Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-21 / 272. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. november 21., csütörtök Heves határától négyszáz méterre - több ezer négyzetméternyi területen bűzlik a szemét. Az olasz származású vadászok ottjártunkkor döbbenten nézték a város eme rothadó nevezetességét. Mindez azért is szomorú, mert a közelmúltban megoldódhatott volna a hulladékégetés - ha ezt a városatyák nem utasítják el... fotó: perl Márton Vilati Rt.: a jövő héten meghirdetik magánosításra Eger déli ipartelepén kisugárzó hatása marad A Vilati Rt. egri gyárának munkájával, a cég jövőjével ismerkedtek tegnap a Magyar Közgazdasági Társaság ipari szakosztályának tagjai. A hazai nagy- és középvállalkozásoknál, valamint a tudományos intézetekben dolgozó szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy miként sikerült a korábban csődben levő vállalatot mára nyereségessé tenni. A közlekedésbiztonság jelszava továbbra is: látni és látszani Ki védi meg a gyalogost, a kerékpárost? Sziréna Tolvaj a buszon (Folytatás az 1. oldalról) Az egerszalóki autóbuszon ismeretlen tettes ellopta az egyik utas autóstáskáját az abban tartott iratokkal, s az 5 ezer forint készpénzzel együtt. Átányban és Erdőtelken ideiglenesen lakó nélkül maradt házakat törtek fel, s mindkét helyről épületfelszerelést zsákmányoltak. A kár 50, illetve 30 ezer forint. Mikófalván egy telket keresett fel a fejszés tolvaj, ahonnan „munkája” végeztével 8 ezer forint értékű akácfával távozott. Egerben, a Cifrakapu úton a szomszéd leverte lakótársa villanyóráját. A károsult a történteket bejelentette az ÉMASZ- nak és a rendőrségnek. A házigazda, Nagy Levente vezérigazgató tájékoztatójából kitűnt: a több mint 35 éve alapított egykori állami nagyvállalatot kezdetben a közlekedési jelzőlámpák gyártásáról ismerték. Ám egyre jelentősebb szerepet kapott: a ’70-es évek végén már kétezren dolgoztak náluk. Elsősorban a KGST-orszá- gok piacain, főleg a volt NDK- han és a Szovjetunióban értékesítették termékeiket. A ’80-as évek közepén világbanki hitelből technológiai és termékfelújítást valósítottak meg, de mire ez befejeződött, a KGST és a Szovjetunió összeomlott. A ’90-es évek elején elvesztette piacait a Vilati, és csődbe került. Ám kemény erőfeszítésekkel megőrizték a cég vagyonát, új piacokat találtak, s munkát szereztek, így mára 9-10 multinacionális nagyvállalat bedolgozói lettek. Az utóbbi két évben kétszázzal nőtt a létszámuk, árbevételük pedig eléri az egymilliárd forintot. Kétszázmillió forintot költöttek műszaki fejlesztésre: ez aktuálissá vált, miután 1989-1995 között erre nem volt pénzük. A cég csődhelyzete úgy rendeződött, hogy a bank az adósságukat befagyasztotta, majd később a 12 nagy iparvállalatra kiterjedt adóskonszolidációs körbe került az 1994-től rt.-vé alakult Vilati is. A gyárlátogatás során Kérdő Bálint, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója a Hírlapnak elmondta: a jövő héten szerdán az rt. igazgatósága tárgyalja a Vilati privatizációját, majd november végéig nyílt pályázaton hirdetik meg magánosításra. A Vilatira vannak hazai és külföldi érdeklődők. A pályázatban 290 milliós részvénycsomag, valamint 1,2 milliárd forint konszolidációs hitel megvásárlása kerül meghirdetésre. A vendégek délután az egri városházán meghallgatták Ha- bis László alpolgármester tájékoztatóját, aki szólt a város stratégiai terveiről, benne a déli területen tervezett ipari parkról, amelyhez a terület az infrastruktúrával rendelkezésre áll. Megvalósítási tanulmánnyal pályáztak az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumnál, amely