Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-20 / 271. szám

10. oldal SporTTüköR 1996. november 20., szerda Hatvani mozaikok 0-0 után Kezdjük a számokkal Utolsó hat bajnoki mérkőzésén 3 győzelmet és 3 döntetlent ért el az FC Hatvan NB //.-es lab­darúgócsapata, azaz a Kiskun- dorozsma elleni őszi szezonzá­rón a jó sorozat folytatása is tétként szerepelt. A csongrádi­akkal szembeni esetleges győ­zelem (biztosan), de már a dön­tetlen is azt jelentette, hogy a 9. helyen végez ősszel Bóna Zol­tán együttese, ami az érvény­ben lévő kiírás értelmében az NB II-ben való maradás osztá- lyozós helyét jelenti. További előzmények Egy kézujjficammal még lehet futballozni, ám csak akkor, ha a játékos nem kapus. Nagy Igor viszont hálóőr, így ő sérülés miatt nem vállalhatta a játékot. Helyettese, Hatvani Béla húz­hatta fel az /-es mezt, és így utólag megállapítható: nem okozott csalódást. Ha nem is teljes mértékben, de elégedett lehetett Kis Károly is, a Salgó­tarjáni BTC mátraballai mes­tere, akivel a stadion bejáratá­nál futottunk össze, és arra a kérdésre, hogy mit vár a mér­kőzéstől, azt felelte: - Mi a Hatvannak szurkolunk. A ma­gunk részéről mi is csak ezt tud­tuk megerősíteni. Csak egy szabadrúgás Eseménytelen első félidő. Ez lehetne a rövid összegzése 45 perc történéseinek, ami kissé furcsának tűnhet, mert olyan nincs, hogy nem lehet látni semmi említést érdemlőt. Ez is igaz, hiszen ha azt vesszük, hogy a játékvezető kiosztott két sárga lapot, majd a 30. percben olyan szabadrúgást végeztek el a dorozsmaiak, hogy a nézők hangos nevetésben törtek ki, miután a vendégek három játé­kosa hosszas tanácskozás után háromfelé szaladt, majd Szeles visszalépett, és dühében az ol­dalvonalon kívülre rúgta a lab­dát, akkor mégis történt valami. A lehetőségek megvoltak Hasonlóan az első félidőhöz, a folytatásban is a hatvaniak ját­szottak mezőnyfölényben, és végre már helyzetek is adódtak. Előbb Hanyecz, majd Zvara nem koncentrált eléggé Andrási kitűnő labdái után, a 68. perc­ben pedig a csereként beállt házi gólkirály, Nagylaki - akit kórusban követeltek pályára a nézők, tőle várva a gólt - feje­sét hárította bravúrral Csehó. Persze, a másik oldalon is akad­tak ígéretesnek tűnő próbálko­zások, ám Hatvani minden esetben a helyén volt. A győzelem lett volna az igazi befejezés Bóna Zoltán a mérkőzés után gratulált focistái csupa szív já­tékához, és sajnálta az elsza­lasztott alkalmat, ugyanis ezút­tal csak egy pici hiányzott a győzelemhez. Az egyébként jó kedélyű pályaedző, Gohér Já­nos - érthető okoknál fogva - nem örült a 0-0-ás döntetlen­nek, mert szerinte is a győze­lem lett volna az igazi az idény­zárón. A már valóban őszi idő elle­nére szépszámú nézősereg lát­hatott egy - különösen a máso­dik félidőben - jó iramú mér­kőzést, ahol a hazaiak álltak közelebb a 3 pont megszerzésé­hez. A veretlenségi sorozat te­hát nem szakadt meg, ám az öröm mégsem lehet teljes. Talán majd tavasszal... Bódi Csaba Gyermekfoci-torna az UMWELT-kupáért