Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-09 / 236. szám
1 ♦ 12. oldal SporTTüköR 1996. október 9., szerda Az AgriaComputer RC csapata és edzője elszántan szorított kezet a rajt előtt... fotó: majoros tamás Eszmét cseréltek a szurkolók és a vezetés Mai vendég - a Bratislava Lassan gyülekeztek a szurkolók, de aztán alig akadt hely a körcsarnok tanácskozójában a tegnap esti szurkolói ankéton, amit az AgriaComputer RC vezetése rendezett. Először dr. Seress Gábor, a röplabdaklub ügyvezető elnöke tájékoztatta az egybegyűlteket arról, hogy Molnár Lászlót kooptálták az elnökség tagjai közé a lemondott dr. Sike József helyére, majd Kis Szabó Ervin társelnök tartott vitaindítót. A vezetőség meggyőződése, hogy baráti közösséget alkot az AgriaComputer RC csapata és szakvezetője, ami legfőbb alapja az eredményes munkának - állapította meg Kis Szabó Ervin, majd így folytatta:-Örülünk az újjászervezett csapat eddigi sikereinek, amiből már levonhatók bizonyos - szerencsére kedvező - következtetések. Nem a pénz hiányzott alapvetően a BEK-szerepléshez, hanem a nevezés idején még bizonytalan volt a csapat összetétele. Sajnáljuk, hogy ennek a gárdának már csak jövőre lehet esélye a BEK-ben való indulásra, a bajnokság ismételt megnyerése ugyanis reális célkitűzésnek tűnik. A szurkolók közül elsőként Németh István egyebek között így fogalmazott:- Mivel az Extraliga nem nyújt olyan élményt, mint az In- terliga, a belépőjegyek árát is jó lenne annak megfelelően differenciálni. Mintegy válaszul Csathó Emil, az elnökség tagja saját belépőjét felajánlotta Somos Kálmán bácsinak, aki régi törzsszurkolónak számít. Azon túl hangsúlyozta: - Mindenki azon dolgozik, hogy a szurkolók minél jobb kiszolgálásban részesüljenek. Bukolyi László, az AgriaComputer RC elnöke: - A 70 éven felülieknek a jövőben nem kell fizetniük a mérkőzések látogatásáért. A csapat mostani célkitűzéseivel legyünk elégedettek, és a bajnoki év során ta- láljuk’meg azt az irányvonalat, ami hosszabb távon is helyes az egri röplabdában. A BEK-sze- repléshez nagy összefogásra van szükség. Boldvai Gyula, szurkoló: - köszönjük az elnökségnek, hogy magára vállalta a szereplés minden gondját. Tímár Edit, játékos: - Akkor is biztassanak bennünket a nézők, amikor gyengébb periódusban vagyunk. Kovács Lászó, szurkoló: - Az idősebb korosztály is vállaljon részt a biztatásból, főleg a rövi- debb rigmusokat ismételve. Borócsi Tibor, a Baráti Kör főszervezője: - A Vértes Volán elleni mérkőzésre még lehet jelentkezni, egyébként Tatabányán már 7 dobbal biztatjuk a csapatot. Janda Attila, edző: - A csapat programja rendkívül zsúfolt, így nehéz tornát rendezni, egyébként a külföldi klubok is elfoglaltak a bajnokságok idején. A társalgássá alakult ankéton dr. Seress Gábor a jelenlévőket beavatta a klub belső ügyeibe is, érintve anyagi és személyi kérdéseket. Janda Attila elmondta, hogy jól érzi magát Egerben. Felvetődtek városi sportpolitikai kérdések is. Szabó Géza bácsi gondolatai végszónak is beillettek:- Zárjuk le a múltat, ami szép volt, alapozzuk rá a jövőt. A korom ellenére továbbra is megveszem a belépőt, mert szeretem a jó sportot, a csapatot. Arra kérem az edzőt, hogy ne engedjen a módszereiből, legyen következetes a továbbiakban is. F. B. *** Ma 17 órakor Interliga-mér- kőzést játszik az AgriaComputer RC az egri