Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-30 / 253. szám
10. oldal SporTTüköR 1996. október 30., szerda Négyszer villant a piros lap. A Felsőtárkány - Pé- tervására (2-1) megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzéseknek évek óta érdekes hagyománya, hogy rendre kevesebben fejezik be a játékot, mint ami rendjén lenne. Tavaly a péterkeiek kilenc emberrel is nyertek Tárkányban, ezt most nem tudták megismételni a hazaiak ellen. A szombati találkozón Bodnár Róbert játékvezető négyszer is előhúzta a pirosat, képünkön Pap (2-es számú mezben), pétervásá- rai játékos az „áldozat”. fotó: majoros tamás A forduló legjobbjai A megyei I. o. labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának válogatottja: Kormos (Felsőtárkány) - Szabó Gy. (Gyöngyöshalász), Kolozsvári (Recsk), Tóth G. (Novaj), Oldal (Hatvani Lokomotív), Incze (Gyöngyöshalász), Bajkó (F.tárkány), Csömör (Tamaörs), Utasi J. (Istenmezeje), Borostyán (Bélapátfalva), Nagy I. (Poroszló). A megyei II. osztály 12. fordulójának válogatottja: Kóródi (Mátratherm) - Lukovszki (Domoszló), Trenka (Egersza- lók), Besenyei (Tamaméra), Horváth O. (Domoszló), Klaisz (Makiár), Csomós (Egerszólát), Kovács J. (Szűcsi), Molnár B. (Nagyréde), Benus (Gyöngyöspata), Radies (Erdőkövesd). A játékvezető szerint: Megbeszélve megelőzhetők a súlyosabb rendzavarások Hétfői, majd tegnapi számunkban is foglalkoztunk a Kisnána - Demjén Eger-körzeti I. osztályú labdarúgó-mérkőzésen történtekkel, nevezetesen, hogy lopás történt az öltözőben, és hogy milyen légkör uralkodott az ifjúsági és a felnőtt-találkozón. Az esettel kapcsolatban a kisnánaiak egyik vezetője és egy demjéni néző véleményét is közreadtuk. Ez utóbbira vonatkozóan keresett meg bennünket Sipos József játékvezető, aki a felnőttmérkőzésen fújta a sípot. így kezdte mondandóját:-A demjéni szurkoló által elmondottakhoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a mérkőzés normális keretek között folyt le, és az nem valós, hogy akkor már nem foglalkozott senki a játékkal. Azt, hogy valaki lement a pályáról a játékosok közül, sem én, sem a partjelző nem látta. Mielőtt bejöttem volna a szerkesztőségbe, konzultáltam az ifjúsági mérkőzés bírájával is, aki elmondta, hogy ő nem arra biztatta a csapatokat, hogy ne játsszanak, hanem éppen ellenkezőleg: azt javasolta, hogy mivel a körülmények megnyugodtak, vállalják a lémák megbeszélésére. Esetleg a versenybizottság szervezzen meg egy ilyen találkozót legalább évente. Talán így elérnénk, hogy békésebb hangulatban folynának a találkozók, s szórakozást jelentene vasárnaponként a foci. Alapvető dolgokon kell sürgősen változtatni, többségük nem pénzkérdés. A kisnánai eset kapcsán más is hívott bennünket telefonon, sajnáljuk, hogy a sértetten nem tudunk segíteni. Éppen itt tartottunk az anyag írásában (este fél hatkor), amikor egy édesanya telefonált, hogy szintén látta a mérkőzést, mivel az ő pályára lépést a demjéniek. Ami viszont a legdöntőbb: a körzeti bajnokságok mérkőzéseit sok esetben méltatlan körülmények között rendezik. Az ügy