Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02 / 256. szám
Franciaország egyes városaiba már tulajdonképpen hazajárnak az egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet diákjai, szaktanárai. Megye- székhelyünk testvértelepülésein, Maconban és Beaune- ban rendre nagy szeretettel fogadják őket. Ám egymás megismerése mellett komoly hasznot is hoznak ezek az utak, leginkább a nebulók szőlészettel-borászattal kapcsolatos tudásának gyarapodását illetően. Legutóbb szeptemberben látogatott két csoport az említett helységekbe, ahol három napon át „szüreti munkásokként” is kipróbálhatták magukat. Élményeikről adott számot a Hírlapnak Zay Zoltán küldöttségvezető, az egri intézmény franciatanára és Béres Anita IV/F osztályos tanuló, aki a pék-cukrász szakmára készül. Az Eurovitiformation hathatós támogatásával- Immár ötéves a kapcsolatunk a franciákkal - eleveníti fel az előzményeket Zay Zoltán tanár úr -, ez alatt az idő alatt már háromszáz gyerek fordult meg Frankhonban. Az idén ősszel az egri Mezőgazdasági Szak- középiskolából két csoport utazott. Az első egy komplett osztály, Haraszti kolléganő vezetésével a macon-davayé-i középfokú mezőgazdasági tanintézetet látogatta meg, s a diákok szüreti gyakorlaton vettek ott részt. Szigorúan szakmai programokon gyarapíthatták tudásukat, hiszen iskolaidőben jártak kint. Szaktanáruk vezetésével ismerkedhettek a franciaországi szőlőfajtákkal. A mi csoportunk - amelyet Beaune-1- esnek neveztünk el, remélve, hogy lesz még folytatás, tehát kettes és hármas is majd - Beaune városában, másik testvériskolánkban tartózkodott jó néhány napon át.-Az ilyen utak bizonyára nem mennek támogatás nélkül. Megvan-e ehhez a megfelelő háttér?- Nemzetközi csereegyezmény keretében történnek az utaztatások. Az Eurovitiformation, az Európai Szőlészeti-Borászati Szövetség és a lipcsei központú Európai Akadémia támogatja utazásainkat. Jelentős mértékben besegít a gyerekek kinti ellátásának és gyakorlatoztatásának költségeibe.-Kik lehettek a résztvevői ezeknek az utaknak?- A már említett első csoport tagjai egy osztályból kerültek ki. A mieinknél a döntő szempont a francia nyelvtudás volt. Azért persze németül és angolul beszélő diákjaink is velünk tarthattak, mivel volt még helyünk. Tanintézetünk másik francia nyelvtanára Stefánné Bátkai Judit. A miénknél korábban elindult másik csoportot tolmácsként kísérte Bartók János, aki korábban több évig élt Algériában. Zay tanár úr arról is beszámolt, hogy fogadta a csoportot a maconi polgármesteri hivatalban Pierre Joureau úr, az Eger-Macon Baráti Társaság elnöke is. Ő jelentette ki: szeretné, ha jövőre már teljes nyelvtudással jöhetnének az egri diákok, akiknek egyéves továbbképzési lehetőséget is tudnak biztosítani a francia mezőgazdasági minisztérium segítségével. Európa csodálatos tájain vezetett az út Erre a fogadásra Maconban már hazafelé került sor. Addig is azonban rengeteg élménnyel gazdagodhattak a hevesbeli fiatalok. A negyedikes Béres Anitának volt bőven fotózni és feljegyezni valója, pedig ő két év alatt már a második ilyen szakmai úton vehetett részt. Ismerve az egyébként bodonyi lány szakpárosítását, jogosnak tűnik az első kérdés:- Hogyan kerül egy pékcukrász a szőlész-borászok szakmai tapasztalatszerzö útjára?