Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-11 / 35. szám
1997. február 11., kedd 5. oldal PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE Új rendőrt kapott Recsk körzete Nemrégiben foglalta el körzeti megbízotti állását Kecze István r. törzszászlós Recsken. Ezzel már mind a két KMB-s tisztség betöltetett a faluban, remélhetőleg a zsiványok nagy szomorúságára. A szakembernek az ön- kormányzat - a MÁV Miskolci Igazgatóságának közreműködésével - szolgálati lakást is biztosított. Komédia-nézőben a parádi polgárok F;ebruár 17-én a Képzelt riport... című előadásra, két nappal később a Kutyakomédia megtekintésére az egri Gárdonyi Géza Színházba látogat Párád művészetkedvelő közönsége. Még jelentkezhetnek az érdeklődők, a 364-128-as telefonon. A bizottságok átnézik a költségvetéseket Ezen a héten majdnem minden napra jut egy bizottsági ülés Sírokban. Az önkormányzat négy szaktestülete ugyanis egyenként megvitatja a falu tervezett költségvetését. Hasonló a menetrend a recski önkormányzatnál is. Donorokat várnak pénteken Recsken A Recski Általános Iskolában február 14-én, pénteken reggel 9 órától délután 1-ig véradást szerveznek. A Vöröskereszt, valamint az önkormányzat munkatársai ezúton is kérik, minél többen vegyenek részt a megmozduláson. Péterkei tájékoztató az adóváltozásokról Az 1997. évi adó-, tb-változá- sok, adóbevallás címmel ma 16 órakor a Pétervásárai Polgár- mesteri Hivatalban tájékoztatót szervez a Heves Megyei Kézműves Kamara és a Heves Megyei Vállalkozói Központ. A rendezvényre a pétervásárai körzet vállalkozóit várják, akiknek Demeter András, a szervezet munkatársa szolgál hasznos információkkal a jogszabályok idei változásairól. Első taggyűlés a recski kht.-nál Mintegy 12 millió forintból gazdálkodhat a recski szennyvíztelep, valamint a helyi és a mátraderecskei, illetve parádi szennyvízhálózat üzemeltetésére létrejött közhasznú társaság. Minderről a Mátrakomm- 2000 elnevezésű kht. első taggyűlésén döntöttek az alapító települések képviselői. Ugyancsak a költségvetéshez kapcsolódóan döntöttek a szolgáltatás díjairól is. Eszerint a lakossági szennyvíz tarifája 60 forint (+ áfa), a szippantott folyékony hulladék elhelyezési díja 200 forint lesz. Abban is megállapodtak, hogy a társaság ügyvezetője fölött a munkáltatói jogokat a mindenkori recski polgármester gyakorolja, s megválasztották a kht. felügyelőbizottságát is. Lakás-takarékpénztárak ma: Sárga veszedelem a piacon- Ma még szakmai körökben is tartja magát az a nézet, hogy néhány évig olyanok lesznek a lakás-takarékpénztárak a pénzpiacon, mint az a bizonyos sárga veszedelem a Bibliában - kezdte meglepő módon az új takarékossági forma népszerűsítésére hivatott előadását Pétervásárán dr. Császár Sándor, a Bauspar- kassa Schwäbisch Hall AG magyarországi képviselője. A szakember Csomós László országgyűlési képviselő meghívására érkezett a városba, hogy egy lakossági fórumon adjon információkat az új lehetőségről. A rendszer lényege, hogy ha valaki lakáscélra takarékoskodik, akkor a részletekben befizetett pénzére az állam jelentős kamat-hozzájárulást „tesz hozzá”, s emellett kedvezményes hitelhez is hozzájuthat a lakást építeni, vásárolni, felújítani vagy korszerűsíteni óhajtó ál lampolgár. A majd' egyórás előadásból is kiderült: ez egy „tanácsadás-igényes” forma, épp ezért a takarékszövetkezet munkatársai mindenhol az érdeklődők rendelkezésére állnak. Az előadó azt is kifejtette: mivel új lehetőségről lévén szó - idén lépett életbe az erről szóló törvény -, érthetően vegyes a dolog fogadtatása, azonban az tény, hogy a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban ez a rendszer kiválóan működik. