Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. december 6., péntek Tüzlányok Illés Mária amatőr alkotóból érett művésszé. Kiskörén tanít, a gyermekektől vett tisztaságot, a természetből vett harmóniát égeti fémbe, zománcba. Választott műfaja pontosságot és biztos kezet kíván, témáiban saját harmonikus egyénisége tükröződik. Méltatója szerint ennek forrása a népművészet, a keresztény szimbolika és a totemizmus. Önálló kiállítása a Megyei Művelődési Központban Egerben december 20-ig látható. Illés Mária tűzzománcai Mire szól az EPIC jogosítványa? (Folytatás az 1. oldalról) Az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet vezetése ügy véli - írja a Belügyminisztérium helyettes államtitkára -, hogy az EPIC által írt szerződésekben keverednek a megbízási szerződés és az értékpapír-bizományosi szerződés jogi elemei. Ezzel viszont az osztrák cég - túllépve engedélyezett jogkörét -. engedély nélküli tevékenységet valósít meg. A tájékoztatót követően, pár nappal később az EPIC nevében Gustav L. Wurmböck ügyvezető igazgató már a cég álláspontját igyekezett kifejteni - ugyancsak egy levél formájában. Ebből kiderül: az EPIC november 7-én, az AÉT kívánságának eleget téve elfogadta, hogy - miként azt az önkormányzatokkal kötött együttműködési szerződések elő is irányozzák - a gázrészvények értékesítésével kapcsolatos feladatok elvégzésére az önkormányzatok felhatalmazása alapján külön szerződéseket kötnek. Az ügyvezető igazgató szerint azonban az AÉT azóta is adós a rendezést tartalmazó újabb tájékoztatójával... Az EPIC vezetése ugyanakkor arra is felhívja e levélben az érintett önkormányzatok figyelmét, hogy tevékenységüket - éppen az AÉT kezdeményezésére - az illetékes-Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium már megvizsgálta, s egyértelműen törvényesnek minősítette. Wurmböck úr szerint hasonló álláspontra helyezkedett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója. Az EPIC budapesti képviseletén a Hírlap kérdésére ugyanakkor megerősítették: dr. Kara Pál levelének hatására az aggódó önkormányzatokat minderről már külön is tájékoztatták, s - tudomásuk szerint - az AET pedig már arról informálta az érintetteket, hogy a bécsi cég mégis jogosultan tevékenykedik. (Igaz, ez utóbbi hírt a tőzsdefelügyeleten sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták.) Arról pedig egyelőre nincs hírük, hogy a történtek okoz- tak-e károkat, s ha igen, mekkorákat a gázrészvényekre vonatkozó szerződéskötéseknél. Kühne Gábor Új megyei vezetőre vár a polgári védelem Hevesről érkezik a parancsnok... A nyugállománya vonult Prokaj Béla ezredes utódját még nem nevezték ki. Tart az egyeztetés Heves megye új polgári védelmi parancsnokának személyéről. A megyei közgyűlés támogatott jelöltje Nagy Sándor alezredes, hevesi kirendeltségvezetö. A vezetőváltás részleteiről, a kinevezési folyamatról Amblis József pv. ezredest, a Polgári Védelem országos parancsnokának helyettesét kérdeztük.-Tart az egyeztetés, de nevet nem szívesen mondok. A megyei közgyűlés elnöke mellett a kinevezéshez bírnunk kell a Belügyminisztérium egyetértését is.- A jelenlegi állományból számíthat valaki az „előléptetésre" ?-Ezt meg tudom erősíteni. Bizonysága ez annak - hangsúlyozza Amblis ezredes -, hogy Heves megye a polgári védelmi tevékenység terén a jobb megyék sorába tartozik. Igaz, nem számít a kiemelten veszélyeztetett régiók közé, ám egy-egy rendkívüli eseménynél jól vizsgáztak. Felkészült az állomány.