Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-10 / 34. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1997. FEBRUAR 10., HÉTFŐ HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VIII. ÉVFOLYAM 34. SZÁM ÁRA: 39 FORINT Lapunk az Interneten Partnerünk az Agriacomputer Kft, FairPrint ’07. Országos konferencia zajlott két napon keresztül Egerben a számítástechnika nyomdai alkalmazásáról. A közel háromszáz résztvevő számára a szervezők egy olyan világra nyitottak ablakot, ahol az ötletek határok nélkül megvalósíthatók. Akár szöveget, képet tördelünk, akár fotómontázst készítünk. Szakemberek számoltak be, kiállítók bizonygatták, hogy az alkalmazó kreativitása a mindennapi munka során milyen támogatást kaphat a hardwarek és softwarek széles kínálatából, fotó: pilisy elemér Egy gonddal kevesebb Verpeleten? Gyilkossággal gyanúsítják Verpeléti vonatkozása is van annak a gyilkosságnak, ami október közepén történt a Győr- Sopron megyei Kimién. A rendőrség eddigi adatai szerint a bűntény előzménye: két kiskorú lány, B. B. (15 éves) és A. M. (16) az út széléről intették le az éjszakai szórakozásból hazafelé autózó későbbi áldozatot. Szerelmi szolgáltatást ígértek neki. A férfi Opeljébe fogadta a pillangókat, és a megadott címre hajtott. Ám mielőtt megkapta volna, amit remélt, a szépségek stricijei holtra verték öt. A fejére párna- cihát, majd zsákot kötöttek, és elszállították a község határába. A holttestre két hónappal később talált rá egy környékbeli férfi, aki azonnal értesítette a rendőrséget. (Folytatás a 3. oldalon) Még mindig a parkolókról Többször foglalkoztunk már az egri parkolók nem túl rózsás állapotával. A legutóbb arról adtunk hírt, hogy az önkormányzat illetékesei tárgyaltak az üzemeltetővel, aki ígéretet tett: rövid időn belül rend lesz a kifogásolt területeken. Azóta egy hét telt el. Több olvasónk jelezte, hogy eddig semmilyen változás nem tapasztalható a parkolókban! A Domus mögötti részen különösen veszélyes a helyzet a vastag jégréteg miatt. Áz észrevételeket továbbítottuk Vígh Henriknek, a főmérnöki iroda munkatársának. Ö elmondta, e hét közepéig adtak határidőt a vállalkozónak. Ha azt tapasztalják, addig nem változik a helyzet, megteszik a szükséges lépéseket. Ahogy a meterológiai előrejelzéseket figyeljük, lehet, hogy az időjárás megoldja a gondokat... Árra viszont nincs garancia, hogy a szolgáltatás színvonala javulni fog. Ha olvasóink továbbra is elégedetlenek, kérjük, a főmérnöki irodához forduljanak panaszaikkal. (b.k.) Új fordulat a tarnabodi iskolaigazgató ügyében Fegyelmi eljárás indult Nem várt fordulat következett be a tarnabodi általános iskola igazgatójának ügyében. Mint ismeretes, Czakó Istvánt még decemberben szólította fel a képviselő-testület a vezetői székből való önkéntes távozásra. Január végén úgy tűnt: megbízott igazgató veszi át helyét az intézményben, s Czakó a munkaügyi bíróságon keresi igazát. Azóta némiképp változott a helyzet.- Mivel januárban kórházi ellátásra szorultam, s véleményemet, illetve állásfoglalásomat nem tudtam kifejteni, így most szeretném ezt megtenni - mondja a tarnabodi polgármester, Kovács László. Természetesen a hallgattasKopcsik újabb aranyai németországi versenyről A tavalyi berlini gasztronómiai olimpia 10 pompás győzelme után további négy aranyéremmel - a résztvevők közül a legtöbbel! - tért haza Kopcsik Lajos Oscar-díjas egri mestercukrász (képünkön) Németországból. À 4 napos vetélkedőt a karlsruhei regionális szakács- és cukrászszövetség 100 esztendős jubileumára rendezték. (Folytatás a 3. oldalon) sék meg a másik fél is alapon felkeressük hivatalában, ahol meglepő fordulatról számolt be.-Az, hogy 24 forint miatt kell Czakó Ispánnak távoznia, nem felel meg a valóságnak - állítja a község első embere. (Folytatás az 5. oldalon) Osaka bevesm;dhírup olvasóinak Az újhatvani bölcsőde következik? A szülök nyílt levélben kérik a képviselő-testületet a megfontolt döntésre Két bölcsőde működik jelenleg Hatvanban: az egyik a belvárosban - ennek sorsa nemrég a közelébe telepítendő benzinkút kapcsán került az érdeklődés középpontjába -, a másik a vasúton túli településrészen. Előfordulhat, hogy a képviselő-testület lakatot tesz az utóbbi intézmény ajtajára. Kétmilliós kár, füsttel Egerben kiégett egy szemétledobó Kétmillió forint kár keletkezett Egerben szombaton a Malomárok út 6. szám alatt levő kilencemeletes lakóépületben. Délután 17.04 perckor érkezett a tűzoltók megyei ügyeletére a riasztás: az épület szemétledobójában lángra kapott a hulladék, s ennek nyomán füst árad a lakásokban. (Részletek a 3. oldalon) Sziréna / Égett a családi ház Gyöngyösorosziban Szombaton délután Gyön- gyösorosziból lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Az épületnek az 5x15 méteres tető- szerkezete és az egyik szoba mennyezete lobbant