Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-04 / 283. szám

1996. december 4., szerda Világtükör 7. oldal Magyar-román csúcs Lisszabonban Befejeződött az EBESZ kétnapos értekezlete Lisszabonban elfogadták a zárónyilatkozatot, s a ma­gyar külügyminiszter elbú­csúzott a háromtagú elnök­ségben viselt tagságától. A szervezet soros elnöke a dán külügyminiszter lett. Vissza­fordíthatatlannak nevezte az euroatlanti integrációs szer­vezetek bővítésének folya­matát Horn Gyula magyar miniszterelnök, az Európai Biztonsági és Együttműkö­dési Szervezet (EBESZ) csúcsértekezletének második napján mondott beszédében. Felszólalásában Horn Gyula hangsúlyozta: Magyarország úgy látja, hogy ha csatlakozik a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, megerősödik bizton­sága és belső stabilitása. A kormányfő utalt arra, hogy a szervezet térségében az egyik legnagyobb gondot az etnikai kérdések okozzák. Ah­hoz, hogy az EBESZ sikeresen ténykedhessen a konfliktusok kiéleződésének megelőzésé­ben, az esetleges fegyveres összetűzések elsimításában és utókezelésében, szervezetileg is korszerűsödnie kell - vélte. Horn Gyula kedd délelőtt mintegy 25 perces, „szívé­lyesnek és kifejezetten barát­ságos hangulatúnak” minősí­tett megbeszélést folytatott Lisszabonban Emil Constanti- nescu román elnökkel. Talál­kozójukon megállapodtak ab­ban, hogy az új román kül­ügyminiszter a közeljövőben ellátogat Budapestre. Horn biztosította a román államfőt arról, hogy a magyar kormány szándéka szerint az Országgyűlés a jövő héten ra­tifikálja a magyar-román alapszerződést. Megbeszélé­sükön mindketten nagyra ér­tékelték az RMDSZ részvéte­lét a román kormányban. A jövő szervezete is Noha az Észak-atlanti Szerződés megszokott, decemberi ta­nácskozása csak jövő héten esedékes, a tegnap Lisszabonban zárult EBESZ-csúcson legalább annyi szó esett a brüsszeli székhelyű katonai tömb ügyeiről, mintha máris a NATO veze­tői ültek volna össze rutinszerű évzáró konferenciájukra. Az eszmecsere középpontjában elvileg a XXL századi európai biztonsági modell kidolgozása állt, ám a felszólalások gyak­ran kanyarodtak vissza a NATO-kibővítés témaköréhez. Az álláspontok e téren ezúttal sem közeledtek egymáshoz. Lisszabonban persze más, több is történt. Eldőlt, hogy a ha­gyományos haderők és fegyverzet korlátozásáról szóló szer­ződés végrehajtásáról januárban, Bécsben újabb tárgyalást kezdenek. A résztvevők támogatták az immár 12 (válságré­gióban ténykedő EBESZ-missziók munkáját. Senki nem vonta kétségbe a szervezet egyedülállóan átfogó jellegét (munkájá­ban 54 tagállam, az összes európai ország mellett az USA és Kanada vesz részt), s a krízismegelőzés, valamint -utókezelés terén rá váró feladatokat. A szervezet a következő évszázad­ban is az európai kooperáció kiemelkedő fóruma maradhat. Drága az energia. A nemzetközi környezetvédő mozgalom aktivistái Brüsszelben a napenergiával főzött feketekávéval vendégelték meg Írország energiaügyi miniszterét (kö­zépen), és az Európai Unió illetékeseit. A zöldek szerint az energia sok szempontból drága, akciójukkal az újrahasznosítható energiaforrások felkutatására buzdítanak, fotó: feb/reuter Továbbra is homály fedi a TWA tragédiáját Ma sem tudni az igazságot A TWA óriásgépe több mint négy hónapja zuhant a ten­gerbe. Bár azóta számos légikatasztrófa rázta meg a világot, a hatóságok még mindig keresik a 230 áldo­zatot követelő tragédia okát. A megtalált fekete dobozok nem adtak támpontot a rejtély megfejtéséhez. A hivatalos vizsgálóbizottság egyre in­kább géphibára