Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31 / 304. szám
4. oldal Hazai Tükör 1996. december 31., kedd Kevesebb ítélet. Idén november végéig 7100 fiatalkorú és 68 500 felnőtt személyt ítéltek el a bíróságok. Előbbiek esetében ez a szám mintegy 1700- zal, az utóbbiak tekintetében 7500-zal kevesebb, mint az elmúlt év teljes időtartama alatt. Csökkent a munkaügyi bíróságokhoz beadott peres ügyek száma is. Megint állami kézben. Ismét állami tulajdonba került a Budapest Bank leánypénzintézete, a Polgári Bank. A pénzintézetet az állam a Budapest Bank eladásáról szóló privatizációs szerződések alapján vásárolta vissza. Erről a Pénzügyminisztérium adott tájékoztatást tegnap azzal, hogy nyilvánosságra hozta a Budapest Bank privatizációs szerződésének garanciális elemeit. Növekvő fogyasztás. A lakosság ásványvízfogyásztása tavaly fejenként évi 12,5 litert tett ki, az idén 14-15 literrel számolnak. Nyugat-Európában ennél jóval több ásványvizet isznak, pedig hazánk ebből a természeti kincsből gazdag. A hazai cégek termékéinek együttes hazai piaci részesedése eléri a 80-85 százalékot. • Fegyverraktár a hálóban. A 40 éves Sz. L. gyáli lakásában fegyverrel életveszélyesen megfenyegette élettársát. A rendőri intézkedés során, némi meglepetésre, a férfi szobájában egy kispuskát találtak 48 tölténnyel. Két gázpisztolyt, egy légpisztolyt, egy légpuskát és egy halom géppisztolylőszert is lefoglaltak a férfinál. Rekordbevétel. Az idén különösen magas bevétele lesz az idegenforgalomnak: október végéig a dollárban számolt aktívum már meghaladta az 1 milliárd dollárt, míg tavaly 10 hónap alatt alig volt több 500 milliónál. Az éves eredmény jelentősen javítja a folyó fizetési mérleget is. Magas bérköltségek. A bérek járulékos költségei egész Európát tekintve még mindig Magyarországon a legnagyobbak. Elsősorban ez játszik szerepet abban, hogy évente számos magánvállalkozás szűnik meg, vagy bocsátja el dolgozóinak egy részét - állapítja meg az osztrák Czipin and Partner termelékenységi tanácsadó cég legújabb elemzése. Javuló hitelállomány. A részvénytársasági formában működő pénzintézetek probléma- mentesnek minősített hitelállománya 1993 és 1995 között 1000 milliárd forinttal bővült. Ugyanakkor a problémás hitelállomány-100 milliárd forinttal csökkent - derül ki az Állami Bankfelügyelet jelentéséből. Hűvös fogadtatást ígér az új év Bevetésre készek a jégtörők - Hó végén nem lesz vége a hónak Tegnap hajnaltól csaknem az egész országban havazott, s - Győr térségének kivételével - 3-15 centis friss hóréteg lepte be az utakat. A takarítógépek munkája nyomán azonban a bőséges téli csapadék egyetlen települést sem zárt el a külvilágtól. Mint Gácsér Vera meteorológustól megtudtuk, hazánkban minden idők legvastagabb, 151 cm-es hótakaróját 1947- ben Kőszegen mérték. A leghidegebb szilveszter 1923-ban volt, amikor Miskolcon -26 fokot mutatott a hőmérő. A legtavasziasabb óévbúcsúztatót 1925-ben, Keszthelyen tartották: ekkor +13,9 fokos meleg volt. Az idén ilyen enyhe „bánásmódra” nem számíthatunk, ezért a közúti igazgatóságok arra készülnek, hogy szilveszterkor is hóekézik, söprik, szórják az utak burkolatát. A havazás a vonatközlekedést is hátráltatja, bár most már nincsenek olyan tetemes késések, mint a néhány nappal ezelőtti nagyon kemény hideg idején. A Románia felől