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Hidegre tett csecsemők • Ha én egyszer beindulok! • A hálózat fogságában • Szerető szeretnék lenni Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Unokákra maradt ez a szerszám Nem kell ezt megírni, mert még majd azt hiszik, a hasonló „csíny- tevések" célravezetőek - szögezte le elöljárójában a polgármester. A történetet mégis elmondta, s most a Tisztelt Olvasóra bízzuk, folytatja-e a sorok böngészését. Nos, a dolog úgy esett, hogy (i)gaz mesénk főszereplője „kikerült a jövedelempótló támogatásra jogosultak köréből", s valamiféle megélhetésért kilincselt az önkormányzatnál. Amit meg is kapott, de ne szaladjunk az események elébe. Emberünk ugyanis úgy vélte, nincs esélye a rendszeres szociális segélyre, ezért maga vette kézbe sorsa irányítását, egy lapátnyél formájában. A jobb sorsra érdemes szerszámmal aztán a polgármesteri hivatal tanácstermének ablakait szép komótosan betörögette. Alig több, mint 30 ezer forint kárt okozva. Mielőtt az egész épületet kiluggatta volna, a rendőrök nyakon csípték. Hogy aztán mi lett, nem tudni. Másnap az ablakokat újraüvegezték, a képviselők megtartották tanácskozásukat, s az alaposan kiszellőztetett teremben - úgymond hűvös fejjel - hősünknek is megítélték az ellátást. Most aztán mindenki azt szeretné, ha a dolognak nem menne híre, nehogy általánossá váljon a jelenség. Nemrég bátorkodtam megemlíteni, hogy nem szerencsés a „rendszerváltás áldozatainak” problémáit az önkormányzat nyakába varrni. Egy barátom azt mondta, rusnya egy demagóg írás volt. Mert ehhez semmi köze annak, hogy a nép kér, vagy vesz és ragad. Milyen igaz... (suha) Mindenkinek jó a közmunka Második fordulóban tárgyalták meg Erdőkövesd önkormányzatának képviselői a helyi építési előírásokról szóló rendeletet, s mivel el is fogadták, így az új szabályozás váltja fel az évekkel korábban született rendezési tervben foglaltakat. A tanácskozás második témájaként a közhasznú munkások foglalkoztatásáról adott tájékoztatást Sály László polgármester. Mint az előterjesztésből kiderült, tavaly 17 közmunkás dolgozott a faluban, akik a közterületek tisztán tartásában, a virágosításban jeleskedtek. Emellett a dögkutat és környékét is rendbe tették, segédkeztek a parókia felújításában, a sportpálya rendezésében. Ugyancsak közhasznú foglalkoztatással sikerült megoldani a mezőőr alkalmazását is. Számos egyéb, kisebb feladatot is elvégeztek, s a képviselők úgy értékelték, a falunak is hasznára vált ténykedésük. Ezért az idén is igyekeznek hasonló lehetőséget adni az érintetteknek, hogy a jövedelempótló támogatásra jogosító munkaviszonyt megszerezhessék. A művelődési ház és az ifjúsági klub ténykedéséről Nagy Péter képviselő számolt be. Gondként említette, hogy az ifjúsági szervezet - bár új helyiséget kapott - vezető nélkül működik. Látványos kiadvánnyal - rukkolt elő a mátraderecskei önkormányzat. A falut - ezen belül is kiemelten a mofetta előnyeit - bemutató színes prospektus két nyelven ad tájékoztatást a kirándulni, pihenni, gyógyulni vágyóknak a település kínálta lehetőségekről. Az önkormányzat reményei szerint ezek a lehetőségek hamarosan nagymértékben bővülhetnek, ha a világbanki pályázaton sikerül támogatást szerezni az 1,6 milliárdos beruházásuk megvalósításához. „Úgy bántak velünk, mint a bűnösökkel, de nem mondták, mit vétettünk” Három év a bányában, csalánlevesen Talán még le sem ültünk, Margit néni azonnal meglepetéssel szolgált: úgy gondolta, mégsem kellene mesélnie mindarról, amit átélt. Mert „ki tudja, mi lesz, ha megfordul a helyzet...” Mindez Domány Jánosnénál történt, aki Erdőkövesden él. Igaz, nem ott született, hanem egy dunántúli sváb faluban, Szálkán. Alig volt 17 esztendős, amikor egy reggel - 1945. január 21-én - kidobolta a kisbíró: jelentkezzenek a községházán. Legközelebb 1947 decemberében térhetett vissza falujába. A szülői házban azonban már más lakott... gyalog- Azt sem tudtuk, miért hívtak be, csak csodálkoztunk, hogy rögtön becsuktak az egyik szobába. Összegyűltünk hetvenen, a hozzátartozóinknak azt mondták a nemzetőrök, hogy hozzanak nekünk egy hónapra való ruhát, meg élelmet, mert sebesülteket ápolni megyünk - emlékszik Mari néni arra a reggelre, amelyen elindult hosszú útjára az ukrajnai lágerbe.-Fegyverek között kísértek hajnalban tovább, majd kisteherautókra raktak, így jutottunk el Kiskunhalasig. Ott már vagy kilencezren gyűltünk össze, s negyvenötösével be- vagoníroztak. Ránk zárták az ajtót, s míg február 22-én meg nem érkeztünk - tehát majd’ egy hónapig - még vizet sem adtak. Az orosz őrök havat dobáltak be a vagonba, azt „ittuk”. Ha valaki meghalt útközben, azt kidobták. A lágerben fabarakkok várták a foglyokat, amelyeken sem ajtó, sem ablak nem volt. Csak később készültek el vele az ácsok. Férfiakat, nőket különválasztották, s elhelyezték a barakkokban. Az első ebédet is megkapták: csalánleves, vízben főtt gersli. Később kiderült, ez még mindig jobb, mint a sokkal gyakoribb uborka-, vagy éppen „üresleves”. Aztán reggel közölték, kinek hol lesz a munkahelye.