Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-27 / 301. szám

10. oldal SporTTüköR 1996. december 27., péntek Urbán Miklós két csapatot is támogat „A foci szeretete a döntő” Mi a közös az Egerszalók megyei II. osztályban szereplő labda­rúgó csapata és az Eger városi kispályás bajnokság II. osztá­lyának bajnoka, az Omya együttesében? A válasz egy név: Ur­bán Miklós. Az ízig-vérig jászsági, mellesleg jelenleg kerepes- tarcsai lakos sportember két Heves megyei gárdát szponzorál. Ennek okát keresve beszélgettünk vele.- Miként vált On ilyen mérték­ben megyénk labdarúgásának részesévé?- A munkám révén 1990- ben kerültem Egerbe. A labdarúgás szeretetét családi hagyomány­ként örököltem. Sokáig aktívan űztem a játékot, Egerbe kerülé­sem idején pedig a Jászapáti NB 111,-as csapatának szpon­zora és szakosztályvezetője voltam. A sportot én és az Omya cég vezetése is fontosnak tartja, így nem kellett sok idő, hogy a cég vezetőivel, Sonkodi Péterrel és Nagy Lajossal ösz- szefogva egy ütőképes kispá­lyás csapat kialakításába kezd­jünk.-A folytatás a nagypályán is bekövetkezett.-Néhány éve súlyos autó­balesetet szenvedtem, és hosszú hónapokra ágyhoz voltam kötve. Akkor adtam át a jásza­páti csapat irányítását, amibe - őszintén szólva - egy kicsit bele is fáradtam, hiszen egye­dül tartottam fenn és vezettem éveken át a klubot- Több játé­kossal azonban szerződésem volt, s őket magammal hoztam Heves megyébe. A kispályán való szereplésük mellett a nagypályás játékot is biztosí­tani akartam számukra. A csa­patkeresés okán régi barátom, Juhász Ferenc révén jutottam el Egerszalókra: Az ott látott lelkesedés, a település és a ve­zetés - Bata János elnök és Sinkó István polgármester - hozzáállása meggyőzött arról, hogy érdemes odavinni játéko­saimat. Úgy érzem, nem kellett csalódni sem nekem, sem a já­tékosoknak, sem az egerszaló- kiaknak. A jászapáti focisták jó csapatba, jó közösségbe kerül­tek, s játékukkal meghatározói az eredményességnek.-Nem sok egy kissé, hogy két csapatra is figyel?- Elsősorban a sport, a játék szeretete a döntő. Nehezen tud­nám elképzelni labdarúgás nél­kül az életemet. Szabadidőmet teljesen kitölti a futball, a csa­ládomra is kevesebb idő jut a szükségesnél. Külön köszönet illeti ezért feleségemet, aki ezt megérti. A reklámszempontok, a cég nevének megismertetése csak másodlagos. Amíg csak te­hetem, segíteni fogom a labda­rúgást.-A hogyan továbbról is mondana néhány szót?-Egerszalók csapatát lehe­tőségeimnek megfelelően a to­vábbiakban is szándékozom segíteni a minél jobb szereplés érdekében. Az egri I. osztályú kispályás csapatoknak pedig üzenem, jövünk, s jövőre újoncként ott leszünk az első ötben a bajnokság végén. Per­sze, itt már kiélezett mérkőzé­sek, nagy csaták lesznek, de mi is keményen, megalkuvást nem tűrve készülünk. Lovász T. István Teremlabdarúgás A Gyöngyszövé a második hely December 1-én még 29 csapat reménykedett abban, hogy el­hódítja az Errea-kupát, amely­nek elnyeréséért a Gyöngyös Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség rendezett versenyt a Kócsag úti csarnokban. A pénzdíjas nyílt teremlab­darúgó-tornán 4+1-es, azaz FIFA-szabályok szerint játszot­tak az együttesek, 6 csoportba sorolva. A torna negyeddöntő­ire és a fináléra nemrég került sor, színvonalas rendezvény ke­retében. A továbbjutott legjobb nyolc csapat mérkőzésének eredmé­nyei: Mátra Sas FC - Zwack Unicum 2-3, Ringsteed-Kele- men - Gyöngyszöv Dreher Ra­dír 3-5, Vámosgyörk - Rosco Ri Ka Bp. 1-6, Szőlőskert Nagyréde - Verőfény 14-1. Az elődöntőben: Zwack Uni­cum - Gyöngyszöv DR 3-12, Rosco - Szőlőskert 8-5. A döntőben: Gyöngyszöv DR - Rosco 2-5. A