelent interjúban Havel fi­gyelmeztetett arra, hogy mindig komoly veszélyt jelent, ha a nagyhatalmak határoznak a kis országok sorsáról. Franjo Tudj man horvát el­nök napi 18 órát dolgozik, és korlátozás nélkül ellátja állam­fői teendőit - jelentette ki hét­főn Andrija Hebrang horvát egészségügyi miniszter. A né­hány üét múlva'7o. életévét be­töltő Tudjman tavaly novem­berben 10 napot a washingtoni Walter Reed katonai kórházban töltött, ahol hasnyálmirigyrákot állapítottak meg nála. A kínai-tibeti tárgyalások mielőbbi megkezdését szor­galmazta hétfőn a dalai láma. Tibet száműzetésben élő vallási vezetője Tajvan fővárosában tartott sajtóértekezletén kijelen­tette: készen áll a párbeszédre. vühío Eger, Mátyás király u. 76. Tel.: 06 (36) 412-622 Eger, Pacsirta u. 3. Tel.: 06 (36) 428-530 Húsvétig egyes bútorokra 1§-2§-3© % árengedmény! OTP-HITELRE IS! 4 DB-OS SZEKRÉNYSOROK MÁR 39.900 Ft-TÓLI Óriási szovetváleszték, rövid szállítási határidő, egyedi méretre készítés kárpitos és szekrénygamitúrékban egyaránt! Nyitva: hétfőtől péntekig: 9-17-ig, szombaton: 9-12-ig M (62562) Külföldi munkára versenyképes fizetéssel keresünk burkoló, ács, kőműves szakmunkásokat, áprilisi kiutazással. Bővebb információt a | T-G-T Hungária Kft. } irodájában, Eger, Kistályai u. 5. (ÁFÉSZ telephely) sz. alatt adunk. Tel.: (36) 320-869 CENTRUM BAN AZ OK PC-CD akció 10-20% engedmény!- számítástechnikai kiegészítők- számológépek, manager-kalkulátorok- mobiltelefon-kiegészítők (NOKIA, ERICSON, MOTOROLA)- másoló-, fax- és egyéb papíráru. Széles választék, jó minőség, jó áron. Az áruház I. emeletén Is várjuk kedves vásárlóinkat. a késilet tart! Azt beszélik, hogy Ön modern, sokoldalú mobiltelefont szeretne - kedvezőnél is kedve­zőbb áron. Ha igaz, amit beszélnek, érdemes kagylóznia, mert most két remek készülék közül is választhat - amíg a készlet tart! Az ERICSSON GA 318-as és a NOKIA 1611*-es készülékek ára új WESTEL 900 előfizetéssel együtt most csak nettó 19.900 Ft!- akár a SZERVUSZ!, akár valamelyik EUROFON díjcsomagot választja. Ha érdekli az új, izgalmas telefontéma, lépjen velünk kapcsolatba! Most! További feltételekről információ az üzletekben és a 06-30/800-000, 06-30/30-30-30, 06-1/265-90-90, http://www.westel900.hu WESTEL 900 mintabolt: Eger, Bajcsy Zs. u. 3. tel: 06-36/411-900, 06-30/433-900 Ofotért: Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. Gyöngyös, Fő tér 2. tel: 06-37/31 1 -776 •J WáM\

Next

/
Thumbnails
Contents