lángra. Személyi sérülés nem történt, s a nagyobb tragédiát megakadályozta azt, hogy a házban levő gázpalackot idejében kivitték. A kár így is 200 ezer forint. Mikófalván és Egerbocson egy-egy autóbusz akkumulátorát szerelték ki szombatra virradóan ismeretlen tettesek. Az előbbiből kettő, az utóbbiból egy telepet vittek el. Egy édességbolt kirakatát is betörték a hét végén. A keletkezett kár 30 ezer forint. (Folytatás a 2. oldalon) A húsz férőhelyes Mohács utcai bölcsődében 19 csemete tölti napjait. Szüleik képtelenségnek tartják, hogy esetleg távolabbra kelljen cipelniük a kicsinyeket, vagy - ne adj' Isten - el se tudják helyezni őket. Félelmükben nyílt levéllel fordultak szerkesztőségünkhöz. Szószólójuk, Galambos Attiláné elmondta, nem árt, ha a csütörDecemberben zárt ülésen döntöttek: vissza kell vásárolni Mdczky Levente, azaz Kő Pál szülőházát, a Maczky kúriát. A Fő út 64. szám alatti ingatlan - melynek értéke három éve 1,7 millió forint volt - jelenleg a három testvér tulajdonát képezi. toki döntés előtt az illetékesek megismerik a leginkább érintettek álláspontját is. A Hatvan polgármesteréhez és a képviselő-testülethez címzett nyilatkozatban ez olvasható: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönjük! Köszönjük, hogy komolyan foglalkoznak újhatvani bölcsődénk bezárásának gondolatával. Nyilván a-Az elképzelés szép - nyilatkozza lapunknak K. L. hevesi lakos (név és cím a szerkesztőségben) -, csak éppen teljesen felesleges. A város költségvetése továbbra is forráshiányos, 40-47 millióval kevesebb, mint amire szükség volna. Többek felháborodtak, velem együtt, szülök és az oda járó gyermekek érdekeinek figyelembe vételével sikerült erre az elgondolásra jutniuk. Kérdéseink: Az intézmény bezárása esetén hová hordjuk gyermekeinket? Netán a városi bölcsödébe? Elgondolásnak persze, remek; végül is kell a kétéves gyereknek pár kilométeres egészség- ügyi séta, plusz a hajnali kelés. Mondjuk, a megbetegedésük folyamatosan biztosított lesz, így a dolog még költségcsökken- több. A szülők munkahelye is stabilabbá válik”. (Folytatás a 3. oldalon) hogy minek kell Hevesnek Alkotóház, amikor az intézmények karbantartására nem telik. Nem beszélve a tavalyi elbocsátásokról, létszámleépítésekről, a közvilágítás megoldatlanságáról, s nem utolsó sorban arról, hogy Heves utcáinak 40 százaléka városhoz méltatlanul nem portalanított... K. L. panaszait többek szerint lehetne még folytatni: évek óta halódik a sakk-múzeum, sok-sok éve várnak az új buszmegállóra. (Folytatás a 2. oldalon) Szükség van-e Hevesen Alkotóházra? A város egy része tiltakozik a Maczky-hái visszavásárlása miatt A kultúra feneketlen kútját milliókkal lehetne etetni, mégsem lenne soha elég. Főképp, ha a pénznek máshol is lenne helye. Ezt az ellenvetést sűrűn emlegetik a Maczky-ház kapcsán. Az önkormányzat Kő Pál Munkácsy-díjas szobrászművész szülőházát - visszavásárlása után - Alkotóházként kívánják működtetni. Mennyi kell ehhez? Becslések szerint 7-8 millió forint. Lottónyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 5/90- es lottó 6. játékheti nyerőszámai a következők: 40, 58, 06, 69, 75. A jokerszám: 5 3 8 0 6 4 Hatoslottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 6. játékhéten a 6/45-ös lottó nyerőszámai a következők: 6, 7,14, 30, 34, 37, a pótszám a 22. (MTI) gftS n L à Jalll WÊÊ 1 i i ^ • * Egerszalók csapata lett az első. A második alkalommal megrendezett Csizmánk Imre labdarúgó teremtorna szuperdöntőjében a megyei II. osztályú Egerszalók diadalmaskodott. Az eseményről a 10. oldalon tudósítunk. fotó: majoros tamás Falugyűlés Felsőtárkányban „Érdekel a véleményük” Remekül szervezett falugyűlést tartottak pénteken este Felsőtárkányban. A tavalyi találkozóval szemben - amikor is kevesebb érdeklődő volt, mint képviselő - most dugig telt a tornate rem. Bakondi Simon polgármester büszkén említette: az ön- kormányzat ’96-ban is eleget tett kötelezettséginek, s - tegyük hozzá - úgj , hogy a tár- kányiak nem fi zetnek helyi adót! Az elmúlit évben 143 millió forintot költöttek. Idén sem szándékozn ak elaprózni, mint fogalmazott a polgár- mester: , ,csipli-csupli” ügyekre a pénzüket. Szerencsére nem foi rráshiányosak, bár az infláció miatt 4-5 százalékkal kevesebbet ér az állami normatíva. Tervezik, hogy rendbe teszik a faluközpontot és a tópartot. Ehhez persze pénz kell, nem is kevés, ezért gondolták, hogy eladják az önkormányzat tulajdonában lévő Tagosdűlőt. Variációként kínálkozik, hogy szűz állapotában adjanak túl a területen, a másik lehetőség, előzőleg közműve- sítik a környéket, majd így bocsátanak áruba 150 építési telket. Bajzát György alpolgármester hangsúlyozta, nem akarnak kibújni a felelőség alól, a testület hozza meg a döntést. Ám kíváncsiak: a falubeliek szerint melyik alternatíva lenne a nyerő? (Folytatás a 3. oldalon)