Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02 / 256. szám
1996. november 2., szombat 13. oldal Hazai Tükör Mécses az elesettek emlékezetére. A hazánk földjén elesett idegen és magyar katonák tiszteletére gyújtottak mécseseket tegnap délután a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán a budapestiek. Harangjel, ima idézte emléküket. fotó: feb/diósi imre Az állam legyen érdekelt a betegségek megelőzésében Gyógyításra vár az egészségügy Az egészségügyi rendszer megérett az átalakításra. Gondjai nem újkeletűek. Evek óta kevesebb pénzt kap a szükségesnél, de a több pénz is csak akkor segítene, ha változna az ágazat szervezete is - szögezte le Lépes Péter helyettes államtitkár pénteken a Népjóléti Minisztérium és a Civil Parlament által rendezett tegnapi tanácskozáson. Az utóbbi időben a daganatos megbetegedés vezető halálokká vált Magyarországon, de szűkösek az onkológiai férőhelyek. Egyre több az idős ember, ugyanakkor kevés az ellátásukat szolgáló gerontológiai osztály. Nagy különbségek vannak a kórházak között a műszerezettség terén, a kórházi ágyak 50 százaléka olyan épületben van, amelyet minél előbb renoválni kell - sorolta a magyar egészségügy válságának jeleit az előadó. A Magyar Orvosi Kamara főtitkára, Doktorits Béla a betegségmegelőzés fontosságát húzta alá. Úgy véli, az állam jelenleg sokkal inkább a dohány- és italáruból szerzett ellenszolgáltatás nélküli bevételekben érdekelt, mintsem a költséges betegségmegelőzésben. A Civil Parlament képviselője, Kemény Csaba elmondta: tapasztalatai szerint az egészségügyi dolgozók országszerte attól félnek, hogy elveszítik megélhetésüket. A plénumon a helyettes államtitkár bejelentette: hamarosan társadalmi vitára bocsátják az egészségügyi törvény koncepcióját. Az egészségügy volt a témája az MDF-frakció tegnapi sajtótájékoztatójának is, amelyen Kis Gyula kifejtette: a kormány újabb pénzeket von el a társadalombiztosítástól, s ezáltal az egészségügy működése bizonytalanná válik. Az MDNP is véleményt nyilvánított. Úgy látja, hogy intézményesített káosz jellemzi az egészségügyet - jelentette ki Pusztai Erzsébet. Ezt elsősorban a kórház-átalakítással kapcsolatos „következetlen és átgondolatlan” intézkedéssorozat idézte elő. Jelcin egészségi állapota is befolyásolja az árakat Meddig drágul a benzin? Tegnaptól, mint jelentettük, ismét emelkedett az üzemanyagok ára. A 98-as ólmozott benziné például már átlépte a tekintélyes 130 forintos küszöböt is.- Az árak alakulását több tényező befolyásolja - mondta lapunknak Pál László, a Mól Rt. igazgatóságának elnöke. - Az egyik, hogy Irak az embargó miatt nem exportál olajat, s ez hiányt okoz a világpiacon. A másik, hogy a legutóbbi kemény tél után megcsappant készleteket most, a hideg beállta előtt igyekszik mindenki feltölteni. Bármilyen hihetetlen, de tény, hogy még Jelcin elnök egészségi állapota is kihat a benzinárakra: az orosz elnök sorsának alakulása ugyanis nem kis mértékben befolyásolhatja az orosz exportot. Mindezek ismeretében talán érthetőbb, hogy a forgalmazók a világban bekövetkezett tendenciák függvényében, nem pedig valamiféle extraprofit céljából alakítják az árakat. Az elmondottakat számokkal is illusztrálta a Mól vezetője. Míg augusztusban 179 dollárért vette a gázolaj tonnáját az rt. addig október 21-én ugyanezért már 258 dollárt fizetett. És pozícióikat a forint csúszó leértékelése is rontja.- Nemcsak a Mól kényszerül folyamatos emelésre - tette hozzá Pál László, de mi a többszöri kis emelés gyakorlatát alkalmazzuk a ritka, nagy emelés helyett. Egyébként - csak példaként - Ausztriában, átszámolva, átlag 55 forinttal kerül többe egy liter üzemanyag, mint nálunk. Ezzel együtt: belátom, irreálisan magasak nálunk az üzemanyagárak, de van remény arra, hogy a tél közepétől, tavasz elejétől egy lefelé haladó tendencia induljon el. Takács Mariann Tocsik Márta ismét nemet mondhatott Foghíjas a házszabály Tocsik Márta nemcsak az alkotmányügyi, hanem legutóbb az APV Rt. korrupció- gyanús ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság előtt sem jelent meg, s ezért a haja szála sem görbülhet. Ha valaki ezt az USA szenátusi bizottságával