támogatja a város törekvéseit. Gyetvai József, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt hangoztatta: szakmailag alátámasztott érvekkel folytatnak párbeszédet a kormánnyal a gazdaságról. A kamara elemzéseket folytat a megye iparáról. Zömében az olcsó munkaerő vonzza az ide települt kevés külföldi tulajdonost. Az M3-as autópálya továbbépítése jó hatást gyakorolhat a régió fejlődésére. Mentusz Károly- A közlekedési morál kedvezőtlen alakulása miatt az idén a rendőrök minden eddiginél határozottabban léptek fel a reni- tenskedökkel szemben - mondta Kása József r. alezredes a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ülésén. A beszámolókból kiderült, hogy hatékonynak bizonyultak a külső segítséget is igénybe vevő átfogó ellenőrzések. Az év során 12 alkalommal tartott akció eredménye 416 szabálysértési feljelentés. Főként gyorshajtás, s 280 gépjárművezetővel szemben szeszes ital fogyasztása miatt kellett eljárást indítani. Az őszi-téli átállást megelőző kétnapos ellenőrzést 163 rendőr, valamint 11 segítő közreműködésével tartották, s nem kevesebb, mint 860 ezer forintos bírságot szabtak ki a helyszínen. Ezúttal 169 feljelentést tettek az egyenruhások. Megdöbbentően magas számban: 15 alkalommal találkoztak engedély nélküli vezetőkkel. Ötöt a legális jogosítváSzombaton tartják Egerben a Megyei Művelődési Központ nagyszabású népzenei hangversenyét Palóc gála ’96 címmel. Á 15 órakor kezdődő eseményt dr. Jakab István, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg, majd 16 műsorszám örvendezteti meg a vélhetően nagyszámú érdeklődőt. A hangszeres és dalos produkciók előadóinak sorában fellépnek az egri, a bükkszéki, a novaji, a terpesi, a váraszói, a hord, a lőrinci, a fedémesi, a mátraderecskei, a mátratere- nyei és a tardi hagyományőrzők (Folytatás az 1. oldalról) Nemcsak a gyerekeket és szüleiket invitálják a kiadvány szerkesztői a történelmi városba, hanem a továbbfejlődni kívánó mestereket is. A tanműhelyben ugyanis minden egy helyen rendelkezésre áll a legmodernebb technológia megismeréséhez. Spindler Tibor, az AJAKSZ elnöke elmondta: a továbbképző központ egy olyan kincs a városban, amit vétek nem használni. Ehhez a lehetőséghez a karosszéria-szakma - kapcsolatrendszere révén - minden segítséget megad, ugyanakkor irányt mutat a továbbfejlesztéshez, a korszerű nyok közül a helyszínen bevontak, s 11 hatósági engedélyt vettek el. Ez a határozott fellépés meg is tette a hatását: 24 százalékkal kevesebb volt idén a halálos balesetek száma, kisebb mértékben csökkent a súlyos és könnyű sérülést okozó baleseteké. Ennek mégsem tudnak örülni a közlekedési szakemberek, mert a gyerekek és az idő- ' sek, a kétkerekű jármüvei közlekedők veszélyeztetettsége növekedett. Ők azok, akik balesetkor a legtöbbet, az életüket vesztik el... Dr. Horváth Nándor közlekedési ügyész az elmúlt hetek tragikus baleseteinek tanulságait összegezve kijelentette: száz és száz rendőr lehet az utakon, a gyalogosok, kerékpárosok életét nem tudják megvédeni, ha maguk nem vigyáznak rá. Korlátozott látási viszonyok között a kivilágítatlan kerékpárost, a gyalogost a járművezető nem észleli, nem tud vagy már késő tenni a baj elkerülésére. A Dormánd-Tenk közötti útis. A programot színesíti a szlovákiai Gömörpéterfalva és Bússá asszonykórusainak vendégszereplése. A műsorvezető Csapó Károly, a Zenetudományi Intézet munkatársa lesz. Zárszót mond Olsvai Imre akadémiai munkatárs; a díjakat pedig Sebestyén János, a művelődési központ igazgatója adja át az arra érdemeseknek. A rendezvény előtt a meghívott