Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-13 / 265. szám
4. oldal Az Olvasók Fóruma 1996. november 13., szerda Nekrológ helyett A Mátra Füszért Rt. elmúlására Azokat is, akik szerették, tisztelték, ismerték tevékenységét, de leginkább minket, családtagjait ért megrendüléssel, de nem váratlanul az a tény, hogy szeretett munkahelyünk, a Mátra Füszért Rt. nincs többé. A privatizáció rákos sejtjei egy évvel ezelőtt kezdték szervezeti egységét megtámadni. A betegség első tünetei után megtartott konzíliumok biztatóak voltak. A vezérszónok elmondta, hogy némi vérfrissítéssel, munkaerő-csökkentéssel és egy kis tőkeinjekcióval a szervezet ellenáll a rosszindulatú kezdeményezéseknek. Mi éreztük, láttuk és tudtuk, a Huszá(gos)ros kezdeményezések és ígéretek ellenére sajnos, egyre romlik és leépül meggyengített szervezete. A kór halálosnak és látványosnak bizonyult. Ennek ellenére a környezete fel sem figyelt a gyors elmúlásra. A család kisebb egységei próbáltak ugyan segíteni, de az AVÜ és a nagy Kossuth téri klinika sem tudott (?) közbelépni. A vérkeringését biztosító árukészletek és eszközök pár hónap alatt eltűntek szervezetéből. Mi, gyászoló családtagok itt maradtunk munka nélkül, kezünkben egy hosszú, szorgos éveket bizonyító kielégítetlen dolgozói részvénnyel. Most, hogy rövid szenvedés után megszűntél, mi, a volt dolgozóid köszönjük meg azt, hogy évtizedeken keresztül munkát és családi biztonságot adtál. Emléked örökké megőrizzük. A volt Mátra Füszért Rt. dolgozói nevében: Bolla Iván Gyöngyös Pályázatot nyert csányiak A Csányi Általános Iskolát újabb örömhír érte. A Pro Renovanda Hungáriáé Alapítvány felhívására pályázatot írt az iskola igazgatója, és könyvtárfejlesztésre 30 ezer forintot nyert. Ezzel pályázatok útján 120 ezer forinttal gyarapodott a könyvtár állománya, a tantestület és a gyermekek nem kis örömére. Tisztelettel: Deák Tiborné igazgató Heccből téve...? Hecc, ha valaki érdek nélkül, ismeretlenül akar kárt, illetve bosszúságot okozni valakinek, mert ő maga, a kárt okozó, nem nyer rajta semmit! Sok a bosszús, nekikeseredett ember! Az egyik azért, mert nem dolgozhat, a másikat, aki meg dolgozhat, a megszégyenítően alacsony bérek aligha teszik boldoggá. Az ilyen emberek, akik nem találnak a munkájukból fakadóan semmi örömet, mert bennük is lerombolták azt, előbb-utóbb maguk is rombolni kezdenek. Értelmetlenül, ostoba módon, alattomosan és gyáván! Hecc, ha a vonatot kővel dobálják, letörik az autó antennáját, visszapillantó tükrét, és ott hagyják a motorháztetőn. Hecc, ha patakba dobják a szemeteskosarat, kitörik a köz- világítási lámpákat. Hecc, ha a kerékpárról letörik a lámpát, szétvágják a bowdenhuzalt, kilazítják a keréktartó vagy a kormányrögzítő csavart, utána törje bár a biciklista kezét-lábát egy gyanútlan pillanatban. És itt álljunk meg egy szóra! Ezeknek az embereknek a társadalmi veszélyességük is óriási, mert nem éreznek felelősséget tetteikért, még ha ártatlanul rokkanttá teszik embertársaikat, tudva azt, hogy ritkán lehet elkapni őket, és felelősségre vonni. Ez az út nem Európába vezet... Marosfalvi Pál (cím a szerkesztőségben ) Ismeretlenek...? A Hírlaphoz többször érkeznek olyan levelek, amelyeknek nincs szerzőjük, feladójuk. Olyanokat is találunk, amelyek végén csak monogram van. Ez kevés, így nem közölhetjük. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy írják alá nevüket, adják meg címüket, mi bizalommal kezeljük. Igen tisztelt Főszerkesztő úr! A Gárdonyi Géza Színház művészeinek és igazgatóságának szeretnénk köszönetét mondani az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc 40. évfordulójának ünnepségein mutatott kimagasló együttműködésükért. Szeretnénk, ha köszönetünk nyilvánosságot kaphatna lapjukban. Eddigi támogatásáért igazán sok köszönettel tartozunk a fő- szerkesztő úrnak és a szerkesztőségnek, amelyet ez alkalommal is szeretnénk kifejezni. Beke Sándor igazgató- főrendező úr részére Gárdonyi Géza Színház, Eger Igen tisztelt Igazgató úr! Tisztelettel mondunk köszönetét, és elismerésünket szeretnénk ezúton is kifejezni az igazgató úrnak, valamint Szabó Viola. Deák Éva művésznőknek, továbbá Sziki Károly, Réti Árpád színművész uraknak, és a színház valamennyi művészeti, szervezési és technikai munkatársának, akik az 1956- os forradalom 40. évfordulójára rendezett ünnepségek megvalósításában közreműködtek. Az ünnepségsorozat megnyitásaként lenyűgöző élményt nyújtott számunkra „Az eskü lefekszik” című drámai előadás, a férfi előadók valóban drámai hitelességével és a színművésznők játékának szív- bemarkoló, a kegyeletet kifejező átélésével. A hangeffektusok, a zenei aláfestés megrá- zóan érzékeltették a forradalmi napok hangulatát. Az október 23-i díszelőadáson a drámai rendezvény aktualizáltán, ünnepi köntösben jelent meg és adott megrázó emléket városunk polgárainak a történelmi napokról. Befejezésül egy felejthetetlenül szép jelenet - a gyertya- koszorú - sokak szemébe csalt könnyeket. Úgy értékelem, hogy művészi munkájuk minden tudományos elemzésnél mélyebben fejezte ki az ’56-os nemzeti felkelés és forradalom tartalmát. Talán azok számára is érthetően, akik még ma is igyekeznek elhatárolni magukat attól. Köszönet érte mindannyiuk- nak: Az '56-os Szövetség Egri Regionális Szervezete nevében: dr. Tóth Ferenc elnök Egy különös vendéglátás története Tisztelt Szerkesztőség! Nemrég olvastam újságjukban a Dühöngősarkot. Úgy érzem, az én, a mi dühöngésünk is megérdemel pár sort. Szeptember 29-én, vasárnap családi kirándulást terveztünk Kékeste- töre. Déli időben érkeztünk, s mivel mindenhová csak szendvicsek voltak írva, hát igazán boldogan olvastuk a több táblán való hirdetést, hogy az ÉDOSZ-üdülőben csoportos és egyéni étkeztetést vállalnak. Örült választékos étlapot kaptunk, tényleg, a sok étel közül nem is tudtuk, mit válasszunk. Nos, hamar kiderült: a pörkölthöz nem volt galuska, a főzelékhez feltét, a húshoz köret, vagy a levesekből, desszertekből csupán egyfajta. Igen meg kellett fontolnunk, mit hogyan egyeztessünk, hogy ehető legyen, de ez még csak az eleje. Telt-múlt az idő, már 40 perc eltelt, de még csak ételillat sem szállt. Mellettünk négy asztal meg volt terítve az ottani szállóvendégeknek, előre elkészített töltött káposztát kaptak, tehát nem értettük, mi a gond. Közben (mély sajnálatomra) 2-3 család bejött, helyet foglalt. Átfagyott felnőttek, éhes gyerekek választották ki a menüket, csak hát hiába ültek 10 percet. A felszolgáló hölgy kedvesen kitessékelte őket, miután választottak, levetkőztek. Na hát kérem, hirdesd: étteremben tilos az étkezés! Csak nem értem, miért nem tudták az ajtóra kiírni, hogy nincs étkezés, vagy már az ajtóban meg kellett volna kérni a vendégeket, hogy huzat van. Én közben megkaptam a kőkeményre sütött májat, csakhogy a fiam ételének körete és a többieké még nem volt kész. Kértem, hogy talán étkezzünk együtt, így visszaküldtem. A felszolgáló nagy bocsánatkérések közepette előbb-utóbb mind a hármunkéval megérkezett, és közölte, azért készítik soká, mert eltűnt a szakács. Láthatta képemen a megdöbbenés vakmerő jelét, és megmagyarázta. Van szakácsuk, csak most egy időre eltűnt, senki nem tudja, hol lehet, ezért egy nem szakács főzött nekünk, akinek több nekifutásból sikerült a rántott hús, megjegyzem, a végeredmény égett lett. A petrezselymes krumpliról csak a petrezselyem maradt le, stb. Közben folyamatosan küldték el a