Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-17 / 63. szám

1997. március 17., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Mátra Volán: (J)egyes! Közönséges csütörtök délelőtt. Iskolások egy csoportja szeretne eljutni Boconádról a közeli városba. A Mátra Volán menet­rendszerűen érkező járatára egymás után lépnek fel a nebulók. Jegyváltásra nyújtják a pénzüket, aztán kis kezeiket tartják a visszajáróért. Csak hát jegy van, a visszajáró pedig...- Nincs apróm! - szól egykedvűen a pilóta, s mivel apelláta nincs, a gyerekeket betereli a busz belsejébe. Feltételezem, a Volán működőképességében nem oszt, nem szoroz a diák-alamizsna. S azt is csak gyanítani tudom, hogy a jármű vezetője szolgálatból hazafelé menet a végzett munka elégedettségével hörpintette fel a gyermekektől elsíbolt pénzek­ből jól „megérdemelt” sörét... (cseh) Egy hónap múlva eltűnnek a vályoggödrök Huszonötmillió földvásárlásra A kisköreiek csak cigánygöd­röknek emlegetik azt a három hatalmas méretű lyukat, amit hajdan a vályogvető romák hagytak maguk mögött. A föld felszínén tátongó mélység so­kak jó ízlését bántotta az utóbbi időben, hiszen akadtak olya­nok, akik a föld nyílt sebeit szeméttárolónak nézték. Ezek befedésére pályázott a kiskörei önkormányzat, s nyert negyed­száz millió forintot.- Áprilisban kezdjük a föld­hordást - tájékoztat Járdán Jó­zsef polgármester. - A Közép­tiszai Vízügyi Igazgatósággal kötöttünk egy szerződést, mi­szerint a föld a Jászsági-csa­torna mellől érkezik. Összesen 25 ezer köbméter földre lesz szükségünk, aminek szállítása, elhelyezése nem lesz egyszerű művelet.- Mekkorák a gödrök?- A legkisebb százszor negy­ven méter széles, mélysége két méter. Tovább nehezíti a kivite­lezést, hogy feltöltés előtt el kell szállítani a lakosság által elhelyezett hulladékot belőle. Ha ez elkészül, akkor a parkosí­tás és faültetés már az önkor­mányzat feladata lesz. Ezzel a lépéssel befejeződik az üdülő­övezet teljes rendbetétele. Ugyancsak a településről kaptuk a hírt, hogy az önkor­mányzat a Tisza-tavi Önkor­mányzatok Szövetségén keresz­tül pályázaton 270 ezer forintot nyert a nyári kulturális rendez­vények szervezésére. Habár a kulturális előadó személyéről csak a március végi testületi ülésen döntenek, az már biztos, hogy a nyár programjainak szervezése nem fulladhat ku­darcba. Elkészült egy három­nyelvű prospektus, ami a falu szolgáltatásait ajánlja, s ezt elő­ször az Utazás ’97 fővárosi programján mutatják be. (-romi) Kata leveléből derült ki a tragédia... (Folytatás az 1. oldalról)-Hogyan lehet pótolni az anyát, s annak szeretetét?- A gyerekek rávezettek, most harmincévesnek érzem magam. Nem annyi vagyok, de lelkemben úgy érzem. A legkisebb teljesen azt hiszi, én vagyok az anyukája, igaz, csak hét hónapos volt, amikor el­vesztette őt. A többiek is ide bújnak, megölelnek, mert a szeretetre nagyon vágynak.- Hogyan telik egy napjuk?- A mi közösségünkben ki­alakult egy szokás. Korán ke­lünk, mert reggeli nélkül senki el nem mehet. Legkorábban Antit indítom Hevesre, majd Peti és Kata következik. Előbbi az óvodába, utóbbi is­kolába indul. Lacikámmal ma­radunk itthon, mert őt elren­dezni több időre van szükség. Aztán kezdődhet a. főzés, mo­sás. Nincs mese, a négy ne­buló termeli a szennyest. Este ismét együtt vagyunk. Va­csora után még beszélgetünk, s az esti mesekor nekik befeje­ződik a nap.- A hétvége az külön szám - folytatja a nagyi. - Előbb fő­zök, hogy minél több időt tölt­hessek el velük, de nem is lehet magukra hagyni őket. Vidá­mak, mozgékonyak, elevenek. Igénylik a felügyeletet.-A gyerekek éreznek-e hi­ányt valamiből?