teszi meg, akár börtönbüntetést is kaphat. A mi parlamenti házszabályunk is kimondja az állampolgár megjelenési kötelezettségét, de szankciókat nem tartalmaz. Dörnbach Alajos, a t. Ház alkotmányügyi bizottságának SZDSZ-es tagja szerint a parlament házszabálya bizony tele van foghíjakkal. Ennek az az oka, hogy 1990 tavaszán néhány alkotmányjogász íróasztal mellett alkotta meg a szabályokat. Több olyan kitétel került bele, amit egyszerűen képtelenség betartatni. Ilyen a napirend előtti felszólalásokra vonatkozó előírás is, amely szerint csakis fontos, halaszthatatlan ügyben lehet a többiek idejét igénybe venni. A valóságban mégis gyakori a fölösleges szócséplés. Dombach úgy véli: többévi kemény vita után, közös képviselői akarattal, a demokratikus intézményrendszer egészének korszerűsítésével juthatnánk el oda, ahol például az USA tart. Ott ugyanis valóban elképzelhetetlen, hogy egy közszereplő - legyen az akár az Egyesült Államok elnöke - nemet mondjon valamelyik bizottság meghívására. Nálunk még a nyilvánosság ereje sem képes rákényszeríteni a polgárt alkotmányos kötelezettségének teljesítésére. (takács) Jutalom a nyomravezetőnek Nincs értesülés újabb merényletek terveiről A rendőrségnek nincsenek az alvilágból olyan információi, hogy további kézigránátos merényletek várhatók - jelentették be az Országos Rendőr-főkapitányságon. Az ORFK egyébként 1 millió forint jutalmat ajánlott fel annak, aki nyomára vezet az elmúlt napokban elkövetett robbantások tettesének. Mint köztudott, a hatóságok a szervezett bűnözők egymás közti „vitájára” következtetnek a történtekből. Elmondták, hogy Jász- Nagykun-Szó Ínok megyében letartóztatták azt a jelentős ösz- szegű adócsalással gyanúsított két fiatalembert, aki gazdaság- védelmi nyomozókat próbált megvesztegetni. Felgöngyölítették azt a debreceni bűnügyet is, amelyben egy házaspár havi 10 százalékos kamatot ígért azoknak a hiszékeny embereknek, akik hajlandóak rájuk bízni a pénzüket. Több mint háromszázan fizettek is, de pórul jártak. Kamatoz« Kindárjig 1997/X. « BIZTONSÁG FELSŐFOKON A havonta kibocsátott, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy az egyik legnépszerűbb befektetés az értékpapírpiacon. Nem is csoda, hiszen jól kamatozik és rendkívül biztonságos. • Az állami garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja a befektetőnek a névérték és a kamat kifizetését a futamidő lejártával. • A Kamatozó Kincstárjegy évi 21%-ot kamatozik. • Biztonságát tovább növeli, hogy nem kell hazavinni - értékpapír-számlán is tartható, ahonnan sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet. • A Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt másodpiaci forgalomban az OTP Értékpapír Ügynökség Rt., az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Hitel Bank fiókjaiban napi árfolyamon adható és vehető. • Ugyanakkor a futamidő alatt is visszaváltható. (Igaz, hogy ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befektetőnek.) • A Kamatozó Kincstárjegy könnyen elérhető, hiszen - amint az az alábbi listából is játszik - igen sokan forgalmazzák. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy 1996. november 1 -tői a Magyar Nemzeti Bank fiókhálózatának helyén - változatlan feltételek mellett - a Magyar Államkincstár értékpapírpénztárai várják a tisztelt befektetőket. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1997/X.) 1996. október 28-tól november 8-ig jegyezhető. Jegyzési árfolyam 1996. október 28. - november 4.: 99,70%, november 5-8.: 100%. A kibocsátás napja (egyben a kamatozás kezdete): 1996. november 13. Évi kamata 21%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Értékpapír Ügynökség Rt. 1051 Bp„ Mérleg u. 4. • OTP Bank Rt. 3301 Eger, Széchenyi u. 2., Gyöngyös, Heves, Hatvan • K&H Bank Rt. 3300 Eger, Barkóczi u. 3. • Magyar Hitel Bank Rt. 3300 Eger, Telkessy u. 7., Gyöngyös AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELYEK: Cooptourist Rt. 3300 Eger Dobó tér 3 VALAMINT: Magyar Államkincstár Heves Megyei Értékpapírpénztára* 3300 Eger, Beloiannisz u. 1/A (A Magyar Államkincstár értékpapírpénztáraiban csak 1996. november 1-én kezdődik az értékesítés.)