Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-16 / 13. szám
4. oldal Bűnügyi Kaleidoszkóp 1997. január 16., csütörtök A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős Tíz év börtön emberölésért (Folytatás az 1. oldalról) Ennek során kölcsönösen sértegették egymást. Úgy tűnik, a vádlott képtelen volt tolerálni, hogy B.-né durván, közönséges módon szidalmazza öt, ugyanis felkapta a konyhaszekrényen lévő jókora (16 centiméter hosszú pengéjű) kést, amellyel egyszer mellbe szúrta a nőt. A nagy erejű döfés nyomán a kés behatolt a mellüregbe, átszúrta a szívburkot, s végül a szívben állt meg. B.-nének esélye sem volt az életben maradásra: belső elvérzés miatt rövid időn belül a helyszínen meghalt. A vádlott az elmeorvos szakértői vélemény szerint nem elmebeteg, tudatzavarban, szellemi hanyatlásban, gyengeelméjűségben nem szenved. Tény ugyanakkor - így a vádirat -, hogy magatartása összefüggésbe hozható alkoholizáló életmódjával is. Nos, a tegnapi tárgyaláson Lázok Árpád elmondta: a vádat megértette, bűnösnek érzi magát, ugyanakkor nem kíván vallomást tenni. A büntetőtanács elnöke ilyenformán a rendőrségen tett vádlotti vallomást olvasta fel. Ebben Lázok úgy emlékezett, hogy tavaly szeptember 13-án eljött hozzájuk B.-né, hogy a saját lányától (azaz a vádlott menyétől) pénzt kérjen, tekintve, hogy azok akkoriban vettek fel (elmaradt családi pótlékokként) mintegy 40 ezer forintot. Vita kerekedett, s ennek során a sértett igen durván szidta őt. Erre ő felkapta a kést, belevágta az asszonyba, majd - meg sem nézve, mi is történt áldozatával - kerékpárra ült, s a rendőrségen feladta magát. A vádlott menye (az elhalt B.-né leánya) elmondta: korábban nem volt haragos viszony az apósa és az anyja között, noha az is igaz, hogy utóbbi rendkívül trágár tudott lenni. A szúrást követően Lázok elment otthonról. A tanú szerint a kihívott körzeti orvost ők úgy tájékoztatták, hogy a sebesült nő beleesett a késbe. A doktor először nem tartotta súlyosnak a sérülést, amikor viszont másodszor is kijött, már csak a halál beálltát állapíthatta meg. A bíróság ezt követően meghallgatta még az áldozat tíz esztendős kisfiát, aki ugyancsak jelen volt a végzetes eseményeknél, továbbá a vádlott feleségét, fiát, illetőleg B.-né élettársát. Az ugyancsak megidézett körzeti orvos kijelentette: annak alapján, ahogyan öt tájékoztatták az esetről, nem gondolta, hogy ilyen súlyos a sebesülés. Emellett nem látott jelentős vérmennyiséget, s maga a sértett is (aki ekkor még élt és beszélt) csak annyit mondott, hogy rosszul érzi magát. Az igazságügyi orvos szakértő leszögezte: B.-né életét semminemű orvosi kezeléssel sem lehetett volna megmenteni. A bizonyítási eljárás lezárását követően került sor a perbeszédekre. Az ügyész mind a tényállást, mind a minősítést tekintve fenntartotta a vádiratban foglaltakat. A súlyosító és enyhítő körülmények felsorakoztatása után végrehajtható börtönbüntetés kiszabására, valamint a vádlott kényszergyógyítására tett indítványt. A védő sem kívánta vitatni a tényállást, ugyanakkor kérte a bíróságot: védencét erős felindulásban elkövetett emberölésben mondja ki bűnösnek. A bíróság végül az ügyészi indítványnak adott helyt, noha a vádlott kényszergyógyításának elrendelését (utalva a Legfelsőbb Bíróság által követett gyakorlatra) nem tartotta szükségesnek. Az ítélet indokolásakor a büntetőtanács elnöke leszögezte: alaptalan a védelem álláspontja, hiszen azok a feltételek, amelyek az erős felindulás megállapításához kellenek, nem állnak fenn. Enyhítő körülményként értékelték azt, hogy a vádlott önként adta fel magát, illetve azt, hogy első rendőrségi kihallgatásakor beismerő vallomást tett, továbbá (kisebb súllyal) a sértetti közrehatást. Súlyosítóként viszont azt, hogy többször volt büntetve (utoljára éppen élet elleni cselekmény miatt). Minthogy az ítélet - a vádlott és védőjének fellebbezése miatt - nem emelkedett jogerőre, így a továbbra is előzetes letartóztatásban maradó vádlott ügyében a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondja majd ki. (s. i.) Igen jól élnek a márkahamisítók Szakértők becslése szerint a márkás termékek hamisítványai a világkereskedelem öt százalékát teszik ki. A hamisított márkás ruházati cikkek, CD-k, számítógépes lemezek, programok elsősorban az egykori keleti tömb országaiban és a távol-keleti üzemekben készülnek. Nem kivétel némely nyugat-európai ország, például Hollandia, Itália sem. E hamisítványok elképesztő nyereséghez