körcsarnokban. Ellenfele: a Slavia UK Bratislava. SZEPEREXPRESSZ 200 D Mercedes 123 friss műszakival eladó. Érd.: 36-359- 494,20-224-301 (71962) 50 q jó minőségű Otelló szőlő Halmajugrán eladó. T.: 37- 311-144, 18 hután. (71939) Nehézgép- és targoncavezetői tanfolyam indul Füzesabonyban 96.10.13-án. Jelentkezés Sa-Jó Bt. 342-617 (71843) A Klasszis Autós Iskola október 10-én KRESZ-tanfolya- mot indít. Ingyenes elmélet!!! Jelentkezni: 36/310-493 tel. Az „Autósuli”-ban veszélyes áruk szállítása „ADR”-tanfo- lyam indul 1996. okt. 12-én Elek László Eger, Bródy S. 4. 311-966,06/30/432-300 (71608) Azonnali beköltözéssel bérelnék üres gázfűtéses lakást reális áron hosszabb időre. Ajánlatot munkanapokon a 313-182 v. 320-954-es egri telefonokon lehet tenni. (71633) Bokszerkölykök eladók 326- 878 ‘ (71902) Gyöngyös környéki gyakorlott koszorúkészítőt alkalmazok. T.: 37-368-310. (71987) Kárpótlási jegyet veszek 36/487-688. (71972) Tovább folytatódik az almavásár Sastelken (Hatvan-Csány közötti gyünölcsösben). Jonatán, Starking 32 Ft, Idared 45 Ft/kg-os áron. Naponta 8-16-ig várjuk vásárlóinkat, amíg a készlet tart. (71975) Élőcsirke-vásár 195 Ft/kg Fel- sőtárkány tsz-majorban hétvégén is, 434-613 (71967) Norvégia - Magyarország labdarúgó vb-selejtező, Oslo, 20 óra (TV2) Ki állítja meg a norvég csodacsatárt? A norvégoknál most dúl a vénasszonyok nyara. Tegnap déltájt, amikor a hazai futballisták utolsó edzésüket tartották meg az oslói Ullevaal stadionban, szépszámú érdeklődő metrózott ki miattuk, közben önfeledten napozott a lelátókon a szurkolók csoportja. • Kosárlabda NB II. Tanép-verö tanárok Egri Tanép - TFSE 79-94 (43-47) NB IL-es férfi kosárlabdamérkőzés, Eger, Pásztorvölgy, 100 néző. V.: Ber- náth, Bede. Tanép: Nádai 9/6, MOLNÁR 20/9, Széphegyi 9/9, Kréti 20, Vinczepap 4. Cs.: Ringer 7, Balogh 8, Kátai 2, Sipeki. A bajnokság őszi idényének nyitómérkőzésén változatos, jó iramú csatát láthattak a nézők. Az első félidőben, de még a folytatásban is végig szorosan alakult a találkozó, ahol a jobb erőnlét döntött a tavaly még /. osztályban szerepelt fővárosi egyetemisták javára. *** Az idei pontvadászatban való indulás anyagi feltételeit ha nehezen is, de sikerült előteremtenie az Egri Tanép szakosztálynak, amit újból a HÉSZ-Gépszolgál- tató Kft. biztosított elsősorban, ám ez csak az őszi idény költségeinek fedezésére elég. Ezért a csapat továbbra is várja a kosárlabdát szerető és támogatni is szándékozó szponzorok, segítők jelentkezését. Szikrázó napsütésben ejtette meg az utolsó simításokat Egil „Drillo” Olsen, az északiak szövetségi kapitánya. Az edzés jelentős részében kétkapuzás folyt. Árgus szemek figyelték a 23 éves Manchester United- csatárt, Ole Gunnar Solksjaert, akit - tán azért, mert örökké mosolyog, viccel - „Sunny- nak:” becéznek. És „ Sunny" lesz az, aki a szerda este 20 órakor kezdődő vb-selejtezőn (a skót Dallas játékvezetésével) talán a legtöbb bajt okozhatja a magyar védelem számára. Ezért jogos a kérdés: ki állítja meg őt? Az európai 3. csoportban eddig pontveszteség nélkül álló, egy-egy győzelmet számláló két gárda közül inkább Norvégia az esélyes. És ezt érzik a drukkerek, hiszen telt ház előtt futballoznak majd a csapatok. Az Aftonbladet szerint ideje volt egy ilyen rangos 90 perc lejátszásának, mert a szövetség jól jár, 4,2 millió koronával