Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-25 / 275. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. november 25., hétfő Drogmegelőzés: kétnapos továbbképzés Noszvajon Összefogással a kábítószer ellen (Folytatás az 1. oldalról) Hatékony láncszem lehet a megelőzésben kortárs segítő csoportok szervezése, hiszen korban és bizalomban ők áll­hatnak legközelebb bajbajutott társaikhoz. Egerben már 1992 óta mű­ködik kortárs segítő csoport az Ifjúsági Házban, viszont a tré­ning során kiderült, hogy nin­csen hivatalosan drogambu­lanciának nevezett intézmény a városban. A drogos szenvedélybete­gek a B akt ai úti egyes pszichi­átria addiktológiai szakorvo­saitól kaphatnak segítséget, a Karitász egyházi szeretetszol­gálat pedig hamarosan sze­retné elindítani a Rév Ambu­lanciát, ahol a különböző szenvedélybetegségek meg­előzéséről nyújtanának felvi­lágosítást az érdeklődőknek, rászorulóknak. A szervezők befejezésül elmondták még, hogy a máso­kon, illetve saját magukon se­gíteni akarók megrendelhet­nek egy, a kábítószer-fogyasz­tás megelőzésével foglalkozó tanári kézikönyvet, valamint további információkat kérhet­nek megelőzéssel, drogambu­lanciával, kortárs segítő cso­portok szervezésével kapcso­latban a következő címen: Drogmegelőzési Módszertani Központ és Ambulancia (Dro­galapítvány), Budapest, 1113, Karolina út 19-21. (Tel.: 209-39-26). (jónás) Negyvenéves az egri Lenkey Általános Iskola ének-zene tagozata Jubileumi jótékonysági koncert Híres zeneszerzők művei csendültek fel szomba­ton Egerben. A Lenkey János Általános Iskola ének-zene tagozata fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett jótékonysági hangverseny­nek az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola ének-zene tanszéke adott otthont. A megnyitót követően az iskola jelenlegi (Va- uss Vera, Kovács Zita, Bánhegyi Tünde) és az in­tézmény egykori diákjai (Denk Viktória, Juhász Orsolya, Kovács Emese, Suszter Agnes és Mada- rassy Balázs), továbbá zeneiskolai tanárok és művészek léptek szólókoncertekkel a színpadra. Meghívott vendégként köszönthették - többek között - Lugosi Melinda operaénekesnőt, Saá- rossy Kinga színművésznőt és Dienes Gábor oboaművészt is. A hangverseny bevételét az iskolai művészeti oktatás feltételeinek javítására fordítják. Weil Zoltán az SZDSZ tisztújító küldöttgyűléséről Koalíció, de nem minden áron (Folytatás az 1. oldalról) Az új vezetés és a küldöttek - hangsúlyozta Weil Zoltán - is­mételten elkötelezték magukat a modern Magyarország esz­ménye, a polgári és liberális ér­tékrend mellett. Ugyanakkor tény - fűzte hozzá -, a koalíciós partner stí­lusa nehezen teszi lehetővé - még a koalíciós megállapodás ellenére sem -, hogy az SZDSZ az értékeit és programját vilá­gosan képviselhesse a nyilvá­nosság előtt. Weil Zoltán sze­rint a mostani fórum ugyanak­kor azt is bebizonyította, hogy az SZDSZ kellően elszánt programja megvalósításához és az értékeiből nem enged. Mindemellett a párt vállán óri­ási felelősség nyugszik, hiszen a koalícióból való kilépése sok tekintetben megingatná az or­szágba vetett bizalmat, meg­kérdőjeleződne a politikai sta­bilitás. Mindez azonban nem jelent­heti azt - húzta alá -, hogy a szabad demokraták a koalíció fenntartása érdekében hajlan­dók lennének eltérni a kor­mányprogramtól, a koalíciós megállapodástól vagy akár a sa­ját elveiktől. - Ha ezt megten­nénk - hangsúlyozta Weil Zol­tán -, meggyőződésem, hogy a fent említett problémák az SZDSZ koalícióban való mara­dása mellett is bekövetkezné­nek. Mint