gyanakszik. Szerintük a robbanás a köz­ponti üzemanyagtartályban keletkezhetett. Nem zárják ki azt az eshe­tőséget sem, hogy a tankot egy olyan apró detonátorral robbantották föl, amilyenre eddig még nem volt példa. Egy másik feltételezés szerint valakik a gép elektronikai vagy mechanikai rendszerét tették szándékosan működés- képtelenné. Az amerikai titkosszolgálat az új felvetések nyomán ismét „nekifutott” az ügynek. Most mindazokat újra átvizsgálják, lenyomozzák, akik egyáltalán hozzáférhettek a Jumbóhoz még akkor, amikor az New Yorkban, vagy azt megelő­zően Athénban tartózkodott. Közben folytatódik a repü­lőgép maradványainak kieme­lése az óceánból. Az elmúlt hétvégén 150 zsáknyi, frissen a felszínre hozott roncsdara­bot vizsgáltak meg a szakér­tők. Ezúttal sem találtak olyan nyomot, amely közelebb vitt volna a rejtély megoldásához. Nem lesz robotparancsnok Számítógép vezérlésével a ra­kéta eljut a megadott célhoz, azonosítja azt és robbanószer­kezetével megsemmisíti. Kato­nai szakértők szerint azonban ezek a sikeres eszközök nem robotok, hanem automata fegy­verrendszerek. Mint például a Mercedes ál­tal a német hadsereg részére ki­fejlesztett terepjáró, a Primus is az. A nagyméretű dzsip kame­rája segítségével képes vezető nélkül haladni, a terepviszo­nyoknak megfelelő sebesség­gel, 20 és 60 km/óra között. Ugyanilyen technikát telepí­tettek egy könnyű harckocsiba is, amely alkalmas aknák fölku­tatására és megsemmisítésére. Feladatuk sokkal inkább az lehet, hogy a harcosoknak biz­tonságot nyújtva, a veszélyes terepről szolgáltassanak pontos információkat. FEB Sztrájkolnak a vasutasok Nem indulnak vonatok Horvátországba Kedd éjféltől általános sztrájk bénította meg a hor­vátországi vasúti közlekedést. A többek között béremelést, új kollektív szerződést köve­telő vasutasok hat napja szüntették be a munkát. A vasúti dolgozók a szokásos forgalom mintegy 20 százalé­kát biztosították a sztrájk első öt napja alatt. Keddtől azonban már a nemzetközi személy- és tehervonatok horvátországi át­haladását sem tették lehetővé. A sztrájkbizottság elnöke, Zlatko Pavletic cáfolta azt a hírt, hogy a mintegy 24 000 vasutas közül csak 7 000 vesz részt a sztrájkban. Kijelentette, hogy szakszervezetének adatai szerint legalább 11000-én szüntették be a munkát. A frankfurti törvényszék el­nöke 141 millió forintnak megfelelő szakértői tisztelet­díjat kapott a fémipari dolgo­zók szakszervezete ingatlan­botrányának felderítéséért. A feladó maga a szakszervezet. Az érdekvédelmi illetékesek szerint Horst Heinrichs jogosan jutott a tiszteletdíjhoz. A szak­szervezetet azonban igen kel­lemetlenül érinti, hogy ingat­lanügye újra a lapok címoldalát ékesíti. Öt évvel ezelőtt két iro­daházat vásároltak Frankfurt­ban, ám a valós értéknél ki- lencvenmillió márkával (mint­egy kilencmilliárd forinttal) többet fizettek értük. A szakszervezet legfelsőbb A vasutasok - egyebek kö­zött - új kollektív szerződést, béremelést, elmaradt juttatáso­kat, hosszabb távra szóló vasút- fejlesztési koncepciót követel­nek. A sztrájk érinti a Magyar- országra és az onnan Horvátor­szág felé tartó vasúti közleke­dést is. Busch Károly, a MÁV zág­rábi képviselője kedden el­mondta: értesülései szerint a sztrájkolok még biztosították azoknak a szerelvényeknek az áthaladását Magyarország felé, illetve Magyarországról, ame­lyek kedd éjfél előtt indultak el, de utána semmiféle nemzetközi szerelvénynek nem adnak zöld jelzést. Az utasforgalomban bekövetkezett változásokról a Mávinform tájékoztatja az utazni