- A kinevezésre még idén sor kerülhet?-Valószínűleg decemberben megtörténik, de a megbízás január 1-jével kelteződik is majd. Az országos PV-parancs- nokhelyettestől azt is megtudtuk, hogy a szervezeten belüli átszervezés a körzetesítésekkel, kirendeltségek kialakításával idén év elején lezárult. Létszámleépítésre már nem kell számítani. December 1-jétől egyébként a megyei parancsnokság egri központját - miként azt állománygyűlésen bejelentették - az eddigi parancsnokhelyettes, dr. Gáspár János alezredes irányítja. Érdeklődésünkre a megyei közgyűlés elnöke, dr. Jakab István megerősítette, hogy a vezetőváltás kapcsán megkeresték.- Egyetértettünk az országos parancsnok, Orovecz István vezérőrnagy kezdeményező lépésével, Nagy Sándor alezredes parancsnoki jelölésével. A megyei parancsnoki poszt várományosa a PV jelenlegi Heves városi kirendeltségvezetője. Nagy Sándor alezredest csütörtökön délelőtt kerestük szolgálati helyén, ám ott röviden csak ezt a választ kaptuk:- A Belügyminisztériumba kelleti mennie. * Legfrissebb információnk szerint tegnap a BM-ben, az egyik államtitkár és az országos PV- parancsnok találkozóján megerősítették Nagy Sándor parancsnoki kinevezését. (budavári) Pályázattal a kórházi gyógyításért (Folytatás az I. oldalról) Nevezetesen, hogy adott esetben milyen betegségekre kell és lehet számítani. Példaként említhetem az úgynevezett STROKE-programot, amely az agyi érkatasztrófák kezelése terén kínál megoldást. A harmadik előnye a pályázatnak, hogy javítani tudjuk mindazoknak az információknak a minőségét, melyeket a felettes szervekhez - a Népjóléti Minisztériumhoz, a KSH-hoz, illetőleg az Egészségbiztosítási Pénztárhoz - küldünk.- Milyen előkészületeket kellett megtenniük?- Létrehoztunk egy tízfős munkacsoportot a pályázat anyagához szükséges részfeladatokhoz. A pályázati dokumentációt december 31-ig kell elkészíteni. Ebben egyebek mellett a szervezeti fejlesztés elveit kell megfogalmaznunk, az ágyak számának változását.- Ez finom megfogalmazás...-Nem feltétlenül csökkentést jelent, mert azonos ágyszámon belül is történhetnek változtatások. S ez a tervezet magában foglalja majd az emberi erőforrás fejlesztésének távlatait: jelenti a képzést, továbbképzést.- Gondoltak-e más intézményekkel való együttműködésre?- A gyöngyösi kórházzal igen: laza kapcsolatfelvétel történt dr. Lukács Tóth Gyula főigazgatóval, bizonyos projektekben együtt tudunk működni.- Mennyi pénzt kérhetnek ebből a 30 millió dollárból?-Egyelőre a program megfogalmazásánál tartunk, nyilvános adatunk erre vonatkozóan még nincs.- Pályáztak-e már korábban?-Két évvel ezelőtt a világbanki projektbe már jelentkeztünk a kórház-szövetségen keresztül. Akkor semmiféle választ nem kaptunk. Tudomásunk szerint akkor öt kórház kapott támogatást.- Most reménykedik?