érkező nemzetközi gyorsvonatok azonban többórás késéssel érik el célállomásukat, A folyókról az egyre kiterjedtebb jégpáncél jórészt már leparancsolta a kompokat és az átkelőhajókat. A dunai jégtakaró a vízfelület 50-70 százalékát befedte, vastagsága 2-10 cm között változik. A Tiszán már Kisköréig álló jeges szakaszok alakultak ki, s a táblák 3-30 centi vastagságúak. A Balatonon még nincs teljesen összefüggő jégfelület, csak a partok közelében vastagodott meg a jég. Siófoknál a part mellett 19 centis jégvasMár nincsenek tetemes késések tagságot mértek. A korcsolyázás, fakutyázás és jégvitorlázás azonban kockázatos, sok helyütt még vékony s könnyen beszakadhat a jégréteg.- Bevetésre kész a flotta - mondja Korompai András, a Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezetője. A 15 jégtörőhajót műszakilag átvizsgálták, rendbe hozták, s várhatóan néhány nap múlva a legénység is megkapja a „behívót”. A flotta vízre, pontosabban jégre bocsátása mintegy 16 millió forintba kerül, amit a szaktárca már biztosított a hajó- zóknak. A kemény tél beköszönté- vel alaposan megnőtt a lakosság villamosenergia-igénye: a napi fogyasztás 4—5000 megawatt között mozog, ami mintegy 250-300 megawattal több az ilyenkor szokásos átlagnál.- Az előrejelzések alapján arra számítunk - mondja Oroszki Lajos, az Országos Villamos-Teherelosztó igazgatója -, hogy Szilveszter napján is 350-400 megawattal több áramot kell szolgáltatni, mint például tavaly december 31-én. Akkor ugyanis csupán -2 fokos hideg volt. Az ellátásban egyébként nincs fennakadás, egyelőre a vezetékhálózat is állja a sarat, illetve a havat... A rendőrség munkáját nehezíti is, könnyíti is a csikorgó hideg - tájékoztat Sógor Zsolt, a BRFK tanácsadója. Nehezíti, mert tudnivaló, hogy a hó a bűnözők „barátja”: a forró nyomokat percek alatt lehűti, azaz belepi, eltünteti. Ám a fagy a jelek szerint az alvilágot is pihenőre készteti. Főként a gépkocsitolvajok és a besurranok köreit zavarja a nagy hideg. Ennek is köszönhető, hogy a mostani fagyhullám napjaiban negyedére- harmadára csökkent a bűncselekmények száma. Persze bizonyosra vehető, hogy mihelyt kicsit is megenyhül az időjárás, újra munkához lát az alvilág. (németh-szalóky) Hamarosan megkapja a behívót a legénység FOTÓK: FEB/DIÓSI IMRE A kisgazdák várhatóan még a héten döntenek A pártelnök levelét megírta Az MDF a miniszteri titkosításokkal foglalkozott tegnap, a kisgazdáknál az elhunyt pártfőügyész pótlása volt a téma. Lezsák Sándor levelet írt Horn Gyulának, amelyben arra kérte a miniszterelnököt, hogy vizsgálja felül a titkosító döntéseket. Az MDF elnöke szerint ugyanis a közvélemény jelentős részében szokatlanul erős visszhangot és felháborodást váltott ki az orosz államadóssággal és a kecskeméti MiG repülőgép-botránnyal kapcsolatos, 80 esztendőre szóló miniszteri titkosítás ügye. A levelet Lezsák Sándor tegnap sajtótájékoztatón ismertette. Az általános politikai helyzetet értékelve kifejtette, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakot tekintve a magyar társadalom 1996-ban mélypontra süllyedt. A Független Kisgazdapárt illetékes testületé január harmá- dikán vagy negyedikén tartja következő ülését, amelyen feltehetően sor kerül a múlt héten meggyilkolt K. Csontos Miklós utódjának a kiválasztására is. Valószínűleg döntenek arról is, hogy