szakemberek aktuális népzenei kérdésekről tartanak tanácskozást a központ 203-as előadótermében. módszerek alkalmazásához. Fodor Ervin, a Magyar Kézműves Kamara alelnöke hangsúlyozta: ideális helyzetet teremtett a kézműves kamara azzal, hogy a továbbképzési központot oktatási intézményben hozta létre, mivel a tanulói és a szakmunkás-továbbképzés mellett kitűnő feltételeket nyújt a mestervizsga megszerzéséhez is. Az alelnök bízik abban, hogy országos központtá válhat a karosszéria-műhely. Erre azért is van esély, mert a megyei kézműves kamara keretén belül működő közhasznú társaság a jövedelméből kívánja fejleszteni a karosszéria-lakatos részleget. szakaszt kimondottan veszélyesnek minősítette a közlekedési ügyész, s a helyzet gyors megoldását sürgette. A várható zord időjárás miatt főhet mindazok feje, akik elfelejtették járműveiket szakemberekre bízni. Az Autóklub korábban 120 autósnak adott ingyenes segítséget a téli átálláshoz, most újabb alkalmat ajánlottfel, hogy a megváltozott látási és útviszonyokhoz alkalmassá tegyék járművüket. Az Egerben és Gyöngyösön lévő műszaki állomásaikon november 30-án reggel 6-tól várják mindazokat, akik télen is autózni akarnak, hogy közlekedésbiztonsági szempontból átvizsgálják járműveiket, illetve a szükséges beállításokat, javításokat is elvégezzék. A meghívás nem csupán a klubtagoknak, hanem valamennyi autósnak szól. A továbbiakban Kalanovics László és dr. Kemenes László nyugdíjas rendőr főtisztek adtak hasznos útmutatást az új év feladatainak tervezéséhez, pe. Diákvetélkedő az egri várért Az egri Dobó István Vármúzeum és az Eger Vára Barátainak Köre Ki tud többet az egri várról? címmel vetélkedőt rendez középiskolásoknak. November 28-án - csütörtökön - délután 3 órától az Ifjúsági Házban a város szinte valamennyi szakközépiskolájának, illetve gimnáziumának tanulói mérhetik össze tudásukat. Az öttagú csapatok a feladatok megoldása során a vár történetéről és kiállítóhelyeinek ismeretéről adnak számot. A vetélkedővel az 1596- os egri ostrom 400 éves évfordulójára emlékeznek. Egri Mikulásokat vár a diákegyesület Az Egri Diákok Egyesülete az idén is megszervezi a már hagyományos Mikulás-szolgálatát, amelyről november 22-én délután 5 órától megbeszélést tartanak a Telekessy u. 2. alatti irodában. A tanácskozásra a leendő Mikulásokat és a „krampuszokat” is várják. A szülők már most megrendelhetik az adott időpontra és helyre a Mikulást és kísérőjét, akik az ajándékkal felkeresik majd a gyerekeket. Zsákutcában az ifjú otthonteremtők (Folytatás az 1. oldalról) így lehetőség nyílna a ma meglévőtől alacsonyabb kamatokra, fix kamatlábakkal. A magán- szektorba való kiterjesztés pedig növelhetné a lakásmobilitást. Az érvényben lévő lakáskoncepció ugyanis sok fiatal család számára zsákutcát, éveken át albérletben töltött parkolópályát jelent. A BIT azonban néhány, általuk el nem fogadható kitételre is felhívta a figyelmet. Szerintük elfogadhatatlan a törvény, mivel nem támogatja kellő mértékben a fiatalok első lakáshoz jutását, inkább a középrétegeknek teremt alkalmat vásárláshoz vagy építkezéshez. Kifogásolták azt is, hogy az Ifjúsági Takarékbetét helyét nem váltja fel olyan előtakarékossági rendszer, ami esélyt nyújtana a célok megvalósításához. Szó volt a szociálpolitikai támogatás emelkedéséről is. Igaz, hogy 1994 óta ez jelentős mértékben nőtt, jelenlegi nagysága azonban a BIT szerint mégsem inflációkövető. A nemzeti lakáskoncepció helyi sajátossága lenne, hogy az önkormányzat közreműködésével kedvezményes telkeket kellene biztosítani az építkezőknek, s szükséges lenne növelni