juttatják előállítóikat. Németországban minden harmadik számítógépes program kalózmásolat. A londoni Business Software Alliance, a programkészítők érdek- és jogvédelmi szervezete 12 milliárd dollárra teszi az engedély nélkül másolt márkás programok által okozott kárt. A legveszedelmesebbek a gyógyszerhamisítók. Akár halált is okozhatnak. Erkölcstelen nyerészkedők nemegyszer hatóanyag nélküli „orvosságokat” hoznak forgalomba eredetiként. A kocsilopás biztos üzletág Kanadai bűnügyi lapozgató „Az autólopás milliárd dollárokat érő iparág, jobb, mint a kábítószer, biztonságosabb” - fejtette ki az egyik fontos beosztást betöltő kanadai rendőrtiszt. A mintademokráciák legbiztonságosabb szigetének hitt Kanadában 450 kocsit lopnak el naponta, ami éves szinten 160 ezerre rúg. Az eddigi ismeretek szerint legveszélyesebb zóna: Ontario. Itt 1995-ben 57 ezer járgányt tulajdonítottak el. Egy gyakorlott tolvaj 15 másodperc alatt egy csavarhúzóval kinyit és elindít egy autót. Ezeket konténerekbe rakják, és irány a külföldi piac! A rendőrség legutóbb egy vietnami és egy lengyel bandát fülelt le. Ha összejön egy szállítmányra való, színre lép a fuvarozó: Torontóból Vancouverbe viszi, ott hajóra rakják, és irány Szingapúr. A fuvarlevelet ráérnek benyújtani a fuvarozók öt nappal az indulás után is! A 30 ezres Toyota Carina ily módon 100 ezer dollárért talál új gazdára Vietnamban (és hány zlotyért Varsóban). A rendőrség múlt év szeptember végén letartóztatott North Yorkban egy hat főből álló lengyel bandát. Ők drága és zöld színű kocsikra specializálták magukat. Ez a csapat Montrealon keresztül küldte haza kocsijait. Az autólopás nem impulzuson alapuló bűntény, amit tizenévesek követnek el, hogy furikázzanak egyet, hanem az egész igen jól megszervezett. Sokszor órákig figyelnek egy előre kiszemelt járművet... Mintha minden mozzanat kicsit ismerős lenne már - valahonnan...! Sziki Károly Rendőrnők Leicestershire-ből az egri fogdában, speciális küldetéssel Lay visitor, azaz a civil kontroll A leicestershire-i felügyelőnő és társa a megyei főkapitányság tevékenységirányítási központjával ismerkedik fotó: perl Márton Az elmúlt esztendő őszén az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalos küldöttsége az angliai Leicestershire-ben többek között az úgynevezett lay visitor-rendszert - ennek a szakmában használatos fordítása szerint: laikus fogdalátogatás - tanulmányozta. Ennek a delegációnak tagja volt dr. Lantos Bálint r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is. Ennek is köszönhető, hogy- cserében a korábbi tanulmányúnál - az elmúlt két napon a leicestershire-i kapitányság két hölgy rendőre látogatott el Egerbe. June Webb rendőr felügyelőnő és Mariam Forrester hazájukban elsősorban az etnikai, kisebbségi kérdésekkel foglalkoznak a bűnüldöző hatóságnál. A tegnapi tájékoztatójukon elmondták: országukban 1992-ben vezették be - éspedig Leicestershire-ben elsőnek- a laikus fogdalátogatási megoldást. Ezt a fogvatartási intézetekben kirobbant komoly kisebbségi lázadások sorozata váltotta ki. Ugyanakkor - tapasztalva a zendüléseket - az angol polgárokban is erős aggodalom támadt, hogy miként bánnak a rendőrségen a fogva- tartottakkal. A pontos tájékoztatás, a civil ellenőrzés biztosítása érdekében alakították ki ezt a sajátos rendszert. A lay visitor-rendszer lényege - miként azt a Hírlap munkatársának kérdésére June Webb asszony elsorolta - az, hogy a laikus látogatóknak bármikor joguk van belépni a rendőrségi fogdába, anélkül, hogy erről előzetesen értesítenék a hatóság illetékeseit. Ott- tartózkodásuk során bármelyik fogva tartott személlyel beszélgethetnek. Kivétel ez alól az az eset, amikor a kiválasztott alszik, éppen kihallgatják, vagy az ügyvédjével tárgyal. S természetesen akkor sem válthatnak vele szót, ha az illető azt nem akarja. Ezekről a sajátos társalgásokról - amelyeken a látogatók leginkább arról érdeklődnek, milyen bánásmódban részesülnek a rács mögött lévők, van-e valamilyen észrevételük, panaszuk, betartják-e a fogdaszabályzatban foglalt előírásokat, nem éri-e hátrányos megkülönböztetés őket például faji hovatartozásuk miatt - jegyzőkönyv készül, természetesen név nélkül, csupán a bent lévő nyilvántartási száma szerepel az okiratban. Igen fontos szabály, hogy az ügyről, s arról, hogy hol tart a nyomozás, melyek a bizonyítékok, a polgári személyek természetesen nem kérdezhetik alanyaikat. S hogy miként jelölik ki a lay visitor-rendszer résztvevőit? Helyi