ki lássa el az országgyűlési képviselő pártbeli - főügyészi és választásiiroda-veze- tői - tisztségeit. Mivel a meggyilkolt képviselő országos listáról került a parlamentbe, utóda is az országos listáról kapja mandátumát. Á temetési szertartás előkészítésére alakult kegyeleti bizottság felvette a kapcsolatot Gál Zoltán házelnökkel. A temetés valószínűleg Szolnok megyében lesz. Mobil telefonok, mobil árak A januári számla már meglepetést okoz Ha egy beszélgetést sem folytatunk a Matáv vonalain, holnaptól akkor is magasabb telefon-előfizetési díjat fizetünk. Nőnek a mobiltarifák is. Az előfizetési díj egyéni főállomás esetében 1200, egyéni ikervonalnál 650, üzleti főállomásnál 1312,50, üzleti ikervonal esetében pedig 875 forint lesz. A lakossági előfizetési díjak azonban áfát és 180 forint értékű beszélgetési díjat is tartalmaznak. A nemzetközi zónáknál végrehajtott átsorolás következtében 18 ország alacsonyabb díjkategóriába került. Olcsóbban lehet majd telefonálni például Japánba, Mexikóba, Brazíliába vagy Dél- Afrikába. A Matáv Rt. hálózatából a mobilszolgáltatók hálózatába irányuló hívások ára a Pannon esetében munkanapokon reggel 7 és este 6 óra között 49 forint/perc, a nap más időszakaiban 31,70 forint/perc lesz. A Westel 900-nál az említett időszakban 47,70 forint/perc, azon kívül 30,90 forint/perc, a Westel 450 esetében pedig 47,70 forint/perc, illetve 30,90 forint/perc lesz. Az előfizetők januári számlája az előfizetési díjakat 1997-es áron, a decemberi beszélgetések árát 1996-os áron fogja tartalmazni. Volán mellett a szalonspicc is szalonképtelen Az alkoholgőz lassan párolog Az óév elbúcsúztatása nemigen megy „szárazon”, a közlekedésrendészet azonban a jeles alkalomból sem enyhíthet szigorán. Szilveszterkor, majd az új év első napján is szigorúan megbüntetik azokat az autósokat, akik nem színjózanul ülnek a volán mellé. Az alkoholszondákat ugyan nem lehet megtéveszteni, ám néhány olyan műhelytitkot ■megtudtunk a rendészet szakembereitől, amelynek segítségével azok is elkerülhetik a szabálysértést, akik netán koccintottak a boldog új évre. Ilyen például az, hogy egy átlagos testalkatú - azaz 70-80 kilós - embernek egy korsó (1/2 liter) sör felhörpintése után legalább 2 órát kell várnia, míg vezetésre vállalkozik. Hasonlóképp jó 2 órás „italszünet” szükséges 2 deci asztali bor, 1 deci desszertbor vagy 1/2 deci likőr, illetve koktél megivása után. A töményebb itókák ennél hosszabb ideig növelik a vér alkoholszintjét. Ha 1/2 deci konyakot, pálinkát, whiskyt, gint vagy rumot fogyasztottunk, minimum 3 órás várakozási idő szükséges ahhoz, hogy a szonda ne érzékeljen alkoholos befolyásoltságot. A szakemberek egyébként a társaságban szilveszterezőknek azt ajánlják: jelöljenek ki egy „ügyeletest”, aki vállalja az absztinenciát, és amikor feloszlik a kompánia, hazafuvarozza az óévbúcsúztatókat. (koós) Bort, búzát, barackot, hosszú farkú malacot! Gombócban kelt szilveszteri vőlegény Országszerte számos, különösen a múltban dívott, évszázados hagyományú, dobbal, furulyával, ostorral, csengővel, kereplővel keltett „gonoszt űző” szilveszteri szokást tartanak számon a néprajzkutatók. Az ország különböző tájain kongózásnak, csergetésnek. pergőzésnek nevezik azt a szép szokást, kedves játékot, amelyhez szorosan hozzátartozott a jókívánság, a kántálás. Az