A Heves 5., az EDE 6. helyen A II. Csizmánk Imre terem- labdarúgótorna nyitánya mel­lett a hét végén bonyolították le az UMWELT-kupa ’96 el­nevezésű gyermek-labdarúgó­tornát is, amelynek az egri körcsarnok adott otthont. Az Egri Diákfoci Egyesület szer­vezésében sorra került ese­ményen az 1985-ben született korosztály alkotta csapatok - szám szerint nyolc - léptek parkettre. Két csoportban körmérkő­zéses formában versengtek a gárdák 2x15 perces találko­zókon. Megyénket a házigaz­dák mellett a hevesi Körzeti Általános Iskola Diákfoci Klubja képviselte. Eredmények a döntőbe ju­tásért: Debreceni Olasz Foci­suli - Putnok 1-2, FTC - Gárdony 2-2 (büntetőkkel 5—4). A 3. helyért: Gárdony - Debrecen 4—5. A döntőben: Putnok - FTC 0-4. Végeredményben: 1. FTC, 2. Putnok, 3. Debrecen, 4. Gárdony, 5. Heves, 6. EDE, 7. Kiskunfélegyháza, 8. Ózd. Különdíjban részesült a legjobb kapusnak választott Bot ló Adám (Putnok), a leg­jobb mezőnyjátékos Bretsch- neider László (FTC), és a gólkirály Kiss Gábor (Debre­cen). A torna főszervezője, Csu- hay József a következőket mondta az esemény végén:- Számomra szokatlanul ügyesen és magas színvona­lon játszottak a csapatok. Meglepetés volt a Putnok sze­replése, de a gárdonyiak is ügyesen futballoztak. Folyta­tásként a '55-as korosztály számára december 7-én, a '87-eseknek pedig december 14-én rendezzük a következő UMWELT-kupét. Mi már most ajánljuk eze­ket a szurkolók figyelmébe. Nem lesz unalmas. (ics) SZITPEREXPRESSZ „TIR” Nemzetközi gépkocsi­vezetői alap- és felújító tanfo­lyam indul az „AUTÓSULI"- ban november 23-án Elek László Eger, Bródy S. u. 4. 311- 966,06-30-432-300 (74222) Az „AUTÓSULI”-BAN sze­mélygépkocsi-vezetői tanfo­lyam indul november 28-án, részletfizetés és egyéb kedvez­mények, Elek László Eger, Bródy S. u. 4. 311-966, 06-30- 432-300. (74221) Csak 3 napig 100 Ft/db-os vá­sár a Hacukában! Ny: H-P-ig 10-17-ig, Eger, Mátyás k. 87. (74795) Kilósban is különleges Eger, Helyőrségi Klub nov. 21-én csütörtök 7.30-15 h, belvárosi exkluzív árukészlet, síruhák is. ZSÓKA. (74866) Most nyíló virágüzletünkbe gyakorlott virágkötőt felve­szünk. Tel: 06-20-235-932 v. 417-893 (74957) OLTOTT MÉSZ OLCSÓN KAPHATÓ Kerecsenden! 1 q 460 Ft. T: 30/557-643 (74727) Philips, Samsung, JVC 0%-os hitelre, Megahertz Eger, Csiky 15.314-856 " (74878) Szakképesítéssel rendelkező eladót keresünk Patyolat felvevőhelyre. TeL: 06-36-324-725. | NB 111.-as jószolgálat a magyar futballnak Az érdeklődés igazolta a várakozást A füzesabonyi Szabó becsúszva igyekszik szerelni a bese- nyőtelki Bercsényit fotó: majoros tamás Titokban előre azt reméltük, hogy talán lesz ezer körüli a Füzesabony - Besenyőtelek NB III.