Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-27 / 22. szám

1997. január 27., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Híd, ami út Örs és Szentandrás közt Tíz kilométer hosszú műút épül Tarnaörs és Jászszentandrás között, amely Hevest a Jász­sággal köti össze. A fejlemé­nyekről kértünk tájékoztatást a községek polgármestereitől.-A szentandrásiak régi igé­nye a létesítendő út - mondja Nagy Sándor polgármester -, hiszen eddig 30 kilométeres ke­rülővel juthattunk el a szom­széd faluba. Ahogy az elmúlt évben fellélegezhettünk, elké­szítettük a jelzett útvonal „megvalósíthatósági, valamint építésiengedély-tervét.” Nagy segítséget jelentett ebben a két megye Területfejlesztési Taná­csának 2-2 milliós támogatása. Jászszentandrás mezőgazdasági terület, ahol a szántóföldi kerté­szet a jellemző. Az új út lénye­gesen lerövidíti a termelő és a fogyasztó között a távolságot. Az is sokak előtt ismert, hogy jelentős üdülőforgalmat bonyo­lítunk. Ezután az M3-asról köz­vetlenül Tarnaörsön át lehet el­jutni hozzánk.- Tarnaörs előtt is széle­sebbre tárul a honi utazás lehe­tősége - tájékoztat Nyúl György polgármester. - E léte­sítménnyel közelebb kerülnek a jászsági munkák. Új munkale­hetőségeket találhatnak a kö­zép- és főiskolák tovább tanuló fiataljai. Tudni kell: az építési munkálatok során jó néhány ör­sinek jut majd munkaalkalom, s az átmenő forgalomból szár­mazó kereskedelmi és vendég­látói nyereség a falut gyara­pítja. Sorházi adok-kapok Tamabodon Minden olyan egyszerűnek tűnt Tarnabodon annak a 15 cigánycsaládnak, akik egy év alatt a szociálpolitikai támo­gatásból - egy magánvállal­kozó közreműködésével - a ma emberéhez méltó lakás­hoz jutottak. Még fél év sem telt el a beköltözés óta, az ott lakók egy része máris úgy érzi, becsapták. Nagy Józsefné ötödmagával remélte, végre boldogan élhet élete végéig. Most keserűen idézi fel a történteket:-Első meglepetés a költö­zéskor ért, mert nem gondol­tuk, hogy az egész lakásban egyetlen villanyégő működik. A fürdőszobában se mosdó, se kád, de még víz se. Az emeletre kettes létrán másztunk fel, már aki egyáltalán mert, a lépcső­nek ugyanis csak a helye tá­tongott.-No, gondoltam, meggyor­sítom a lakás rendbetételét - így Nagyné. - Lakhatási enge­déllyel a kezemben az OTP- ben felvettem a 200 ezer forint utolsó állami segítséget. Szán­dékomban állt lakhatóvá tenni a lakást, ám egyetlen lépést sem tehettem, mert a lakást építő vállalkozó megfenyege­tett, mondván: addig is ő épí­tette a sorházat, közbeavatko­záshoz nekem semmi közöm. Erőszakosságára aztán átad­tam az összeget, néhány nap múlva helyére került a kád és a mosdó a fürdőszobában. Ez­után semmi sem történt. A felső szint ma sem lakható, mert hiányos a mennyezet bo­rítása, a szegélyléceket sem rakták fel, s elspórolták a pad­lószőnyeget.- Itt azt is beszélik, hogy aki nem igényelt zuhanyzót a laká­sába, annak a vállalkozó 17 ez­ret visszafizet. Nekem ebből se pénz, se zuhanyzó nem jutott. Nemrégiben a fiam családostól ide költözött, most tízen szo­rongunk - közte két apró gye­rek - egyetlen fűthető szobá­ban. Legnagyobb gondunk a víz, ami még ma sincs a lakás­ban, ezért fél kilométerről, az utca végéről hordjuk, lavórból mosakodunk, holott egy kis jó­indulattal már régen emberi módon tisztálkodhatnánk, s él­hetnénk otthonunkban. Danyi Sándor - tamaörsi vállalkozó, a tamadobi sorház kivitelezője - nem érti Nagyék felháborodását.