Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-28 / 278. szám
12. oldal SporTTüköR 1996. november 28., csütörtök Puhl - itthon már harmadszor A magyar labdarúgás napja alkalmából december 7-jén Puhl Sándor harmadik alkalommal 'veheti át a legjobb magyar játékvezetőnek járó Orth György-díjat, miután az MLSZ tagszervezetei és az újságírók ismét szőkébb hazánk neves sportemberét választották az év játékvezetőjének. Mögötte Vágner László és Juhos Attila kapta a legtöbb szavazatot. Mint köztudott, Puhl Sándort az elmúlt két esztendőben a világ legjobb játékvezetőjének is megválasztották, és esélyes arra, hogy harmadik alkalommal is a földgolyó legjobbja legyen. Az Orth-díjas bíróra még egy nemzetközi feladat vár ebben az évben: december közepén Lisszabonban - várhatóan 130 ezer néző előtt - vezeti majd a Portugália-Németor- szág vb-selejtezőt, magyar kollégái - Hamar László, dr. Bo- zóky Imre és Juhos Attila - közreműködésével. A majdani szavazásnál persze az 1FFHS az egész évi teljesítményét veszi figyelembe, így is okkal reménykedhetünk. Emlékezzünk csak az Európa-bay nokságon nyújtott remek teljesítményére az angol-német elődöntőn. A találkozó a kontinensbajnokság talán legrangosabb feladata egy bíró számára. Azon túl számos nemzetközi kupamérkőzést vezetett Puhl, aki rendre úgy nyilatkozik, hogy neki a szerencse is mindig sokat segített. Akkor további sok szerencsét, Sándor! (fb) A sportrovat postájából A játékvezetők védelmében A napokban két levelet is kaptunk, meglepetésünkre mindkét feladó a labdarúgójátékvezetőkkel foglalkozik, s mi több, a védelmükre áll. A régi dicsőségből nem lehet megélni A Hírlap elődje, a Népújság első megjelenése óta előfizetője és olvasója vagyok a lapnak, amit főleg azért járatok, hogy a megye sporteseményeit áttekinthessem. A megyei labdarúgó-bajnokság 7. osztálya őszi utolsó fordulójának tudósításait olvasva sajnálattal állapítottam meg, hogy a Tarnalelesz - Istenmezeje l-l-es eredményét a tamaleleszi sportvezetők nehezen „emésztették” meg. A bírót hibáztatták, mert egy Bukrán Csaba által kivitelezett játékos- trükköt nem „evett meg” Ger- gelyi játékvezető és partjelzője, így a nagyon óhajtott 11 -es és / 7-esek elmaradtak. A mi játékosainkat is hányszor lökik, húzzák, buktatják, mégsem ítélnek érte 77-est, hiszen az egész bajnokságban kettőt rúgtunk. Ellenünk hatot rúgtak, ebből kapusaink megfogtak kettőt. Nem titkoltuk, győzni mentünk Tamaleleszre. Az esélyeink meg is voltak, egy Mihály-fejesnél már a kapus is verve volt, de az egyik védőjátékos a gólvonalról kirúgta a labdát. Aztán a 17. percben ugyancsak Mihály háromszor is rárúgta a labdát, amit a kapus és a védők nagy nehezen hárítottak. A mi tudósítónk, Murányi Sándor az Istenmezeje-Pétervására mérkőzés után bírálta hasonlóképpen a mérkőzés játékvezetőjét. Ezt valamennyien elutasítottuk. Jaj annak a csapatnak, amelyik minden mérkőzés elvesztése után a játékvezetőt okolja a vereségért. Annak a csapatnak is jaj, amelyik a múlt dicsőségeiből akar megélni. Ha a Tarnalelesz valóban ezen a mérkőzésén nyújtotta a legjobb teljesítményét, akkor milyen lehetett a többi? Mindent egybevetve, voltak a mérkőzésen semleges szurkolók is (Váraszó-Erdőkövesd), ők az eredményt igazságosnak ítélték, és a játékvezetők működését is jónak tartották. Üdvözlettel: Szabó Józsej régi sportvezető Idegenben jobban fújják? Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Kunszentmártonból tisztelettel köszöntőm a Heves megyei játékvezetőket. Csapatunk, a Kunszentmártoni TE a megyei 7. osztályban szerepe], és az őszi szezont az első helyen zárta. Sajnos, megyénkben jó néhány sportvezető és edző többször vádolt meg bennünket azzal, hogy a Szolnok megyei játékvezetők mindig nekünk vezetnek, holott legtöbbször játékvezető-ellenőr volt jelen, és bizonyította ennek ellenkezőjét. Az említett sportvezetők petíciót küldtek a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Játékvezető Bizottságnak, hogy Heves megyei játékvezetők vezessenek csapatunknak az őszi szezonban. A Játékvezető Bizottság, hogy lokalizálja a felvetéseket, az őszi szezonban nagyon sok hazai és vidéki mérkőzésükre Heves megyei hármast küldött. Ezúttal ragadom meg az alkalmat, hogy tisztelettel megköszönjem a Heves megyei játékvezetőknek a nagyvonalú, korrekt bíráskodást. Bárkiket kaptunk, csakis az elismerés hangján tudok róluk szólni nagyszerű és jól összehangolt működésükért és pártatlanságukért. A tavaszi szezonban is szeretettel fogadjuk a Heves megyei játékvezetőket városunkban, de vidéki találkozóinkon is megnyugtat bennünket működésük és jelenlétük. Sporttársi tisztelettel: Veres István a Kunszentmártoni TE alelnöke *** Fentiekkel bátorítani szeretnénk olvasóinkat: írják meg gondolataikat, hogy közkics- csé tegyük azokat. A bajnokságok szünetében így jobban „elbeszélgethetünk”. SZUPEREXPRESSZ 3 éves a CLUB INCOGNITÓ! Születésnapi buli november 29- én, pénteken. Live Show, Total sztriptíz és tombola. Eger, Kistá- lyai út 1. 21-05-ig (75537) A Baranyi Autósiskola szgk.- vezetői tanfolyamot indít dec. 9- én, elméletből, gyakorlatból kedvezmény 321-524. (75467) Kilósban is különleges ruhavásár Eger, Helyőrségi Klub nov. 29. péntek 7.30-15.00-ig, bébi- és gyermekruhák, dzsekik érkeztek. Jöjjön, várom. Zsóka (75604) Kárpótlási jegyet veszek 36/487-688. (74975) Parabola, TV-vásár, kamatmentes hitel. Megahertz Eger, Csiky 15.314-856 (75643) Raklapemelő (béka) újszerű, garanciával eladó. Tel: 36/320- 082 (75621) SZOLÁRIUM a Hercules Fitness Clubban reflektoros turbó, 3 arcbamítóval 10 Ft/perc, bérlet 8 Ft/perc. Eger, Városfal út. T: 428- 040. Ny: H-P: 7-21, SZ-V: 8-16. (75472) V és L bálás ruházati vásár 29- én pénteken a Tábornok-házban 7-17 óráig (75523) Női röplabda Interliga Győztünk, de nem maradéktalanul Slavia UK Bratislava - AgriaComputer RC 1-3 (-12,14,-5, -6) Női röplabda Interliga-mérkő- zés. Bratislava, 200 néző. V.: Bajczi, Majercák. Bratislava: FARKASOVÁ, Lobudová, Jandáková, Stef- ková, Kalpová, Homková. Cs.: Kubaková, Sakálotová, Rebáková. Edző: Stanislav Martinat. Agriacomputer: FEKETE, Akimova, PAPIJANSZKAJA, Wolf, Sztankó, TÍMÁR. Cs.: Kurucz, Kalotay. Edző: Janda Attila Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1-0, 6-1, 6-7, 8-9, 10-14. 2. játszma: 7-0, 9-1, 10-9, 14-10, 14-14. 3. játszma: 1-0,1-2, 2-8, 5-14. 4. játszma: 0-1, 1-1, 2-11, 5-14. Nem csekély teher nehezedett az egri játékosokra, hiszen a pozsonyiak csak 3-2-re szenvedtek vereséget az Ag- riaComputer riválisától, a Post Wientől. Ezzel újra megnyitották a szlovákok az utat az Eger előtt az Interliga ismételt elhódításához, egyben növelték Tímárék felelősségét is. A hazaiak gyorsan bebizonyították, hogy vendéglátóként meglepetésre is képesek, magabiztosan vezettek az első játszmában, de aztán az egrieknek sikerült fordítani, 0-1. A 30 percig tartó második játszmában még nagyobb volt a Bratislava fölénye, ám 9-1- nél következett ismét az Eger, és 14-14-re bravúrosan felzárkózott. Akkor gigászi küzdelemben a pozsonyiak kiegyenlítettek, 1-1. A harmadik játszmában Tímár megsérült, de ettől függetlenül is érvényesült a vendégek nagyobb tudása. Egyre jobban játszott a csapat, „felszabadulva” a játszmavesztés terhétől, 7-2. A negyedik játszma valójában a harmadik egyenes folytatása volt, 1-3. A mérkőzés összesen száz percig tartott. Stanislav Martinov: Technikásabb az Eger, de az első két szettben hasonló szinten voltak a