- Azért mi is tudtunk mit hasznosítani - vágja rá a választ rögtön -, hiszen megmutattak nekünk néhány cukrászdát. Valóságos pék-cukrász kisüzemek voltak azok! De annak is köszönhetem talán az utazási lehetőséget, hogy nagyon komolyan veszem a francia nyelv tanulását. A nyáron volt szerencsém megismerni egy kedves francia házaspárt Egerben - a maconi Serge Maradant és fe' leségét -, akik meghívtak az országukba. Anélkül azonban nem szeretnék hozzájuk menni, hogy az ő nyelvükön ne tudjak társalogni. Anita mellesleg a további tanulmányai során is számításba veszi a franciaországi lehetőségeket:-Az idegenforgalmi főiskolára jelentkezem. Akár sikerül, akár nem a felvételi, egy évet mindenképpen szeretnék Franciaországban is eltölteni, ott továbbképezni magam. A mindig mosolygó, igen segítőkész és udvarias ifjú hölgy amilyen biztosnak látszik a jövőjét tekintve, olyannyira lelkes, amikor felidézi az idei szeptemberi útjukat. Yves Baudinat, a beaune-i iskola igazgatója köszönti az egri mezőgazdaságis delegációt Családtagokként fogadják a mezőgazdaságisokat Frankhon két városában Egri diákok is szüreteltek Beaune-ban A nyelvet jól beszélőket várják továbbképzésre Maconban Saone megye leghíresebb idegenforgalmi látványossága a Solutré-i Szikla, amelyet évente százezrek másznak meg- Bár a szlovén határon akadt kis gondunk - meséli -, hiszen sehogyan se akarták megérteni a határőrök, hogy miért akarunk mi a franciákhoz menni, azért szép tájakon jártunk autóbuszunkon. Ausztrián át érkeztünk az Adria királynőjének titulált Velencébe. A cölöpvárost ezúttal éjszakai pompájában csodálhattuk meg. Igazán gyönyörű a svájci Alpok. Rances-ban Zay tanár úr régi jó ismerőse, Louis Guignard fogadta csoportunkat. O és családja magángazdaságot vezetnek, az pedig felszereltségében, eredményeiben felér egy itthoni kisebb, jól menő termelőszövetkezettel. Ahol az Igazgató úr maga tálalja a vacsorát- Éjjeli órán futottunk be végső célállomásunkra, Beaune-ba. Nagy meglepetésünkre az ottani mezőgazdasági középiskola igazgatója személyesen tálalta nekünk a vacsorát! - folytatja a visszaemlékezést Anita.- À személyzet fáradt volt, nem várt ránk tovább. Ő pedig a saját szüretéről jött, hogy vendégül lásson bennünket, mindjárt az első találkozáskor! Hétvége lévén, az első napok a település és környékének megismerésével teltek.-Aprólékosan megmutatták az egész oktatási intézményüket. A város maga rendkívül hangulatos, pici utcácskáival a belvárosi része leginkább Egerre emlékeztet. Elvittek minket vendéglátóink a mustárjáról híres Dijonba is.-A kirándulások mellett a csoport tagjai megtapasztalhatták a franciaországi hétköznapokat is...- A hétvége után három napon át mi is beálltunk magángazdákhoz szüretelni. Ez azért is volt számomra nagyon érdekes, mert ilyesmit még nem tapasztaltam korábban. Kiálltunk az iskola udvarára, magyarok és franciák. Jött a gazda, s kiválogatta, akik neki kellettek. Beültette őket a kis furgonjába, s irány a szőlőtábla! Aki lazsálni mert, azt már küldték is el- Hogy ízlett a kinti munka?- Megállás nélkül dolgoztunk - sóhajt nagyot beszélgetőpartnerem.- Reggel 8-tól délig, majd az ebédet követően kettőtől ötig-hatig tartott a munkaidő. Igen fárasztó szedni a szőlőt azokról a nálunk szokatlanul alacsony tőkékről...- Az ellátás?- Tízórait és ebédet kapott mindenki. A gazda, a napszámosok és a diákok egy asztalnál étkeztek. Itt volt aztán igazán szükség a nyelvtudásra! Azért beszélgetni is tudtunk, nemcsak kéz- zel-lábbal mutogattunk.- Legalább jól megfizették a munkát?- Igen, rendesen. Ám ha valaki nem megfelelően végezte a munkáját, azzal közölték: ebéd után vissza se menjen a táblára! Teljesen mellékes, hogy ki volt az illető. A mi gazdánknál tartózkodott egy idősebb napszámos. Mivel a „főnök” úgy látta, hogy lazsál, ezért őt is elzavarta... Persze, a vendéglátással - azzal az igazi magyarossal - a mieink sem maradtak adósak.- A búcsúvacsorára mi főztünk - büszkélkedik Anita. - Olyan gulyással kínáltuk a franciákat, hogy aki először evett életében ilyet, az is megszerette! Igazán szép esténk volt, különösen az ajándékozási ceremóniával. A további franciaországi napokon látnivalókban volt bőven részük az egri diákoknak. Egy teljes nap Párizsban az Eiffel- toronnyal, a Notre Dame-mal, az amerikai negyeddel, a Szajnán tett éjszakai sétahajókázással. Ezután következett Macon.