Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-28 / 302. szám
Szponzorok árnyékában E sorok írója két-három zsurnaliszta társával támogatást nyert egy interjúkötet megírására, illetve összeállítására. A könyvben helyt kapott beszélgetések nem titkolt közös motívuma, hogy felhívja a figyelmet a vidéki szellemi szegénylegényeknek még a fővárosiaknál is nehezebb helyzetére. A kiadó örült elvileg az ötletnek, mert valahol ö is becsüli ezeket a becsapott, megszállott, s végletesen naiv egyedeket... Az ilyesfajta könyv persze testvérek között is belekerül 250 ezer forintba, s ehhez el kellene adni legalább 500 példányban, 500forintos áron, hogy nullszaldós legyen. A kiadónak tehát semmi haszna. Nosza, nézzünk szponzorok után, mert mecénások már nincsenek... A szponzort meg kell fogni, utána kell járni, s aztán esetleg belátjuk: az ügy csak nekünk fontos, később nekünk se, belefáradtunk. ' A szponzor az esetek nagy többségében - ma még - divatot követ. S még az jó eset, ha újgazdagék a kultúra pártjára állnak, ha csak sznobizmusból is. A rosszabb, amikor kiröhögik az embert. S a legrosszabb, amikor irodalom- szerető és -pártoló emberek hívják fel a figyelmet a vállalkozás haszontalansá- gára. , itt tartunk. A könyv persze mégis megjelenik, néhányon el is olvassák, akik megvették (esetleg csak belelapoznak, ez az idő függvénye), sok vizet nem zavar, elfér a többi más, poros kiadvány mellett. Hogy is írta valamikor a holland Huizinga? „A rendező hatalmak közbelépésétől nem várhatjuk a boldogulást. Másneműek a kultúra alapelvei, mintsem, hogy azokat közösségi szervek, mint olyanok, megállapítani és fenntartani tudják, legyen az akár nép, állam, egyház, iskola, párt vagy egyéb szakszervezet. Ami ehhez szükséges, az egy belső megtisztulás, mely az egyéneket ragadja meg. Magának az embernek szellemi alkata kell hogy megváltozzék.” Maradjunk ennyiben. Káló Béla 1100 esztendő okító üzenete (23.) Ismét cseberből-vederbe Aztán a hatalom új birtokosai bebizonyították, hogy a Horthy-rezsim külsőségeinek visszaálmodásával, az ellenségeskedés légkörének felizzítá- sával, a privatizációs csalások elnézésével, a harácsolás igenlésével, az őket kiszolgáló - nem egyszer köpenyegforgató, Valamennyien emlékszünk az oldódás esztendeire. Különösképp 1988-89-re, amikor valamiféle eufória hatotta át a milliókat. Az emberek elhitték - sajnos köztük volt e sorok írója is -, hogy ezúttal is ők formálják a történelmet, s aktívan vesznek majd részt a diktatúrára épülő pártállam felszámolásában. Lelkesedtünk a változásokért, s közben nem vettük észre, hogy az egész produkciót a színfalak mögül rendezték. Utólag annyi már világos, hogy szovjetamerikai áldás kísérte az egész kelet-európai akciósorozatot, amelynek lebonyolításában tevékeny részt vállalt a KGB és CIA is. Még belegondolni is rossz - hogy csak egy példát említsek -, ám mégis tény, könnyezve Antall József, a Magyar Köztársaság minisz- drukkoltam végig azt a terelnöke komédiát, azt a hazug és csalárd játékot, amit akkortájt román forradalomként emlegettünk, holott nem történt semmi más, csak a kommunista elit átadta a helyét a szintén e körhöz tartozóidé kevésbé exponált gárdának. Jóval biztatóbb az a folyamat, amely nemrégiben zajlott a szomszédos országban, ám mi már annyira elfásultunk, hogy rezignálton vesszük tudomásul az egészet. Szinte csodába illő az is, amiről a kis-jugoszláviai események, a fáradhatatlanul ismétlődő tüntetések tanúskodnak. A baj csak az, hogy annyira kiégtünk, hogy mindebből szinte alig érzékelünk valamit. Idáig jutottunk, mert az elmúlt esztendőkben világossá vált számunkra, hogy ismét cseberből-vederbe estünk. Ráadásul úgy, hogy magunk is részt vettünk saját félreállítá- sunkban. Nem véletlenül győzött annak idején - az első demokratikus választásokkor - a Magyar Demokrata Fórum. A polgárok nem elsősorban rájuk voksoltak, hanem az Magyar Szocialista Munkáapárt, illetve a belőle kiváló Magyar Szocialista Párt ellen, így utasítva el mindazt, ami volt. jellemtelen - kliensi réteg elvtelen támogatásával elvesztették a valaha létező szimpátiát, azt a rokonszenvet, amelyre sok mindent lehetett volna építeni. Másként fogalmazva: előkészítették az MSZP kiütéses diadalmát. Ez teljesen érthető, a szomorú csak az, hogy ez az Szabad Demokraták Szövetségével koalíciót kötő, magát nemzetközileg is szalonképessé tevő csoportosulás nem vette észre, hogy olyan történelmi esélyhez jutott, amelyre nem sokszor adódik mód. Az ország nem vált se kommunistává, se szocialistává, mégis bízott az annyira hirdetett szakértelemben, a nyugalom légkörének megteremtésében - mellesleg csak ez az egy vállalás teljesült -, az életszínvonal legalább minimális növelésében, a korrupció, az önzés, - mondjuk ki nyíltan - a szemérmetlen lopás felszámolásában. Sajnos ezek az elképzelések sosem váltak valóra. A gazdasági helyzet - s ez a lényeges - tovább romlott, a megélhetés egyre többek számára vált egyre nehezebbé. Veszedelmesen gyarapodott a majdhogy nyomorgó munka- nélküli sereg. A statisztikákat már senki sem fogadja el, mivel ezek a mutatók nem a valóságot tükrözik. Nem számolnak ugyanis a mindenféle regisztrálásból kikerültekkel, azokkal, akiknek már jövedelempótló támogatás sem jár. Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy versengünk a tenger nélküli ellentengernagy országával, hiszen a nincstelenek hada már megközelítette, egyesek szerint túl is haladta a három milliót. Ugyanakkor egy kis létszámú gárda milliár- dokat rabolt össze, és szemérmetlenebbül költekezik, mint amerikai sorstársaik teszik. Ezek az uborkafára kapaszkodott újgazdagok érzéketlenek mások problémái iránt. Ráadásul arra serkentik a többieket, hogy kövessék példájukat, s közelítsék meg azt a húsos fazekat, amely még kiapadhatat- lannak látszik. Ez azonban végzetes tévedés. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy az 1998-ban élre kerülők - ezek aligha lesznek MSZP- sek - már sehonnan nem tudnak semmit csahrálni. Addigra ugyanis mindennek lába kél, ami még mozdítható. Nincs ebben semmi különös, így van az, ha egy magát baloldalinak hirdető párt azt vállalja, hogy kapitalizmust csinál. No nem azt az elviselhetőt, ami Nyugaton van, hanem annak legembertelenebb, legvadabb formáját, ahol mindenki mindenki farkasává válik, ahonnan száműzetik a minimális emberség is, ahol nem számít semmi, csak a pénz. Keseredjünk végleg el? Értelmetlen lenne. A história jelképes kagylója ugyanis csak kiizzadja magából azt az igazgyöngyöt, amelyre az emberiség oly sok évezred óta áhítozik. Hogy ez mikor lesz? Ne jósolgassunk, s azt se vázoljuk, hogy miként szerveződik, teremt majd egyfajta Kánaánt mindenkinek. Elég ha csak arra utalunk, hogy semmi se örök. A mostani káosz, zűrzavar sem... Pécsi István (Vége) Ki piruljon az ünnepi adományért SKJzubjektív VAN, AKI mintegy három millióra becsüli hazánkban a létminimumhoz szükségesnél kevesebből gazdálkodók számát, más 400-700 ezer rendszeres éhezőt is emleget. S további vélemény, hogy l$—2 millió honfitársunk mindenképpen alultáplált, legalább négy millióan komoly megélhetési gondokkal küzdenek. A szívfacsaró megállapítások a karácsony közeledtével különösen elgondolkodtatták "a jobb érzésű, tehetősebb embert, s lehetőségeiből, akaratából telhetőén segítségre késztették megint. Valamelyest megmozdult az ország. Ajándékokat gyűjtöttek és osztottak, egy mecénás egyszerre ötezer személynek dur- rantott a gulyáságyúval. Ahol nem tányér levest mértek, ott pohár kakaóval ízesítették az ünnepiét. S az ingyenfenyő sem hiányzott, hogy legalább a remény zöld színe ott legyen sivárabb zugaiban is e honnak, ha a fa díszítésére, meg alá az ajándékra talán már az álmokból sem futja... Volt is sorállás, tülekedés! S kattogott a fényképezőgép, pásztázott a kamera, lencsevégre kaptak úgyszólván akit csak tudtak, hogy e „szenzációnak” is nyoma maradjon. Fogalmam sincs, hogy hányán akartak ilyenféle szereplői lenni az idei decembernek, de elég sokukkal találkozhattunk a tudósításokban. Olyanokkal is, akik pironkodva, röstelkedve menekülni próbáltak volna a szemfüles riporterek elől, de az elmés készülékektől valahogy ügyetlenebbeknek bizonyultak. S a rideg valóság mellett a nézővel is szembenézni kényszerültek. Nem védte őket úgy személyiségi joguk, mint a bűnözőket. Láthatóan nem szolgált kedvükre e bemutatás, szívesebben veszik, ha a fizimiskájuk kimarad a beszámolókból. Mivel minden az alamizsna, mint igazi öröm, dicsőség. Megértettem a szomorú tekinteteket - de a szégyenkezé? ••• • sükön már kevésbé osztozhattam. Úgy éreztem, sokkal inkább mások arcának kellett volna égnie, legalábbis általában. Azokénak, akik akaratától, igyekezetétől függetlenül ide juttatták a lecsúszottak, elesettek roppant tömegét. Szívesebben néztem, s hallgattam volna őket legalább hellyel-közzel. Hátha többet is mondanak végre a gépies együttérzésnél; meggyőzőbben biztatják a nyomorultakat legalább valami kevéssel, ha már bocsánatot nem kémek tőlük. VELÜK SZEMBEN azonban szemérmesebb a fényképezőgép, a kamera. Vagy ők kerülik el ügyesebben a készüléket... Gyóni Gyula Szegény kéményseprő A kéményseprő a szerkesztőségi ügyeleti szobába toppantott be a minap, de nem szerencsét hozott, hanem panaszt. Most kibontom a bilit! - csillogott szemében az elhatározás -, mert ezt nem lehet tovább tűmi. Aztán elmondta, épp ma kapta meg a kilépőt a munkahelyéről, s ez gazság, mert már december van, az pedig október 1- jei keltezésű. Aztán, amikor leült, megtudtam a részleteket, hogy sokfelé megfordult már, próbaidős volt, így minimálbért kapott, aztán pedig táppénzt. S voltaképp táppénzen volt akkor is, amikor a kilépőjét keltezték.- Nap mint nap szembesülök efféle esetekkel - mondtam neki. - Változik a gazdaság, s az embereknek kisebb gondja is nagoybb annál, minthogy a kémények állapotát vizsgáltassák. Még ha jól tennék is, még ha a kéményseprő meggyőzően érvelne, akkor is. Ki gondol a kéménnyel, amikor a kályha is, a tűzhely is üres. A kéményseprőt márpedig teljesítményre fizetik: a megvizsgált, metgtisztított kémények után. A munkáltató bizony manapság nem nézi a szociális szempontokat. Magányt igaza van, de mégsincs. Mehet ugyan a munkaügyi búróságra, de még jobban teszi, ha felkeresi a munkaügyi hivatalt! Az én kéményseprőm még elsorolta bajait, indulata is lejjebb hagyott, és kisomfordált a szobából. Talán arról morfondírozott hogy elmegy péknek, vagy.kereskedőnek. Habár... Sok szerencsét kívántam neki az új esztendőre. Egyebet nem is tudtam, meg nem is illett volna... Jámbor Ildikó Didergek a télben. Késik a városközpontba menő busz. Túl a hetvenen, idős ember szegődik mellém, lassan megindul a diskurzus. Méghozzá hétköznapi sanyargattatása- inkról. Higgadtan, indulatok nélkül tömörít.-Lassan elviselhetetlen a nyugdíjasok zömének helyzete. A két hónappal ezelőtti húsáremelés minden szinten érezteti káros hatását. Elég szétnézni az üzletekben, s mindjárt oda a pillanatnyi derűlátás. Biztatnám, de nehezen meggyőzhető, ráadásul ellenérvei lefegyverzőek.- Bizony eljutottunk addig, hogy az ország lakosságának majd egy harmada egyes termékekhez már soha sem juthat, hiszen aligha fizeti meg a kilónként 2500 forintos téliszalámit, az 1400-as gépsonkát. Az egészben az a megalázó, dühítő, hogy valódi demokrácia esetén az ilyesmi nem fordulhat elő. Félelem nélküli, egyenes gerincű lét kizárólag akkor képzelhető el, ha mindehhez tár: sül a gazdasági függetlenség, önállóság. Hát ettől égnyi messzire estünk. Döcög velünk a jármű, fogynak a megállók. Én megérkeznék, búcsúzom, de ő is leszáll, bogy befejezzük ezt a cseppet sem vidámságos eszmecserét. Kiútjelzés helyett ekként summáz.- Senki sem dől be a már „jövőre jobb lesz” stílusú dajkameséknek. Az illetékesek okosabban tennék, ha ügyetlen ámítás helyett megbecsülnék a lakosságot, mert ha nem kapcsolnak időben, a következmények katasztrofálisak lehetnek. Elsősorban rájuk nézve... P. I. ülK(TELEN)KÉK... Nem kívánunk önként távozni a Kereszténydemokrata Néppártból - mondta Isépy Tamás és Füzessy Tibor -, legfeljebb bottal lehet eltávolítani bennünket. Csak nem keresztényi pásztorbottal...? * Kínában - mint tervezik - a közeli jövőben megkísérelnek arra alkalmas disznószívet beültetni számos, szívcserére szoruló emberbe. De: semmi disznólkodás, szívem...! * A tévés kuratórium azt fontolgatja - mint híre terjedt -, hogy eddigi vezetői stílusa miatt visszahívja posztjáról a Magyar Televízió nemrég kinevezett elnökét. Akkor aztán annyi a tévének: végképp nem marad egy Petákja sem... * Miután kialudt a honi bordélyházak vörös lámpája - állítja Budapest egykori híres kurtizánja, JKiss Sára -, az egész ország egy hatalmas kuplerájjá vált. O már csak tudja... * Pályázatot út ki a legszebb koporsó megtervezésére egy holland temetkezési és biztosító cég. Tulipános láda kizárva - jeligére... (szilvás)