- Minket a szénbányába osztottak be - idézi, s szinte látszik arcán az akkori riadalom árnyéka: - Azt sem tudtuk, milyen egy bánya, keservesen sírtunk, de menni kellett. Egy kiló kenyérrel, s egy kis édes teával dolgoztunk egész nap. Akiket máshová osztottak be, azoknak csak 75 deka volt a fejadagjuk, és üres teát kaptak. Gyalog mentünk minden reggel hat kilométert a munkahelyig, ott lementünk 300 méter mélyre, s megkaptuk a szerszámainkat. Egy orosz nő vigyázott ránk. Emlékszem, mikor már tudtunk egy kicsit oroszul, egyikünk megkérdezte: miért vagyunk mi itt? Azt válaszolta: mi könyörögtünk, hogy ide jöhessünk, hiszen otthon még ennivalónk sem volt. Ekkor a társunk pofon ütötte azt az asz- szonyt. Nem mert visszaütni. Később, egy baleset után már a bányába is gyalog, ösz- szetákolt lépcsőkön kellett lemenniük. Egyre gyengültek, hiszen nem volt elég a férfimunka az asszonyoknak, még a mínusz 30 fokos hidegben, vizes ruhában haza is kellett gyalogolni, s ölükben vinni a barakk fűtésére szolgáló szenet. Ráadásul az otthonról hozott kevés holmijukat is apránként el kellett adniuk, hogy élelemhez jussanak. S mikor a ruhák, takarók már elfogytak, a bányából elcsent szenet adták el az oroszoknak. Egy ilyen alkalommal a tüzelővel megrakottan közelítettek az egyik orosz portához, a gazda- asszony épp a kutyákat etette. Az egyik edényt ellopták, s megették, ami benne volt. Az sem számított, hogy a jószág már belekóstolt. Semmi sem számított, nem lehetett szégyenkezni semmiért. Életben kellett maradni, bárhogyan is. A munkabér a „csanalevesre" sem volt elég... Mert fizetni kellett ám a lizisanck-i „ellátásért”. Ami a kemény munkával együtt megtette a hatását: Mari néni 25 hónap után megkapta a tífuszt. Bekeiült a kórházba, ahol vizet a fertőzés miatt nem kaptak, gyógyszert meg azért, mert nem volt. De felépült, s a konyhára került, könnyű munkára. A műszak 24 órán át tartott, estétől estéig. Aztán lehetett aludni, másnap reggel a folyó túlpartján csanalat kellett szedni, s este kezdődött az új műszak. másnap estig. Fürdőkádakban főzték a levest.- Amikor megerősödtem, vissza akartak küldeni a bányába. Addigra már egészen jól beszéltem oroszul, így a szakácsnő kiállt mellettem, mondván, ha elmegyek, nem tud szót érteni a magyarokkal, így aztán maradhattam. Tíz hónapig dolgoztam ott. Sokan haragudtak rám, mert a porciókat kellett kimérnem a kilencezer embernek. De eleve kevesebb is volt az étel, meg a konyhások is loptak, úgyhogy sosem volt elég a kása. Egy reggel aztán összegyűjtöttek, s azt mondták, hogy hazavisznek. Sokszor mondták már, úgyhogy nem is nagyon hittük. De mégis igaz volt. Ugyanúgy bezsúfoltak a marhavagonba, mint odafelé. A román határnál megkérdezték, kinek vannak Magyarországon, s kinek Németországban a hozzátartozói. Én tudtam - ezt az orosz szakácsnő segített kideríteni -, hogy a szüléimét kitelepítették. Jelentkeztem. Ázt mondták, minket majd Németországba visznek. A másik csoportot hazaengedték. Mi még három hónapig vesztegeltünk ott. Nem tudták, mi legyen velünk. Végül 1947 decemberében visszavittek Debrecenbe. Adtak húsz forintot, és elengedtek. Hazamentem Szálkára. Édesanyámék házában akkor már az aljegyző lakott. A szomszédok mondták, hogy a szüleim néhány ruhát, apróságot otthagytak nekem, hát bekopogtattam, s kértem, legalább egy részét adják elő. A másodjegyző ajtót mutatott. Itt egy pillanatra elhallgat Mari néni, könnyek szöknek a szemébe. Mintha az összes átélt borzalom közül ez fájna a legjobban. Még hosszan beszélgettünk. Az újrakezdésről, a haragosokról. amiért egy „telepeshez” ment férjhez, az első találkozásról a tíz éve nem látott szülőkkel. Azt is elmesélte Mari néni, egyszer járt azóta Szálkán. A házban most is a másodjegyző családja lakik. A polgármester - aki egyébként Erdőkövesdről származik — azt mondta, elintézi, hogy visszaköltözhet. De Mari néni nem akar menni. Néha azonban feltekint a falon függő rézbetűs fatáblára, s elmormolja a német szöveget. Arról szól, hogy az ember nem feledhet il a hazáját. Suha Péter