- Igen. A minisztérium a napokban közli azoknak a szakértőknek a névsorát, akiknek a segítségét igénybe vehetjük a pályázatnál. Élni fogunk a lehetőséggel. (jámbor) Sziréna A mosógéptolvajok szennyese (Folytatás az 1. oldalról) Az egri Ersekkertben lévő stadiont meglehetősen beszennyeződött emberek látogatták meg - ha másképp nem, az akció után semmiképpen sem maradhattak makulátlanok. Ugyanis lakatlefeszítéssel behatoltak az épületbe, és onnan mosógépet, centrifugát vittek magukkal. A kár 40 ezer forint. Egerben a Sas úton egy gazdasági udvarba hajtott be tehergépkocsijával az a sofőr, akit nem akadályozott ebben a lezárt sorompó sem. Besenyőtelken egy palacsinta- sütő büfé-lakókocsijából tűnt el egy 30 ezer forint értékű mobil telefon. Ingyenes tanácsadás Kedden délután 4-től pszichiátriai tanácsadáson vehetnek részt az érdeklődők a Családsegítő Intézet Deák Ferenc úti épületében. Szerdánként délután 15 és 17 óra között ingyenesen ad tanácsot az érdeklődőknek a jogász, a védőnő, a szülésznő, a pszichiáter és a családsegítő szakemberek. A Kallómalom út 88.-ba, a Baba-mama-papa klubba várják a leendő szülőket, a kisgyermekeseket, s mindazokat, akik nehézségeiket akarják megosztani a szakemberekkel. Szerdánként délután 4 órától 5-ig logopédussal is találkozhatnak a beszédhibákkal küzdő gyermekek és felnőttek a Deák Ferenc út 19.-ben. Demonstrációra készülnek a visontai erőművi dolgozók (Folytatás az 1. oldalról) Tette ezt annak ellenére - tűnik ki annak a tiltakozásnak a szövegéből, amelyet Rajki Sándorné, a Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete visontai alapszervezeté- nek titkára juttatott el szerkesztőségünkbe -, hogy a szakszervezetek ezt az ajánlatot kényszerűségből egy héttel korábban már elfogadták. A német tulajdonos tette ezt annak ellenére, hogy a privatizációs szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy a dolgozói bérek az inflációval arányosan emelkednek. Ezt a kötelezettségvállalást egyébként tartalmazza az érvényes ágazati kollektív szerződés is. Az erőműves dolgozók éppen ezért tiltakoznak a megállapodások megszegése, a munkavállalók semmibe vétele miatt. Továbbá demonstrálnak az ellen, hogy a tulajdonos a saját kötelezettségeit a kormányra hárítja. Egyben követelik, hogy a munkavállalók kimagaslóan eredményes munkáját a bérekben is ismerjék el, s a korábban tett ajánlatot maradéktalanul teljesítsék. Januárban a Recski Ércbányák privatizációjáról: Miután több ajánlat is beérkezett a Recski Ércbánya Rt. privatizációs pályázatára, két sikertelen kísérlet után most ismét van remény a cég értékesítésére. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél - amely a bánya fölött egyelőre 100 százalékban gyakorolja a tulajdonosi jogokat - tegnap szűkszavúan kommentálták a történteket, így még azt sem tudni, hogy hány ajánlat érkezett be. Ezek kiértékelésénél azonban tartják majd a 30 napos határidőt, így várhatóan január elejére eldőlhet a recski cég jövője. Mint ismeretes, a privatizációs szervezet a szakértők által mintegy 20 milliárd dollárra becsült réz-, arany- és cinkva- gyon kitermelésére életre hívott bányát - a további működtetés érdekében és reményében - kivette a végelszámolásból: idén nyáron így jött létre a 8,9 milliárd forintnyi tőkével, s mintegy 600 millió forintos kötelezettségállománnyal az rt. Az APV Rt. a tender kiírásakor a társaság 90 százaléknyi - 8,01 milliárd forintnyi - részvénycsomagjára várt készpénzes ajánlatot. Bár egyes, korábban elhangzott vélemények szerint az állam mintegy 100 milliós bevételt remélhet az eladásból, az összeg realitását a potenciális befektetők vitatták. A felmérések szerint ugyanis még legalább 150 millió dollárnyi beruházásra van szükség Recsk működtetéséhez. Az APV Rt. ennek ellenére olyan ajánlatot kért, amely rövid bánya-megvalósítási