gazdagodik a jegybevételből. Az Ullevaal áldott napsütésében Grodaas kapus zárásként még gyorsan lenyomott száz fekvőtámaszt, majd társaival együtt ő is sietett a sajtóértekezletre. Ott Olsen kapitány semmi újat nem mondott. Elismételte, a három pontban szilárdan hisz, majd kezdőcsapatot hirdetett. A norvég válogatottban tíz légiós mellett csak egy, honi klubban játszó futballista húz szerelést a magyarok ellen (zárójelben a klub és az eddigi válogatottságok száma): Grodaas (Chelsea/ 25) - Haaland (Nottingham 118), Berg (Blackburn 138), R. Johnsen (Manchester U./24), Björnebye (Liverpool/49) - Bohinen (Blakcburn/46), Mykland (Linzl38), Rekdal (Rennes/52), Leonhardsen (Wimbledon!47) - Solksjaer (Manchester U.16), Strandli (Lillestrôm!9). Csank-kérdôjelek A norvég összeállítás ismeretében sem tudott végleges kezdőcsapattal szolgálni Csank János szövetségi kapitány. Sebők lába továbbra is fáj, így megeshet, hogy Plókai A. lesz az egyik emberfogó. A középpályán Balog T., Sándor T. és Illés között kell „különbséget tennie” szerda estig. Talán két ék játszik, azaz a Klausz-Torma duó, de lehet, hogy csak 'Klausz. Ebben az esetben esetleg Dombi is szóhoz juthat kezdőként. Ezek ismeretében végleges kezdőcsapat nincs, majd a 90 perc előtt dönt végleg a szakvezető. Mindezek alapján a magyarok sok helyen kérdőjeles összeállítása (zárójelben a válogatottság száma): Sáfár (2) - Bánft (18) - Mracskó (14), Sebők (6) vagy Plókai (5)- Nyilas (2) vagy Sándor T. (6), Halmai (20), Urbán (20), Balogh T. (34) vagy Illés (25), Nagy N. (7) - Torma (1) vagy Dombi (4), Klausz (17).- Nem kikapni jöttünk, ezért is a sok kérdőjel. Ha a gyakorolt ellencsapási megoldások sikerülnek, megnehezíthetjük a norvégok dolgát - kommentált Mucha József pályaedző. A 3. csoport állása: 1. Norvégia 1 1 - 5-0 3 2. Magyaro. 1 1 - 1-0 3 3. Svájc 2 1 - 1 3-3 3 4. Azerbajd. 2 1 - 1 1-5 3 5. Finnország 2- - 2 2-4 0 Körzeti labdarúgó-bajnokságok Rózsaszentmárton, Balaton és Felsőtárkány II. első veresége A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokságban a 8. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok. Egy találkozóról részletes jelentés is érkezett: Zagyvaszántó - Rózsaszentmárton 1-0 (1-0) Zagyvaszántó, 300 néző. V.: Deli. Zagyvaszántó: Balogh Bárthy, Szabalics, György, Zel- nik, Kiss, Szabó, Udvari (Csorba), Juhász (Ambrus), Vasas, Fügedi. Edző: Varga József. Rózsaszentmárton: Maksa T. - Morvái, Maksa P.. Vakli, Dobre, Tóth, Jambnk M. (Gubis G.), Molcsány, Szobonya, Farkas, Jambrik G. (Gubis O.). Edző: Hegyi Miklós. Szépszámú közönség előtt, küzdelmes mérkőzésen a hazaiak óriási kapushibából szerezték meg a vezetést. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, de az eredmény már nem változott. Kiállítva: Vasas (a 70. percben). G.: Kiss. Jók: Bárthy, Zelnik, Udvari, Kiss, ill. a vendégektől senki. Ifik: 0-5. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Visznek - Heréd 0-3 (1-6), Detk - Boldog 4-0 (3-0), Hort - Atkár 2-3 (1-2), Adács - Karácsond 1-0 (18—0!). Gyöngyössolymos szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Heréd 8 6 221-7 20 2. Z.szántó 8 4 3 1 10-5 15 3. R.szt.márton 7 4 2 1 17-10 14 4. Adács 8 3 2 3 19-17 11 5. Detk 7 2 4 1 9-8 11 6. Karácsond 7 3 1 3 14-11 10 7. Gy.solymos 7 2 3 2 14-14 9 8. Hort 7 2 1 4 10-10 7 9. Boldog 7 25 9-19 6 10. Visznek 7 1 2 4 5-18 5 11. Atkár 7 16 11-20 3 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Rózsaszentmárton 19, 2. Adács 17, 3. Hort (31-12) 13, 4. Heréd (25-14) 13 pont. • Az Eger körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a 7. forduló mérkőzéseire került sor. Négy összecsapásról részletes tudósítást is kaptunk: Egerbakta - Balaton 2-1(1-0) Egerbakta, 100 néző. V.: Kerek. Egerbakta: András - Tóth, Herman, Gergely, Angyal (Varga), Vitai (Koncz F.), Koncz T., Jakab, Mata, Puporka, Ragó. Edző: Szálkái László. Balaton: Oravecz - Bóta, Zso- lyom, Bartók, Kovács, Nagy (Szalontai), Balázs (Tóth), Sütő, Pálinkás, Ökrös, Kurtán (Papp). Edző: Kelemen Miklós. A vendégek nagyobb tudását a hazaiak határtalan lelkesedéssel és helyenkénti célratörőbb játékkal pótolták, így megérdemelt győzelmet arattak. A mérkőzést eldöntő gól a 91. percben esett. G.: Koncz Ti, Mata, ill. Pálinkás. Jók: András (a mezőny legjobbja), Jakab, Koncz T., ill. Oravecz, Bóta, Zsólyom. Ifik: 0-3. Angyal Béla Mikófalva - Egercsehi 2- 3 (1-2) Mikófalva, 100 néző. V.: Sipos. Mikófalva: Barva- Vancsai I., Vancsai II., Sike, Kiss, Kábái, Szabó, Kovács E., Striez, Bóta (Kábái F.), Szőke (Kovács P.). Edző: Szőke János. Egercsehi: Göndör - Hanus, Csuhaj, Lőrincz (Telek), Hegyi, Petrényi I., Dorkó I., Petrényi II., Tímár, Klavács (DorkóTI), Antal Z. (Punka). Edző: Gál István. A példásan sportszerű szomszédvári rangadón a szerencsésebb csapat nyert a helyzeteiket sorra elpuskázó hazaiak ellen. A döntetlen igazságosabb lett volna. G.: Striez, Kábái, ill. Petrényi I., Telek, Szabó ' (öngól). Jók: Striez, Kiss, ill. Csuhaj, Petrényi I., Klavács. Ifik: 4-0. Kovács Géza Szilvásvárad - Demjén 3- 4 (1-3) Szilvásvárad, 150 néző. V.: P r- tus. Szilvásvárad: Báli - Bu. <u . Bíró, Ferencz, Farkas G. tBe- recz), Varró, Simon, Farkas P., Fónagy, Boros, Mikó (Csorna). Edző: Veres József. Demjén: Szűcs - Bessenyei, Fidler, Tresó, Huszár (Bakos), Báder, Kazay, Kocsárdi, Tóth, Montvai, Tribik (Rácz). Edző: Tarcsy Tibor. Végig jó iramú, sportszerű mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó vendégek megérdemelten nyertek a második félidőben több gólszerzési lehetőséget is kihagyó hazaiakkal szemben. G.: Fónagy 2, Berecz, ill. Montvai 2, Kazay, Farkas G. (öngól). Jók: Farkas P., Fónagy, Bíró, ill. Montvai, Szűcs. Ifik: 2-1. Sajóvölgyi Oszkár Egerbocs - Verpelét 2-2 (1-1) Egerbocs, 50 néző. V.: Szűcs. Egerbocs: Kelemen - Szűcs I., Barta, Szűcs F., Kormos, Berecz Zs. II., Göböly (Pelyhe), Berecz Zs. I., Lipóczi (Bertók), Mező (Szecskó), Szilágyi. Játékos- edző: Barta László. Verpelét: Hliva - Tamás, Sim- rák, Takács, Verebélyi, Kovács, Pintér, Szabó (Simon), Nagy A., Nagy I., Petrény. Edző: Erdélyi István. Közepes . iramú, küzdelmes mérkőzésen váltakozva forogtak veszélyben a kapuk. A vendégek a 89. percben egyenlítettek, így a nagyobb meglepetés elmaradt. G.: Kormos (11-esből), Berecz Zs. IT, ill. Nagy I., Simon. Jók: Berecz Zs. I., Berecz Zs. II., Göböly, Kormos, ill. Simrák. Takács, Nagy I. Ifik: 3-5. Kormos Éva További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Andomaktá- lya - Kisnána 1-0 (6-0), Vécs - Párád 2-3 (0-3). A bajnokság állása: 1. Balaton 7 5 1 1 27-9 16 2. Egercsehi 7 5 1 1 20-15 16 3. Párád 7 5 1 1 18-13 16 4. Demjén 7 5 1 1 17-13 16 5. A.tálya 7 3 1 3 9-9 