Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-28 / 251. szám
1996. október 28., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Nyomozás sikkasztás miatt Eljárás indult a Csárda Milk ellen Miért elégedetlenek a hevesi kofák? Piacvita robbant ki az őstermelők és a bérlő Piac Kft. között Piaci helyzetkép Hevesen: valóban elfoglalják a kistermelők helyét? Mint lapunkban már többször beszámoltunk róla: hiába fogadta el a nyáron a közgyűlés a tarnaörsi termelőszövetkezet és a Csárda Milk Kkt. vezetőinek beszámolóját, néhá- nyak fejében megfogalmazódott a kétség: ki lehet a felelős a történtekért? Ezért a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon feljelentést tettek sikkasztás vádjával. Mint az illetékes hatóságoktól megtudtuk: Pethő Attilától, a kkt. vezetőjétől több Mint arról már korábban hírt adtunk: a legutóbbi Dél-hevesi Kistérségi Társulás ülésén szóba került a regionális hulladéktároló megépítése is. Zaránk és Erk községek polgármesterei kérték, hogy a két község határában építendő szilárd kommunális hulladéklerakó hely tervezése, megépítése előtt szakemberek tájékoztassák a lakosságot, hogy a beruházásból adódóan környezeti ártalmaknak nem lesznek kitéve a helybéliek. Dr. Vincze Ferenc, a térség vállalkozási irodavezetője most iratot is lefoglaltak, s több tanút is meghallgattak az ügyben. A pontos kárösszegről és az esetleges kapcsolódó bűncselekményekről ma még nincs pontos adat, hiszen a revizor érdeklődésünk időpontjában is folytatta a vizsgálatot. Annyi azonban bizonyos: Pethő Attiláék nem mindenben megfelelően kezelték a Csárda Milk vagyonát. Részletes tájékoztató azonban csak később várható. (-romi) arról tájékoztatta lapunkat, hogy a polgármesterek által igényelt tájékoztatóra Erken október 29-én, kedden 17 órakor kerül sor a polgármesteri hivatalban. A település vezetői számítanak a lakosság nagyfokú érdeklődésére, és bíznak abban, hogy a meghívott tervező, valamint a résztvevő környezetvédelmi szakemberek minden olyan kérdésben kielégítő választ adnak, ami jogosan vetődik fel a lakosságban a központi szemét- tároló megépítése kapcsán. (h. budai) (Folytatás az 1. oldalról)- Nincs a kistermelőknek hely a hevesi piacon - panaszkodik Bányi Aladárné, aki rendszeresen árulja a kertjében megtermelt zöldségeket a városi oiacon. Kénytelenek vagyunk az út két oldalán árusítani, hiszen nem jutunk be a piacra.- Ki akadályozza meg Önöket ebben?- Mivel a bérlő biztosítani akarja magának a rendszeres jövedelmet, így egy évre előre eladta a helyet az asztaloknál. Ide aztán jönnek a kereskedők, elárasztják ruhával, cipővel a várost, nekünk meg nem marad hely. Pontosan velem történt meg, hogy végre bejutottam a körülkerített részbe. Egyszer ott teremtek a ruhások, és a kocsink hátsó részére ráépítették a sátrukat, mondván: az az ő bérelt helyük.-Próbálták tisztázni ezt a helyzetet?-Nem is egyszer. Aztán mindig az lett a vége, hogy kiabáltak, fenyegettek bennünket. Végül a polgármesteri hivatalból is kijött egy férfi, lefényképezett bennünket, mintha önkényesen ülnénk a kerítés és az út mellett, utána meg közölte, hogy 10 ezer forint bírságot fizettet velünk.- Jártak a hivatalban?-Többször is. Ott azt a tájékoztatást adták, hogy ismerik a helyzetet, s testület elé viszik a problémát.-És a bérlő mit mondott?-Ő azt mondta, hogy bemehetünk. Ez azonban nem változtat a mi helyzetünkön, hiszen eladtak odabent valamennyi helyet. így aztán hiába adják áldásukat arra, hogy bent áruljunk, mihelyt megérkeznek a ruhások, mi húzhatjuk ki a csíkot a piacról. Ha meg eleve odakint telepszünk le, akkor meg azzal vádolnak bennünket, hogy nem vagyunk hajlandók helypénzt fizetni, azért keressük a kiskapukat. Továbbá problémánk az is, hogy odabent minden talpalatnyi helyet kiadtak, így ha mentőre vagy tűzoltóra lenne szükség, az autó be sem tudna jönni. Áldatlan állapotok uralkodnak itt. Pedig - állítom - mi örömmel megfizetnénk a helypénzt, csak árulhassunk. De a ruhások nem hagynak bennünket. *** Természetesen megkerestük a bérlőt, a Piac Kft.-l. Ott Bocsi Géza arról tájékoztatott bennünket, hogy a helyzet épp fordított.