-Hát - töpreng hosszasan -, nem gondolom, vagy leg­alábbis nem veszem észre. Néha emlegetik anyukájukat, látom, olyankor fáj nekik a legdrágább elvesz­tése. Én is szeret­tem, annak elle­nére, hogy gyakran nézett a pohár fe­nekére a menyem. Kata kiegészíti a mamát. Bizony­gatja, néha pót­mama volt Ercsi­ben, ahol laktak, mert sok éjjel itatta, etette testvérét, tisz­tába is rakta azt, amikor anya ivott.- Miből élnek?- Az árvaellátás, a családi pótlék és az én rok­kantnyugdíjam a fedezet - számolja össze a bevételt a nagyi. - Bizony, mindenről le kell mondanom a gyerekekért. Tejet hetente csak egyszer ve­hetünk, drága a kenyér és a felvágott is. Nálunk nagy úr a beosztás! Nincsenek nagy vá­gyak. Nem éhezünk, de lu­xusra nekünk nem telik. Egy éve, hogy elvesztettem a pá­romat, a sógornőm segít, ha megszorulok. Meg aztán van­nak még jószívű emberek itt a faluban, s a máltaiakkal egye­temben sok-sok ruhaneművel gazdagították a kicsik stafí- rungját. A hűtőnk is elromlott, meg aztán biciklire áhítoznak az unokáim. Eddig nem sike­rült. Talán ez is összejön egy­szer.-Az édesapával milyen a kapcsolat?-Minden héten kapunk le­velet, mi is írunk, van, amikor csomagot is küldünk. Jó ma­gaviseletéért az ősszel itthon volt. Rendbe tette kívülről a házat. Húsvétkor újból haza­jöhet. Nagyon várjuk már az újbóli találkozást. Ha szaba­dul, az lesz majd a nagyon jó. Még a legkisebb is vágyódik utána. Szeretném, ha nyugod­tan, biztonságban élhetnénk majd itt, az övéivel együtt.- Aztán hogyan tovább?-Eddig olyan szépen él­tünk, s ha az Isten erőt adna, szeretnék még sokáig velük maradni, nevelgetni őket. A család valamennyi tagja bólogat, a rangidős Kata egé­szíti ki annyival, hogy még 150 évig éljen a nagymama.- A jó tündértől mit kérnél, ha lehetne? — fordultam bú­csúzáskor Katához!-Anyukámat és apukámat!- felelte villámgyorsan - Igaz- mondta elmerengve -, a na­gyi csak miértünk él, de mégis azok az édeseim. Cseh Béla Heves: gyermek Hi mit tud? Gyermek Ki mit tud?-ot hirdet a hevesi Gyermekház. A fiatalok 14 éves korig jelentkezhetnek az alábbi kategóriákban: vers és próza, ének, hangszeres zene, modern tánc, tátika és egyéb (bűvé­szet, paródia stb.) Nevezni személyesen vagy telefonon keresztül lehet az intéz­ményben, március 30-ig. A részvételi aránytól függően várható elődöntő is. A gálaműsort a nemzetközi gyermeknapon rendezik meg. Nyelvi labor Viszneken A viszneki önkormányzat ülé­sén a múlt évi munka értékelése és az idei költségvetés ismerte­tése volt a közmeghallgatás té­mája - tájékoztatta lapunkat Tóth Józsefné, Visznek polgár- mestere. A tavalyi évet a községnek sikerült hitel nélkül zárnia. Az intézmények működtetésén túl 22 millió forintos költséggel új vízműrendszerrel gyarapodott a település. Emellett 4 milliót tar­talékolt a falu vezetése. Az idén továbbra sem kell tartani létszámleépítéstől, s for­ráshiány sem várható. A testü­let egyébként tavaly az ipar­űzési, az idén a kommunális adó bevezetése mellett döntött, amely lakásonként és telken­ként 1000forint lesz. Változtak a térítési díjak is: az óvodások szülei 108, az iskolásoké 100 forint lesz, míg az időseknek 158 forintot kell fizetniük. Ebben az esztendőben 4 mil­lió forintot szánnak szociális feladatokra, kettőt pedig utak építésére. További jelentős ösz- szeget különítettek el az iskola nyelvi laboratóriumának fej­lesztésére, valamint a szemét- szállítás korszerűsítésére. A községatyák az idén 45 millió forintból gazdálkodnak majd. Tenki gyűlés Ma 18 órakor Tenken, a Falu­házban falugyűlést tartanak, ahol a lakosság észrevételeit, javaslatait hallgatja meg a tes­tület és a polgármester. Erdély védelme Ma este 6. órakor a hevesi Vá­rosi Könyvtárban dr. Merényi László tart előadást Erdély vé­delméről. A tudós az azonos címmel megjelent kötetét mu­tatja be a hevesieknek, előtte azonban a középiskolásoknak tart kötetlen irodalomórát. Bodi költségek Csütörtökön délután 2 órakor tartja Tarnabod önkormányzata testületi