-A kifogások egy részéről nem tehetek, más részük vi­szont egyszerűen nem igaz. A sorház vízbekötésével a ke­mény tél beálltával egyszerűen kifagytunk - érvel a vállalkozó. - Hiába vitte az emberem a két ünnep között, majd ez év első napjaiban a bekötéskor esedé­kes summát, a vízmű a fagy miatt nem tudta megbontani a fővezetéket. Mihelyst az időjá­rás arra alkalmas lesz, vízhez juthatnak a lakók. A tetőtéri Csak nem csöpög... hiányok pótlását a napokban kívántuk elvégezni, de nem tartózkodtak otthon.- Azt sem értem - csóválja a fejét a szakember -, miként gondolta a kedves lakó a pad­lószőnyeget. Egyetlen lakásba sem került ilyen, azon egy­szerű oknál fogva, hogy ez nem jár, nincs a szerződésben. Ami pedig a nagy összegű tör­lesztőrészlet körüli vitát illeti, bizony mondom, ráförmedtem én erre a magyar asszonyra - mondja emelkedett hangon -, mert a cigány nem csinál ilyet. Mi elvégeztük a munkát, az biztos, mert enélkül nincs lak­FOTÓ: PERL MÁRTON hatási engedély. Ő bezzeg hü­lyének nézett minket, elfelejtett fizetni. Jaj, ennek a magyar asszonynak de gonosz a lelke. A zuhanyzó ellenértékeként 17 ezret követel? Jusson már eszébe a magyar asszonynak, hogy költözéskor 50 ezret kért, mert mint mondotta: szorult helyzetben van. Jó szívem van. Adtam neki, hittem neki! Azt mondta: a két nagy fia nálam ledolgozza! Azóta sem láttam a fiúkat. És még én tartozom neki? Ki érti ezt? Hol az igaz­ság mostanság? Cseh Béla Szeretetszolgálat a rászorultakért Hevesen és a környékén 24 településen dolgozik a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgá­lat helyi csoportja. Leg­utóbbi akcióik az év végi ünnepekhez kötődtek, ami­kor a „szeretet és támoga­tás” jegyében 450 csomagot osztottak ki öt településen. Emellett több ezer gyerek­hez és főleg időskorú em­berhez juttattak el szalon­cukrot abból a megmaradt készletből, amit most nem semmisítettek meg a keres­kedők, mint korábban, ha­nem átadták a Máltai Szere­tetszolgálatnak.- Hogyan győzi ezt a munkát a csoport, miután az aktívák mindegyike ellenszolgáltatás nélkül tevékenykedik?- így igaz, mintegy 120 ak­tívája van az 1992 óta működő csoportunknak, s ők ellenszol­gáltatás nélkül végeznek kari­tatív munkát - erősít meg Máthé Lajos, a csoport világi vezetője. - Elkel a sok önzet­len.és szorgos segítő kéz, mert a beérkező adományokat cso­portosítani kell, hogy lehető­leg az igényeknek megfele­lően jusson gyermek-, női és férfiruha, valamint élelmiszer, gyógyszer, iskolai bútorzat a településekre. Nagyon fontos és sok segítőt igényel a rászo­rultak felderítése is, amit kü­lönös gondossággal végeznek a munkatársaim, s csak ezután kerülhet sor a lista átadására. Hevesen például 1996-ban 2,5 millió forint értékben osztot­tunk adományokat, amelyek kétharmada ruhanemű, egy- harmada tartós élelmiszer, il­letve gyógyhatású termékek — Béres-csepp, vitamintabletták, reumakenőcsök - voltak. So­kat jelent számunkra az is, hogy körzetünkben számos in­tézménynél állandó összekötő­ink vannak, akik a részükre át­adott adományokat a saját te­rületükön a rászorultság elve alapján szétosztják. De nem­csak a felnőttek vállalnak kari­tatív szolgálatot. Két éve ifjú­sági csoportunk is van. Az ifik - többségük a hevesi 3. számú iskola tanulói - a felnőttekhez hasonló munkát végeznek. Fát vágnak, bevásárolnak, takarí­tanak.- Melyek most a legfonto­sabb céljai a csoportnak?-Folytatva az eddigi.tevé­kenységünket, nagyobb fi­gyelmet kell fordítanunk a ke­resztény lelkisegély-szolgá- latra is, azok számára, akik ezt igénylik. Szomorú látni az egyre több magányos, főleg időskorú embert.- És mi a hitvallása a világi vezetőnek, ami elkötelezetté tette a szolgálat iránt?