újságokban adnak fel kint hirdetést, majd a jelentkezőkkel folytatott elbeszélgetés alapján történik a laikus fogdalátogatók kiválasztása. A lakosság Angliában kedvezően fogadta ezt a megoldást, amely elősegíti, hogy a korábbiaknál nyíltabbá váljék a rendőrség munkájának ez a része is. Valójában ez a cél hazánkban, közelebbről Heves megyében is, ahol kísérleti jelleggel most végzik az előkészületeket e módszer bevezetésére. Az elképzelések szerint térségünkben tíz személy - igen alapos megfontolás után - lenne tagja a civil kontrollt végző csapatnak. Ötöt az egri (hiszen jelenleg csak ebben a városban van a megyében rendőrségi fogda), ötöt pedig a megyei közgyűlés jelölne ki - közölte dr. Lantos Bálint. Egyelőre még az ügyészséggel folytatnak egyeztető megbeszéléseket, s ezt követően indulhat majd el a laikus fogdalátogatás Egerben is. Az Angliából érkezett vendégek tegnapi programjuk további részében - a főkapitány kalauzolása mellett - megtekintették a polgári védelemmel és a tűzoltósággal közös tevékenység-i rá nyitási központot, majd pedig a főkapitányság területén található fogdát is. Utóbbi helyen dr. Orosz Gyula r. alezredes, bűnügyi főkapitány-helyettes és Gazsó Attila r. százados, fogdaparancsnok kísérte őket,' s tájékoztatta a fogvatartottak mindennapi rendjéről. Találkozhattak, s beszélgethettek zárkákban lévőkkel is. A látogatás végén June Webb megerősítette: a civil kontroll bevezetése igen hasznos, hiszen jobbítja a rendőrség kapcsolatait a civil lakossággal. Egyúttal felhívja a figyelmet a fogvatartás nemkívánatos jelenségeire is. (-lay) MEGRENDELŐLAP Ha előfizet a HEVEVg"HÍRIAP_ra/ I havonta j|K0Ft Önnél marad! Alulírott...........................................................................(név) ..............................................................(irányítószám, helység) , ..........................................(utca) ............(házszám).........(ajtó) m egrendelem a HR® ö'HÍWAPcímű lapot ...................................példányban • Az előfizetési díjat a fenti címen jelentkező kézbesítőnek fizetem. • Az előfizetési díjat a.............................pénzintézetnél vezetett ..................................................folyószámláról egyenlítem ki. ( Kéijük, hogy a banknak adjon megbízást a hírlapdíj átadására.) A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni. AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája 3301 EGER, Pf. 23 Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőinél lehet előfizetni. Alap megrendelhető továbbá a 36-412-646 telefonszámon is.- — — _ — — — _J Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft aláírás Kék Hírek Disznóhús kellett a tolvajnak a hivatalból Domoszlón a polgármesteri hivatalból tettek feljelentést a rendőrségen. A Rákóczi úti konyhájukról ismeretlen elkövető 130 kiló fagyasztott disznóhúst zsákmányolt. Az ajtó kifeszítésével együtt legalább 63 ezer forint kárt okozott. Átmentek kocsival a sértett lábán ••• A budapesti B. l.-nek nem volt szerencséje szerda hajnalban Fallóskúton. Eddig még nem ismert személy az élettársának a Ladáját próbálta eltulajdonítani. Észrevette ezt a fővárosi lakos, ám a tettes az autóval fellökte őt, majd a lábán is áthajtott. Az ügyben jármű önkényes elvételének alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Nagyfügeden adta el a tettes a lopott televíziót Visszakapja a tamazsadányi iskola a videóját és tévéjét Még január 9-re virradó reggel jutott a Hevesi Rendőrkapitányság tudomására, hogy éjszaka ajtóbefeszítés módszerével ismeretlen tettes behatolt a tamazsadányi általános iskolába, ahonnan elvitte a színes televíziót és a videomagnót. Ezzel 70 ezer forint kárt okozott az anyagiakban amúgy sem dúskáló intézménynek. A tettes - mint Gulyás József r. őrnagy, bűnügyi osztályvezetőtől megtudtuk - csupán három napig alhatott nyugodtan, hiszen január 13- án képbe került B. K., aki mellesleg notórius visszaeső bűnöző. Ám a lopott holmik már nem voltak nála, hiszen azokat időközben eladta: a színes tévét Nagyfügedre, a videót Budapestre. Lopás bűncselekménye miatt indult ellene eljárás. Keddre virradóra ismeretlen tettesek jártak az erdőtelki Csillag büfében, ahonnan 70 ezer forint értékű dohányt, édességet és cigarettát vittek el. Ugyancsak ismeretlen egyelőre az az elkövető, aki egy hevesi lakás melléképületébe betört, s onnan 30 ezer forint értékben mosógépet, centrifugát és 50 kilogramm mosóport vitt el. (szuromi)