Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-05 / 258. szám

1996. november 5., kedd Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen Mert büntetni jó... Bár megyeszékhelyünk levegője az egyik legtisztább magyar városra enged következtetni, ez aligha az itt élőknek és tényke­dőknek köszönhető. Inkább a környékbeli hegyek jóvoltából oxigéndűsabb a környezet, mint máshol. Csakhogy a kisváros motorizációja olyan ütemben fejlődik, hogy szinte már képte­lenség közlekedni. Ha pedig mindenki egyszerre veszi elő ked­venc gépkocsiját, bizony, elég nehézkessé válik a parkolás. Ugyanaz a helyzet, mint a metropolisokban. Ez utóbbi gondon próbált a városi önkormányzat segíteni a parkolóórák felállítá­sával. Elmés egy szerkezet, annyi szent. Csak a mai kor szellemé­ben természetesen egy dologra felejtették el - úgymond - meg­tanítani ezeket a gépeket: méghozzá visszaadni a pénzből. Ve­szett több is Mohácsnál - szoktuk mondani, s én sem filléres- kedni akarok. Csakhogy... Csakhogy ezekhez a parkoló-automatákhoz tartoznak igen vehemens, s szigorú közterület-felügyelők is. Ha lejárt a parko­lási idő, szinte perceken belül rákerül az autó szélvédőjére az ötszáz forintos büntetőcédula. Bedobott a polgár száz forintot a gépbe, s miután dolga úgy alakult, hogy uram bocsá’ tíz perc­cel, vagy ne adj Isten, egy negyedórával később kerül elő, mint azt a parkolócédulácskája megengedi, máris hatszázért parkolt. Ugyanakkor, ha netán valaki több órára befizet a gépbe, de programja mégis meghiúsul, s öt perc múlva távozik, kit érde­kel. Örüljön, hogy legalább azt megúszta büntetés nélkül, míg autója és a parkolóóra közötti távolságot megtette. Érkezéskor a legtöbbször már ott a közterület-felügyelő, s regisztrálja, hogy ez a rendszámú autó mikor foglalta el a par­kolóhelyet. Távozáskor azonban soha, sehol senki. Egyáltalán nincs mód arra, hogy a helyszínen korrigáljunk, befizessük túl- parkolásunkat. Marad a büntetés. Mert büntetni jó! Az maga a hatalom. Közterület-felügyelő­nek lenni pedig rangot jelent. Nem kell szóba állni a pórral, csak kitenni a céduláját, s ha három napon belül nem fizet, ak­kor... Mi pedig fizetünk! Elvégre ezért vagyunk, vagy nem...? (kis szabó) Szakmai konferencia a kor számítástechnikájáról Az egri Neumann János Számí­tógép-tudományi Társaság az Osztrák Computer Társasággal közösen a hevesi megyeszékhe­lyen - a Hotel Egerben - tartja háromnapos szakmai konferen­ciáját. A tegnapi megnyitót köve­tően - mintegy félszáz hazai és osztrák érdeklődő részvételével - előadásokat tartottak napjaink információtechnikájáról és a különböző alkalmazott számí­tógépes programokról. A szerdáig tartó programso­rozaton az előadók vázolják majd a komputertechnika jövő­jét is. Szó esik az Internet jelen­tőségéről és alkalmazásáról. Különös tekintettel annak ke­reskedelmi, hirdetési szolgála­táról, a banki információkról, az üzleti élet és a társadalom modem hálózatáról. Intercity-szerelvenyeket is fogadhat majd Eger A tervek szerint december 15- ig befejeződik az a felújítási munka, amelynek keretében In- tercity-szerelvények fogadására is alkalmassá teszik az egri vasútállomást. Mint Tóth Ernő állomásfő­nök elmondta: a 100 millió fo­rintos rekonstrukció során ki­szélesítik a peronokat, felújítják a rendező pályaudvari leágazást és a személy-pályaudvari foga­dóvágányt, illetve áthelyeznek egy felső vezetéket. Ezzel párhuzamosan Füzes­abony és Eger között kicserélik azokat a vágányszakaszokat, amelyeken eddig csupán lépés­ben