Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-09 / 287. szám
1996. december 9., hétfő Hirdetés 11. oldal UMWELT-kupa, gyermek terem-labdarúgótorna A megyénkbeliek erejéből csak szoros meccsekre telt Három héttel korábban az 1985-ös, az elmúlt szombaton az 1983-as születésű ifjú labdarúgók vették birtokukba az egri körcsarnokot, hogy lejátsszák mérkőzéseiket az UMWELT-kupa, gyermek terem-labdarúgótorna keretében. Csuhay József, az utánpótlásnevelés elkötelezett szakembere, az Egri Diákfoci Egyesület, mint házigazda képviseletében „fiai” mellé további hét csapatot hívott meg. Jól választott a szakember, mert a színvonal minden igényt kielégített. Palánkfocit játszottak remekül a srácok, ami nekünk is ötletet adott arra, hogy hívjunk meg közülük néhány csapatot a február első napjaira tervezett Hírlap-kupára, a felnőttek mérkőzéseit kiegészítendő. Most két csoportban játszották meccseiket a fiatalok, összesen tizenöt 2x15 perces összecsapásra volt szükség a végső sorrend kialakításához. Az első négy közé csak vendégek jutottak ugyan, de a mieinknek sem kellett szégyenkezni. A hevesiek például csak egy góllal kaptak ki a későbbi negyedik helyezett Óidtól és a harmadik Debrecentől. A gyöngyösiek szintén egy góllal maradtak alul az ezüstös Gárdony- nyal szemben. Eredmények, A-csoport: Hevesi Körzeti Ált. Isk. - Ózd 3-4, Debrecen Olasz Focisuli - Heves megyei válogatott 6-0, Ózd - Heves megye 3-0, Debrecen - Heves 3-4,' Debrecen - Ózd 5-4, Heves - Heves megye 3-1 .A sorrend: 1. Debrecen 6, 2. Ózd 4, 3. Heves 2, 4. Heves megye 0 ponttal. B-csoport: Egri Diákfoci SE - Gyöngyös Felsővárosi Ált. Isk. 2-0, Jászberény - Gárdony 4-2, Gyöngyös - Gárdony 4-5, EDE - Jászberény 0-2, Gyöngyös - Jászberény 0-5, EDE - Gárdony 0-2. A sorrend: 1. Jászberény 6, 2. Gárdony 4, 3. EDE 2, 4. Gyöngyös 0 ponttal. Helyosztók a döntőbe jutásért: Ózd - Jászberény 0-1, Debrecen - Gárdony 2-5. A harmadik helyért: Debrecen - Ózd 6-2 (3-0). Az első helyért: Jászberény - Gárdony 1-0 (1-0). A döntő végig izgalmas küzdelmet hozott. Szünet után hiába támadott sokkal többet a Gárdony, a jászberényiek megőrizték előnyüket. A mérkőzéseket Örsi János és Vinczepap Róbert felváltva vezették. A torna végeredménye: 1. Jászberény, 2. Gárdony, 3. Debrecen, 4. Ózd, 5. Heves, 6. Egri DSE, 7. Gyöngyös, 8. Heves megye válogatott. A legjobb kapusnak Dom- boróczki Istvánt (Jászberény), a legjobb mezőnyjátékosnak Varga Attilát (Gárdony) választották. Gólkirályi címet Oltyán Zsolt (Ózd) szerzett 9 találattal. F. B. Tizenöt mérkőzést játszottak döntetlen nélkül a srácok szombaton az egri körcsarnokban fotó: majoros tamás Urbán Gergely cseles adogatásaival Cegléden is megzavarta ellenfeleit FOTÓ: majoros TAMÁS Férfi asztalitenisz NB I. • • Dobogón telel a HMO SE Germán Rt. Cegléd - HMÖ SE Eger 5:10 NB I.-es férfi asztalitenisz csapatmérkőzés, Cegléd. Győztek: Wei Csin Siu 3, Urbán 3, Monostori, Tóth, a Wei Csin Siu-Tóth és az Ur- bán-Monostori páros. Idei utolsó bajnoki mérkőzésén biztos győzelmet ért el a HMÖ SE, a nagy múltú Cegléd otthonában. Az esztendő során végig jól játszó párosok sikerével megnyugtató előnyhöz jutottak az egriek. Áz egyéni mérkőzések első körében további három győzelmet szereztek a vendégek, amikor a vasutasok megpróbáltak felzárkózni. A kellemetlen stílusban pingpongozó román Simonnak sikerült Csocsó fölött diadalmaskodni, így 5:3- ra alakult az állás, a HMÖ SE szempontjából. Az egrieket mindez nem rendítette meg, az ősszel egyenletes teljesítményt nyújtó Urbán Gergely vezérletével bebiztosították a két bajnoki pontot. Ezzel a győzelemmel ismét a dobogó harmadik fokára lépett a HMÖ SE, azonos pontszámmal állnak Csocsóék, mint a Harkány SE. Dr. Estefán Géza szakosztályvezető: - A Mikulás meghozta a dobogós helyezést, így jó esély van arra, hogy tavasszal kiharcoljuk a rájátszás lehetőségét. Eredményes boldog új esztendőt kívánok minden kedves szurkolónknak és sportbarátnak! Az MLSZ is köztestület A Dózsa György úti Építők Liget Kongresszusi Központban szombaton rendezett közgyűlésén, egyhangú szavazás után, köztestületté alakult át a Magyar Labdarúgók Szövetsége is. A sportági „parlament" Laczkó Mihály elnök elmúlt időszakot értékelő összefoglalójával kezdődött. Az elnök az 1996. február 24-én megtartott tisztújító közgyűlés óta megtett utat zökkenőmentesnek, nyugodt hangulatúnak nevezte. Dicsérte a felnőtt válogatott eddigi vb-selejtezőbeli szereplését, de kijutott az elismerésből az utánpótlásnak is. A 19 évesek jövőre vb-döntőben szerepelnek, a 18 évesek és 16 évesek is ügyeskedtek 7996-ban. Az elnök érintette az ismert, sok nézelkülönbséget kiváltott „televíziós vitákat”. Aláhúzta, az MLSZ-t illeti meg a futball- bajnokik közvetítéséből befolyó összegek 82 százaléka, míg a Futballduó Kft. mindössze 18 százalékkal bír. A hozzászólásokból az világion ki, hogy a februári elnökválasztás óta nyugodt mederben csordogál a magyar futball. Gallov Rezső például úgy vélte: ebben az évben koncepciózus munka folyik az MLSZ-ben. Laczkó Mihály egy válaszában közölte: a szövetség nemcsak rövidtávú „akcióprogrammal” rendelkezik, de a hosszú távú cselekvési menetrendje is elkészül 1997 februárjáig. Női kézilabda NB l./B Szegeden is remekelt a Topker-Füzesabonyi SC Szegedi KSZSE - Topker-Füzesabonyi SC 16:17(7:9) NB I./B-s női kézilabda-mérkőzés. Szeged, 200 néző. V.: Fülöp, Gergely^ Topker: SZŰCS - Atkári 3, Beze 2, Bótáné 3, Klenkina 3, GÁL 2. Kovács 1. Cs.: Szabó (kapus) Kóródi 1, Varga Cs 1„ Szerediné 1, Pásztor, Varga Sz„ Havasi. Edző: Atkári Lajos. A hajnali utazás fáradalmai ellenére jól kezdtek az abo- nyiak a Tisza-parti városban szombaton lejátszott mérkőzésen. A minél előkelőbb helyezés érdekében mindkét csapat győzelemre játszott, így végig nyílt volt a találkozó. Két kihagyott vendég-büntető után alakult 4:4-re a mérkőzés, de aztán mégis előnnyel fordultak Gá- lék, hiszen remekül védekeztek. A szoros emberfogás eredménye volt a kevés gól is, mellette Szűcs kapus pedig remekelt. Szünet után 72.72-nél volt egyenlő az állás, amikor a abo- nyiak 3 góllal „meglógtak”. Már csak 10 perc volt hátra, a