Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-26 / 250. szám

( T IRïïlî ÏMmrai T¥ m Magyar szemmel a németországi „áramkörben” A bánya falta Königshoven sajátos újjászületése Königshoven, az elköltöztetett, s megújult arculatú falu Az impozáns, csupa üveg es­sem székház tanácskozóterme - ahol egy csaknem húszfős ma­gyar újságírócsoport tagjaként ültem - akár az ENSZ-palotá- ban is megállná a helyét. A ha­sonlatosság nemcsak a belső te­ret - a többnyelvű tolmácsolást biztosító készülékkel ellátott, s patkó alakban elhelyezett tár­gyalóasztalokat -, hanem a hely szellemiségét is jellemzi: az RWE Energie Rt. - amely az egyik legnagyobb és legteljesí- tőképesebb német, s egyidejű­leg európai energiaellátó válla­lat - fontos és meghatározó stratégiai döntései születnek itt. Az írásvetítőnél dr. Dirk Kallmeyer, az RWE-erőművek központi egységének vezetője tárta elénk a cég jellemző ada­tait:- Az áramtermelés az RWE Energie-nél lényegében három elsődleges energiaforrásra tá­maszkodik: barnaszénre, atomenergiára és kőszénre. Az évi 130 kWh nagyságú áramér­tékesítés a Német Szövetségi Köztársaság összes szükségle­tének mintegy negyedét teszi ki. A mai erőműpark felépítése az ötvenes évek közepén kez­dődött, s a ’70-es évek köze­péig összesen 33 bamaszén- erőmű-blokk kezdte meg mű­ködését. Azóta létesítettünk még öt atomerőmű-blokkot, s ma már a szél- és naperőművek felé kacsintgatunk. Ám. - je­gyezte meg Kallmeyer úr - pil­lanatnyilag a naperőművek ál­tal termelt energia nyolcszor drágább, mint a hagyományos. Az erőművek ellátása a rajnai körzet hatalmas, 1906 óta mű­velt külszíni bányáiból történik: testvércégünk, a Rheinbraun évi 85 millió tonna szenet ad át az RWE-nek, amelynél 21 ez­ren dolgoznak, ebből 8700-an közvetlenül az erőművek üze­meltetésénél. Egymilliárdos befektetés három magyar cégnél S hogy magyar szempontból miért is érdekesek és fontosak ezek az adatok? Egyebek kö­zött azért, mert az RWE (a Rajna-vesztfáliai Villamos Mü­vek), illetve a stuttgarti székhe­lyű EVS (Sváb Villamos Mü­vek) által létrehozott konzor­cium az elmúlt esztendőben egymilliárd márkát fektetett be hazánkban. Erről már dr. Wolfgang Strassburg, az RWE nemzet­közi ügyek központi egységé­nek vezetője beszélt a kivetített táblázatok előtt.- Közösen vettünk részt a magyar helyi áramszolgáltatók és erőművek privatizációjában - tért a tárgyra. —. A konzorcium az RWE Energie AG 70 száza­lékos, hangsúlyozott vezetésé­vel két szakaszban szerzett, il­letve szerez meg többségi ré­szesedést a Budapesti Elektro­mos Müveknél (ELMÜ), az ÉMÁSZ-nál és a Mátra Rt.-nél, azaz a Bányászati és Erőmű Társaságnál. Az első lépésben az ELMÜ-részesedések 46,15, az ÉMÁSZ-régiesedének '48,8, illetve a Mátra-részesedések 38,08 százalékát vette át. Ezen túl 1997 végéig fennáll a to­vábbi részesedésekre vonatkozó elővételi jog a részvények ötven százalékára, plusz egy szava­zati jogra. A privatizációs tárgyalások alkalmával - idézi fel Strass­burg úr - megegyeztek a ma­gyar féllel: 1996. október elején energiaár-emelésre kerül sor, hogy a termelési költség és a valós ár közelítsen egymáshoz. Ez a lépés azonban elmaradt, il­letve a jövő év elejére tolódott, emiatt à két német rt. veszte­sége több milliárd forintot tett ki. A magyar újságírókat egy munkavacsorán fogadó dr. Ri­chard Klein, az RWE igazgató­ságának tagja nem is palástolta csalódottságát, amikor kifej­tette:- Ez bizonyos hatással van a tervezett és szükséges beruhá­zásokra, amelyek elkerülhetet­lenek ahhoz, hogy az ellátás biztonságos, illetve javítható legyen az elkövetkezendő évti­zedekben. Az RWE-EVS veze­tői bíznak abban, hogy a ma­gyar kormány teljesíti .vállalt kötelezettségét, és 1997. janu­ártól a megfelelő mértékben emeli majd az energiaárakat. Hogy ez mit jelent forintban, azt nem kívánta kommentálni (azóta kiderült, hogy 20 száza­lék fölötti lesz az emelkedés - a szerk.), csupán annyit jegyzett meg: a magyar energiaáraknak előbb-utóbb az európai mércé­hez kell igazodniuk. Ehhez per­sze - mint hangsúlyozta - szükség lenne a magyar átlag- keresetek jelentős növelésére.