közlekedhettek a vonatok. Mindennek köszönhetően 80 kilométeres sebességgel halad­hatnak majd a Budapest, illetve Miskolc felől érkező szerelvé­nyek. Ezenkívül számos, az utasok kényelmét szolgáló át­alakításra is sor kerül. A város önkormányzata öt­millió forinttal támogatja a be­ruházást abban a reményben, hogy a komfortosabb pályaud­var elősegíti az idegenforgal­mat. Radies Géza: „A díjakat fizetjük, ám a mértékét vitatjuk” Kínos kérdések a gyöngyösi piacon Tegnap délután tájékoztatóra hívta a gyöngyösi Köztársaság téri piac üzemeltetője, a Patina Rt. az árusokat, hogy ismer­tesse a nagytakarítással és a fertőtlenítéssel járó teendőket. Va­lami lógott azonban a levegőben, ugyanis Szabó Gyula, a cég igazgatója már az elején hangsúlyozta: nem vitadélutánra gyűltek össze, hanem a feladatokat szeretné tisztázni. Történt ugyanis, hogy a hely­színi ellenőrzések során több helyütt tapasztaltak rendelle­nességet, mire az ÁNTSZ elő­írta a piac általános takarítá­sát. Az országos piactörvény és a helyi rendelet meghatározza a működés feltételeit, ami nem lehet vita tárgya.-A rendeleteket végre kell hajtanunk - mondta az igaz­gató. - Még ebben az évben szeretnénk, ha az önök javasla­tai alapján a helyi rendelet mó­dosításra kerülne. Nagy vihart váltott ki, ami­kor a szabályzatnak arról a pontjáról esett szó, miszerint a piac zárásakor el kell vinni a kereskedőknek az el nem adott árut és a göngyölegeket. Rózsika néni (ennyit árult el a nevéből):- Már 41 éve árusítok itt, de még egyszer sem kérdezték meg a véleményünket. Az író­asztal mellett nem tudják, mi az igazi bajunk és óhajunk. Úgy tűnik, kötelességeink vannak bőven, de jogunk semmi. Nyerges Pál, az üzemeltető egyik vezetője, illetve képvi­selő:- Nem rosszindulatú embe­rek hozzák a határozatokat. Mondják el nekünk a problémá­ikat, s ha megalapozottak a ké­relmek, akkor a bizottság elé tudjuk vinni, hogy építsék be azokat, amikor a rendeletet ké­szítik. Közben röpködtek az újabb vélemények: „Ki ellenőrzi a fe­ketézőket, akik átverik a ren­dészt is? Miért fizetünk padbér- letet és napidíjat is, amikor semmi szolgáltatást nem ka­punk érte, sőt még vécénk sincs? A zugárusok kijátszanak bennünket! Kinek van joga in­tézkedni?” Szót kért Blahó István, a Demokrata Liga gazdasági és érdekvédelmi szakértője is:-A rendelet több pontja el­lentmondásos, mert olyan utasí­tásokat képtelenek az árusok végrehajtani, ami a tevékeny­ségük megszűnésével járhat. Egyértelműsíteni kell a szabá­lyokat. Radies Géza, a nemrégiben megalakult Zöldségesek Szövet­ségének titkára:-Fizetjük a ránk rótt terhe­ket, ám a mértékét vitatjuk. Jó lenne, ha szerződés rögzítené az üzemeltető és a kereskedők közötti viszonyt. A Patina Rt. szerint nem az üzemeltető akciójáról van szó, s hajlanak a kompromisszumra. Az ügynek csak jót tehet, ha már érdekvédelmi szervezet is áll a kereskedők mögött. Fáczán Attila Fodor Eta tárlata Kellett a felkérés az Ifjúsági Ház részéről, hogy Fodor Eta ruhatervező iparművész ön­álló kiállítással jelentkezzék. A húsz éve Égerben élő,al­kotóművész nemcsak ruháit mutatta be, hanem hét mo­dellje is megszólal videofil­men, akik ezekben járnak: hét különféle nő, hét lelki és testi alkat. Amint tegnap a megnyi­tón, a bevezetőben Lengyel László művészettörténész mondta: ez szinte mitikus! A tárlat november 22-ig nemcsak látványt, hanem szel­lemi izgalmat ígér. FOTÓ: PERL MÁRTON Egri utcazenészek, koldusok Kiszűrik a zaklatókat, az amatőr „sztárokat” (Folytatás az 1. oldalról) A környék