kapcsán javaslom, hogy a csapatok vezetői és a játékvezetők találjanak alkalmat a probfiai is játszanak a demjéni csapatban. Úgy vélekedett, hogy még súlyosabb dolgok is történtek, mint a tegnapi bejelentkező által elmondottak. Azt tervezi, hogy csütörtökön elmegy a mérkőzés fegyelmi tárgyalására, és elmondja tapasztalatait. SZUPEREXPRESSZ A Minaretnél épülő üzletekbe fodrászok, kozmetikusok, manikűrösök, reflexológus, természetgyógyász írásos jelentkezését várjuk, nemcsak Egerből „Szépségszalon” Pf. 92. Nyúlszáll. ma Eger, Galagonyás 15, F.német 16, F.tárkány 17 ó. Clip Kft. (73475) Sony, Panasonic, Technics, Grundig TV, video, hi-fi akció. 0% kamat. Megahertz Eger, Csiky 15. 314-856. (73436) Tapéták, PVC és parafa falburkolók óriási választékban, kedvező áron a Mercuriusnál Eger, Deák F. u. 21. 321-524. Nagy gyakorlattal rendelkező varrónőket jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Interlock- gyakorlattal rendelkezők előnyben. Tel.: 36/321-660 vagy 36/412-660. (73511) (73336) Önbecsülésből vizsgáztak a Gyöngyösi AK labdarúgói Még kellemes őszi időben került sor a Besenyőtelek - Gyöngyösi AK NB III.-as labdarúgó-mérkőzésre a bajnokság 12. fordulójában. Az előzmények még akkor is inkább hazai győzelmet ígértek, hogy tudott volt: az eddig kitűnően szereplő újonc csapatból Bercsényi, Grabecz és Nagy P. különböző okok miatt hiányzik. A Gyöngyösi AK leszálló ágban érkezett Besenyőtelekre, néhány nap alatt érzékeny vérveszteségeket szenvedtek a mátraaljiak - köszönhetően a labdarúgók szinte szűnni nem akaró átigazolásának. Czene József, a vendégek edzője a mérkőzés előtt azt feltétlen elvárta csapatától, hogy mindent megtesz a tisztes helytállás érdekében. Aki a pályán lesz, az legalább önbecsülésből futballozzon - mondta a szakvezető, mielőtt elfoglalta helyét a kispadon. A gyöngyösi labdarúgók ezúttal valóban szívvel-lélek- kel hajtottak, és nem is csak „el a kaputól a labdával” alapon futballoztak. Szervezetten szűrték a besenyőtelki akciókat, igyekeztek is építkezni, bár igazából nem tették próbára az egyébként minden labdát magabiztosan hárító hazai kapus Juhász Eriket. A Besenyőtelek ezúttal halványabb volt a szokottnál, elölről nagyon hiányzott az ördöngősen cselező Nagy Péter, ilyen tekintetben Rézművessel csak egy szárnya volt a csapatnak. Nem tudtak igazából felpörögni a hazaiak, így nem voltak képesek sebet ejteni a gyöngyösi védelmen. A 0-ö-ás eredmény valós kifejezője a látottaknak. A döntetlen a hazaiaknak kisebb csalódást okozott, a vendégek magukat lepték meg egy önbizalmat is kölcsönző pontszerzéssel. Bár gólt nem láttunk, mégsem unatkoztunk. Most arra számítunk, hogy az ősszel hátralévő két megyei NB III.-as mérkőzésen, a Selyp-Gyöngyös és a Füzes- abony-Besenyőtelek találkozón gólnak is örvendhetünk. (fesztbaum) Két büntetővel szemben is nyert Palotán a Füzesabony Jó hír fogadott az elmúlt vasárnap, amikor az Eger - Nyíregyháza NB //.-es labdarúgó-mérkőzés után bementem a szerkesztőségbe, kollégáim elsőként közölték (van benne ugyanis némi meglepetés, de így örvendetesebb): nyert a Füzesabony Rákospalotán. Az NB III.