-as labdarúgó-mér­kőzés nézőszáma, aztán nem csalódtunk. Amikor meg­tudtuk az eladott jegyek számát, bátran leírtuk: 1200. Már az ifjúságiak mérkőzésének közepén le­hettek 300-400-an a pálya körül, amikor zászlókkal fel­szerelkezve megérkezett a besenyötelki szurkolók szer­vezett és színes csoportja. Nagy ováció fogadta a beme­legítésre kivonuló felnőttgár­dát, a hazaiak - egyik támoga­tójuk jóvoltából - holland-féle sárgában tarkállottak, a ven­dégek inkább fehérben mutat­koztak, amikor megjelentek. Várakozással teli volt a hangu­lat, az érdeklődés feszültsége a végsőkig nem csökkent. Lehet mondani, hogy végig a Füzesabony irányított, Bese­nyőteleknek most csak fellán­golásai voltak. Először Bocsi kötött csombékot a besenyő­iek védelmére, amiből igazi gólhelyzet alakult ki, majd vi­szonylag korán született a mérkőzést eldöntő találat is. Szabó Laci addig lopakodott előre - mert volt szabad terü­lete -, amíg gondolt egyet, és 25 méterről rászúrta a labdát. Az erős lövés érte ugyan Zen- tai fejét, de mi mégsem az ön­gól mellett döntöttünk, töb­bekkel egyetértésben. Amikor a szünetben tudako- lóztunk, általános volt a véle­mény: megérdemelten vezet a Füzesabony. Puhl Sándor FIFA-bírónk már akkor nem felejtette méltatni a mérkőzés remek hangulatát, azt az álta­lános összefogást, melynek nyomán alapvetően jól szóra­koztunk, s most utólag szinte mindenben pozitívan értékel­hetünk. A sípmester pedig el­fogadta akkori kérésünket: át­adja a Hírlap tiszteletdíját. A játék képe szünet után sem változott. Legalább két gól még benne volt az abonyi támadásokban, de a vendégek kapusa, Juhász Erik remekül helyezkedett. Lapunk különdí- jára meccsközi gondolataink­ban többen is pályáztak, a lá­tottakat tükrözi, hogy mind a hazaiaktól. Szabó mellett esé­lyes volt Bocsi, Sima, Nagy G., Nagy P. is. A találkozó vé­gén is a szünetbelihez hasonló volt az általános vélemény, csak akkor már összegzésül. Szabó József, a Mátra-cso- port versenybizottságának el­nöke: - Élvezetes mérkőzésen a jobban játszó csapat nyert. Szerintem Bogár Csaba jól vezette a mérkőzést, ítéleteivel nem befolyásolta az eredmény alakulását. Ez utóbbit erősítette Med- veczki János, játékvezető-el­lenőr is. Amikor a játékosok átöltöz­tek, többekkel is beszélhet­tünk. Besenyőtelki részről Bé­res, Nagy E., Lengyel egymást erősítették: - Tompák voltunk, nem ment úgy, ahogy szeret­tük volna. Varga, Bocsi, Nagy G. persze mosolygósabb volt, utóbbitól kaptunk egy bókot is: - Jó volt a választás, Laci érdemelte meg a különdíjat. A krónikás Egerből jövet egy megyeszékhelyi lakost, de besenyőtelki szimpatizánst vitt járgányával nézőnek, aki a végén sportszerűen elismerte: a jobb csapat nyert. Visszafelé egy régi abonyi labdarúgót „csípett fel” a sötétben (Cson­tos György játékára már csak az ötvenen túliak emlékez­nek), hogy ne unatkozzon ha­záig. Na és mi várta otthon?