csapatok. Janda Attila: - Ez volt a második igazi tétmérkőzésünk, amit nem tudtunk maradéktalanul teljesíteni. Ezen érdemes lesz elgondolkozni a kezdő hatosnak. Bódi Csaba További eredmény: BSE - Olomouc 3-0 (11,5,0) A 75 éves múlt sikereire alapozva építik a jövőt az egri birkózásban Az idén kiemelt feladatként kezelte az egri birkózó sportvezetés, hogy méltó módon megemlékezzen a sportág 75 éves megyeszékhelyi jubileumáról, de ugyanakkor nem feledkezhetett meg a mindennapos tennivalókról sem. A múlt értékelésében a jövőre tekintés egyik mozzanataként októbertől kezdődően Csomós Jánost megbízták az Egri Vasas-Berva birkózó-szakosztályának vezetőedzői tisztével. A tények magyarázataként Szombathy Kálmán szakosztály-igazgató a következőket mondta:- Egyesületünk életében zajlik egy természetes generációváltás. Több évtizedes tevékenységét nemcsak idős kora, hanem egészségi állapota miatt is a gyakorlati munkában befejezte Kun Pista bácsi, akinek utódját eddig nem sikerült megtalálni. O olyan sokoldalúan képviselte ezt a sportágat, amit nehéz pótolni. Volt már arra több kísérlet, hogy az utódját megtaláljuk, amit a jelenlegi gazdasági helyzetben leginkább az hátráltat, hogy az egri birkózás profi társadalmi környezetben is megmaradt amatőrnek. Ennek érzékelésére csupán any- nyit, hogy a birkózás Egerben senkinek sem jelent jövedelmet. így szeretnénk megőrizni tradícióinkat, ami csak jelentős összefogással biztosítható, reméljük, hogy sikerülni fog. Nyilvánosan is kérek mindenkit, aki érdekelt az egri birkózásban, hogy segítse Csomós János munkáját. Ő egyébként 26 éves, versenyzőként ezüstérmes volt az ifjúsági magyar bajnokságon, abban a korosztályban válogatott szinten birkózott. Szegeden szerzett testnevelő tanári diplomát, két éve már, hogy ismét visszakerült az egri birkózásba. Az a feladata, hogy fogja össze a vele együtt 4 fős edzői csoport munkáját. Bízunk benne, hogy folyamatosan eredményessé válik a tevékenysége, noha vezetői tapasztalatai nincsenek. Mivel megelőzően éveken át nem volt a szakosztályban kinevezett vezetőedző, hanem minden edző a csoportját vezette, neki a munkát kell összefognia. Azt elvárjuk, hogy edző kollégái a saját csoportjukban lehetőleg minél önállóbban dolgozzanak. Mit mond ezek után maga az érdekelt, Csomós János:-Hosszabb távon azt szeretném elérni, hogy az egri birkózó-hagyományoknak megfelelően szakosztályunk a vidék egyik bázisa legyen úgy, mint eddig. A szakmai és pedagógiai munkát egyre magasabb szintreémelve biztosítani a válogatott-szintű sportolók felnevelését. Rövid távú célom, hogy újra megtöltsük élettel azokat az edzőtermeket - három helyen -, ahol dolgozunk, és naponta több terminusban kövessék egymást a kezdő és haladó csoportok. Csomós János, az új vezetőedző FOTÖ: MAJOROS TAMÁS Legalább 80 állandó birkózót kell szőnyegre állítanunk. Az utánpótlás-nevelés a legfontosabb, hozzá az iskolákkal erősítjük a kapcsolatot, már vannak biztató lépések ezen a téren. Tehetségkutató versenyekkel kívánom népszerűsíteni a birkózást. Az edzőtársaimmal teljes egyetértésben szeretnék dolgozni, hogy a jövő minket igazoljon. Igyekszünk alkalmazkodni a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzethez. A jövőre koncentrálunk, de az elődeink által felhalmazott értékekre alapozva. Csomós János az egri birkózás történetének feldolgozásával védte meg diplomáját. Munkája nagy segítség volt a 75 éves jubileum méltó megünneplésében. F. B. Kosárlabda NB II. A Príma ellen már jobban sikerült Kiskunfélegyháza - ETK 54:52 (29:25) NB II.