ilyen ismert figurá­jával, Sárközi úrral szemben különben korábban már eljár­tunk hasonló ügyben. Egyébként a koldulást tiltó központi rendelkezés, a leg­utóbbi szabályozás még a hat­vanas években született. Ezzel együtt a felügyelőnek a szoká­sos lista áll rendelkezésére: fi­gyelmeztetés, helyszíni bírság, szabálysértési eljárás kezde­ményezése. Az utcán űzhető tevékenysé­gekről egy közterületekről szóló városi rendelet is foglal­kozik, amit évente módosíta­nak. Az utcai zenés produkci­ókhoz engedélyt kell kérni a polgármesteri hivataltól, ez alól csak a nagyobb eseményekhez kapcsolódó közterületi rendez­vények, kísérő programok ké­pezhetnek kivételt, például az Agria-vásár, a szüreti napok. Ám felügyelőinknél a rende­letek biztosította lehetőségek mellett, egy adott ügyben való intézkedésnél - a körülmények mérlegelése során - egyéni, emberiességi szempontok is szerepet játszhatnak. Az érde­kelt lakók panaszait, bejelenté­seit azonban mindenképpen ki­vizsgáljuk, s a vélemények egyeztetésével próbálunk meg­oldást keresni. Mostanra a városban sikerült felszámolni az illegális utcai árusítást, erre a későbbiekben is nagy figyelmet szentelünk. A belvárosban pedig fokozottan ügyelünk a közterületek zavaró elemeinek kiszűrésére. Még olyanoknál is, mint például a rendszeresen visszatérő perui zenészek esetében: nekik leg­utóbb fél óráig volt módjuk be­mutatni produkciójukat. Ennyi még belefért a jó ízlésbe, ennyi még a járókelőknek is tetszett, de nekünk gondolnunk kell az itt lakókra és dolgozókra is, ne­kik nem feltétlenül öröm ezt több órán keresztül hallgatni. (kj) Az AgriaComputer Kft. és a Heves Megyei Hírlap közös játéka WWW: a világméretű háló (8.) Az Internetbe kapcsolt számí­tógépek hatalmas adattömegé­nek a kezelése komoly prob­léma. Miért ne lehetne ezt a rendszert úgy felfogni, mint egy ■ hatalmas könyvespolc, vagy inkább könyvtár! Az egyik legsikeresebb ilyen elvű szolgáltatás a gopher (pocok). Ebbe belépve menükön keresz­tül juthatunk el a megfelelő számítógép minket érdeklő adatállományáig. A pocok tér­hódítása annak köszönhető, hogy a könnyű használat mel­lett az egyszerű menük gyorsan továbbíthatók. Ebben a rend­szerben késiül a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár). A számítógépeken közben elter­jedt az egér, az ablakok és a pici ábrák - ikonok - haszná­lata. Az Internet fejlesztőit is foglalkoztatta a grafikus keze­lői felület. A menüket egy svájci intézet, a CERN meg­próbálta az új módszerrel fel­váltani. Az elv a következő: az Internetre tett információkat oldalakba szerkesztik. Az olda­lak tartalmazhatnak szöveget, képet, valamint olyan részeket, melyeket az oldal készítői va­lahogy kiemelnek (aláhúzással, színnel). Ezekre az egérrel rá­kattintva újabb oldalakat kap­hatunk, vagy egyéb parancso­kat adhatunk ki. Pl. egy gyártó első oldala tartalmazhat általá­nos információkat a cégről. Ha az emblémára bökünk, egy be­mutatkozó filmet nézhetünk meg, ha a lap alján a felsorolt termékkategóriák valamelyi­kére kattintunk, megjelenik a benne szereplő termékek lis­tája. A minket érdeklőt kivá­lasztva láthatjuk fényképét és részletes ismertetését. A készí­tők ezeken az oldalakon vala­mennyi elképzelhető informá­ciótípust össze akarták kötni. A módszert 1992-ben kezd­ték használni, neve: World Wide Web lett. Színes oldalakat, képeket és hangot továbbítani sokkal nagyobb feladat, mint csak betűkből álló menüponto­kat. Még egy-két éve is úgy lát­szott, a számítógépek és az adatátviteli eszközök