ismert - utalt a hét vé­gén történtekre az SZDSZ Or­szágos Tanácsának tagja -, a koalícióból való távozás gondo­lata nem merült fel a küldöttér­tekezleten, ám Pető Iván párt­elnök mellett több hozzászóló is egyértelművé tette: az SZDSZ egyértelmű képpel rendelkezik arról, hogy mikor nem vállal­ható már tovább a kormányzati felelősség. - Határozottan ál­líthatom 'ugyanakkor - tette hozzá -, hogy nem igazak azok az állítások, melyék szerint a pártvezetés már csak a megfe­lelő alkalomra vár a kilépéshez. Ehhez viszont az is hozzátarto­zik: nem tudhatjuk soha, hogy a miniszterelnök mikor teremt számunkra vállalhatatlan hely­zetet... Weil Zoltán szerint a kül­döttgyűlés fő üzenete az, hogy az SZDSZ fel kívánja gyorsítani a törvénykezési munkát az ösz- szeférhetetlenségröl, az adó- csökkentésről, a szociális ellá­tórendszerek reformjáról, a kis- és középvállalkozásokat segítő hitelrendszer megteremtéséről, illetve a közélet és a privatizá­ció átláthatóságáról és tiszta­ságáról. Az SZDSZ-es politikus vé­leménye szerint ehhez a pozi­tív, a társadalom szélesebb ré­tegeit megszólító offenzív programhoz kerestek a küldöt­tek megfelelő ügyvivőket. A ti­zenegy tagú testületbe most be­került dr. Fodor Gábor gyön­gyösi képviselő, Horn Gábor, a párt oktatási műhelyének veze­tője és Dörnbach Alajos, az or­szágos tanács elnöke személyé­ben pedig erre igen jók az esé­lyek. Arra a kérdésre, hogy a sze­mélycserék egyben „őrségvál­tást” is jelentenek-e az SZDSZ élén - ismert: az említettek a koalíció híveként számon tar­tott Mécs Imrét, Tardos Már­tont és Bauer Tamást szorítot­ták ki a testületből - Weil'Zoí- tán kijelentette: kétségkívül igaz, hogy Fodor és Horn a fia­talabb korosztályhoz tartozik, s velük az ügyvivői testület átlagéletkora 40 év körülire csökkent. Ez pedig természete­sen egy dinamikusabb politizá­lás lehetőségét hordozza ma­gában. A szűkebb pátriánk delegá­cióról szólva elhangzott: a me­gyei egyeztető tanács - a kül­döttgyűlés előkészítésekor - elemezte a helyzetet és megál­lapítható, hogy a budapesti fó­rumon a megyei értékeléssel egybecsengő határozatok szü­lettek. Arról sem szabad elfeled­kezni - jegyezte meg végül Weil Zoltán -, a Heves megye­iek által támogatott dr. Fodor Gábor nagy szavazati aránnyal került be az ügyvivői testületbe. Kühne Gábor Barankovics-emlékülés Egerben Dr. Füzessy méltatta Barankovics Istvánt, annak emléktáblája előtt. (Folytatás az 1. oldalról)- Kilencven éve Polgáron látta meg a napvilágot, pedagógus szülők gyermekeként Baranko­vics István - rajzolta meg a pá­lyaképet dr. Füzesssy Tibor a szombat délelőtt fél tízkor meg­tartott koszorúzáson. - Gimná­ziumi éveit e falak közt töltötte- folytatta. - Nem csupán jó ta­nuló volt, hanem olyan szemé- liység, akinek már diákkorában hatott kisugárzása a társaira és tanáraira. Az egyetemi tanul­mányok, majd a fiatal újságírói évek alatt kapcsolatba került a katolikus mozgalmakkal, s al­kalmassá vált arra, hogy később a politikai közélet színpadára lépjen. A nyilas hatalom évei­ben Barankovics illegalitásba kényszerült, majd 1944 tava­szán, az úgynevezett felszaba­dulás idején, felcsillant a re­mény, hogy nézetei valódi teret kapnak - fejtette ki a szónok. Az előbb illegálisan, majd legálisan működő Keresztény­demokrata Néppárt főtitkára, egyszersmind első embere lett. Mivel a pártnak igazán nem volt ideje felkészülni a válasz­tásokra, így a Független Kis­gazdapárttal kötött egyezség alapján két képviselői helyet kaptak, s az egyiket ő foglal­hatta el a