ilyesféle szöveg például: „Adjon Isten bort, búzát, barackot, hosszú farkú malacot.” Eléggé 'közismert - szilveszterkor is - az ólomöntés „tudománya”, kevésbé a szerencse megjövendölése - főtt gombócból. A tésztában egy- egy férfinevet rejtett el az eladó sorba került leányzó, és amelyik gombóc elsőként jött fel a víz felszínére, abban volt a kiválasztott neve. Ha Szilveszter napján süt a nap, derűs hónapok következnek. Az időjósláshoz kapcsolódik a hagymakalendárium is. A fokhagyma tizenkét gerezdje jelképezi a hónapokat. A gerezdekbe lyukai fúrnak, ábba sót raknak; amelyik másnapra elolvad, az a hónap Száraz lesz, a többi esős. December 31-én régen szokás volt temetni a telet. Volt vidék, ahol szalmabábut hordoztak végig a falun, s a határban elásták. Ugyancsak sokfelé élt az a babona, hogy kukoricát, rizst, zabot hintettek a földre, és a tyúkokkal fölcsipegettették, hogy sokat tojjanak tőle. Ilyentájt a megterített asztalon nem lehet baromfi, mert elkaparja a szerencsét, a disznó, főként malac azonban előtúrja a jót. Pénzbőséget ígér a szemes termény, a lencse, a rizs, a köles. Elmaradhatatlan a rétes, hogy hosszúra nyúljon az életünk. Újév hajnalán nem szabad kiadni semmit a házból, mert akkor egész évben csak szegényedünk, ajánlatos viszont a hajnali mosakodás jó levegőn, friss vízben, hogy mindennap frissek legyünk. Cs. Benkő Judit Békés egymás mellett élés is lehetséges lenne a petárdákkal Rossz vicc, veszélyes csattanóval Míg néhány országban hagyománya és ezzel együtt kultúrája van az ünnepi petárdázásnak, addig az nálunk többnyire ijesztgetésre szolgáló jó hecc. De ha még csak ijedeznénk! A következmények sajnos, gyakran ennél súlyosabbak. Láng László alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerészzászlóalj parancsnoka könnyűszerrel el tudná képzelni a „békés egymás mellett élést” ezekkel a robbanószerkezetekkel.- Ha például valaki a saját kertjében, megfelelő körültekintéssel gyújtana petárdát, szilveszteréjszakáján, vagy más ünnepi alkalomkor, semmi baj nem lenne - mondja a szakember. - Ezzel szemben - sajnos - szokássá vált házak ablakából, stadionok nézőteréről dobálni az emberek fejére, autójára a robbanószereket.- A legkisebb petárdák is súlyosan megsebesíthetik az embert. Aki a gyújtás után nem dobja el időben, egy-két másodpercen belül, annak a tenyerében robban, csonkolásos, égési sérüléseket okozva. Emellett súlyos károsodás érheti a szemet és a hallást is. Az ijedtség is végzetes lehet, ami - beteg embernél - akár szívinfarktushoz is vezethet. A gépkocsiknál a festés, a fényezés ég fel, megy tönkre.-A petárdák számos fajtája ismert, a gyufásdoboz oldalán meggyújtható legkisebbtől a rakétákig. Minél nagyobb egy petárda, annál veszélyesebb, hiszen több lőport rejt magában. Gyakran találkozunk olyan szerkezetekkel, amelyekben a lőporhoz más, égést fokozó ve- gyületet is kevertek.- A világ számos közeli és távolabbi országában felfedezték, hogy jó üzlet a petárda gyártása, és még jobb az eladása, a továbbadása. „Importőrök” itthon is akadnak, szép számban. Az idén mintha többen lennének, mint korábban. Ezt bizonyítja az a több tízezer darab, amit országszerte lefoglaltak, a határainkon és másutt. Ezeket a petárdákat mi semmisítjük meg, egy erre a célra kialakított biztonságos helyen - mondja az alezredes. (n.zs.)