ülését, ahol a képvise­lők második fordulóban tár­gyalják a költségvetést. Rocky Hevesen Akrobatikus rock and roll ver­seny országos pontszerző baj­noksága lesz április 19-én a hevesi művelődési házban. A versenyen a házigazdák is in­dulnak. Jelenleg már heti két alkalommal próbálnak. Matek-győztesek Március 22-én, fél 11 órakor a Zrínyi Ilona megyei matemati­kaverseny díjkiosztó ünnepsé­gére kerül sor a hevesi művelő­dési házban. > Csecsemőápolásról Az idén is megrendezi a hevesi Gyermekház az általános isko­lások közti csecsemőápolási versenyt. Március 19-én, 9 óra­kor kerül sor a vetélkedőre. Túrázók találkozója Szombaton és vasárnap Jászbe­rényben vízitúra-vezetők talál­kozójára kerül sor. Az érdeklő­dőknek a hevesi Gyermekház­ban adnak felvilágosítást. Országos játszónap Március 23-án Országos ját­szónap lesz a budapesti Petőfi Csarnokban. A jelentkezőket a Gyermekház dolgozói külön- busszal viszik a fővárosba. Mezei András: Az életpálya kötelez A mai ötvenesek még úgy em­lékeznek Mezei Andrásra, mint aki zongorán, harmonikán bár­mikor jó hangulatot tudott va­rázsolni baráti körben. Ma már ritkábban ül le a zongorához, ezért a fiatalok inkább úgy is­merik, mint történelemtanárt, aki évek óta részt vesz Heves helytörténeti kutatásában is. A magas, szikár férfinak regge­lente sietős az útja: várják a di­ákok. Pedig elterjedt a hír a vá­rosban, hogy a Hevesi 1. Sz. Ének-zene Tagozatos Általános Iskola címzetes igazgatója az elmúlt év szeptemberétől kor­engedménnyel nyugdíjba ment.- A hír igaz, mégsem érzem magamat nyugdíjasnak - kezdi a rá jellemző megfontoltsággal magyarázatát otthoni foteljában az 59 éves pedagógus. - Úgy érzem, sokasodnak körülöttem a konfliktusok. Nap mint nap tapasztalom a gyerekek köré­ben azokat az értékrendi zava­rokat, amelyeket szép szóval vagy személyes példamutatás­sal már nagyon nehéz kezelni, én pedig más eszközökkel nem tudok nevelni. Megdöbbent időnként a gyerekek durvasága, erőszakossága, türelmetlen­sége, ami azt jelzi, hogy sem az iskolán belül, sem az iskolán kívül nincs erkölcsi, etikai rend. Nagyon nehéz számomra eze­ket a problémákat feldolgozni, féltem az iskolákat, hogy szét­esnek, és idegesít, hogy nem tudok már ellene tenni semmit.- És ha az ember újra kezd­hetné...-A konfliktusok ellenére is tudom, hogy a pedagóguspályát választanám. Egész életemet erre tettem fel. Nem egyszerű abbahagyni azt, amit az ember közel 40 évig csinált, ezért vál­laltam óraadást két iskolában is, és vagyok osztályfőnöke egy végzős osztálynak.-Minden ember vágya nyo­mot hagyni maga után...- Talán a legemlékezetesebb számomra, hogy részese voltam irányítóként az iskolák körzete­sítésének. Bár ma már kétsé­geim vannak, hogy akkor az he­lyes volt-e. Amire pedig büszke vagyok, hogy az oktatás és mű­velődés irányításában eltöltött közel 20 év alatt nagyobb konf­liktusok nélkül tudtam érvényt szerezni a közösségi érdekek­nek. Jólesik, hogy a kollégák ezt már számtalanszor vissza­igazolták. Aminek a legjobban örülök, hogy „bábáskodhat­tam” az ének-zene tagozatos ál­talános iskola létrejötténél, amelynek később három ciklu­son keresztül az igazgatója vol­tam. Nem volt könnyű művé­szeti tagozatként működtetni az iskolát ebben a mezővárosi környezetben, de megérte. Na­gyon sok kedves élményben és sikerben volt részem. A társadalmi változásokba egy kissé belekeseredett, ám a gyerekek körében nap mint nap megújuló pedagógus búcsúzás­ként mosolyog: ő nemcsak nyugdíjas pedagógus, hanem boldog nagyapa is. (h. budai) A szokatlanul korán beköszöntött tarasz a tenki asszonyokat is kicsalta a ház elé. A falu utcái, előkert- jei kora nyárra ezer színben pompáznak a virágoktól. A te­lepülésen mindenki ad arra, hogy a lakások környéke díszes legyen. fotó: matyikó

Next

/
Thumbnails
Contents