- Tisztában vagyunk vele - fejtette ki végezetül az RWE igazgatósági tagja -, hogy lé­nyeges különbség van a magyar és a nyugati tarifák között, ezért nem vagyunk hívei egy draszti­kus emelésnek, ám a tisztes hasznunkra feltétlenül igényt tartunk a későbbiekben. A Ménetek „szent tehene” a környezetvédelem A német energiaiparban - mint utunk során mindenütt hangoz­tatták - az árak az előállítás va­lós költségeit tartalmazzák. S ebben - természetesen a már említett „tisztes nyereségen” kívül - nemcsak a szénkiterme­lés, a szállítás, az erőművi te­vékenység, az egyáltalán nem olcsó munkabér és a távlati fej­lesztés ráfordítása jelentkezik, hanem a szövetségi köztársa­ságban nagyon is szigorúan vett környezetvédelem költségterhe is. Ez utóbbiról dr. Dirk Kall­meyer tájékoztatott.- Az RWE Energie egy öt- milliárd márkát meghaladó be­ruházással elérte, hogy például a por- és a kéndioxid-kibocsá­tás 90 százalékkal, a nitrogén- oxid-kiáramlás pedig 70 száza­lékkal csökkent az erőművek­ben. Hogy érzékeljék ennek a korszerűsítésnek a mértékét, a védő- és szűrőberendezések modernizálásához annyi acélt használtak fel, amennyi négy-" venkét Eiffel-torony felépítésé­hez lenne elegendő. Ezt a nagyszabású beruhá­zást szemléltették később a Neurathban működő hőerőmű­ben, ahol dr. Karl-Horst Len­kewitz igazgató elégedetten számolt be környezetvédelmi eredményeikről:- Korábban, mielőtt az 1985 és 1988 között épült úgyneve­zett nedves füstgáz-kéntelenítő megkezdte volna működését, évente 110 ezer tonna szeny- nyező anyag került a levegőbe. Mára ez 3-5 ezerre csökkent. A nitrogénmentesítés is szép eredményekkel járt: 35 ezer tonnáról 10-12 ezerre esett vissza a kibocsátás mértéke. Neurathban - akárcsak az RWE valamennyi erőművében - nagy hangsúlyt fektetnek az üzemeltetéssel együtt járó megelőző karbantartásra, il­letve a korszerűsítésre. Ennek köszönhető, hogy a blokkok technikailag a legújabb állapot­ban vannak, s állandóan üzem­biztosak. A garzweileri külszíni bányára épülő neurath-i erőmű vezérkara joggal büszkélkedik is azzal, hogy blokkjaik átlago­san 90 százalékos kihasznált­sággal termelnek, mi több. az elmúlt évben - az ottani kifeje­zéssel élve - a „rendelkezésre állás” 98 százalékos volt. Magyarországi érdekeltsége­iknél - mint egy kérdésre vála­szolva elmondták - hasonló technikai eljárások bevezetését tervezik, ugyanis az Európai Unióhoz való csatlakozás meg­követeli a kontinentális kör­nyezetvédelmi előírások alkal­mazását. Éppen ezért Visontán a felújításokra, illetve a bányá­szati terület gondos rekultivá­ciójára kerül sor, az építendő bükkábrányi erőműnél viszont már eleve a megelőzésre ké­szülnek fel. Ötvenötmilliárd tonna szén 2500 négyzetkilométeren Amikor a holdbéli tájhoz ha­sonlító külfejtés hatalmas ka- nalú, meddőmaró óriásgépéhez zötykölődött velünk a százke- rekűnek nevezett munkásszál­lító busz, úgy tűnt, mintha csak Visontán lennénk. Csak ké­sőbb, midőn a bánya szélén, az immár rekultivált területet sze­gélyező útról alápillantottunk, döbbentünk rá a méretbeli kü­lönbségekre. A visontai „gö­dör” amolyan játszi terepasz­talnak felel meg az itteni - egyik végétől a másikig 41 ki­lométer hosszú - külfejtéshez képest. Kísérőnk, Helmut Kattzen először egy térképvázlaton mu­tatta be garzweileri bányát:- A Rajna-vidék e 2500 négyzetkilométeres részén mintegy 55 milliárd tonna bar­naszénkészlet található. Ebből a mai technológiával mintegy 11 milliárd tonna termelhető ki gazdaságosan. A tízemeletnyi magas med- dőletakarító és szénfejtő gépek jócskán beleásták már magukat a földbe, szállítószalagok tucat­jai gördítik