-as abonyiákról abban a pillanatban eszembe jutott: nyertek Bocsiék a jelenlegi listavezető Dunakeszi otthonában is, néha meg igencsak szenvednek a pályán. Erről már lapzárta után beszéltünk - mintegy kellemes ki- kapcsolódásul - az éppen hazaért Varga Zoltán edzővel.-Egészen más a helyzet otthon és idegenben. Jobban jutnak levegőhöz a támadóink, ha mi vagyunk a vendégek, a REAC-néA is akadt legalább három nagy helyzetünk már az első félidőben is, miután a hazaiak az első percben megszerezték a vezetést 11- esből. A második játékrészben még inkább nekibátorodtunk, és sikerült is fordítani. Csőké ezúttal nem játszhatott, mert foghúzás miatt nem érezte jól magát. Szerencsére Nagy Péter hozta a tőle elvárható gólokat, így szép sikert értünk el idegenben. Volt még egy kritikus időszaka a mérkőzésnek, hiszen 2-/-es vezetésünknél Varga kivédte a rákospalotaiak második büntetőjét. (Ez a nagy vasárnapi kapkodásban kimaradt a mérkőzésről szóló tudósításból, és ezért Laci barátunktól elnézést kérünk.) Annak ellenére úgy érzem, hogy a döntetlen, ami ugyancsak jó a Rákospalota otthonában, feltétlen benne volt a csapatban - hallgattuk az edző mondó- káját, aki máris megkezdte a számolást. Az ősz hátralévő meccseit latolgatta az edző, amiben még ott van a Manor és a Besenyőtelek. Előbb azonban jön a Dreher Sör. (fb) Előkészületi mérkőzésen: FC Hatvan - Selypi Kinizsi 1-3 (1-0). Körzeti labdarúgó-bajnokságok őszi bajnok a Heréd és a Dohánygyár-Egér A Gyöngyös körzeti labdarúgóbajnokságban a 10. forduló mérkőzéseire került sor. Az utolsó játéknap végeztével sem teljes azonban az őszi táblázat, hiszen az Adács - Hort mérkőzés 2-1-es hazai vezetésnél a 87. percben félbeszakadt, mivel a nézők a pályára tódultak. Egy mérkőzésről részletes tudósítást is kaptunk: Atkár - Gyöngyössolymos 1-2 (1-0) Atkár, 250 néző. V.: Antal János. Atkár: Habók - Józsa, Kiss, Kocsis, Grízner, Szabó, Erdélyi (Márkus), Zsoltész, Oravecz, Bella, Benei (Fehér). Edző: Nagy József. Gyöngyössolymos: Tóth János - Eged, Bozsik, Hibó A., Ludá- nyi, Hibó T., Nyilas, Nádudvari, Horváth, Szabó (Tóth József, Szőke), Besze. Edző: Bársony József. A gyors hazai gól után a vendégek büntetőt hibáztak, majd a második félidőben a befejezés előtt két perccel befejelték a győztes gólt. G.: Oravecz, ill. Horváth, Tóth József. Jók: Kiss, Grízner, Bella, ill. Tóth János, Eged, Bozsik. Ifik: 1-0. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Boldog - Heréd 3-4 (5-2), Adács - Hort 2-1 a 87. percben félbeszakadt (9-0), Karácsond - Detk 1-2 (0—3), Rózsaszentmárton - Visznek 6-1 (3-0), Zagyvaszántó szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Heréd 10 8 227-11 26 2. Z.szántó 10 6 3 1 16-7 21 3. R.szt.márton 10 5 4 1 24-12 19 4. Detk 10 4 5 1 15-10 17 5. Gy.solymos 10 4 3 3 24-17 15 6. Hort 9 3 2 4 12-10 11 7. Adács 9 2 3 4 21-21 11 8. Karácsond 10 3 1 6 15-17 10 9. Visznek 10 2 2 6 7-25 8 10. Atkár 10 28 13-25 6 11. Boldog 10 28 13-31 6 Az ifjúságiak élcsoportjának őszi végeredménye: 1. Rózsaszentmárton 