a minőségi lakáscseréhez nyújtott támogatást. (-romi) Az egri szakképzési intézet autós részlege Országos központtá válhat Jó palócok muzsikás gálája Intemet-TOTÓ 9. kérdés Mit tartalmazhat egy WWW oldal? (A jó választ kérjük bekarikázni!) a/ Szöveget, képet és hivatkozást más WWW oldalakra, b/ Csak szöveget, c/ Csak képet. Beküldő iskola neve:....................................................................... Címe:........................................................................................................ Szaktanár neve:...................................................................................... (Kérjük a 10. forduló után egyszerre beküldeni a totószelvényeket. Címünk: Heves Megyei Hírlap 3301 Eger, Pf. 23.) Műsorváltozás a tv-ben Közmeghallgatás a megyeszékhelyen Közmeghallgatáson találkozik a lakossággal Eger megyei jogú város képviselö-testülete. Ma délután 4 órától a városháza dísztermében - ahol jelen lesz a polgármester és a helyettese, a jegyző és a közgyűlés tagjai is - a lakosság érdeklődésére nagymértékben számot tartó kérdések kerülnek szóba. Hogy az eszmecsere minél sokrétűbb legyen, várják az érdeklődők észrevételeit, a mindenkit érintő felvetéseket. Az esemény fontosságára tekintettel a városi televízió műsora az előzetesen meghirdetett programhoz képest ma este megváltozik. Az elmúlt hétfői adás ismétlése helyett 19 órától felvételről sugározzák a közmeghallgatás történéseit. A város főterén mégis leszállt az angyal. Senki se várta, és senki se ismert rá a sötétkék orkánban, posztó bundacipőben, horgolt sapkájában. Szárnyait elrejtette a nejlonkabát. Nevezzük egyszerűen Kis Tamásnak. Küldetése egy esztendőre szólt. Alkut kötött: eltörli a feketegazdaságot - varázsütésre -, ha talál olyan embert, akinek ez jó. És az angyal elindult, hogy megkeresse emberét. Aki nem machinál az adóval, a beteg- biztosítást rendesen fizeti, de a szolgáltatást nem veszi igénybe, nem követelőzik, nem hőzöng, viszont bevallja a hálapénzt, a jattot. Nem fizet le és nem lefizethető. Beszolgáltatja a szeszfőző masinát, eldobja a mankót, járni kezd és számlát ad. Egyszóval, tiszta ember. Jó idő telt el hiába. A talponállóban sült kolbászt Fél Hét Élj feketén! rendelt tormával, mustárral a szomorú angyal. Odabilleg mellé egy alak, és az arcába liheg, nem akar-e diplomát vagy nyelvvizsga-papírt - tekintettel a közelgő ünnepekre. Nem akart. Viszont akart bizonylatot, hivatalos kimutatást, tanúsítványt.- Sehol sem aratott osztatlan sikert, még a jobbik eset, ha csak adóellenőrnek nézték. Lelkesedése kezdett lassan elpárologni. Kis Tamás, az angyal egyre le- pusztultabb, enerváltabb látványt nyújtott. Lassan engedett az elveiből. Egy pizzéri- ába szegődik el - feketén - mosogatónak. Később szerencsésen összejön néhány emberrel, az arab kapcsolat révén behozza a Nap olaját, mindenkit képes megkenni vele, ten- derezik, privatizál, hitelt és exporttámogatást önszervez. Lassan véget ér a kiküldetése. A megbízó furcsállja, hogy az egykori patyolat ábrá- zat mennyire megszürkült, de hát ugye a rossz földi levegő. És rettenetesen magabiztos, miközben Fokföld félévi gyémánttermelése a kezén terül el, aztán mégis vállat von: magánügy. Kis Tamás, az angyal rögtön a lényegre tér: - Semmi különös nincs az egészben, egészen normális világ. Alkalmazkodni, alkalmazkodni. Ez a lényeg. Mielőtt még beszállt volna a lízingelt limuzinba, a megbízó felé nyújtott egy papírcetlit: - Ha úgy gondolod, keress meg. Van néhány érdekes ötletem. És barátom, ha adhatok egy jó tanácsot: élj feketén, élj feketén...! Kovács János