sokára tudják ezt a hatalmas teljesít­ményt produkálni, de a tech­nika fejlődése megint rácáfolt a jóslatokra. A WWW manapság vitathatatlanul a leggyorsabban fejlődő Internet-szolgáltatás. Ma már több tízmillió oldal­nyi információ érhető el a Web­en, ennek böngészésével az In­ternet vándorai naponta több mint 60 millió órát töltenek. Országos szakmai konferencia Egerben Merre tart a szakképzés? Nyolc esztendeje annak, hogy a kulturális nevelőtanárok lét­rehozták a Szakmunkástanu­lókért Kulturális Egyesületet. Tették ezt azért, hogy jobbító szándékuk hangot kapjon, s ötleteiknek legalább egy része megvalósuljon. Azóta eredményesen mun­kálkodnak. Ennek jele az is, hogy november 8-án és 9-én, pénteken és szombaton a Bornemissza Gergely Szak­képzési Intézetben országos szakmai konferenciát rendez­nek a tanórán kívüli nevelés és a Nemzeti Alaptanterv kér­déseiről a középfokú szakmai intézményekben dolgozó pe­dagógusok számára. Nyolcadikén délelőtt Elek Elemér igazgató mond meg­nyitót, majd Szűcs Miklós, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályveze­tője, valamint Benedek And­rás, a Munkaügyi Miniszté­rium helyettes államtitkára tart előadást a közoktatás és a szakképzés helyzetéről, a szakmunkásképzés jövőjéről. Az új lehetőségekről beszél majd Szucsik István, az Osto- ros-Novaj Borászati Hegy­község elnöke. Lesz üzemlá­togatás is, s a kínálat szakmai börzével zárul. A továbbiakban szó esik még a diákmozgalmi elképze­lésekről, az 1996/97-es tanév iskolai rendezvényeiről, ver­senyeiről, vetélkedőiről, for­gatókönyveiről. (pécsi) Gazdag szegények Hogy megy Lacinak a főiskola?- kérdezem volt tanítványom anyukáját. - Egy évet halaszt. Még egy évig marad a középis­kolában - feleli halkan. Kér­dően nézek rá. - Számoltunk. Nem tudjuk előteremteni a havi kiadásokat. Most gyűjtünk, hogy legalább egy éve biztosí­tott legyen. A baj csak az, hogy a lány is lassan az utolsó évet tapossa a gimiben. Ő is tovább szeretne tanulni... Van két okos gyerekünk, azt mondják, ez gazdagság. Hm..., de szegé­nyen?!-rada ­Ismerkedésre a volt GMSZ-be... A Wiegner Jenő Műszaki-In­formatikai Középiskola és Kol­légium (a volt GMSZ) novem­ber 8-án, délután 4 órára pá­lyaválasztási szülői értekezletre várja az intézmény iránt érdek­lődőket és szüleiket. Oktatásról, sportról- s más egyebekről A Zellervári Közösségi Házban tart fogadóórát szerdán délután 5 órától Flaskay Miklós egri önkormányzati képviselő, az urbanisztikai, oktatási, sport- és ifjúsági bizottság tagja. Útépítéshez nyertek Mezötárkányban A Mezőtárkányt Egerfarmossal összekötő út belterületi szaka­szának rekonstrukcióját kezd­hetik el az építők. A 600 méte­res szakasz 12 millió forint költ­séggel kap új alapot és borítást. A költségek hetven százalékát pályázaton nyerték. Kisebbségieket vár az önkormányzati elnök Egerben szerdán délután fél 5- től &■ cigánykisebbségi önkor­mányzat irodájában fogadóórát tart Fejes Attila, az etnikai tes­tület elnöke. Beszélgetés a drogról az egri MAS-klubban A A/ÁS-klub drogprevenciós programsorozata keretében hó­napról hónapra szakemberek várják a fiatalokat eszmecse­rére a témáról. Csütörtökön este 8 órától Gócza Attila, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmeg­előzési osztályának vezetője a vendég a Széchenyi u. 57. alatt. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterü­let. A HKVRS^HÍMAP ÜGYELETE: Újságíró: JÁMBOR ILDIKÓ Telefon - (36)413-853 Fax-(36)412-333 | * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents