Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-19 / 270. szám
1996. november 19., kedd Megyei Körkép 3. oldal Noszvaj és Novaj ismét nyert Különdíjat kaptak a virágosításért Egy szép noszvaji élőkért a Síkfőkút utcából... Három éve indult a Virágos Magyarországért országos mozgalom. Noszvaj az első pillanattól kezdve részt vett a versengésben, s már az első évben, sőt tavaly is szép eredményeket értek el. Az idén az önkormányzat a lakossággal együttműködve mindent elkövetett azért, hogy ismét eséllyel indulhassanak. Az országos zsűri tagjai nyár közepén látogatták meg a falut, ahol az ápolt előker- tek, a virágos ablakok és erkélyek, a gondozott parkok és közterek meggyőzték őket arról, hogy az itt élők „adnak magukra és a környezetükre". A verseny során elérhető maximális 50 pontból 46-ot ítéltek a településnek. Az idén Siófokon tartották meg a díjkiosztót, ahová megyénkből a noszvaji, illetve a novaji polgármester is hivatalos volt. A noszvaji Pintér Elemér itt vehette át az elismerő oklevéllel járó 30 ezer forint értékű szponzori különdíjat. Ezt követően érdeklődésünkre elmondta: jövőre újra indulnak. Novaj polgármesterétől megtudtuk: mivel nem voltak jelen a siófoki ünnepségen, egyelőre nem tudják, milyen jutalomban részesülnek. (b. k.) Jegyzői „harc” a környezetért Csütörtökön délelőtt - a megszokottaktól eltérően - nem Sírokban, hanem Recsken találkoznak a pétervásárai körzet jegyzői. A helyszínváltozás oka, hogy a közigazgatási szakemberek a jegyzőklub keretében egy pénzügyi információs rendszerrel ismerkednek meg, melyet a Recski Polgármesteri Hivatalban mutatnak be a szoftver fejlesztői. A fő témát, A jegyzők szerepe a környezeti ártalmak elleni harcban. különös tekintettel a köztisztasági rendeletekre című előterjesztést még ez előtt vitatják meg a szakemberek. Ebben az egri városi ÁNTSZ közegészségügyi felügyelője, dr. Vass Gézáné lesz segítségükre. Vélhetően nem marad el az eszmecsere a manapság leginkább bonyodalmakat okozó vadászati törvényről sem. Mindezekről Tarjányi Lászlóné siroki jegyző adott előzetes információt, lelkünkre kötve: arról is tegyünk említést, hogy egy kis meglepetést tartogat még az immár hagyományos jegyzőklub csütörtöki programja... Elköszönt a szocialisták pétervásárai elnöke Januártól: új MSZP-s vezető A kezelés nem azonos az „eltapsolással” A 2. számú választókörzet pétervásárai városi MSZP-s alapszervezetének elnöke, Eged István - munkahelyi elfoglaltságaira hivatkozva - lemondott tisztségéről. Az alapszervezet vezetősége az érintett bejelentését tudomásul vette, s a továbbiakra - ideiglenes jelleggel - Ivády Lászlót bízták meg az elnöki teendők ellátásával. A hír kapcsán lapunkat arról is informálták, hogy hamarosan megalakul egy jelölőbizottság, amely a jövő év január végére várható elnök-, illetve elnökségválasztást lesz hivatott előkészíteni. (s. p.) (Folytatás az 1. oldalról)-Az utóbbi akcióval - tette hozzá az alpolgármester - lényegében kisöpörtük a kárpót- lásijegy-készletünket. Tehát sikerként könyvelhetjük el ezeket a pénzügyi manővereket, amennyiben siker a törvényi kötelezettségekből adódó veszteségek minimalizálása. A város gazdálkodásában meglévő másik lényeges elem a portfolió-tisztítás. Azaz: az Eger számára nem gazdaságos tulajdonrészek értékesítése, felszámolása. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat igyekszik kivonulni a veszteséges cégekből, illetve értékesíti az olyan töredéktulajdonokat, amelyekkel rendelkezett például a Patyolatban vagy az Észak-magyarországi MÉH-ben.- Ezzel párhuzamosan ugyanakkor olyan esetekkel is számolni kell - mutatott rá -, amikor egy nagyobb vállalkozás jelenti ki, hogy nem kíván társulni az önkormányzattal. Ilyenkor más választás híján kénytelenek vagyunk visszavonulni. Ez a jelenség - csak a saját tapasztalataimra támaszkodva mondom - általában az angolszász érdekeltségű vállalkozásoknál figyelhető meg. Az osztrákok vagy a németek törekvései ezzel épp ellentétesek: ők kifejezetten keresik a kapcsolatot az önkormányzatokkal. Szintén irányelv a saját alapítású társaságok megerősítése, tőkeerejének növelése. Ilyen irányú lépésre került sor az Egri Strand Üzemeltető Kft.- nél, amit elsősorban az indokolt, hogy a majdan sorra kerülő fürdővárosi fejlesztések mögött a megyeszékhely egy tőkeerős társasággal lehessen jelen. Hasonló intézkedés történt korábban á Városgondozási Kft.-né! is, de ilyenre van szükség a hulladékgazdálkodásban is. Itt Habis László fontosnak tartotta leszögezni: a vagyonkezelés a piaci pozíciók megőrzését, a versenyképesség megtartását jelenti, s nem azonos a vagyon „eltapsolásával”.- Ki kell emelnem: az energiaszektorban - a már említett kárpótlási jegyekkel történt pénzügyi manőver mellett - tulajdonihány ad-növekedést könyvelhettünk el az ÉMASZ esetében is - folytatta értékelését az alpolgármester. - A törvényben foglaltak értelmében Eger részesedése 43,6 millióról 190 millió forintra nőtt. Továbbra is kérdőjel ugyanakkor, hogy mi lesz a Tigáz-részvé- nyekkel. A városnak juttatandó gázszolgáltatói részvénycsomagot 102-148 millió forint közöttire becsüljük. Itt zárójelben azt is meg kell jegyeznem, hogy szintén nem tisztázott, miként alakul a városon belüli gázvezetékrendszer sorsa. Az önkormányzat számításai szerint az idén mintegy 120 milliós privatizációs bevételre tesz szert Eger. Ezenkívül részvények és üzletrészek értékesítése is több mint 80 millió forintot hozott a „konyhára”. Ebben viszont nincsenek benne a lakás-, illetve az ingatlanértékesítés forintjai. A társaságokból származó osztalék is jelentős, ám a 25 milliós bevételt a város visz- szaforgatja. Az alpolgármester szerint már annak a gondolata is felmerült, hogy Eger városfejlesztési célokra, 100 százalékos tulajdonosként életre hív egy társaságot. Ennek feladata lenne egy-egy adott beruházás megvalósítása, sőt az sem teljesen kizárt, hogy megkapná bizonyos vagyonrészek kezelését is. A tulajdonosi jogokat itt is - mint a közhasznú társaságok esetében - a közgyűlés gyakorolná. Az említett október végi közgyűlésen - a szabad demokrata városatyák részéről - ugyanakkor elhangzott: nem lenne-e célszerűbb a város vagyongazdálkodásának egészét egy profi cégre bízni, amelyet adott esetben akár felelősségre is lehetne vonni? A felvetésről Habis László akképp vélekedett, hogy az ön- kormányzati lifo’id vagyonra, a készpénzre a kincstári típusú gazdálkodás megfelelő megoldást kínál. A nem forgalomképes vagyont pedig - a közbeszerzési törvény szerint - vállalkozásba adta a város. Szerinte senkinek sem érdeke, hogy ez alól a jogszabály alól kivonja magát. Tény viszont - ismerte el -, hogy a jelentős értéket képviselő lakások és a nem lakáscélú ingatlanok esetében változtatni kellene a jelenlegiformán. Ennek technikáján most dolgozik az apparátus, így várhatóan rövidesen napirendre kerül az új megoldást kínáló javaslat. A városi vágyon negyedik típusa meglehetősen speciális: a déli iparterületről van szó, amellyel összefüggésben - vélekedett — el kell gondolkodni egy külön cégalapításon. Ide ugyanis - hangzott az indoklás - külön erőforrások kellenek, lévén a hivatal csak egy bizonyos szintig menedzselheti a fejlesztési programot. Ettől persze még lehet többségi tulajdonos a város, de nélkülözhetetlen az iparkamara és a vállalkozás- fejlesztési alapítvány hathatós közreműködése is.- Összegezve: egyes vagyonelemeket rá lehetne bízni egy profi kezelőszervezetre, ám - tette hozzá az alpolgármester - kérdem, kit tekintünk valójában profinak? Ezek ugyanis lényegében sikerdíjas konstrukciók lennének, így azt is meg kell akkor vizsgálni, hogy a kifizetett profit, a felmerülő költségek miként viszonyulnak egy másik módszer költségeihez. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak erre is jó példák: Veszprém ekképp cselekedett. A módszerekre azonban nincs egységes recept, a városok adottságai nagyon is különbözőek. Kühne Gábor A Mikulás fizet... Ismerősöm meséli, hogy egy LEGO-katalógust lapozgattak ötéves kisfiával. A gyerek régóta szeretne ilyen játékot, „felajánlotta” hát az anyuka:- Ha a Mikulás hozna neked ilyet, melyiket választanád ezek közül? Gabika pillanatok alatt rámutatott egyre. Ötjegyű szám állt mellette...- De kisfiam, ez nagyon drága - hárított az anyuka.-Na és?! Most úgysem neked kell kifizetned! V. V.É Fogadóórák Egerben Szerdán délután 4 órától a Széchenyi utca 58. szám alatt Csathó Csaba lokálpatrióta ön- kormányzati képviselő közös fogadóórát tart Marmoly Sándorral, Felsőkároly fertálymesterével. A Családsegítő Irodában Suhaj Bertalanná, a kisebbségi önkormányzat elnök- helyettese várja a választókat ugyancsak 4 órától. Lányok - Poriból A finnországi Poriból érkeznek azok a lányok, akik november 20-án este fél 7-töl hangversenyt adnak Egerben, a Megyei Művelődési Központ dísztermében. Zellervári klubdélután Ma délután 5 órától a Zellervári Közösségi Házban a Közéleti Klub vendége Gadavics Gyula, az egri polgármesteri hivatal irodavezetője. Versek a szerelemről Jónás Zoltán és Farkas Éva előadóestjére várják ma este 6 órától a hatvani könyvtárba a szerelmi líra szerelmeseit. Az egyház a világban Szerdán este 7 órakor az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet Kollégiumában Az egyház megjelenése a modern világban címmel tart előadást Juhász Ferenc, az Érseki Szent József Kollégium igazgatója. A 33-ast még javítják! Továbbra is óvatos vezetésre kérik a 33-as úton közlekedőket. Szakaszosan még tartanak az építési munkálatok, figyeljék a táblákat. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület. l Az ópusztaszeri különjárat volt az első a sorban Országjáró vonatok Egerből Lehet, hogy nem ment minden olajozottan, de ez volt az első ilyen vállalkozásunk, s ehhez mérten mindenképpen sikeresnek tartom - összegezte az ópusztaszeri utazás tapasztalatait Gyuricska Erika, a MÁV Miskolci Területi Igazgatóságának egri személyszállítási értékesítője. Mint megtudtam, a valamikori MávTours tevékenységét próbálják „újraéleszteni” a csoportos utazások szervezésével. A tervezett sorozat első útja volt az az ópusztaszeri kirándulás, melyen Mátraderecske és Verpelét általános iskoláiból, valamint Egerből a Gárdonyi- és a Szilágyi-gimnáziumból, az 1. és 12. Számú Általános Iskolából, továbbá a Heves Megyei Önkormányzat bélapátfalvi módszertani otthonából vettek részt utasok a különvonaton. Népes csoportot alkottak a nyugdíjasok is.- Nem titkolt célunk - mondta a szervező hölgy - visszahódítani az utasokat a vasúthoz, épp ezért igyekszünk olcsóbbak lenni a közúti tarifáknál. A gyerekek 70 százalékos kedvezménnyel, a nyugdíjasok pedig utazási szelvényük felhasználásával vehetnek részt az országjáró utazásokon, s bizonyos létszám felett a felnőtteket is kedvezmények illetik meg.-Úgy gondolom, verseny- képes az ajánlatunk, hiszen sokan kényelmesebbnek tartják a vonatot az autóbusznál, s ha az áraink is jók, akkor - mint a példa is mutatja - szívesen jönnek velünk az emberek - mondta Gyuricska Erika. - Az említett különvonaton például 595-en utaztak Kistelekig, ahonnan autóbuszok szállították a néhány kilométerre lévő Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkba a csoportot. Természetesen a szállítás mellett a programok megszervezését is magára vállalta az egri Jókai úti iroda. S bár tény, némi „csúszás” volt a programban, ennek ellenére a kirándulók jól érezték magukat. Szóval, bizonyára kicsit közelebb kerültek a vasúthoz. (s. p.) Két éve indult az első adás A városi tévé évfordulója Gyöngyösön November 20-án kétéves a Gyöngyösi Városi Televízió. S mivel saját szűkebb pátriájáról ad naponta képet, szívesen látott vendég ma már igen sok és egyre több lakásban. Mint Szerencsés János, a 7v- t Segítő Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója elmondta: az évforduló alkalmából nyílt napot tartanak, s erre várják az érdeklődőket. A műsorkészítők reggel 8 órától 12-ig félóránként egy-egy csoportnak mutatják majd be az adás születésének és létrejöttének valamennyi fázisát: a gyártást, a vágást és szerkesztést. A két évet elemző és értékelő műsorban a jövőről is szó esik majd. A továbbiakban is az a cél, hogy Gyöngyös és körzete valóban a magáénak érezze a helyi televíziót. À műsor- és programkoncepciót nyolc főállású és negyven külsős munkatárs valósítja meg. Ebben a legfontosabb tényezők egyike a technika, ezért folyamatosan fejlesztik felszerelésüket. Fontosnak tartják a decemberben belépő új közvetítőkocsit, amelynek különlegességét az adja, hogy mind a tervezést, mind a kivitelezést a tévé saját szakembergárdája végezte. Ezzel jelentős pénzmegtakarítást értek el. Eredményes működésük mellett is a jövőt meghatározónak tartják, hogy az illetékes országos testülettől megkapják az igényelt megnövelt műsoridőt. Bágyi Ferenc A HEVES "»“HÍRLAP na ataatt *rn i'nuam KJ ámnviun tan 0 dönti wuu ÜGYELETE: Újságíró: SUHA PÉTER Telefon - (36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646 Megújul Egerben a „rossz templom” Hosszú lajstroma van annak, hogy - megszűnt templomi funkcióját követően - mi mindennek adott már otthont Egerben az úgynevezett „rossz templom”. Most megújul a régi épület. A közelmúltban ugyanis megkezdődött a felújítása; megjavítják a tetőszerkezetet, valamint a homlokzati részeket. S mint hírlik, ezután döntenek majd az építmény további funkciójáról.