- Gyere már, mert min­denki az eredmények után ér­deklődik telefonon, még egy nő is kíváncsiskodott - foga­dott a feleségem, aki segítsé­gemre feljegyzett néhány ada­tot a megyei I. osztályból. Va­sárnap reggel a szerkesztőség­ben azt is megtudtam az egyik kollégától (ő műszaki okok miatt ügyelt), hogy szombaton este állandóan csengtek a tele­fonok, tudakolva az ered­ményt. (Csak megjegyzésül: a szombat lenne a mi szabadna­punk.) Fotósunk, Majoros Tamás azt méltatta, hogy a mérkőzést közvetően a rendőrök a bese­nyőtelki szurkolók kocsisorát útlezárással segítették ráka­nyarodni a 33-asra. Igen, valahogy mindenki „vette a lapot” ebben a játsz­mában. Az időjárás is tartotta magát, a szünet utáni néhány csepp esőt felfoghatjuk az égiek áldásának is. A Hírlap sportosai igyekez­tek terjedelmes nyilvánossá­got biztosítani egy olyan ese­ményhez, ami sokakat érde­kelt szűkebb hazánkban. Örü­lünk, ha megfeleltünk az elvá­rásoknak. Ha nem, majd ta­vasszal javítunk. Már a Besenyőtelek is arra készül. Fesztbaum Béla Nógrád és Heves - sportvezetői találkozó A jó munkakapcsolatnak meg­felelően az elmúlt napokban Selypen találkoztak az elmúlt héten Nógrád és Heves megye sportvezetői. A tanácskozást Sárosi Károly, a Heves Megyei Közgyűlés Sport és Ifjúsági Bi­zottságának elnöke nyitotta meg, majd dr. Vass Géza, a közgyűlés főjegyzője adott számot a megyei sportvezetés átszervezéséről. Bemutatták az új önkormányzati sportigazga­tóság vezetőjét, Pintér Zsoltot. A vendégektől Répássy László, a Nógrád megyei sport- igazgatóság vezetője és Hor­váth Mihály, a megyei közgyű­lés sporttanácsnoka vázolta az ottani helyzetet. Aztán kispá­lyás focimeccs következett. Az NB I. állása A labdarúgó NB l.-ben a hétfői, BVSC elleni 1-0-ás győzelmé­vel a Kispest-Honvéd FC feljött a hatodik helyre. A bajnokság állása: 1.MTK 15 15­­47-11 45 2. ne 15 12 2 1 31-16 38 3. ÚTÉ 15 11 2 2 36-15 35 4. Vasas 15 10 2 3 21-11 32 5. OVSC 15 7 4 4 30-20 25 6. Kispest 15 7 3 5 21-19 24 7. BVSC 15 6 4 5 21-15 22 8.ZTE 15 7 1 7 16-21 22 9. Győr 15 6 2 7 18-24 20 10. Haladás 15 5 4 6 20-17 19 11. Videoton 15 4 6 5 17-17 18 12. Békéscsaba 15 4 3 8 18-22 15 13. lll.ker.TVE 15 3 5 7 17-26 14 14. Vác 15 3 4 8 19-27 13 15. Siófok 15 3 3 9 11-28 12 16. Csepel 15 1 6 8 15-29 9 17. Stadler FC 15 2 2 11 8-24 8 18. Pécs 15 1 3 11 10-34 6 Kosárlabda NB II. Maccabit vert a Tanép Egri Tanép - Maccabi VÁC 103-101 (51-46) NB II.-es férfi kosárlabda-mér­kőzés. Eger, Pásztorvölgy, 100 néző. V.: Patay, Szabó. Tanép: NÁD AI 22/9, MOL­NÁR 20/3, SZÉPHEGYI 16/9, Sipeki 9/3, Ringer 11. Cs.: KÁT AI 16, Balogh 7/3, Papp 2. Az egriek a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, majd a nagyszerűen játszó Molnár, va­lamint Nádai vezényletével öt­pontos előnnyel vonulhattak pihenőre. A folytatásban közepes szín­vonal jellemezte a találkozót, de a végére sűrűsödtek az iz­galmak. A vendégegyüttes ne­hezen viselte el a hazaiak re­mek játékát, és a kosárlabdához nem illő jelenetekkel zárult a találkozó. Ezzel a sikerrel az egri csapat zsinórban ötödik győzelmét szerezte meg. November 22-én, pénteken a Tanép a pásztorvölgyi iskolá­ban 18.30 perckor Budaörs csapatát fogadja. Hetente kétszer Teremfoci Hatvanban A hatvani polgármesteri hivatal és a helybéli labdarúgó kispá­lyás bizottság szervezésében tegnap elkezdődött a Su- zuki-Sós elnevezésű városi te- rem-labdarúgóbajnokság. Mint Palásthy Pál sportrefe­rens