kisgazdapárt frakció­jában, de addigi nézeteit képvi­selve. Az ezt követő időszak­ban a kommunista párt és a ke­resztény nemzeti ellenállás két pólusa között próbálta érvénye­síteni pártja érdekeit, ami sike­rült is, hiszen az 1947. augusz­tusi választásokon az esélyte­lenségből komoly tényezővé váltak. Ekkor győri kampány­beszédében egy modern, euró­pai kereszténydemokrata prog­ramot vázolt fel, amelynek négy pillére volt: a Prohászka Otto­kár és Giesswein Sándor képvi­selte magyarországi elmélet és gyakorlat (utóbbit a keresztény pártok és mozgalmak, mint például a KÁLÓT), továbbá az FOTÓ: PERL MÁRTON európai nézetek és gyakorlati (német és olasz) példák jelen­tették. Mint ismeretes, a rövid pá­lyafutást az illegalitás évei kö­vették. Erről és Barankovics je­lentőségéről tartottak tanácsko­zást fél tizenegytől az IH-ban, mintegy kétszáz érdeklődő előtt. A Konrad Adenauer Ala­pítvány által támogatott rendez­vényen Kovács K. Sándor, a külföldről hazatelepült volt Demokrata Néppárt-i ország­gyűlési képviselő Barankovics emigrációs éveiről szólt. Dr. Mikolai Vince, az egri Hittu­dományi Főiskola rektora az egyház és a kereszténydemok­rácia viszonyáról tartott tisz­tázó előadást. Dr. Lukács Ta­más, a KDNP Országos Elnök­ség tagja a kereszténydemokrá­cia és európaiság kérdésköré­ről értekezett. Az ünnepséget az egri vonósnégyes színesítette és állófogadás zárta. Jámbor Ildikó Gyöngyös bemutatkozik Losoncon Egy 1992-ben született együtt­működési szerződés egészül ki új tartalommal a ma kezdődő héten Szlovákiában, Losoncon. Az eddigi kulturális kapcso­latokat az ottani Kármán József Színkör és a Gyöngyösi Játék­szín kölcsönös látogatásai, elő­adásai teremtették meg. Mint Baranyiné Szilágyi Erzsébet, a Mátra Művelődési Központ igazgatója elmondta: ez a ren­dezvénysorozat a nyitánya an­nak a magasabb szintű együtt­működésnek, amely mostantól a két város között a tervek sze­rint majd megvalósul. Egymás életének megisme­rését szolgálóan a ma kezdődő Gyöngyösi Hét rendezvényso­rozat programjaival adnak ízelí­tőt városunk kulturális életéből, napjaiból, hagyományaiból. A megnyitót Szabó Gyula polgármester tartja a losonci Lehár Cukrászdában ma dél­után 4 órakor. Ezután Várallyai Agnes zon­goraművész ad hangversenyt Bartók és Kodály műveiből. A műsorban a Játékszín előadja Vachot Imre gyöngyösi szüle­tésű költő versét is. A mátraalji város életét be­mutató kiállítás is nyílik egy­idejűleg, amelyet Adamik Mik­lós fotóiból állítottak össze. Színesíti a hét programját Ducza Józsefnek, az Aranysás étterem vezetőjének gasztro­nómiai bemutatója, amelyben gyöngyösi különlegességeket és a palócvidék hagyományos étel­féleségeit kóstolhatják meg az érdeklődők. Az események részeként ke­rül sor Rideg Sándor: Indul a bakterház című darabjának elő­adására a Játékszín szereplőivel és Jankovits Jenőnek, Losonc szülöttének, az együttes vezető­jének rendezésében. A mindkét városban érdek­lődéssel várt rendezvénysoro- 'zat 29-én, pénteken a Vidróczki Táncegyüttes előadásával zárul. Bágyi Ferenc Családsegítő program A fogyatékosokért Ma délután 4 órakor dr. Csi­szár Lászlóval ortopédiai problémákról beszélgethet­nek a fogyatékos gyerekeket nevelő szülök a Hadnagy út 34. szám alatt. Ezzel az al­kalommal is várják sorstár­saikat a Zellen’ári Közös­ségi Házban minden harma­dik héten rendezett találko­zóra. Ugyanitt 16-tól 18 óráig, valamint kedden délután szintén négy és hat óra kö­zött a Kallómalom út 88. szám alatt dr. Várhelyi Ist­ván fogadja a jogi problé­mák