Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

1997. február 26., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Makiár: Megőrizni az oktatás nívóját Újj István polgármester:- Igaz, hogy az állami nor­matív támogatás több a tavalyi­nál, de valós értékében keve­sebb. Ennek ellenére az volt az önkormányzat legfőbb törek­vése, hogy megőrizze az oktatás színvonalát, ha már nincs lehe­tőség a választási ciklus elején ígért folyamatos emelésre. Pe­dagógusaink megkapták a tör­vényben előírt bérezést. Az is­kola az elmúlt esztendőben ta­pasztalt formában működhet. Folytatható a gyerekek an­gol-német idegen nyelvű kép­zése, sőt az intézmény szakkö­rök fenntartására is kapott pénzt. A költségvetés összege 82 millió forint. Tervezik ebből a közintéz­mények állagmegóvását. A leg­szükségesebb felújítás követ­kezhet a régi iskolában, a pol­gármesteri hivatal nem hom­lokzati felületén. Az önkor­mányzati szolgálati lakásokra is jut kevés, miként a sportpálya öltözőépületére.- A lakosság türelmét kérjük az utca-helyreállításoknál. Tudvalévő, hogy Makiáron a gáz-, majd a szennyvíz-prog­ram miatt két év alatt kétszer lettek feltúrva az utak. A lehe­tőségeink függvényében a helyzet javítására törekszünk a Béke, a Zrínyi, az Akácos, a Kertész utcákban, illetve a Vasút utca páros oldalán. A település kasszájából elkü­lönítettek pénzt az Andomaktá- lyával, Nagytályával közös be­ruházásban épített szennyvíz­tisztítómű üzemelésének bein­dítására. Ugyancsak hozzájá­rulnak - településarányosan - az ide tervbe vett komposztké- szítő üzem építési költségeihez. A befektetés a majdani haszon reményével kecsegtet. Demjén: Hallható hangosbemondót Vályi János polgármester:-Az iskola és óvoda dolgozói valamennyien megkapták a tör­vényben előírt, magasabb bérüket - hangsúlyozta mindjárt elöljá­róban. Az 52 iskolással nyolc kinevezett tanár foglalkozik. És a költségvetésből is a legnagyobb részt az oktatási intézmény kapta. A falu mintegy 25 millió forintból gazdálkodhat idén.- A tervezés szakaszában falugyűlést tartottunk, ahol ismertet­tem azt, hogy mire költöttük tavaly a pénzt, s mit szeretnénk most megvalósítani. A csaknem száz érdeklődő egyetértett a felvázol­takkal. így például azzal, hogy a Rákóczi út mintegy 300 méteres szakasza járdát kap. Ehhez az 500 ezer forintos tételhez annyi megjegyzést fűztek, hogy a munkálatok idején jó lesz majd az anyagra vigyázni. Egyébként az építést közmunkások segítik. He­lyeselték a kultúrház fűtéskorszerűsítését, ahová 300 ezerért beve­zetjük a gázt. A településen a hivatali közlemények továbbítására hangosbemondót működtetünk. Az emberek viszont panaszolták, hogy az nem mindenütt hallható. ígérjük, hogy a három hangfor­rás egyikének áthelyezésével ezt a problémát elhárítjuk. Jut még a szűkös forrásból a sportra is. A község futballcsapata magasabb osztályban szerepel, s útánpótlásgárdát is kiállít. Ezért 300 ezer fo­rintot áldozunk a sportöltöző felújítására. Tófalu: Részvények - tartalékként Kerek József polgármester:-Hátravan még egy tárgya­lás az Aldebrővel közös fenn­tartású Általános Művelődési Központra szánt összegről, s csak ezután lesz végleges a költségvetésünk - bocsátja előre. - A terv 2,7 millió forin­tos mínusszal készült, de az ér­tékesített Tigáz-részvényekért kapott 6,5 millió ebben nincs benne. A részvényeket elkülö­nítetten, tartalékként kezeljük. Van még 1,6 milliós ÉMÁSZ- részvényünk is, amelyért cse­rébe a közvilágítás korszerűsí­tésének igénye merült fel. Tófalu idén 19 millió körüli összegből gazdálkodhat. Ebből fedezik a köztisztviselők, köz- alkalmazottak béremelését. Az elképzelések között szerepel a honfoglalási emlékmű és a pol­gármesteri hivatal környezeté­nek parkosítása. Az év során számolnak 15-20 helybeli közmunkással is, akiket 3-3 Hónapra alkal­maznának. Az elképzelések kö­zött körvonalazódni látszik egy játszótér kialakítása is.