vendégeket. Hát kérem, végre igen magas összegért elfogyasztottuk a kevés és ízetlen ételt, távozáskor alig fogadta a személyzet a köszönésünket. A tererfiben összesen mi és egy másik háromtagú család étkezett csak! Vendéglátósok, gondolom, mit éreznek most. Még a mellettünk lévő négy asztal fogyasztotta az előre elkészített káposztát. Túl vagyunk rajta. Szerencsére az étteremtől nem messze, egy kis boltban jól bevásároltunk csokikat és ropi- kat, kibírtuk hát hazáig. Mégis egyet nagyon sajnálok. Fiamnak, aki évek óta azt várta, hogy megmutassam neki gyönyörű hegyünket, a kilátót, a buszozás örömét, a kellemes, meleg éttermet a hidegben, csak egy rossz szájízzel való gyors távozás jelentette a kirándulást. 16 éve vagyok vendéglátós, ez az én kudarcom is volt. Arra gondoltam: engem a mesterek mély tiszteletre tanítottak a vendéggel szemben, a főnökkel és a kollégákkal szemben. Három hónapja nincs munkám, elveszítettem mások hibájából. Bárcsak azok, akik becsületesek, kaphatnának munkát, és nem azok, akik szakács létükre nem főznek. Felszolgáló létükre meg nem szolgálnak fel. Mi lesz, ha a pék nem süt, a pénztáros bezárja a kasszát, a földműves nem termel? Pásztor Csilla, Eger A fájdalom független a pártállástól A védőnők tevékenységéről Ezúton szeretnék kiegészítést fűzni a „ Védőnők az osztályteremben” címmel a Heves Megyei Hírlapban 1996. szeptember 18-án megjelent cikkhez: A védőnők az oktatási intézményekben az egészségügyi felvilágosító'előadásokon kívül figyelemmel kísérik a tanulók testi, szellemi fejlődését 3-18 éves korig. Évente elvégzik az alapvető szűrővizsgálatokat; ezek része a testi fejlődés vizsgálata, az érzékszervek működésének vizsgálata, a mozgásszervek szűrése, a golyvaszűrés, a vérnyomásmérés. Ezeken kívül közegészségügyi és járványügyi tevékenységük során az intézmények higiénés helyzetét is folyamatosan felügyelik. A tanulók érdekében pedig változatlanul elengedhetetlen az iskolaorvos, a pedagógus és a védőnő jó együttműködése. Köszönettel: Szilágyi Katalin Eger A háború utáni nemzedék tagja vagyok. Szerencsére közvetlenül nem éltem át a háború borzalmait. Génjeimben, idegrendszeremben mégis benne van minden, ami a pusztítással ösz- szefügg. Édesapám 1944-ben Losoncon katonáskodott. Huszonöt évesen itt készítették elő, képezték ki sorstársaival együtt az orosz frontra való bevetésre. Bátyám 1944 áprilisában született. Édesapámat hazaengedték egy napra, hogy láthassa újszülött fiát. Aztán vitték a frontra, a Don mellé. A háború befejezése után hadifogságban volt 1948 augusztusáig. Ekkor térhetett csak haza, s láthatta újra akkor már 4 és fél éves bátyámat. Két mankóval, lelkileg megnyomorodva, idegileg megviselten tért haza családja körébe, és egész életén keresztül viselte a háború ütötte sebeket. Hogy hazatért és hogy a lábát nem vágták le, a véletlennek köszönhette, mert fogolytársai között volt egy fiatal magyar orvos - az azóta híressé vált Manninger professzor -, aki nem engedte, hogy a német orvosok levágják a lábát. Kérésére engedték, hogy gyógyíthassa fiatal honfitársát. így menekült meg apám a fogságból, s ha két mankóval is, de „saját lábán” tért haza szeretteihez. Én ezután, 1950-ben születtem. S bár szerencsére meg nem éltem, de ösztönösen bennem van a háborútól való félelem, szorongás. Mikor 1977-ben a lányom után fiam is született, a nagy öröm mellett már az első perctől bennem élt az aggodalom. hogy egyszer majd ő is katona lesz. S általában a katonaságra, a fiatal kiskatonákra mindig féltő aggodalommal gondoltam még békeidőben is. Hiába szóltak a híradások arról, hogy a halálozási százalékot mennyire sikerült a hadseregben csökkenteni, tudtam, hogy az az 1-2 százalék egy anyának 100 százalékos veszteséget jelent, ha az ő fiáról van szó. Közben két fiúunokám is született, s a fiam most múlt 19 éves, s így hamarosan katona lesz. Ezért is pártoltam és pártolom most is a béke ügyét. A szomszédainkkal való alap- szerződések aláírása, annak gesztusértéke nagy megnyugvással töltött el. Hiszen a szemünk előtt játszódott le a közelmúltban a délszláv háború minden borzalma. Megnyugvással vettem tehát a szomszédainkkal való megegyezés, megbékélés, kompromisszum lehetőségét. S mint derült égből villámcsapás ért az ellenzéki pártok reagálása az alapszerződésekre. A KDNP vezérének kijelentése, hogy tudniillik Magyarországnak nem szabad lett volna lemondani a Trianon előtti határairól, egyenesen félelemmel töltött el. A félelem mellett nem kis haraggal gondolok azokra, akik a sok belpolitikai baj mellett még a „nagy Magyarország” illúziójával is sokkolják az amúgy is elkeseredett embereket. Én a fiamat, az unokáimat nem engedem feláldozni senki kényére-kedvére! Én békét akarok, és nem érdekel, hogy milyen áron! Mindenáron! Az anyák, a nők többsége született békepárti. A katonásdi a férfiak kiváltsága. Egy anyának mindegy, hogy fia melyik oldalon áll és hal meg, a fájdalom független a pártállástól. Még két év van a választásokig, de sajnos, már most elkezdődött a „sárdobálás”, a különböző pártok egymás elleni uszítása. Elkezdődött a felelőtlen kijelentések időszaka, a hibák meglovagolása a különböző pártérdekeknek megfelelően. Az előttünk álló választási kampány még szennyesebbnek, szélsőségesebbnek ígérkezik, mint az előzőek voltak. Barnáné Molnár Margit Nagyréde „Szép volt, jólesett, felsőtárkányiak” Emberségből, segítőkészségből jelesre vizsgáztak Előre szeretném bocsátani, hogy tudom, ez nem a reklám helye, de a közelmúltban olyan eset történt velem, illetve családommal, amelyet a mai elközönyösödött, rideg, egymással nem törődő világban feltétlenül le kell hogy írjak. Otthon Budapesten történt, hogy úgy döntöttünk: Felső- tárkányban, a Szikla panzióban töltünk el egy hétvégét. A hegy tetején lévőben, kellemes, nyugodt környezetben, ráadásul tüdőgyulladásból lábadoztam. A párom két kislányunkkal Tapolcán autózott, én addig pihengettem, s a kedves Piroska - a gondnok - még gyógyszert is szerzett. Estefelé a nagyobbik leányom megjelent, és közölte, hogy körülbelül 15-20 kilométerre lerobbantak az autóval, és segítség kellene. Lementünk az alsó fogadóba, elpanaszoltam a bánatunkat. Bár szombat este volt, a panzió vezetője azonnal felajánlotta, hogy kerít szerelőt, és felautózik az ott ragadt fél családomért. Csak álltam és bámultam, s valami iszonyú jó érzés fogott el. Nyomban kerített szerelőt, gyorsan felautóztunk a mészégetőhöz. Sajnos azonban le kellett vontatni a járművet, egyenesen a szerelőhöz. Arról már nem is beszélek, hogy a panzió vezetője „hazafuvarozott” bennünket. A szerelő pedig nekiállt az autót csinálni, de sajnos, másnap - vasárnap - be kellett menni Egerbe, csápágyat venni. S ugye, nem kell mondjam, hogy ki fuvarozott be zokszó nélkül. A csapágyat viszont esztergálni kellett, mégis vasárnap este „életre” kelt az autónk. Vendéglátóink végig mellettünk voltak, biztosítottak segítségükről, jóakaratukról, így kellemes érzéssel autóztunk haza Budapestre, azzal a tudattal, hogy van még emberség, segítőkészség. Ezúton is köszönjük a felsőtárkányiak- nak, szép volt, nagyon jólesett! Tisztelettel: Farkas Dezső Budapest Köszönet az egri színművészeknek Hat évtizede él együtt boldog házasságban Törő Boldizsár és neje, Tóth Anna. A közelmúltban ünnepelték házassági évfordulójukat Mezőszemerén. Gyermekeik, unokáik köszöntötték őket a jeles napon. Jó egészséget és boldogságot kívánnak nekik.