- Nem kisebbítve a lelkise- gély-szolgálat fontosságát, számomra sokat mondó Pro- hászka Ottokár egyik írása, amelyben a leghatározottab­ban mondja: „Hogy ha egy szegény embernek cipőre van szüksége, ne az evangéliumot idézzük, hanem vásároljunk neki cipőt.” H. Budai Sándor Tanmedencére és sportöltözőre is kell pénz Tárnáméra, a takarékos falu A község testületének leg­utóbbi ülésén a képviselők az idei év költségvetési koncepci­óját tárgyalták. Bár a végleges változat még messze van, annyi már most is jól látszik: a falu vezetői a fejlesztés mellett tet­ték le a voksot. így tovább kell dolgozniuk azon: miből képez­nek tartalékot a sportöltöző és a tanmedence elkészítésére, s a járdaépítés folytatására. Kovács Györgyné, a telepü­lés jegyzője beszámolójában utalt arra: megvizsgálták a konyhaösszevonás tapasztala­tait, s úgy ítélték meg, az óvo­dát és a napközi otthont kiszol­gáló létesítményt szeptembertől együtt lehet üzemeltetni, bár a szigorú egészségvédelmi elő­írások miatt a húselőkészítő ki­alakítása jelentős költségekkel jár. A költségvetés végleges el­fogadása márciusban várható. Új időszámítás kezdődhet a hevesi növényvédelemben Szakmai felkészülés a mezőgazdaságban Ezzel a címmel rendezik meg január 28-án fél 10-től a hevesi városi polgármesteri hivatalban azt a szakmai konferenciát, melynek témája a tavaszi vetéskezdet előtti növényvédelmi tapasztalatok és újdonsá­gok ismertetése lesz. A megnyitót követően Déliéi Adrienn laboratórium-vezető a megyei helyzetről ad átfogó értékelést, majd Kőrös Gyula szaktanácsadó az újításokról beszél. Az idei szántóföldi vetőmagajánlatot Tóth Bertalan területi képviselő ismerteti, végül Tóth Mihály és dr. Brózik Sándor mutatja be a Ciha Hungária Kft. termékeit. A szakmai program konzultációval zárul. Képviselői látogatás Godó Lajos országgyűlési kép­viselő útja a múlt héten a tárnái térségben elmaradt. így a hon­atya ma látogatja végig a kör­zet északi községeinek polgár- mestereit. Nánai testületi ülés Pénteken fél kettőkor ülésezik Tiszanána testületé. A napiren­den a költségvetés, a munkaterv és a rendeletek felülvizsgálata szerepel. Kömlői költségek Csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik Komlón a költségve­tés készítése. Emellett a köz­meghallgatás időpontjáról is döntenek a képviselők. Fáklyagyújtás volt Kömlőn hagyományosan min­den januárban fáklyát gyújta­nak a Don-kanyar és a háború áldozatainak emlékére. Az idén mintegy 70 kömlői vett részt a megemlékezésen. Síoktatás a Mátrában Amennyiben a hóviszonyok megfelelőek lesznek, úgy szombaton a hevesi gyerekek a Gyermekház szervezésében is­mét részt vehetnek egy mátrai síoktatáson. Közvilágítás Őrsön A napokban rendelték meg az ÉMÁSZ-tól a Fő út új lámpa- testjeit. A régieket Tarnaörs mellékutcáiban helyezik el. A munkálatok várhatóan még a télen befejeződnek. Ismét Filharmónia Január 29-én a hevesi művelő­dési házban a budapesti Musica Profana kamaraegyüttes adja elő déli 12 órakor Gluck: A rá­szedett kádi című zenés, jelme­zes darabját. Kertbarátoknak Január 30-án a hevesi művelő­dési házban ismét összegyűlnek a kertbarátok. Ezúttal a tavaszi kiskerti munkálatokról tanács­koznak a lelkes kertészek. Hevesi testvérpár lett a legjobb Tollforgató Csodák Palotája a könyvtárban A magyar kultúra napján rendezte meg a hevesi városi könyvtár a decemberben meghirdetett Toliforgatók pá­lyázat díjkiosztó ünnepségét. Mint lapunkban is hírül ad­tuk: az intézmény ezúttal az általános iskolás gyerekeket szólította meg, mégpedig azért, hogy ötleteikkel segít­senek új arculatot