-Az önkormányzat egyetér­tésével a helyi sportolás feltéte­leit is javítani fogjuk azzal, hogy a futballpályára új kapu­kat állítunk. Most Vécsre, Ká­polnára járnak el focizni a srá­cok, de szeretnénk megtartani őket - jegyzi meg a polgármes­ter. - Már a közeljövőben Al­debrővel közösen nekünk is le­hetne csapatunk. Bepillantás a rendőrőrsök mindennapjaiba Javuló mutatók, költöznek a rendőrök... tos, s bizony, hiányát érezzük a Nivának - mondja Varga Zoltán. - Megnyugtató azon­ban, hogy a korábbi évekhez képest csendesebb éjszakákat, nappalokat értünk meg. A nyomozati, közrendvé­delmi-közbiztonsági feladatok sikerei mellett a megelőző te­vékenység is közrejátszik a pozitívabb mutatókban. A la­kosság, a víkendház-tulajdo- nosok megértették, hogy a ri­asztóberendezések felszerelte- tése jól szolgálatot tesz. Távol tartja a betörőket, aki pedig nem számol ilyesmivel, köny- nyen tetten érik. így vesztett rajta egy váci illetőségű „ úr”, aki az egyik élelmiszer-áru­házban zárás után szerezte volna be a továbbadásra szánt portékát. x-1 *** Kápolna már nem sokáig mondhatja el, hogy rendőrbá­zis székhelye. Chuchra And­Újlörincfalván egy kilenclaká- sos sorház melletti raktárhe­lyiség - melyben ajtók, s más, az építkezéshez használt anyagok voltak - porig égett. Többen gyújtogatásra gyana­kodtak.- A tűzvizsgálótól kapott információk szerint, a lakos­ság gyanúja sajnos igaz - tájé­koztat Varga Zoltán, a sarudi rendőrőrs parancsnoka. - Nyílt láng okozta a tüzet. Nagy erőkkel nyomozunk. Feltételezéseink vannak, de a nyomozás sikeressége érdeké­ben többet nem árulnék el... A sarudi rendőrőrsön nyol­cán teljesítenek szolgálatot. Két állás nincs betöltve.- A személyi feltételek hiá­nyát jó beosztással tudjuk kompenzálni - magyarázza a parancsnok. - Műszaki felsze­reltségünk is javult valamics­két az utóbbi időben. Kaptunk két számítógépet, egyiket a Wigner Jenő szakközépiskola jóvoltából, a másikat a kapi­tányság bocsátotta rendelke­zésünkre. Lényegesen köny- nyebb a nyilvántartás, nincs a sok papír. Persze, jó lenne, ha bekapcsolódhatnánk a rendőr­ségi hálózatba. Ma még csak rádión vagy telefonon tudunk érdeklődni mondjuk egy gya­nús gépkocsi tulajdonosa felől.- Niva autónk sajnos hóna­pok óta szerelőműhelyben van - mondja Varga Zoltán. - Fel­újításához a területünkön lévő vállalkozók hozzájárulnak, az önkormányzatok pedig azt ígérték, megvásárolják a jár­művet. A terepjáróra nagy szüksé­gük van, hisz a Tisza-tó parti szakaszán, s a kevésbé járható utakon a kölcsönkapott nyu­gati autó nehezen tud közle­kedni.- Tíz folyamatban lévő ügyből öt falopással kapcsola­Nyílt láng okozta a tüzet Újlőrincfalván Új helyen dolgoznak a szihalmi rendőrőrs tagjai is. Ké­pünkön Bényei József főtörzsőrmester forgalmaz a kor­szerűbb bázisról FOTÓ: ÖTVÖS IMRE rás r. zászlós parancsnok em­bereivel együtt hamarosan Kálba költözik.- A kápolnai képviselő-tes­tület ha nem is örömmel, de tudomásul vette az elhatározá­sunkat - említi Hartmann György r. alezredes, a Füzes­abonyi Városi Rendőrkapi­tányság vezetője. - Amellett, hogy Kál korszerűbb, nagyobb alapterülettel bíró épületet tud biztosítani, a változást szak­mai érvek is indokolják.- Mi szól még Kál mellett?- A rendőrőrs a megépülő M3-as autópálya közelébe ke­rül, amely a gyors jelenlét, se­gítségnyújtás lehetőségét kí­nálja. Ezenkívül a bűnügyi helyzet kompolti, káli mutató­inak alakulása is itt indokolja a hatékonyabb rendőri fellé­pést. A térség északi peremén például, ahová Kápolna is tar­tozik, a közbiztonság foka jó­nak mondható. Kál esetében a vasúti csomópont jelleg is a rendőri szolgálat mellett szól.- Mikor költöznek?- Most végzik a belső fel­újítást a leendő épületben, amely nemcsak tágasabb, ha­nem fűtésében is korszerűbb, gázfűtéses lesz. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor április végén foglalná el káli helyét a rendőrőrs. Szent György napján, a rendőrség védőszentjének ünnepe alkal­mából tervezzük az avatását.-Hányán szolgálnak majd itt?