28, 2. Adács 21, 3. Boldog 19, 4. Atkár 18 pont. Az Eger körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a 10., az őszi utolsó előtti forduló mérkőzéseit rendezték. Három találkozóról részletes jelentés is érkezett: Verpelét - Mikófalva T-l(0-0) Verpelét, 200 néző. V.: Oravecz. Verpelét: Hliva - Petrény, Veres, Nagy, Simrák, Tamás (Varga), Verebélyi, Simon, Szabó, Kovács, Kékesi. Edző: Erdélyi István. Mikófalva: Kovács I. - Van- csai, Szabó D., Kormos, Kiss, Kovács T., Kovács E., Szabó G., Kábái, Szőke, Kovács P. Edző: Szőke János. A tartalékos hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött a végig lelkesen játszó vendégek ellen. G.: Szabó, Simon, Veres, ill. Kovács E. Jók: Simrák, Szabó, Kékesi, ill. az egész vendégcsapat. Ifik: 3-2. Czipó István Egerbakta - Szilvásvárad 3-1 (1-1) Egerbakta, 100 néző. V.: Király 0. Egerbakta: András - Zvara, Herman, Gergely, Vitai, Angyal, Koncz I., Jakab, Varga (Gunics), Horváth (Koncz F.), Rágó. Edző: Szálkái László. Szilvásvárad: Nagy - Bíró, Dobos (Csorna), Ferencz, Farkas G., Varró, Simon, Farkas P., Fónagy, Berecz, Póczik (Báli). Edző: Veres József. Alacsony színvonalú mérkőzésen a vendégek szereztek előnyt, amit tovább növelhettek volna, de az nem sikerült. A II. félidőben a hazaiak többet támadtak, igaz, a vendégek veszélyesebbek voltak, így fordítani tudtak. G.: Ragó, Gunics, Koncz 1. (11-esből), ill. Fónagy. Jók: András, Koncz I„ Ragó, ill. Fónagy, Berecz, Póczik. Ifik: 1-2. KorsósM.ászló Egerbocs - Andornaktálva 3-2 (1-1) Egerbocs, 100 néző. V.: Váradi. Egerbocs: Kelemen - Szűcs I., Barta, Szűcs F., Kormos, Berecz Zs. II., Mező, Berecz Zs. I., Szecskó, Lipóczi (Cserős), Szilágyi. Játékos-edző: Barta László. Andornaktálya: Csatlós - Tuza (Bíró), Tamás, Kerékgyártó (Ste- fán), Molnár, Tálas J., Nezno- vics, Tálas Gy. (Juhász), Dallos (Bőgős), Ónodi, Göböly. Játékos-edző: Ónodi Attila. Kiegyenlített első játékrész után a vendégek védelmi hibáit a hazaiak kihasználták, és a második félidő közepére lényegében eldöntötték a sportszerű találkozót. G.: Szilágyi, Szecskó, Kormos (11-esből), ill. Tálas Gy., Ónodi. Jók: Szilágyi, Barta, Berecz Zs. I., ill. Csatlós, Ónodi. Ifik: 0-6. Kormos Éva További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Balaton - Vécs 8-1 (elmaradt), Egercsehi - Párád 1-3 (0-4), Kisnána - Demjén 2-0 (2-3). A bajnokság állása: 1. Balaton 10 8 1 1 42-11 25 2. Párád 10 8 1 1 26-15 25 3. Egercsehi 10 7 1 2 33-21 22 4. Verpelét 10 5 3 2 31-15 18 5. Demjén 10 5 1 4 20-22 16 6. Egerbakta 10 3 3 4 18-19 12 7. Mikófalva 10 46 22-24 12 8. Kisnána 10 46 13-27 12 9. Egerbocs 10 3 2 5 21-26 11 10. A.tálya 10 3 1 6 12-19 10 11. Sz. várad 10 28 17-32 6 12. Vécs 10 1 1 8 12-36 4 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Szilvásvárad 30, 2. Balaton (59-4) 24, 3. Párád (38-15) 24 pont. Körzeti félbeszakadások... Az idén Szihalmon kezdődött. Mármint a félbeszakadt mérkőzések sora. A Szihalom-Kisköre körzeti labdarúgó-mérkőzést a 77. percben kellett idő előtt lefújni, mert egy néző berohant a pályára, és meg akarta