teremteni a városi közművelődésnek. Simon Margit igazgatónő elmondta: a gyermekkönyvtár a legifjabbakért van, s ezért számukra sem közömbös, ho­gyan érzik magukat a köny­vek birodalmában. Összesen 11 pályázat érkezett. Kima­gasló munkát juttatott el Mi- kulányi Péter és Gergő a 3. számú általános iskolából, melynek címe a Csodák Palo­tája volt. Az igazgatónő szerint érté­kes pályamunka, mind az in­tézmény külső, mind a belső megjelenésére tartogat ötlete­ket. A gyerekek szerint fontos az, hogy a könyvtárosok ked­vesek legyenek, az épületben ne csak olvasni, hanem ját­szani, akár számítógépezni is lehessen. Ezek a javaslatok egyeznek a jövő könyvtárá­nak elképzeléseivel. A gyerekek jutalma okle­vél, s természetesen könyvek voltak. Ugyanakkor Árvái lst- vánné kereskedő jóvoltából térképekkel és értékes toliak­kal, papír-írószerekkel is megajándékozták a testvér­párt. (-romi) Néptánc, gyerekeknek Sítáborba mennek a hevesi rokisok Vasárnap indulnak és egy héten át táboroznak a Magas-Tátra legszebb helyén, a Csorba-tó melletti kedvelt üdülőparadi­csomban a hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Ház ak­robatikus rock and roll csoport­jának tagjai. Az év közben akrobatikus rock and rollt táncoló mintegy harminc fiatal február 7-ig él­vezheti a tél szépségeit. Az utazást egyébként a szer­vezők edzőtábornak is szánták a csoport tagjai számára. Februártól a városi művelő­dési ház néptánccsoportot indít óvodásnak és iskolásoknak. Azokat, akiket érdekelnek a foglalkozások, február elsején 16 órára várják az intézménybe megbeszélésre. Tizenötmillió orvosi műszerekre- A várakozással ellentétben jobban alakultak a dolgok, mint hittük - kommentálja az idei év első napjainak történé­sét dr. Sápi Ibolya, a Heves Városi Egészségügyi Szolgá­lat igazgató-főorvosa, hiszen a szakorvosi rendelőintézet 15 milliót nyert egy pályázaton.- A Népjóléti Minisztéri­umhoz abban a reményben nyújtottuk be kérelmünket mintegy 23 millió forint ösz- szegben - mondja dr. Sápi Ibolya -, hogy a legfontosabb szakterületeken javítsuk, il­letve bővítsük a műszerezett­séget. Nagyon örülünk annak, hogy 15 milliót kaptunk célja­ink megvalósításához. Biztos vagyok benne, hogy ez elsőr sorban a pályázatot író orvosa­ink, illetve a gazdasági vezetés megalapozott, komoly elemző munkájának az eredménye. Ezzel a pénzzel - amely ugyan már megérkezett a számlánkra, de a közbeszer­zési törvény szerint nekünk is pályázatot kell megjelentet­nünk a műszerek beszerzésére - négy szakterületen tudunk előrelépni. A laborban le tud­juk csökkenteni a vizsgálati időt - a betegek jogosan sokal- lották a várakozást -, ezzel párhuzamosan az ott dolgo­zóknak sem kell annyit túl­órázniuk. Sor kerül az ultra­hang-vizsgálógép bővítésére olyan fejjel, amelyen csípőfi­cam-szűréseket tudunk vé­gezni csecsemőkorban. Ezt eddig Hevesen nem tudtuk. A belgyógyászati szakrendelé­sünk kap egy olyan 24 órás EKG-készüléket, amely kor­szerűbb az elődeinél. A ne­gyedik szakterület a szemé­szet, amelynek a műszerezett­ségére nem fordítottunk eddig kellő gondot. Valószínűleg azért, mert hosszú időn keresz­tül heti egy napon volt csak szakrendelés. Most jó hír, hogy a szakorvosi kollektí­vánk is gyarapodott egy szemorvossal. Ha ezek az elképzelések maradéktalanul megvalósul­nak, akkor a 12 szakrendelés és a két gondozóintézet bizton­sággal tudja segíteni a térség egészségügyi ellátását. Ha pe­dig az önkormányzatok is se­gítenek, akkor a közeljövőben sem fenyegeti veszély Heve­sen a szakorvosi rendelést. (h. budai)

Next

/
Thumbnails
Contents