-Hogyan?-A kistermelők nem akarnak bejönni, hiszen akkor helypénzt kellene fizetniük. Ezt a helyzetet épp az idézte elő, hogy a közterület-felügyelet nem tud hatásosan fellépni az utcán árusítók ellen.- Van hely a piacon?- Hajnali három órától nyitva vagyunk. Reggel 7-ig nyugodtan, bárhol árulhatnának. Akkor érkeznek csak meg a ruhások. Ettől függetlenül azonban a kofáknak fenntartunk egy sort. Csakhogy ők jobban szeretnek elöl, az ajtóban árulni. Jobb a forgalom...- Kinek kellene itt igazságot tennie?- Nekünk nincs ehhez jogosítványunk. Csak a bérbeadónak, az önkormányzatnak kellene rendet csinálnia. Még a legzsúfoltabb napokon is lenne hely az asztal végén. De hát ott kisebb a forgalom.-A közlekedés biztonságát mégis a Piac Kft.-nek kellene garantálnia.- Semmi gond a mentők közlekedésével. Ha útviszonyokról kell beszélni, érdemesebb szétnézni a Hunyadi úton, hogy ott mennyire lelassítják a közlekedést a kint ülő kofák. Az is előfordult már, hogy a biciklitároló mellett megállt egy őstermelő. A járművekhez meg nem lehetett hozzáférni miatta. De ez a kisebb baj. Sokkal nagyobb az, hogy így spórolnak a helypénzzel. *** Kegyes S. Árpád, a polgármesteri hivatal irodavezetője szerint a helyzet nehéz, mert mindkét fél a másikra mutat.- Az eladók természetesen igyekeznek a kapuhoz közelebb jönni - mondja -, hiszen ott nagyobb a forgalom, köny- nyebb eladni a terméket. Ám a piac rendjével sincs minden rendben. Áz autók nehézkesen közlekednek, néha hatalmas a torlódás. Ezért kértük a kft.-t, hogy tegyen rendet. Az utca persze már nem hozzájuk tartozik. Azon a részen testületi döntés tiltja az árusítást.- Pénzbírságot szabtak már ki ezért?-Egyelőre nem,, csak felszólítottuk a kofákat.-Ki teszi helyre a hevesi piaci viszonyokat?-Úgy gondolom, erőltetni kell a helyi rendeletek betartását. Hevesen a piac profilja eleve mezőgazdasági jellegű. Ezért úgy gondolom, mindenáron olyan irányba kell elmozdulni, hogy a kistermelőknek - és főleg a mezőgazdasági árusoknak - biztosítani kell a helyet a piacon. Szuromi Rita Próbaadások Nánán A tiszanánaiak mostantól rendszeresen láthatnak kazettáról sugárzott adásokat a helyi televízióban, s a stúdióból is próbaadásokat adnak. Testületi ülés Pélyen Csütörtökön 16 órakor Pélyen testületi ülés lesz, ahol a képviselők beszámolót hallgatnak meg a hivatal munkájáról. Fórum Viszneken Október 30-án, délután 2 órakor tartja következő testületi ülését Visznek önkormányzata, ahol beszámoló hangzik el az építésügyekről és a sportkör munkájáról. Vezekényi témák Szerdán Hevesvezekény testületé 15 órakor ülésezik. Beszámoló hangzik el a rendőrség munkájáról, a belső ellenőrzésekről, a szociális rendeletről. Csángó népdalok Október 30-án 14 órakor a hevesi művelődési házban rendhagyó irodalomórát tart Kijén Ilka marosvásárhelyi színművész, aki prózát és csángó népdalokat ad elő. Táncos hétvége A hevesi művelődési házban szombaton 9-12 óra között klasszikus táncokat, vasárnap három korosztályban akrobatikus rock and rollt tanulnak a fiatalok. Ekkor lesz a kicsiknek ingyenes néptáncoktatás. Kids-klub lesz Ma 17 órakor folytatódik a haladóknak a Kids-klub, s várhatóan novembertől kezdőknek is indul az angol nyelvtanfolyam a művelődési házban. Tárlat Jászberényből Novemberben a művelődési házban a jászberényi tanárképzősök alkotásaiból látható tárlat, ugyanakkor két hevesi művész, Árvái Erzsébet és Nagyné Szőke Erika ebben az időben Jászberényben állít ki. Ketten a polgármesteri, 25-en a képviselői székért Ma zárul le a jelölés Tiszanánán Ma 16 órakor fogadják el az utolsó ajánlóívet Tiszanánán - tájékoztatta lapunkat Joó István jegyző. Az utolsó napok eredménye nem sokat változott az ajánlatgyűjtés első óráihoz képest, így ketten - a jelenlegi és a volt polgármester - indulnak a falu vezetéséért, míg huszonötén jelöltették magukat a képviselői székért, köztük a szeptemberben lemondott kilenc tag is. November 17-én három szavazókörzetben járulhatnak az urnák elé a nánaiak leadni a voksaikat, így a régi általános iskolában, a napközi otthonban és a volt református iskolában szavazhatnak. A választás időpontjában - tájékoztatta lapunkat a jegyző - 2105 választópolgár voksolhat. Az időközi választás költsége körülbelül 400 ezer forint lesz. (szuromi) Megszűnt a honvédelmi klub Az elnökség tette a tagságnak a javaslatot Legutóbbi ülésén a tiszanánai honvédelmi klub elnöksége javaslatot tett a tagság felé, miszerint az anyagi és tárgyi körülmények hiányára való tekintettel szüntessék meg a klub tevékenységét. A sportlövészeket tömörítő szervezet gyakorlópályája ugyanis közel volt a községi szeméttelephez. A korszerűbb és hasznosabb találkozók érdekében a pálya áthelyezésére lett volna szükség. Ennek költségeit és szervezési munkálatait nem tudták vállalni, ezért döntöttek amellett: megszüntetik a tiszanánai klubot. Lakossági fórum lesz kedden Erken A regionális hulladéktároló építéséről döntenek majd Aki a kakast ébreszti Tamamérán... A világot viszem az emberek lakásába - vallja a terjesztő Nehezen jutottam be valamivel napkelte után Tamamérán Tóth Lászlóné, a Heves Megyei Hírlap helyi terjesztője portájára, mivel a kapuban egy kisborjúnyi eb vicsorított, egyértelművé téve: a gazdi nélkül ne tovább!- Bizony, nagy a hajtás ilyenkor - fogad az időközben előkerült vendéglátóm -, hiszen fél ötkor van ébresztő, gyors kávé, aztán a Hírlap-kö- teggel biciklire pattanok ébreszteni a kakasokat. Margitkának, a népszerű kézbesítőnek precízen kidolgozott módszere és útvonala van. A Márton utcával kezd, majd irány a belterület, végül a dűlősoriakhoz indul.-Mondogatják is - neveti el magát -, hogy a reggeli harangszót lehet hozzám igazítani, naponta ugyanabban az időben ugatnak meg a kutyák. Egy idősebb bácsi meg is kért, hogy az újsággal együtt csengessek is ébresztőnek. Megtettem, a csengő meg beragadt. Másnap egy rövid értesítés várt a postaládán: - Köszönjük, de többet ne!- Mi a népszerűség titka?- Valószínű, hogy a közvetlenségem miatt fogadtak bizalmukba az emberek. Jó iskola volt a kereskedelemben eltöltött negyedszázad.-Mit csinál, amikor nem kézbesít?- Állandó délutános vagyok az Udecoop Kft.-ben, a lapterjesztés mellett. Tudja, az újságkihordásban az az öröm, hogy a nagyvilágot vihetem az emberek otthonába. - cseh Erdőtelki bányából épül az M3-as Az M3-as autópálya Gyöngyös-Füzesabony között épülő szakaszának encspusztai alapkőletételével beinduló folyamat egyikeként a Betonútépítő Rt. és az Erdőtelki Agrárszövetkezet között a közelmúltban létrejött egy megállapodás. Az újabb 44 kilométernyi útszakasz töltésanyagát a szövetkezet bányájából biztosítják.- Hogyan esett Erdőtelekre a választás? - kérdeztük Simon Sándor bányamérnököt.- Régóta készültünk, hogy beléphessünk az autópálya építésébe - mondotta a szakember. - Menet közben sok leendő partnerrel tárgyaltunk. Végül is olyan okok szóltak az erdőtelkiek mellett, mint a bányaanyag-vizsgálat során mért kedvező adatok, a munkaterülethez való közelség, s nem utolsósorban: a közelben nincs olyan terület, amely jogilag ennyire rendben lenne.- Kik lesznek a szállítóik?- Most folynak az egyeztetések, hogy melyik partnerünk mely szakasz építi. Valószínűleg a bányászati felügyelet és az agrárszövetkezet irányítása alatt a felhasználóknak kell a homok, a sóder és a meddő elszállításáról gondoskodniuk.- Meg lehet becsülni ennek nagyságát?-Legalább 1 millió köbméter anyag elszállítása forog a szakmai köztudatban, de szerintem 2, esetleg 2,5 millió köbméter megállítja az építkezést. Várallyai László, az agrárszövetkezet igazgatója nem titkolja elégedettségét a létrejött üzlet kapcsán. Mint hangsúlyozta: a majd 3Ö éves bánya, a kedvező jövedelmezőségen túl, most legalább kenyérkeresethez juttatja az erdőtelkieket.- Mi a legsürgősebb teendő?- Mivel a megállapodásból kitűnik, hogy novembertől, a pályaépítés megkezdésével párhuzamosan, megindul a meddő föld, a homok és a sóder szállítása - mivel az M3-as építése folyamatos munkával történik -, nekünk is lehetővé kell tennünk az éjjel-nappali kiszolgálást. Most a világítás telepítése folyik, felújítjuk akkorra az oda vezető utakat, s megtisztítjuk a környéket azoktól a természeti akadályoktól, amelyek gátolják az itteni folyamatos munkát. Cseh Béla