10 6. Verpelét 7 2 3 2 23-14 9 7. Mikófalva 7 34 14-17 9 8. Egerbakta 7 2 2 3 12-13 8 9. Sz.várad 7 25 13-23 6 10. Kisnána 7 25 7-19 6 11. Vécs 7 1 1 5 10-17 4 12. Egerbocs 7 1 1 5 11-19 4 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Sz.várad 21, 2. Balaton (49-3) 18, 3. Párád (31-12) 18 pont. Az Eger körzeti II. osztályú labdarúgó-bajnokságban 7. forduló mérkőzéseit játszották. Egy találkozóról részletes jelentés is érkezett: Szajla - Dohánvgvár-Eger 2-3 (0-0) Szajla, 100 néző. V.: Id. Váradi. Szajla: Suha Zs. I. - Lázár. Ficzere, Csiki, Suha Zs. II., Gyetvai, Krusper, Szabó, Béres, Csanálosi, Büte. Edző: Penyaskó Imre. Dohánygyár: Hutás - Berecz, Bocsi, Elizer, Zahorecz, Fegy- vemeki, Hajas, Hágen, Szász (Takács T.), Fónagy, Sipos. Edző: Patvaros László. Kiválóan előkészített játéktéren jó iramú, színvonalas mérkőzésen a második félidőben a vendégek kétgólos előnyre tettek szert, amit a hazaiak kiegyenlíthettek volna. A játék képének a döntetlen jobban megfelelt volna. G.: Gyetvai, Béres, ill. Fónagy, Zahorecz, Hágen. Jók: Ficzere, Gyetvai, Suha Zs. I., ill. Fegyvemeki, Berecz, Elizer. Bóta Zoltán További eredmények: Kere- csend - Felsőtárkány n. 2-1, Hevesaranyos - Mátraballa 6-1, Bükkszék - Váraszó 1-3. A bajnokság állása: 1. Kerecsené 7 5 11 19-7 16 2. F.tárkány II. 7 4 2 1 19-8 14 3. Dohánygyár 6 4 11 17-5 13 4. Váraszó 7 3 2 2 17-5 11 5. Szajla 7 3-4 15-15 9 6. Bükkszék 7 2 14 13-19 7 7. H.aranyos 7 2 1 4 11-29 7 8. Mátraballa 6 - - 6 6-29 0 A Heves-Füzesabony körzeti labdarúgó-bajnokság 8., egyben őszi utolsó fordulójának mérkőzései közül kettőről részletes tudósítás is érkezett: Kisköre - Kömlő 2-1(2-0) Kisköre, 100 néző. V.: Gál. Kisköre: Kálmán - Simon, Labancz, Puzsoma, Hímer (Lóié Zs.), Takács, Molnár, Szabó, Lóié J. (Oláh Z.), Csonka, Nagy M. Játékos-edző: Oláh Sándor. Kömlő: Túró M. - Besenyei, Túró L., Túró R., Antal B. (Bari L.), Antók, Bari J., Németh, Balogh, Mohácsi, Rácz. Edző: Cseh József. Változatos, élénk iramú mérkőzésen a csupa' szív játéknak köszönhetik győzelmüket a hazaiak. G.: Szabó, Csonka, ill. Antók. Jók: Labancz, Szabó, Lóié J., ill. Túró M., Túró L., Ántók, Balogh. Ifik: 0-1. Orbán Ferenc Boconád - Kápolna 4-1 (2-0) Boconád, 100 néző. V.: Kalmár 1. László. Boconád: Nagy A. - Simon, Vágó, Marczis, Juhász, Nagy F. (Detrik), Blaskó (Pető), Zsákai L, Torbavecz (Besenyei), Fúder, Fabriciusz. Edző: Blahó András. Kápolna: Molnár T. (Rostás) - Kerepesi, Wingendorf, Bitó, Báder Zs., Czékmány, Simrák (Báder F.), Báder A., Prokai, Lend- vai, Burai. Edző: Lovász Tamás. Időnként szikrázóan kemény mérkőzésen a gólhelyzeteit jobban kihasználó, fegyelmezetten játszó hazai csapat győzött a több kulcsemberét nélkülöző vendégekkel szemben. G.: Fúder * 2, Nagy F., Nagy A (11-esből), ill. Báder A. Jók: az egész hazai csapat, ill. Prokai, Báder A. Ifik: 3-0. L. T. I. További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Hevesveze- kény - Tiszanána 0-1 (4-1), Szihalom - Sarud 0-1 (4-0). Az őszi végeredmény: 1. Kisköre 7 5 1 1 14-4 16 2. Sarud 7 5 1 1 14-5 16 3. Kápolna 7 4 1 2 15-11 13 4. Boconád 7 43 16-15 12 5. Kömlő 7 3 2 2 9-8 11 6. H.vezekény 7 25 6-15 6 7. Szihalom 7 1 1 5 9-16 4 8. Tiszanána 7 16 5-14 3 Az ifjúságiak élcsoportjának végeredménye: 1. Kömlő 17, 2. Tiszanána í 6, 3. Szihalom, 4. Hevesvezekény 12-12 pont. /