vendégeknél csökkent a figyelem, amit a szegediek kihasználtak. Már úgy tűnt, hogy /6.76-ra végeznek a csapatok, amikor 20 másodperccel a vége előtt Szerediné betalált. Hallatlan izgalmak közepette ért véget a találkozó, a hazaiak még időn túli szabaddobást kaptak, de nem tudták kihasználni. Atkári Lajos: - A lányok becsülettel megdolgoztak a szép siker érdekében, most szereztük a nyolcadik idegenbeli pontot. Ifjúságiak: Szegedi KSZSE - Topker-FSC 23:17(14:12). *** Válogatott vereségek A dániai női kézilabda Európa- bajnokságon a magyar válogatott a nyitó napi Lengyelország elleni győzelem (21:19) után megtorpant, és két fiaskóval zárta a hétvégét. x Szombaton sportág történetében először szenvedtek vereséget a mieink Svédország leg- jobbjaitól 31:26-rd. Tegnap sem jártak jobban, hiszen Horvátország ellen 24.79-es vereséget könyvelhetett el Laurencz László együttese. A célként kitűzött első ötbe kerülés ezzel veszélybe került. WÊÊM Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata értékesítésre meghirdeti a közelmúltban felújított, 4699 hrsz-ú műemlék jellegű, Torok köz 4. szám alatti lakóépület és melléképületei ingatlanát nyílt licites eljárás keretében. A versenytárgyalást 1996. december 20-án 10 órától tartjuk a Polgármesteri Hivatal 1. sz. tanácskozótermében. A versenytárgyaláson részt venni 1 millió forint biztosíték (készpénz, bemutatóra szóló értékpapír stb.) egyidejű letétbe helyezésével lehet. Kárpótlási jegyet nem fogadunk el. A biztosíték a vételárba beszámít. Az ingatlan kikiáltási ára: 19.450.000,- Ft + ÁFA. Az ingatlan a liciten kialakult legmagasabb áron elővásárlási joggal terhelt. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Főmérnöki Irodáján, Kormos Tamásnál lehet. (Eger, Dobó tér 2.) | __________________________________S CNC esztergák, megmunkálóközpontok programozásában jártas, jogosítvánnyal rendelkező, egri gépészmérnököt keresünk, mezőkövesdi munkahelyre. Szolgálati gépkocsi, jó kereseti lehetőség. Német nyelvtudás előnyben. Érd: 49/311-255 (76019) „MILL" Kereskedelmi k és Szolgáltató Kft. Szvorényi út 39. Veszélyes hulladékok szállításához és nyilvántartásához szükséges nyomtatványok hivatalos forgalmazója. Kor. rend.: 102/1996. Tel.: 36/417-707,36/321-097 ! Totó A TOTÓ 49. játékhetének eredményei: 1. Bielefeld - VfB Stuttgart 2-0 1 2. Bayern M. - M'gladbach 1-0 1 3. Duisburg - St. Pauli 1-0 1 4. Hamburg - Düsseldorf 2-1 1 5. Bologna - Piacenza 1-1 X 6. Cagliari - Reggiana 1-1 X 7. Fiorentina ■ Perugia 4-1 1 8. Lazio - Roma Lapzárta után 9. Milan - Udinese 2-1 1 10. Napoli - Verona 1-0 1 11. Parma - Atalanta 0-0 X 12. Lucchese - Palermo 0-0 X 13. Torino-Genoa 3-3 X Pluszmérkőzés: 14.1.FC Köln - Dortmund 1-3 2 HEVES""11 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, BÁTYÁN, HEVES, FÜZESABONY. LŐRINCI rÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAHLANA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.datanet.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra Között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz.