Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-22 / 18. szám
1997. január 22., szerda Füzesabony Es Körzete 5. oídal Kompolt: A hiteltörlesztésen túl Farkas Pál polgármester:- Az első év, hogy mélyet lélegezhetünk. Túl vagyunk a hiteltörlesztéseken. Reméljük, innen már csak egyenes út vezet. Befejezzük az iskola megkezdett fűtéskorszerűsítését, átállítjuk gázfűtésre az óvodát is. S akkor minden intézményünkben remélhetőleg olcsóbb meleg lesz. Több helyen utat építünk, korszerűsítésre szorul a közvilágítás is, kialakítunk egy sármentes buszforgót. A gázrészvények eladásából befolyt összeg felét szánjuk ezekre a feladatokra, a másik felét gazdálkodási tartalékként félretesszük. Szerencse, hogy végre ezek a részvénydolgok rendeződtek. E nélkül ugyanis nemigen tervezhetnénk... Aldebrő: Csak átcsoportosítás történt Farkas László polgármester:- A hét végén, 23-án vitatja meg képviselő-testületünk - de még ez is előzetes számítgatások alapján - az idei költségvetési elképzeléseket. Csaknem ötvenmilliós a büdzsénk. Minimális, pár százezer forinttal kapunk csak többet, mint tavaly. Pedig ugye, volna infláció... Pluszbevételünk tehát - legalábbis számottevő - nincs, az állami pénzek átcsoportosítása történt csak, amikor például azt mondják, több jár az oktatásra. Igen, de elvonnak eddig kapott ösz- szegeket. A koncepció tárgyalásakor is az volt az irányadó: működtetni hitelek nélkül az intézményeket. Egy kis járda- és útjavítást azért tervezünk. Vannak Tigáz-részvényeink, de arra gondolni sem akarunk, hogy azok értékét feléljük. Meglepő érdektelenség Gondolatok egy fejlesztéskutató fórumról Készül Füzesabony, valamint a kistérségi települések terület- és településfejlesztési koncepciója. A budapesti székhelyű Pro-Terra Kft. kapott megbízatást az összeállítására. A kft. szervezett egy fórumot, melyre a helybeli és a környező települések vállalkozóinak egy csoportját hívta meg: jól ismervén a hazai földet, mondják el ők, mit tartanának fontosnak. Az első meglepetés akkor ért, amikor a 39 meghívottból csak 15-en tartották fontosnak a tanácskozást. A másik pedig akkor, amikor a megjelentek egy része úgy nyilatkozott, hogy félreértették az összejövetel célját. Arra számítottak ugyanis, hogy a rendezők azt fogják elmondani: a térség fejlesztésére mennyi pénzt biztosítanak majd. A Pro-Terra illetékese eloszlatta a félreértéseket, majd - mivel a meghívottak nem készültek - a saját tájékozódásuk adatai alapján vázolta, hogy mit is lehet itt tenni. Fontos tudni, hogy a térségben a kereskedelem és az ipari gyártás aránya pontosan fordított arányban van. Míg az előbbiből megélni akarók száma nyolcvan százalékot tesz ki, addig árutermeléssel csak 20 százalék foglalkozik... A szakemberek úgy értékelik, hogy az M3-as építése kimozdíthatja, s a fejlődés útjára állíthatja a térséget. Ma még ugyanis nagy problémát jelent a főváros messzesége, lassú elérhetősége. De ha az idő és távolság Budapest vagy Debrecen felé csökken, minden esély megvan a környék fejlődésére. Szükséges lenne egy logisztikai központ kiépítése, melyhez jó piacszervező vállalkozás párosulna. Jó lóra tehet az, aki újabb üzemanyag-, illetve gáztöltő állomás kialakításába fog. A természeti adottságok, a Tisza-tó közelsége kinccsel ér fel. A lignit, a mezőkövesdi gyógyfürdő, az egerszalóki gyógyforrás, s természetesen Eger minden látványossága olyan érték a térség .kezében, amit pénzre lehet váltani. Lehetőség volna a könnyűipar, az élelmiszer-feldolgozó ipar, a kézműipar, a vadfeldolgozás, az egyedi alkatrészek gyártásának meghonosítására. A nádfeldolgozók termékeire is lehetne vevőt találni. A gyógynövények termesztése is jó üzleti vállalkozást sejtet. Hiszen itt van a Herbária üzeme Füzesabonyban. Munkahelyteremtő elképzelések kellenek, mert ilyenekhez a külföldi beruházók támogatását is könnyen meg lehet szerezni. Persze, már az elején el kell dönteni, melyek azok az eddig művelt