verni a kisköreiek kapusát. Folytatás Boconádon. ahol a kömlőiek vendégjátékának 2-1- es hazai vezetésnél, a 83. percben vetett véget a játékvezető. Az ok: verekedés tört ki a pályán a játékosok között, a vendégek kezdeményezésére. Egy hétre rá Sarudon újból a köreiek voltak részesei egy befejezetlen találkozónak, amikor is 6-5-ös vezetésüknél a 82. percben fújt hármat a bíró a sípjába - mert meg akarták verni. Legutóbb, október 27-én Adócsőn a honiak szereplése zárult három perccel korábban. A játékvezető 2-1-es adácsi vezetésnél sípolt befejezőle g, ugyanis a nézők betódultak a játéktérre egy bírói ítélet nyomán. Az idén eddig lejátszott körzeti futballmérkőzések közül 4 (ebből 3 a Heves-Füzesabony körzetben) szakadt félbe valamilyen oknál fogva. Ha azt vesszük, nem is olyan sok, hiszen a többi rendben (?!) lezajlott. A lényeg azonban a morál romlása, ami jellemzi az alsóbb osztályú mérkőzéseket. Biztos, hogy hibáznak a játékvezetők is (ki nem?), de a megoldást mégsem az azonnali tettleges elégtétel jelenti. Elkeserítő, ha az egyébként nemesnek szánt versengésben az indulatok kerekednek felül. Jó lenne a botrányokat elkerülni! (bódi) Az Eger körzeti II. osztályú labdarúgó-bajnokság 10. és egyben őszi utolsó forduló találkozói közül egy összecsapásról részletes tudósítást is kaptunk: Mátraballa - Váraszó 0-5 (0-2) Mátraballa, 50 néző. V.: Somo- rai. Mátraballa: Janovicz - Szed- lák, Pádár, Forgó Zs., Forgó L., Polgár, Temesvári, Forgó J., Barkóczi, Fodor. Edző: Kiss László. Váraszó: Csikós - Kovács, Ludvig (Világosi), Takács (Csikós B.), Sike Zs., Ország (Utassy), Molnár (Vincze), Csikós Cs., Jenes, Sike Sz., Csóka. Edző: Panyi Antal. Közepes színvonalú, végig sportszerű mérkőzésen a nagyobb játékerőt képviselő vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A hazaiak a 20. perctől tíz emberrel játszottak, mivel Forgó Zsolt megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. G.: Jenes 2, Csikós Cs., Sike Sz, Sike Zs. Jók: Pádár, Polgár, Temesvári, Kiss, ill. Sike Sz., Jenes, Kovács. Bóta Zoltán Az őszi végeredmény: 1. Dohánygyár 10 8 1 2. Kerecsent! 3. F.tárkány 4. Váraszó 5. Szajla 6. Bükkszék 7. H.aranyos 8. Mátraballa 1 2 2 3 5 5 6- - 10 7 1 5 3 4 3 5 - 3 2 2 2 35-7 25 31-12 22 24- 14 18 25- 10 15 30-23 15 22-33 11 15-39 8 14-58 0 A Heves-Füzesabony körzetben a Heves-kupa 3. fordulóinak mérkőzéseit játszották. Nem minden találkozó került viszont lebonyolításra, mert Tiszanánán nem jelent meg a sarudi felnőttcsapat. Eredmények „A” -csoport (zárójelben az ifjúságiak): Boconád - Hevesvezekény 2-0 (0-2), Kápolna - Kömlő 2-1 (3—3). „B"- csoport: Tiszanána - Sarud elmaradt (4-0), Szihalom - Kisköre 1-2 (2-1). Az „A” csoportban: 1. Kápolna 2. Boconád 3. Kömlő 4. H.vezekény 3 1 - - 1 - 1 13-3 3-7 3-4 3-8 Az ifjúságiaknál: 1. Hevesvezekény 7,2. Kápolna 4, 3. Kömlő 3, 4. Boconád 1 pont. A „B” csoportban: 1. Kisköre 2 2 - 3-1 6 2. Tiszanána 2 1-1 3-3 3 3. Szihalom 3 1-2 6-7 3 4. Sarud 1 - - 1 2-3 0 Az ifjúságiaknál: 1. Tiszanána (5-1) 6, 2. Kisköre (6-4) 6, 3. Szihalom 4, 4. Sarud 1 pont.