- Úgy rajongtak körül bennünket - örömködik Anita Zay tanár úrral együtt -, mintha családtagok lennénk! Megható volt a polgármesteri fogadás. Kirándultunk a Solutré-i Sziklához, amelyet Francois Mitterrand is minden évben felkeresett. A baráti találkozóra eljöttek azok a már végzett helyi kereskedelmis diákok, akik idén j márciusban Egerben jártak. Volt köztük, aki katonai szolgá- j latát tölti, de erre az alkalomra j időzítette a szabadságát. A haza vezető úton eljutottak az egri diákok a francia tenger- j partra, rövid időre Monacóban is tartózkodhattak, s láthatták j az esti Firenzét.- Az utazásokon megszokott kisebb zsörtölődésektől eltekintve nagyon jól érezte magát a társaság - összegez Anita.- Ezt szakmai vezetőnkkel, Hochán Ferenccel együtt én is megerősíthetem - toldja meg az eddig hallottakat Zay Zoltán. - Mi valóban csereakciónak tekintjük ezt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jövőre Bea- une-ból francia tanulók lesznek J a vendégeink. S vendéglátóinkat meghívtuk a tavasszal hagyományos nemzetközi borversenyünkre is. Szalay Zoltán Gál Elemér: A kürtöskalács- történeti elbeszélés B etelt annak már háromszáz esztendeje, hogy a tatárok utoljára látogatták meg a székelyeket Erdélyben. Igaz ugyan, hogy senki se hívta őket lakodalomba, se rokoni látogatóba, de azért mégiscsak jöttek tartani a rokonságot a derék székelyekkel. Tudták a tatárok, hogy az erdélyi emberek jószívűek, és nem furkósbottal várják a vendéget, érkeztek hát pereputtyostól, hadd mulassanak ők is az Olt mentén. Csakhogy a tatárok nem úgy gondolták a vendégeskedést, mint a jámbor székelyek. A heves vérű tatárság az olyan mulatozást szerette, ahol karddal hegedülnek, nyíllal citeráz- nak, meg ágyúval bőgőznek. Ilyen dínomdánomba nem szívesen megy a székely, mert nagyon könnyen megeshetik, hogy az ő hátát nézik hegedűnek. Ezért hát szép csendben felszedelőzködtek és az erdőkbe menekültek, nehogy a hátukon muzsikáljanak a virgonc tatárok. így történt ez Csíkmadarason is. Felkerekedett az egész falu, és nekivágott a Hargita hegyeinek. Vittek magukkal mindent: tehenet, lovat, szekeret, szénát, ennivalót, ruhaneműt, de volt olyan székely is, aki még az ajtókilincset se hagyta, hogy ne legyen, amire tegye a kezét a tatár. Még az elhullatott kenyérmorzsát is feltakarították maguk után, mert az öreg Boldizsár, a falu csordapásztora azt mondta, olyan helyre vezeti őket, ahol úgy lesznek, mint otthon, hozzanak magukkal mindent. Nem is maradt utánuk semmi, csak a puszta házak nyitott ablakokkal, ajtóval, kapuval. Talán még az egerek se maradtak, ők is mentek a morzsák után. Még el se mosta az őszi eső a menekülők nyomát, már itt is voltak a tatárok, maga a kán vezette őket. Néptelen falu fogadta a vezért, kiürített házaival. Itt nem lesz zsákmány: se rabszolga, se drága kincs. Csakhogy a kán éles szeme észrevette, merre vezet a kerékvágás, és még azon nyomban nekiiramodott fegyveres népével a székelyek után. A Hargita rengetegében, egy sziklabarlang eltorlaszolt bejáratánál a nyomok megszakadtak. A tatárok megálltak. Ide bújtak, gondolta a kán, és mindjárt megparancsolta embereinek, verjenek sátrat, járják körül a sziklahegyet, és figyeljenek mindent. Egyszer csak a barlang nyílásán füst szállt ki a szabadba, és a tatárok orrát jóféle illatok csavarták. Odabent bárányt sütöttek. Jól is fűszerezhették, mert elcsordult a tatárok nyála, hiába nem voltak éhesek, kó- beros szekereik tele liszttel, hússal, mindennel, amit csak rabolni lehetett, de most a hán- tott bárány üde húsára fájt a foguk, ahogyan a székelyek sütik nyárson.