koncepciót és foglalkoztatási tervet is tartalmaz. K ezdjük azzal, hogy Rozika nem is Rozika: Szvirák Gézáné Mezei Anna, s hogy valójában szép tisztán ejti a szavakat, nem úgy selypen, amint a színpadon. A magyarázat pedig abban rejlik, hogy a recski Rákóczi Nyugdíjas Színkör na- ívája, azaz főszereplője A kérő című előadásban olyan hitelesen játssza a rossz beszédű, s általában rossz képességű eladó lányt, hogy a néző gondolkodik: vajon mi a valóság? Erről Annuska - már civilA mégsem selyp Rozika ben - tud is egy kedves történetet. Ezt az igazzá formált mesejátékot ők már előadták valamikor húsz éve. Akkoriban is ő alakította a főszerepet, s abban is selypítenie illett. S mivel nemcsak a darabban, hanem egyebütt is szívesen énekelt, szóba került, hogy indítanák egy táncdalversenyen. Egy „szakember”, aki éppen ebben az előadásban látta-hal- lotta őt, csak ennyit mondott: „Jól énekel, de baj lesz, mert sután ejti a szavakat”. A szerepről még annyit elmond, hogy ez úgy hagyomá- nyozódott őreá. Falujukban mindig is szokás volt a műkedvelő színjátszás, ami fiatalkorában a nőtanács szervezésében történt. Sok mindent játszottak, operettet, népszínművet, a Csárdáskirály not például, s abban orfeumi lány volt. Korábban viszont egy Rozika nevű asszony - nemrég meghalt szegény -, Tóth Józsefié Lakat Róza alakította a végül is hoppon maradt leányt. S mivel ő Rozika volt - s ez már így él a falu emlékezetében -, a főszereplő neve is ez maradt. Annuska egyébként kocs- márosként kezdte, aztán 27 esztendőt töltött el a siroki Mátravidéki Fémműveknél. Korengedménnyel ment nyugdíjba, s mivel egyedül él, hát tartalmas elfoglaltságot talált a klubban. Hol tésztakészítés ürügyén jönnek össze, hol meg éppen darabot próbálnak. A gyöngyösi nyugdíjasfesztiválon is jeleskedtek.- S mikor jár nagy színházba?- Egy időben a honvédséggel szerveztek színházbuszokat a fővárosba és Egerbe. Ezek már mind ritkábbak. Legutóbb A mosoly országát láttam az Operettszínházban.- S mit szólnak a gyerekei? Megnézik-e, ha szerepel?-Két fiam van: 35 és 30 esztendősek. Egyik Somoskőújfaluban lakik a családjával, a másik Recsken. S van két fiúunokám. A játékos kedélyt, a jókedvet - azt hiszem - örökölték tőlem. A kisebbik fiam szívesen énekel, s klarinétozni is tanult.- Igaz is, milyen zenét szeret még, van kedvenc dala?- A népdalt és a magyar nótát nagyon kedvelem, s ha úgy hozza a helyzet, ezeket gyakran énekelem is. A kedvencem? Talán azért, mert szeretek Recsken élni, barátok vesznek körül, jól érzem magam a korosztályom közösségében, a Valahol egy kis faluban nyílnak már... kezdetű a legkedvesebb nótám. (jámbor) Ajándékra is jutott pénz Erzsébeten-Jövőre a település működtetése a fő cél, fejlesztésre csak akkor gondolhatunk, ha ezt már biztosítani tudtuk - tájékoztatott a bükkszenterzsébeti önkormányzat ülésén elhangzottakról Lövei László jegyző. Mint mondta, a testület elfogadta a koncepciót, a konkrét tervezés csak eztán következhet. Ugyancsak elfogadták a falu háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló beszámolót, mely szerint az 56 millió forintos költségvetés 84 százalékát használták fel. Ezután szociális ügyeket tárgyaltak: határoztak a 70 éven felüli polgárok megajándékozásáról. Eszerint minden idős erzsébetinek 1500 forint értékű vásárlási utalványnyal kedveskedik az önkormányzat. Értékelik az ajánlatokat