orvoslására várókat. Este hattól és csütörtökön is akkortól a Névtelen Alko­holisták Csoportja tartja összejövetelét a Kallóma­lom út 88. szám alatt. Ittuk a Plusszokat, kipróbáltuk a fogport, rozskenyeret ettünk, és sok zödséget Családi hétvége: jó fog, jó egészség Szombaton reggel kilenctől már déligyümölcs-halmok, a Borkub Bt. jóvoltából és a pi- accsamok Francia pékségének egészséges sütőpari termékei nagyker áron csábították az egyébként ingyenes családi hétvégére az érdeklődőket az IH átriumába. Mint Csorba Györgyné a cég képviseletében ezzel kapcsolatban megje­gyezte, nem hagyták volna ki e lehetőséget, hogy egészséges, laza szerkezetű, ezért jól emészthető termékeiket meg­kedveltessék az egriekkel. Úgyhogy hatszáz darab kenyér, rozscipó és egyéb különleges­ség kelt el a standon. Friss mandarint és narancsot is ők kínáltak a délelőtt folyamán. Szabó Péter, a Pharmavit Rt. kitelepült képviselője el­mondta, hogy kilenc féle pezs­gőtablettát próbáltattak ki az érdeklődőkkel. Kinek-kinek ajánlották a testreszabott vita­mincsoportot, s megesett, hogy a nebulók vonszolták oda az anyukákat az italospulthoz. A Zalár Patika ezúttal ked­vezményesen árulta a különféle fogkeféket, fogkrémeket, száj­vizeket, s kétféle, gyógyító ás­ványi anyagból őrölt fogport, amit már őseink is használtak, csak mi elfelejtettük. Szabó Istx’ánné, az IH elő­adója a rendezvény végén sike­resnek ítélte ezt a negyedik fog­találkozót, melyet már harmad­szorra rendeznek a Gyermek- fogászati Prevenciós Bizott­sággal, személy szerint pedig dr. Udvarhelyi Máriával közö­sen. Igen jók a tapasztalatok. A gyerekek fogékonyak a fogápo­lási tanácsokra, s magunk is ta­núi voltunk, hogy a vetélkedő alkalmával (amit Nagyfejed Andrásné szakasszisztens veze­tett) milyen ügyesen adták vissza tudásukat a feleletekben. A zöldség- és gyümölcsszob­rászat alkalmával nemcsak al­kalmi remekművek születtek, hanem az alapanyagba bele is lehetett kóstolni. A vetélkedők, a rajzverseny győztesei hasznos fogra-való- kat vihettek magukkal, meg azt a hosszú távra szóló intelmet, hogy a jó fog és az egészség igen nagy érték, amire vigyázni kell. (ji) Placebó Lüktet az áruházi tömeg sűrű masszája. A tehetetlen, torkos amőba körbefolyik a belső tér kínálta szabad felületen. Szétte­rül, az ember a másik lábán is nehezen képes megállni. Három-négyéves forma gyermek sodródik a fiatal mama után. Unja az egészet. Grimaszokat vág, lopva meg-megránt egy-egy kabátot, táskát. Semmi hatás. S persze, a régi trükk - huzatja magát, nem akar lépni. „Fáj a lábam” - nyafogja -, „teljesen elkopott." És nem lép. Lecövekelt. Hiába cibálás, fo­gak közt átszűrt anyai fenyegetés. Holtpont. Cirkusz. A mamának lehet már némi tapasztalata e tárgyban, mert gyakorlott rábeszélő modorában hirtelen hangot vált: „Hol fáj bogaram, mutasd csak." Persze a láb, ahogy az már lenni szo­kott mindenütt fáj. „Hát akkor meg kell gyógyítani. Orvosságot a betegnek!” A kisfiú arcán hirtelen valami rettenetes rémület villan át, tágra nyílik a szeme, most már talán inkább menne is, de szégyen vert seregként föladni a dolgot. Jöjjön hát, aminek jönnie kell! És jön is. A műanyag stanicliből előkerül a csoda medicina csokoládé figurája, fényes sztaniolban. „Ebből kap majd a beteg”. A „nagybeteg” lelkesen nyitja a száját. Hihetet­len milyen gyorsan hat. Már ott ballag az anyja nyomában, le- írhatatlanul elégedett képpel igyekszik lépést tartani vele. A gyógyulás teljes - legalábbis egy újabb üzletig. • (kovács)

Next

/
Thumbnails
Contents