elmondta, 16 hatvani és környékbeli együttes vett részt a küzdelmekben, melyek már­cius közepéig tartanak. Hetente két alkalommal, kedden és csü­törtökön játszanak a csapatok a Hatvani József Attila Nevelő­otthon tornatermében, 18 órá­tól. A rendezők előre is köszönik a Suzuki-Sós, a Black Cobra, az FC 60 Kft., a Fórum Udvar Kkt., valamint Vígh Endre tech­nikus támogatását. A Gyöngyösi AK-nál volt vasárnap az utolsó ász Miközben részletesen taglaljuk a labdarúgó NB III.-as me­gyei rangadó eseményeit, nem mehetünk el szó nélkül a Gyöngyösi AK és a Selypi Kinizsi idényzáró teljesítménye mellett sem. Főleg a gyöngyösiek értékes győzelmét húznánk alá, Holtnerék ugyanis a bajnokság egyik meglepetés-csapa­tának, a Palotásnak vették el a kedvét a 15. játéknapon. Gyöngyösön az idény utolsó mérkőzéseire sikerült úgy pó­tolni a szezon közbeni vér- veszteséget, hogy ne szánja­nak el a remények a bajnoki esztendő első felében. Czene József edző az átmeneti visz- szaesés után ismét talpra állí­totta csapatát. Volt ereje együt­tesének előbb fordítani, majd a vendégek kétszeri egyenlítése után a negyedik találatot is megszerezni, amivel vasárnap kiharcolták a győzelmet. Sze­repük azért is volt fontos, mert ha például elvesztik ezt a mér­kőzést, ami a papírforma alap­ján nem számított volna meg­lepetésnek, akkor a Palotás a Besenyőtelek elé kerül a táblá­zaton. így fordított a helyzet. A GYAK esetében feltétlen említést érdemel, hogy az Egerből visszakerült Csomós máris megtalálta helyét ko­rábbi klubjában, a csapat fő erőssége a Holtner-Szilágyi védelmi kettős, valamint a gólképes Hadusovszki. Az pe­dig, hogy a hajrában tudott újí­tani a gárda, valamennyi gyöngyösi focista érdeme. A selypiek edzője, Pósch Péter vereséggel felérőnek ér­tékelte a Kinizsi szombati dön­tetlenjét, amire az eredmény alakulása bőséges magyarázat­tal szolgál. Szécsényben végig a vendégek kezdeményeztek, 1-0­ra, majd 2-1-re, sőt 5-7- re is vezettek Bazsóék, az utolsó pillanatban azonban mégis elúszott két pont a semmibe. Helyezést illetően is kettőt vesztett a Selyp, a dön­tetlennel 7.-nek zártak Mura- köziék, ha nyernek, akkor most az 5. helyen várnák a tavaszt... Ismét a védelem vonalán hiúsult meg a siker, mondta Víg Zoltán szakosztályvezető, bár nem szándékozott egyér­telműen elmarasztalni a hátsó sort. Selypen sokat áldoznak a csapatra, de az is tény, hogy néhány játékosnak fő jöve­delme a cukorgyárból, és messze nem a futballból szár­mazik. Ott pedig most sok a munka, főszezon van a terme­lésben, és aki váltott műszakba jár vagy kemény fizikai igény- bevételnek van kitéve, nem kellően friss a sportpályán. A „pakliban” - mint szokás mondani - ez is benne van. Mindent egybevetve sincs azonban ok az elkeseredésre Selypen sem, idegenbeli pont­szerzéssel zárták az idényt, a középmezőnyben biztos a he­lyük. Most visszapillantásul csak ennyit, majd a szezon átfogó értékelésében szólunk még bővebben. Róluk is, másokról is. m

Next

/
Thumbnails
Contents