vágyókat. testületé megbízta Heinrichs bí­rót: alakítson vizsgálóbizottsá­got az irodaház-vásárlás hátte­rének tisztázására, a vétkesek felderítésére. A főbíróval kötött szerződés a „szokásos” ügyvédi díjszabás szerint rögzítette a tiszteletdíjat, ami legfeljebb 30 millió márka lehetne. Az ennél jóval borso­sabb számlát Henriid doktor a vizsgálat bonyodalmasságá- val indokolta. A timmán'-i törvényhozást győzte meg ez az erveles, es a képviselők „erkölcstelennek” ítélték a benyújtott követelést. A kereszténydemokraták sze­rint az eset kapcsán Heinrich^ elnöki tisztsége is mr irdő- jelezhető. (kulcsár) A hágai bíróság százszázalé­kos bizonyossággal ki fogja mondani, hogy Szlovákia ré­széről a bősi erőmű C variánsá­nak megépítése jogellenes volt - nyilatkozta a pozsonyi Új Szó hétvégi magazinjának Szénási György, a magyar külügymi­nisztérium nemzetközi jogi fő­osztályának vezetője. Â szak­ember úgy vélekedett, hogy a Duna egyoldalú elterelésével Pozsony súlyos jogsértést köve­tett el. Borisz Jelcin 1997 első felé­ben találkozót tervez amerikai kollégájával, Bili Clintonnal - jelentették be Moszkvában. A két elnök előző nap, A1 Gore amerikai alelnök és Viktor Csemomirgyin orosz minisz­terelnök lisszaboni megbeszé­lése után egyezett meg a csúcs- találkozóban, amelynek helye és időpontja még bizonytalan. Országos sztrájkot kezdtek kedden az orosz szénbányá­szok. Oroszország 189 bányá­ból 154-ben szünetelt a munka; a dolgozók főként az elmaradt béreket és az ágazati támoga­tást kérik számon a kormányon. Hatévi szünet után Irak a közeli napokban megkezdi ola­jának exportját a nemzetközi piacokra - jelentette be kedden az iraki külügyminiszter. Irak és az ENSZ közötti megállapo­dás értelmében Bagdad fél­évente 2 milliárd dollár érték­ben exportálhat kőolajat. Ausztriában január elsején vezetik be az autópályadíjat, de ' ‘ hétfő óta árusítják a jármű ablakára ragasztandó matricát az autóklubokban, trafikokban, postákon, benzinkutaknál, amely kedvezményes úthaszná- atra jogosít. A turisták tíznapos szelvényt is vásárolhatnak, amely 70 schillingbe kerül. Formailag jogszerű a leszámlázott honorárium A frankfurti „herr Tocsik” Az Ön gazdaságának sikerei jelentenek sikert PIONEER számára is. Önök bebizonyították, hogy a PIONEER, kukoricahibridjei megérdemlik a bizalmat. A régi, jól bevált fajták, a MARIETTA, HELGA, CLARISIA, STIRA, NASTIA, COLOMBA, FLORENCIA, 3515 jó termést, magas hozamot jelentenek. A legújabb fejlesztésű vezérhibridek, a MONESSA, CLARICA, DUNIA, 3752 éréscsoportuk új csillagai. Minden eddiginél nagyobb teljesítményre képesek. A PIONEER ÚJRA CSABIT A PIONEER most egy egészen új lehetőséget csillant fel A NAPRAFORGÓ A PIONEER alapértékeihez híven a jobb termés és rendkívüli olajtartalom kínál Önnek magas hozamot a napraforgóval is. KJEIT I. A közepes érési idejű Ketil több, mint 8%-kal ad nagyobb termést a versenytársaknál. Olajtartalma csaknem 1 abszolút százalékkal több a sztenderdeknél. NATIL Korai tenyészidejű fajta. 1996-ban kapott állami minősítést. 47-50% közötti olajtartalom és magas termésátlag jellemzi. A legújabb PIONEER vezérhibridek többszörösen meghálálják a bizalmat. ^PIONEER PIONEER kukoricát árusító vezető termékforgalmazónk az Ön közelében: KITE Rt. (Gyöngyös) Tel.: 37/311-088 • További információkért forduljanak munkatársainkhoz: Bucsok János (Tel.: 30/326-247, 37/373-834), Kiss Attila (Tel:60/306-458, 47/386-022) Hegedűs Vince (Tel.: 60/306-044) AZ EREDMÉNYEK MAGOKÉRT BESZÉLNEK. Csernomirgyin és Kohl találkozója

Next

/
Thumbnails
Contents