- Rá se rántsatok - vigasztalta embereit a tatár vezér -, semmi sem tart örökké, csak kifogynak egyszer ők is a jóból, kikergeti őket onnét az éhség. Meglátjuk, hány zsákkal telik... Jól mondta a vezér, csakugyan teltek a zsákok, csakhogy nem az övéi. Egyik nap feltűnt, hogy a pányvás szekérről fogynak a zsákok. Valaki lopja a lisztet, ennek ő maga jár utána. Gyorsan belebújt egy kiüresedő lisztes-zsákba, és várta benne a gonosz tolvajt. Éjjel, a fogyó holdnál csakugyan zsiványok másztak a szekérbe, és néhány zsákot leemeltek, azt is, amelyikben a tatár vezér kuksolt. Embertelen útja volt szegény tatárunknak, mert a hitetlenek a földön vonszolták zsákmányukat, úgy érezte magát a kán, mintha az ő bordái szántanák a barázdát. Ezért még megfizetnek! - fo- gadkozott a zsákban. Hanem a rossz útnak is egyszer vége szakad, így a zsákok is megérkeznek. A fojtott levegőből mindjárt megérezte a tatár, hogy bizony, a barlangba jutott. Mindjárt egy erélyes női hangra lett figyelmes:- Abból a kisebbik zsákból öntsetek a kondérba, ne Totyogjon hiába a zsír. Erre felszisszent szegény tatár, de erős karok emelték és öntötték a fortyogó zsírba. Szerencséjére nem fejjel esett bele, de így is kapkodta szaporán a lábát, nehogy odasüljön az üst aljára. Az asszonyok, emberek, gyerekek kacagtak, hogy hús is került a kondérba, de az öreg Boldizsár komolyra fogta a szót, miután a vendéget földre állították:- Ide figyelj, tatárok vezére. Ha tényleg bölcs vagy, tudnod kellene, hogy úgysem tudtok minket kiéheztetni, mert a székely megél a jég hátán is. Jobb lesz, ha békén hagytok, és visszamentek a hazátokba. A tatár kán tényleg visszanyerte bölcsességét a forró zsírban, mert megígérte, hogy elvonul seregével, amint szabadon engedik. Két markos legény az alagúton még pirkadat előtt visszavitte egy üres zsákban a kánt, és feltették a társzekérre, mintha a vezér csak ott választott volna magának fekhelyet éjszakára. Reggel azonban nem szólt semmit embereinek éjszakai kalandjáról. Titkon azt forgatta fejében, miként állhatna bosz- szút a székelyeken, hogyan fizessen a lisztért, az égő sebekért és a megaláztatásért. Hiába kutatta, kereste a barlang titkos alagútjának a bejáratát, nem talált rá, mert azok a betyár legények zsákot húztak a fejére, hogy ne lásson semmit. Már az emberei is elégedetlenkedtek, és hogy mégis tegyen valamit, kiállt a sziklabarlang elé, és jó hangosan bekiabált:-Adjátok meg magatokat! Tudomásomra jutott, hogy kifogyott már minden ennivalótok! Még annyi lisztetek se maradt, hogy összekaparjatok egy kovászra valót!- Már hogy nekünk ne volna lisztünk? Egy kovászra való? Sokkal több van annál, mint ahogy te gondolod! - kiabált vissza Boldizsár.- Hazudtok! Nem hiszem!- Akár hiszed, akár nem - mondta Boldizsár, hogy még gondolkodjék, mivel is vágjon vissza -, annyi lisztünk van, hogy még kürtőskalácsra is jut belőle. Még titeket is megkínálunk, ha lenne egy kis ráérő időtök hozzá!- Szeretném azt látni! - gúnyolódott a kán, de mindjárt meg is bánta, hátha szaván fogják ezek a ravasz székelyek.- Ha nem sajnáljátok az időt, várjatok egy kicsinység, mindjárt kinyújtunk egyet mutatóba, úgy kóstolónak, hogy a kívánságtól el ne csavarodjon a gyomrotok. Erre megparancsolta a falu egyetlen vénlányának, aki még sánta is volt, hogy vakarja ösz- sze mindenünnen az utolsó csepp lisztet is, és süssenek belőle kürtőskalácsot. Kis idő múlva készen volt a kürtőskalács, szép, ropogós barnára pirulva, és az öreg Boldizsár kinyújtotta egy hosszú rúdon a barlang nyílásán. Amikor a tatárok vezére meglátta, hogy ezeknek még kürtőskalácsra is telik a lisztből, megfordította a lovát, és tatárjaival eltűnt a vidékről. E kkora székely ravaszság láttán az öreg Hargita megcsóválta fejét, és mai napig is úgy tartja, féloldalt. Az emberek pedig azt mondják, azért nem látogatnak azóta Csíkmadarasra a tatárok, mert félnek a kürtőskalácstól.