- Az állománytábla tíz he­lyet biztosít, amelyből jelenleg kilencen dolgoznak Kápolnán. A rendőrök a környékbeli te­lepülésekről járnak majd új munkahelyükre - mondta be­fejezésül Hartmann György. (b. s. - r. k.) Falunapok Besenyőtelken Hétfőn kezdődtek Besenyőtel­ken a kulturális falunapok. Az általános művelődési központ­ban egész héten át látogatható az a népművészeti kiállítás, me­lyet Fehér Jánosné népi ipar­művész, viseletkészítő anyagá­ból állítottak össze. Holnap este hat órától néptáncestet tartanak. A táncház előtt a helyi Lurkó és Pajkos, a Megyei Művelődési Központ Lajtha László nép­táncegyüttese lép fel. Pénteken délután háromkor kezdődik a gyerekek farsangi karneválja, március elsején pedig tavaszkö­szöntő jótékonysági esten lehet szórakozni. Poroszlói romák közmeghallgatása A poroszlói kisebbségi önkor­mányzat közmeghallgatásra hívta a településen élő romákat. A választások óta első ilyen fó­rumra vagy ötvenen jöttek el. A romákat megtisztelte Bornem­isza János polgármester, Deáki János képviselő-tanácsnok és Csontos Jánosné képviselő, s így nemcsak a kisebbségi ön- kormányzat beszámolója kap­csán tehettek fel kérdéseket, hanem más, a települési ön- kormányzat feladatkörébe tar­tozó problémákról is szó eshe­tett. ‘ Ismét polgárőrök járőröznek Sarudon Újjáalakult a sarudi polgárőr­ség, a szombaton tartott gyűlé­sükön 38 személy fejezte ki szolgálatkészségét. A helyi polgárőrök parancsnoka Kis Károly, akinek irányításával már e hét végén, péntektől megkezdik ismét a járőrözést. A rendőrséggel való gyors kap­csolattartást mobiltelefon segít­heti. Kompokon: 16 milliós tartalék Ma fogadja el az idei költségve­tését a kompolti képviselő-tes­tület. Az időközbeni falugyűlés tapasztalatait is beépítették ebbe, amelynek 107 milliós ter­vezete elkülönítetten számol a gázrészvényekért kapott 16 mil­lió forinttal. Az Űrgammák Jucija Füzesabonyban A Xénia-láz Füzesabonyban is sok kisdiákot a fizika, matema­tika, kémia és biológia szorgalmasabb tanulására ösztönöz, az Űrgammák sorozat pedig sokakban megfogalmazta a kérdést: hogy kerül be egy-egy kortársuk a szereplők közé?! Szabó Il­dikó, Juci a „titokkal” megismertette az abonyi rajongókat. Szabó Ildikó - Juci- Nagyon örültem, hogy a Fü­zesabonyi Ifjúsági Club meg­hívott, és eljöhettem ide - kezdi udvariasan Szabó Ildikó.- Kicsit izgulok, lámpalázam van - tördeli a kezét, majd folytatja: - Az utóbbi időben csak filmezek, s így kiestem a rutinból... Kicsit beszélgetünk, majd rájövök: csak az idejét loptam, hisz a teremben lévő gyerekek még az én rutinos kíváncsisá­gomon is túltettek. Összeállt a kép Ildikóról, Juciról...- Budapesten, a Móra Fe­renc Gimnázium első osztá­lyába járok, mint magántanuló. Éz azt jelenti, hogy otthon ta­nulok. Osztálytársam a soro­zatból Hetényi Zoli - Patrie, Horváth Anikó - Orsi, Monoki Dávid - Ákos. Általánosban sokkal jobb voltam, most kicsit rontottam. Nehéz a forgatás és a tanulás így együtt. Ha egy részben többet szerepelek, ak­kor a hét öt napján benn kell lennem nyolctól négyig. Ötre jönnek a tanárok, hétig-nyolcig tanulunk, majd ha anyukám ad nekem egy kis pihenőt, akkor a barátaimmal lemegyek egy fél órára sétálni. Utána folytatom a tanulást. Hogy hogyan kerültem az Űrgammákba? Ez egy hosszú történet. Ott kezdődött, hogy alsós koromban minden vers­és prózamondó versenyt meg­nyertem. S egyszer Straub De­zső adta át a díjat. Apukám megkérdezte: tudna-e olyan helyet ajánlani, ahol ezt a te­hetséget be lehetne fektetni. Hobbim volt, hogy színdara­bokat tanultam be, eljátszot­tam, táncoltam, énekeltem. Apukám a legjobb helyen szólt, mert Dezső bácsinak és Koltay Zsuzsa művésznőnek van egy színitanodája, s oda fel is vettek. Két hét gyakorlás után már színpadra dobtak. Műsort vezettem előbb a na­gyokkal, majd egyedül. Ekkor nyolcéves voltam. Azóta fo­lyamatosan színpadon vagyok. Mi leszek, ha nagy leszek? Egyértelmű: színésznő. Oda-vissza kérdezz-felelek

Next

/
Thumbnails
Contents