-es női kosárlabda-mérkőzés, Kiskunfélegyháza. V.: Lengyel, Hervay. ETK: FEKETE 22/18, Horváth 15, Herbster 10, Lakatos 3, Csongor. Cs.: Heverdle 2, Kovács, Takács. Edző. Kovács Gyula. A mérkőzés első percében megsérült Csongor (azóta már meg is műtötték), így újabb játékos esett ki a tanárképzősök soraiból. Ennek ellenére volt esély a győzelemre, a kétpontos vereség inkább balszerencse. Egri TK - Príma SE 58:55 (32:32) NB II.-es női kosárlabda-mérkőzés, Eger. V.: Tamai, Szírt. ETK: Fekete 16, Heverdle 14, Herbster 14, Horváth 14, Lakatos. Cs.: Cseh, Moravcsik, Kovács, Takács. Edző: Kovács Gyula. A tartalékos egriek végig szoros küzdelmet vívtak a debreceniekkel. Megérdemelt győzelmüket fegyelmezett játékuknak és nagyobb tapasztalatuknak köszönhetik a hazaiak. Ismét Celjében úsztak Vass Judit jól pillangózott Harmadik alkalommal vettek részt az ÚVMK-Egervin úszói Celjében (Szlovénia) nemzetközi versenyen, és bár a 25 méteres medence szokatlan az egrieknek, eddigi legeredményesebb szereplésüket érték el. Valamennyi úszó teljesítményével elégedett volt Krajnyák György edző, hiszen kiváló formát mutattak, jelentős javulásról adtak számot tanítványai. Első helyet Vass Judit szerzett, aki közel állt ahhoz, hogy duplázzon, de remekelt Szemán Csilla és Flaskay Mihály is. Eredmények, lányok 100 m pillangó: 2. Vass J. 1:09.31, 200 m pillangó: 1. Vass J. 2:28.21. 100 m mell: 2. Szemán Cs. L16.T5. 200 mell: 2. Szemán Cs. 2:41.76. Fiúk, 100 m gyors: 4. Országh Á. 55.12, 100 m hát: 5. Buda G. 1:05.98, 100 m mell: 2. Flaskay M. 1:13.23, 100 m pillangó: 4. Flaskay M. 1:09.33. 200 m gyors: 3. Országh Á. 2:01.01.200 hát: 8. Buda G. 2:21.68, 9. Végh M. 2:22.56. 200 mell: 4. Flaskay M. 2:43.56. Abonyi teremfoci: Derbi - rendőröknek A Füzesabonyi Városi Rendőrkapitányság pénteken 9 órától a Teleki Blanka Általános Iskola tornacsarnokában labdarúgótornát rendez. Mint Hartmann György r. alezredes, kapitány elmondta, 8 együttes (Heves, Gyöngyös, Jászberény, Tiszafüred, Berettyóújfalu, Nagykáta, Orosháza, Füzesabony) legjobb rendőrei rúgnak labdába. Jutalmazzák a legjobb mezőnyjátékost és a gólkirályt is. Samsung Magyar Kupa Tizenegyest hibázott az ÚTÉ A labdarúgó Samsung Magyar Kupa keretében tegnap hét mérkőzést játszottak a legjobb 8 közé jutásért. Az NB I.-ben listavezető MTK úgy győzött és azzal jutott tovább újpesten, hogy Szanyó büntetőjét Babos kivédte. Eredmények: ÚTÉ-MTK 0-1, tj. MTK 3-2. FTC - Csepel 6-2 tj. FTC 9-2. Tiszavasvári - Vác 2-4, tj. Vác 6-3. Kaba - Haladás 0-3, tj. Haladás 1-4. Matáv Sopron - SBTC 0-1, tj. Sopron 2-2, idegenben lőtt több góllal. Első mérkőzéseken: Videoton - BVSC 0-1, III. Kér. TVE -Paks'3-1. Találkozzunk 1997-ben is! Minden Heves Megyei Hírlap előfizető, aki a januárra esedékes előfizetési díjat december gJjÖSS hónapban befizeti, a díjfizetéskor a ftDMYHMí című magazint kapja kézbesítőnktől. (Folyószámlás előfizetőinknek is személyesen visszük el a számlát, ajándékunkkal együtt.) MEGRENDELOLAP Megrendelem a Heves Megyei Hírlap c. napilapot 1996 ........................-tői 1996....................-lg.........példányban M egrendelő neve:..................................................................................................................................................................... C íme: (irányítószáma, város, község).................................................................................................... (utca, tér, emelet, ajtó).............................................................................................................. A megrendelőlapot borítékban az AS-M Kiadói Ktt. Heves Megyei Irodája, 3301 Eger, PS. 23 címre kérjük teladni. Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőjénél lehel előfizetni. A lap megrendelhető továbbá a 36/412-646 telefonszámon is. Ha december I O-ig megrendeli lapunkat, ajándékot kap I