győztesnek járó kupát és a 30 ezer forintos pénzdíjat így a fővárosiak nyerték. A Gyöngy­szöv DR 20, míg a Zwack U. és a Szőlőskert gárdája 10-10 ezer forinttal lett gazdagabb. Különdíjban részesült a leg­jobb mezőnyjátékosnak válasz­tott Rósa Dénes (Rosco), a leg­jobb kapus Kiss Károly (Gyöngyszöv DR) és a 77 talá­lattal gólkirály Koltai Tamás (Szőlőskert). Az eseményt színesítette a Bárdos János edző által felké­szített óvodásokból álló Junior SE bemutató mérkőzése, vala­mint az újságírók fellépése. A Nemzeti Sport gárdája a helyi kispályás szövetség és a gyöngyösi médiákat képviselő újságírók vegyes csapatával mérkőzött. Az eredmény: 3-3 - így igazságos. Szilveszter-kupa Gyöngyöspatán is teremben December 2<5-án 9 órától kis­pályás teremlabdarúgó-tor­nára kerül sor a gyöngyöspa­tai sportcsarnokban. Szilvesz­ter-kupa elnevezéssel. A tor­nát három évvel ezelőtt írta ki először a helyi önkormányzat. Az első helyezett csapat a ser­legen kívül ajándékban része­sül, s jutalmat kap a legjobb kapus, mezőnyjátékos és a legtöbb gól szerzője is. Meghívott csapatok: Job­bágyi, Nagybárkány, Nagy­réde és a helyi, megyei má­sodosztályban szereplő csa­pat, valamint a gyöngyösi vá­rosi bajnokságban szereplő patai Piccoló és Totálkár. (f.a.) SZUPER­EXPRESSZ A TAUSZ Tapéta és PVC szaküzletben tapéta már 370 Ft- tól, PVC többféle méretben óri­ási választékban kapható Eger, Széchenyi u. 58. Tel: 311-811 (77160) Merényletkíséiiet Bombát dobtak René Higui- tának, a kolumbiai labda­rúgó válogatott ex-kapusá- nak a házára. A merényletben, amely Medellinben történt, szeren­csére senki sem sérült meg. Beniczky Magdolna játékosként és edzőként is szolgálja az egri női pingpongot fotó: majoros tamás Női asztalitenisz NB I. Bravúros őszi idény után 5. helyen az Egri Mész SC Nem várt bravúros őszi szerepléssel rukkolt ki az Egri Áfész SC NB I.-es női asztalitenisz csapata, hiszen Faj- csákék az 5. helyen zárták az idényt. A Beniczky Magdolna és Balogh Béla által vezényelt szövetkezeti gárda célja a sze­zon kezdésekor nem is lehetett más, csakis a bentmaradás kiharcolása, amely a csapat fennállásának legnagyobb sike­rét jelentené egyben. Az egriek a hagyományokból következően főként saját ne­velésű játékosokra építenek az Összeállításnál, csapatukat Beniczky Magdolna, Fajcsák Hédi, Szabó Györgyi, Inan- csik Kinga, Szabó Leonóra és az egyetlen idegenlégiós Haj- duska Rita alkotja. Az őszi idény kezdetekor a sorsolás nem igazán kedve­zett a megyeszékhelyieknek. Mégis, bár az előzetes esély- latolgatásnál a kiesés elkerü­léséért nagy harcra esélyes csapatok ellen egyaránt ide­genben álltak asztalhoz az Áfész-es lányok, közülük ket­tőt (Tiszatjjváros, Tolna) sike­rült is megverni. Azt köve­tően hazai környezetben két remek győzelem következett a jobb játékos-állománnyal rendelkező Kecskemét és Ka- posplast ellen. Külön ki kell emelni Haj- duska 75 százalékos és Faj­csák 60 százalékos egyéni tel­jesítményét, ami ebben az elit mezőnyben feltétlen bravú­rosnak számít. Emellett Be­niczky és Szabó Gy. is ered­ményes játékkal járult a szép sikerhez. Inancsik és Szabó L. több mérkőzésen kapott lehe­tőséget, játékukkal nem okoz­tak csalódást. Különösen értékes a Ka- posplast és a Tiszaújvárossal szembeni győzelem, ugyanis mindkét mérkőzésen két el­vesztett páros után sikerült fordítani, ami rendkívüli küz­deni tudásról és jó csapatszel­lemről tanúskodik. Ezek a po­zitívumok az egész őszi sze­zonban jellemezték az újonc együttest. À teljesítmény értékelésé­ben negatívum a párosok eredménytelensége, hiszen a lejátszott 18 mérkőzésből csupán négyet sikerült meg­nyerniük. Ezen mindenkép­pen javítani kell, ha a csapat versenyben szeretne maradni az 5. helyért folyó küzdelem­ben. A pontvadászat január közepén indul ismét. Az őszi végeredmény: 1.BSE 9 9­­90:22 18 2. Orosháza 9 7 1 1 81:41 15 3. Postás SE II. 9 6 1 2 78:54 13 4. Érdért SE 9 4 2 3 72:59 10 5. Egri Áfész 9 4 » 5 55:73 8 6. Kecskemét 9 3 2 4 62:75 8 7. Statisztika II. 9 3 1 5 58:75 7 8. Kaposplast 9 3­6 62:66 6 9. Tolnai SE 9 2 1 6 51:79 5 10. T.újváros 9­­9 25:90 0 Megjegyzés: azonos pont­szám esetén az egymás elleni eredmény a döntő. János-napra... A z esztendő utolsó napjaira elkészítendő írásokat tervez­getve, számos lehetőség között válogatva, neveket sorakoz­tatva, egy sajátos listára feljegyezve, és onnan senkit soha sem kihúzva adódott az ötlet egy János-napi beszélgetésre. A kará­csonyi ünnepkörben szép hagyománya van ugyanis a Jánosok köszöntésének, ezért is gondoltuk: miért ne vállalkozhatnánk ennek apropóján egy olvasói érdeklődést kiváltó társalgásra? Eredeti tervünkön azonban végül változtatni kellett. Elmaradt a tervezetí interjú, méltányoltuk ugyanis a családtagok közvetíté­sével érkezett választ: talán inkább mégsem. Kiss János labdarúgó-edző volt a kiszemeltünk, aki szükebb hazánkban, megyei berkekben köztudottan sokat fáradozott azért, hogy az 1996-97-es bajnoki évben egy jó NB 111-as csa­pat „muzsikálhat" Besenyőtelken. Az egykori szigorú közép­hátvédből lett - játékosait szinte állandóan versenyhelyzetben tartó, elveiből nehezen, vagy talán inkább egyáltalán nem en­gedő, ebből következően sokat őrlődő, az egyéni érdekeket min­denkor a közösségi alá helyező - szakvezető, megyei I. osztályú bajnokcsapatot „fabrikált” folyamatosan, amiért az illetékes Helasz-fórum 1996 nyarán az év edzőjének választotta. Egy al­kalommal Lengyel Lajos csapatkapitány, az együttes tapasztalt labdarúgója, az edző munkájának korábbi ismerője jegyezte meg: Jani bácsinak óriási érdeme van abban, hogy bajnokságot nyertünk. Amit már mi teszünk hozzá, és igazságának eldöntését a mindenhatóra bízzuk, a vitathatatlan siker ízét alaposan meg­keserítette a bajnokság derekán kipattant szerencsétlen (mert egy baklövés mi másnak mondható) Béres-ügy, ami legtöbbet talán éppen annak az edzőnek ártott, aki már hosszabb ideje egészségügyi problémákkal küszködik. Utólag ismételten visszaemlékezve a nyárnak, a bajnoki esz­tendő értékelésre alkalmas, noha rövid szakaszának esemény­beli zsúfoltságára (Eb-döntő, olimpia), mi is úgy érezzük, nem tudtuk igazából méltatni, a szakvezetővel alaposan kibeszél­getni a Besenyőtelek bajnoki elsőségét, amit esetleg szintén hi­ányolhatott a mester. Ezt megelőzendő, és az eseményekre előre gondolva, láttuk viszont és részletesen tudósítottuk azt az ün­neplést, ami a bajnoki cím megszerzésének pillanatában nem felejthető módon megnyilvánult a besenyőtelki futballpályán. Am ne kalandozzunk olyan messzire vissza, hanem marad­junk az elmúlt hónapok tényénél. Kiss Jánost, orvosai nem ja­vasolták az idegölő munka további folytatására. A gyógykezelés azóta is folyamatos, az egészségi állapot változó, s nyilván azért kaptuk az írás elején már közölt közvetített választ. A zt azonban engedd meg nekünk János, hogy veled együtt- érezve, névnapodon sok szeretettel köszöntsünk! Meggyő­ződésünk szerint számos sportbarát nevében kívánunk mielőbbi gyógyulást, lehetőség szerinti teljes felépülést, ami családod, és a futballt minden gyengeségével és nehézségeivel együtt is sze­rető nagyközönség őszinte örömére szolgálna. Aztán, ha úgy gondolod János, szólj vagy üzenj, és rajtunk nem múlik, hogy elbeszélgessünk. Fesztbaum Béla Otvenen (hegyi)futottak Sikeresen lezajlott az 1996-97- es várkúti hegyifutó sorozat I. fordulója, amelyen 50 futó állt rajthoz Borsod és Heves me­gyéből. A mostoha körülmé­nyek miatt közel fél órát „csú­szott” az indítás. A tömegrajt utáni tülekedés végén kicsit széthúzódott a me­zőny, s a jeges szakaszokon az előzés is komoly feladatot je­lentett. A jég többször is meg­tréfálta a futókat, akik nem egyszer nagy esésekkel törték meg a lendületüket. Mindezek ellenére igen jó eredmények születtek a felnőt­tek és a szeniorok 2 és 4 körös kategóriáiban. Győztesek, kategóriánként. Gyermekek, lányok: Hervai Ce­cília (Egri Spartacus SE) 24,16 perc, gyermekek, fiúk: Tóth Ákos (Egri Spartacus SE) 23.45. Serdülő 1.1 kör: Gyurán Gábor (Lenkey Gimnázium) 25.01. Serdülő I. 2 kör: Kava- sánszki István (Lenkey Gimná­zium) 43.15. Serdülő II. 2 kör: Lénáit András (EHBK) 48.29. Felnőtt nők 1 kör: Szűcs Ju­dit (Egri Spartacus SE) 30.03. Felnőtt nők 2 kör: Lakó Judit (Egri Spartacus SE) 49.27. Fel­nőtt nők 4 kör: Fehér Enikő (Gyöngyös) 82.41. Felnőtt férfi 2 kör: Lajszner Attila (Egri Spartacus SE) 40.20, Felnőtt férfi 4 kör: Ostoróczki Ferenc (Honvéd Schwehater) 71.12. Szenior férfi 1 kör: Jescheta László (Eger) 24.33. Szenior férfi 2 kör: Kovács Attila (Zöld Sportok Clubja, Miskolc) 40.46 perc. Lehet készülni a folytatásra! Hatvanban az Ifjúsági Otthon Tizenhat csapat részvételével november 19-e. óta zajlik keddi és csütörtöki napokon a Suzuki-Sós téli teremlabdarúgó-torna Hat­vanban. Négy fordulót követően a József Attila Ifjúsági Otthon együttese áll a táblázat élén 12 ponttal (23-9). A második helyen tartózkodó Milán ugyancsak 12 pontot gyűj­tött, tehát szintén százszázalékos, ám gólkülünbsége (13-8) rosz- szabb, mint vetélytársáé. A harmadik helynél is a jobb gólarány a döntő, hiszen a Mátra Cukor Selyp (18-11) és a Pannon Aqua is (12-6) 9-9 pontot gyűjtött eddig. Kis- és nagykorosztály Szünidőben - a Forrásban Rács mögött az ünnepek alatt Rács mögött töltötte az ün­nepek egy részét Gilles De Bilde, a belga Anderlecht labdarúgó csapatának csa­tára, aki a karácsony előtti bajnoki fordulóban mérkő­zés közben „kiütötte” az el­lenfél egyik játékosát. De Bildét csapata és a belga szövetség már eltil­totta a játéktól, de polgári bíróság előtt is felelnie kell a behúzásért, amelynek kö­vetkeztében Krist Porte or­rát és arccsontját törte, agy­rázkódást szenvedett, sőt, egyik szemének világa is veszélybe került. A durva­ság kapcsán az ellenfél, az Aalst megóvta a mérkőzést, amelyet az Anderlecht 3-0- ra megnyert. Évek óta megrendezi az egri Forrás Gyermek-Szabadidő­központ a szilveszteri szünidei teremlabdarúgó-tornát, amely az idén sem marad el. A fárad­hatatlan főszervező, Vígh László tájékoztatott^ lapunkat a december 30-án hétfőn kez­dődő esemény programjáról. A korosztályok nyitótalálko­zói a következők, kiskorosztály, 9:2-es számú gyakorló iskola - Tinódi Általános Iskola. Nagykorosztály, 10.30: Eger- szalóki Általános Iskola - Ti­nódi Ált. Isk. Nosztalgia, 15: Neumann János Gimnázium - Szilvásvárad. Ajugoszlávok Argentína ellen Igazán sportosan készültek a karácsonyi ünnepekre a jugoszláv labdarúgó váloga­tott tagjai. Persze, nem vé­letlenül: a csapat december 29-én barátságos mérkőzést játszik Argentína legjobbja­ival Mar del Platóban. Közben az argentinok sem tétlenkednek, igaz, az ő jelenleg is zajló magaslati edzőtáborozásuk nem any- nyira a jugoszlávok, mint a bolíviai válogatott elleni majdani fellépés sikerét szolgálja. Április 2-án ugyanis az 1998-as vri-selej­tező sorozat részeként a bo­líviai fővárosban játszanak az argentinok, márpedig La Paz a tengerszint felett 3600 méterre fekszik. Ja i

Next

/
Thumbnails
Contents