tevékenységi ágak, amelyeket meg kell szüntetni. Senki nem finanszíroz ugyanis eleve bukásra ítélt vállalkozásokat. Bár sok újról nem kaptak információt a kft. szakemberei, elgondolkodtató volt a kívülálló szemével látni magunkat, a jövőnket. Pólyák Pál Besenyőtelek: megtart, szolgáltat, fejleszt Az év végi puttonyból több mint egymillió a lakosságnak Az 50 éves házaspárokat is köszöntötték, jutalmazták: Kalóz András polgármester Vadnai Lászlónénak és férjének fejezi.ki jókívánságait Az elmúlt hetekben szinte nem volt család Besenyőtelken, amely ne érezhette volna az önkormányzat törődését. Hallgatjuk a juttatások sorát, s annak közel sem a végén csodálkozva kérdezzük Kalóz András polgármestert:-Összesen mennyit fordítottak minderre? A megtorpanásnyi tanácstalanság legfeljebb arról árulkodik, hogy nem készültek kerek számmal harsány propagandafogásra.- Ebben a mai világban biztosan nem kell szégyenkeznünk miatta - jegyzi meg szinte szabadkozva a falu első embere. S hogy a válaszunkra is megkapjuk a feleletet, segítségül hívja jegyzőjét: - Add csak össze, Péter! * A tények végül azt mutatják, hogy Besenyőtelken csak decemberben egymillió 255 ezer forintot fordítottak szociális és jóléti célokra. A 112 tartós beteg egyszeri gyógyszertámogatás címén 320 ezret kapott. A figyelmesség jeleként - amelynek ilyen hagyományai itt évekre nyúlnak vissza - köszöntötték, s páronként háromezer forinttal jutalmazták a község jubiláns aranylakodalmasait. Kilenc családnál tették tisztüket a hírvivők, ahol a párok 50 éves házassági évfordulójukhoz értek. Szintén kopogtattak a falu kilenc, 90 évnél idősebb polgárának portáján. A meghatott öregek a jókívánságok mellé háromezer forintot is kaptak. Az óvoda kicsinyeinek - 154 gyermek - Mikulás-csomagja 37 ezerbe került. Ennél sokkal többet - 420 ezer forintot áldoztak a szaloncukor-akcióra. A szeretet ünnepére minden, legalább egygyermekes helyi család egy kilogramm szaloncukrot kapott. A két és több gyermekesek pedig másfelet. A fűtési támogatás hetven család kiadásait enyhítette, erre az önkormányzat 730 ezret tudott kifizetni. * A magunk mögött hagyott ünnepek hangulatát decemberben első ízben tehették ünnepélyesebbé azok a zeneiskolások, akik bemutatkozó koncertet tartottak az Általános Művelődési Központ nagytermében.- Korábban Abonyba jártak innen a gyerekek, ha zenét akartak tanulni. Az AMK palettája a mostani tanévtől bővült új profillal. Hetvenegy fiatal jár a vállalkozói alapon működtetett zeneiskolába - folytatta az említésre méltó eredmények felsorolását Kalóz András. * A település megtartó erejét a helyben működő szolgáltatások bővülése is jelzi. A polgármester fontos lakossági igény kielégítését nyugtázza:- A tűzoltószertár egy részét vas-műszaki kereskedés céljára adtuk. Eddig egy szögért is máshová kellett utazni... A helybeliek igényén is túlmutat a másik újdonság.-Örülünk, hogy a község szülötte, a Mezőtárkányban műhellyel rendelkező kőfaragó, Kriston Endre Besenyőtelken nyitott síremlék-bemutató termet. A bevásárlóudvar látványossága méltán számíthat az átutazó forgalom érdeklődésére is - teszi hozzá Pál Péter jegyző. A naprakészség révén megtudjuk: két vendéglátóegységgel (Western büfé, Végállomás söröző) is gyarapodott a település a napokban. * A lakosság életét, a község megtartóerejét alapvetően befolyásolják a fejlesztések. Nos, Besenyôtçlek njncs híján a tervekben. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, a 33- as út átkelési szakaszának felújítása egyaránt foglalkoztatja az önkormányzatot. Előbbinél a fővállalkozói szerződések aláírása után várják a bankgaranciákat. Az úttal kapcsolatban a következő a helyzet:-A falun átvezető 3,2 km-es szakasz szélesítésére már az idén sor kerülhetett volna, ám érthető, hogy a szennyvízvezeték lefektetése miatt az elhalasztását kértük 1998-ra - tekint előre Kalóz András polgármester. Az ígért kerékpárút és a járda megvalósításának reménye viszont már az idén munkát ad a polgármesteri hivatalnak. Mindkettő érdekében - a saját erőforrás mellé - pályázati pénzek elnyerésében bíznak. B. S. A vendéglátóhelyek, a vas-műszaki kereskedés mellett új szolgáltatásként nyílt meg a síremlékek bemutatóterme Besenyőtelken ötvös imre felv. Újlőrincfalva: ha a telkek elkelnek... Újlőrincfalva önkormányzatának szociális és pénzügyi bizottsága holnap tárgyalja a költségvetési koncepciót. A január 28-i testületi ülésen rendeletet is alkothatnak a büdzséről. Forráshiánnyal számolnak, ám kissé enyhítene a pénzügyi gondokon, ha az önkormányzat tulajdonában lévő tizenkét telekre vevőt találnának. A szolgáltatók száma Sarudon is csökken A másodállással kapcsolatos adó- és tb-megszorítások Sarudon is éreztetik negatív hatásukat. Eddig már húszán - nyári vendéglátással, vízvezeték-szereléssel és más szolgáltatással kapcsolatos teendőket végzők - adták vissza vállalkozói igazolványukat. Aldebrői gazdák szőlész-szakestje Aldebrőn sokan foglalkoznak szőlőtermesztéssel, borászattal. A téli időszakot a gazdák tanulásra használják fel. Kötetlen beszélgetések keretében szerzik be információikat a település gazdajegyzőjétől, illetve a hegybírótól. A legutóbbi ilyen összejövetelen a tavaly és tavalyelőtt telepített ültetvények — harminc hektár - gondozásáról beszélgettek, s borkóstolási ismereteket szerezhettek. BIT-fórum Füzesabonyban A füzesabonyi Baloldali Ifjúsági Társulás az elmúlt hét végén tartotta éves közgyűlését. A beszámolók és az elmúlt év rendezvényeinek értékelése mellett az idei - egyelőre három hónapra szóló - akciótervet is ismertették. Hudák Tamás elnök tájékoztatása szerint a regionális szervezet számos országos BIT-es programhoz kapcsolódik, így ők is megrendezik a nőnapot, valamint programokat szerveznek a madarak és fák napja alkalmából. A háromtagú elnökségben személyi változások történtek. Forgács Erhard lemondott, helyette Nyíri Anitát választották elnök- helyettesnek. Demjéni lurkók ••• A Demjéni Általános Iskola egyéves Internet-előfizetést kapott az AgriaComputer Kft.- vel közösen szervezett Hírlapvetélkedőn. Lassan két hete, hogy bolyonghatnak az Internet hálóján.- Az idő rövidsége miatt még nem sok mindent láttunk - tájékoztat Sulyok István ma- tematika-fizika-számítástech- nika tanár. - Az első az volt, hogy informálódtunk az ajándékozókról. S természetesen Eger ismertetőjét is átlapoztuk... Az iskolában négy számítógépen gyakorolhatnak a gyerekek. Szeptembertől a 7-8. osztályosok órarendben, az 5-6. osztályosok szakköri foglalkozásokon tanulják az informatikát. FOTÓ: PERL MÁRTON A magyar kultúra napján „Egyetlen szemében a nemzet múlt, jelen és jövő bánata tükröződött" - mondta Kossuth Lajos a Himnusz szerzőjéről, Kölcsey Ferencről, aki ha mást nem is írt volna, akkor is a magyar irodalom jelentős alakja lenne. A Himnusz születése napján országszerte ünnepi eseményekre kerül sor. Feldebrőn az általános iskolában évek óta egy héten át zajlanak olyan rendezvények, melyek arra ösztönzik a diákokat, hogy elmélyültebben foglalkozzanak az irodalommal. a nyelvtannal. S hogy mindez ne legyen egyhangú, a feladatok évente változnak.- Mi lesz az idei program? - kérdeztem Kásáné Uzelman Mária igazgatóhelyettest.-A magyar kultúra napja alkalmából kiállítást rendezünk. A legkisebbeket sem szerettük volna kihagyni, ezért az óvodásoktól és a kisiskolásoktól „Legkedvesebb mesém” címmel rajzokat várunk. Legkedvesebb könyvükről rajzolhatnak a felső tagozatosok, s tervezhetnek könyvborítót szabadon, egyéni elképzeléseik szerint. A helyesírási verseny egyik évben sem marad el. Ezúttal tollbamondás, helyesírási totó, hibás szöveg javítása lesz a feladat, melyektől azt reméljük, hogy a tanulók megérzik a helyesírás fontosságát, ezzel olykor „hadilábon” állnak.- Kölcseyről - hiszen ez az ünnep róla szól - irodalmi faliújság készítését tervezzük a tanulók gyűjtéséből. V.V.E.