tova a kitermelt szenet, amelyről azt állítják a hozzáértő szakemberek, hogy egy 15 millió éve kialakult 70 méter vastag rétegből szárma,: zik, s a hőtartalma 9900 kJlkg értékű. Ezen a részen már a század- forduló előtt jelentős volt a bá­nyászat, s ahogy fogyott a szén, úgy falta fel a külfejtés a kör­nyező területeket. Ma a Garz­weileri. nevet viselő kerületben folyik a kitermelés. Errefelé egykor virágzó, bő termésű szántók terültek el, jellegzetes apró falvakkal, tanyákkal. A bánya éhsége azonban csilla­píthatatlan volt, s ahogy a maga módján terjeszkedett, úgy ette ki a földet először a határ, majd a települések alól. A közelmúl­tig mintegy harmincezer embert telepítettek ki a körzetből. Ä külfejtésen túl húzódik az újabb szénmező: a Garzweiler IL, amely Kölntől mintegy húsz kilométernyire fekszik, s ha egy-két év múlva megnyitják, akkor milliárd tonnás nagyság­rendben fejtik majd ki a föld kincsét. Ezért aztán innen to­vábbi 7500 helybelit költöztet­nek el az újonnan felépülő ott­honaikba.- Miként fogadják ezt a hírt az érintettek? - kérdeztük, s nem ok nélkül. Hírlik ugyanis, hogy a bükkábrányi erőmű megépítésével, illetve az azt el­látó bánya terjeszkedésével ha­sonló sorsra jut majd a Borsod megyei település, Csincse is. Még azt is megkérdezik: jó volt-e a szomszédsága? ‘ Egy ilyen komoly falukitelepí- tési akcióra idejekorán felké­szülnek az illetékesek, akiknek - mint mondták - elegendő ta­pasztalatuk van már. Azzal kezdik évekkel a konkrét lépé­sek előtt, hogy minden érintett családot felkeresnek, s tájékoz­tatják őket a bánya terjeszkedé­séről. Ekkor mondják el azt is, hogy milyen lehetőségek között választhatnak. Az első mindjárt az, hogy a bánya kártéríti őket: a kötelező bírósági döntéssel megszabott összegen felül még 15 százalék „fájdalomdíjat’’ fizetnek az érintetteknek. Azt aztán min­denki m;)ga dönti el, hogy eb­ből a pénzből hol szeremé fel­építeni - ha kívánja, a bánya tervezőjének, építőcégének se­gítségével - az új otthonát. Dönthet úgy, hogy elköltözik erről a vidékről, de úgy is, hogy marad a falubelijeivel, akiknek a régi lakóhelytől mintegy 15-20 kilométernyire, a bá­nyaművelésre nem tervezett ré­szen újból felépítik a falut. És valóban...! Utunk során - egy bánya és egy erőmű meg­tekintése között - autóbu­szunkkal áthajtottunk egy ilyen „odább tolt” falun, amelyben mind-mind az úgynevezett „át­települési státusszal” rendelke­zők élnek.- A több mint kétezres lélek­számú Königshovenben va­gyunk - mutatott körbe a bánya szakembere -, itt minden ház új, lakói viszont a régiek. Va­lamennyien az eredetivel azo­nos nagyságú portát kaptak, ugyanakkora határrésszel. Ha netán az elhagyott udvarban is­tálló, gazdasági épület is volt, azt is felépítették itt neki. Az át­telepítést előkészítő kollégáink még azt is megkérdezték min­denkitől, hogy elégedett volt-e a szomszédjával, kíván-e a to­vábbiakban is a mellette lévő portán élni... A takaros házak közül kirí a régimódi templom. Mint kide­rült, ez állt a régi, falu közepén is, ott darabokra szedték, s szobrostól, tornyostól, haran- gostól, imapadostól együtt át­szállították ide, s újból össze­rakták. Volt rá példa, hogy a fő­téren lévő szökőkutat is ponto­san ott, a körbefutó házsoroktól ugyanolyan távolságra építették újjá, ahol eredetileg állt. De ugyanaz a helyzet a temetővel is: átkerülnek az ősök csontjai, a fejfák. a sírkövek...- S ha valaki végképp nem akar áttelepülni?- Ritka kivétel - válaszolták. - A fiatalabbaknak megéri, né­hány idősebb, magányos ember viszont már nem vállalja az építkezést, ők inkább szociális otthonba kérik az elhelyezésü­ket. Talán 2-3 százalék az, aki köti az ebet a karóhoz. Rájuk viszont a törvény vonatkozik, szóval, menniük kell... Hiába, no: modem világunk­ban az energia mindenek fölött áll. Avagy mégsem...? Ahol a környezetvédelem szent, ott bi­zony szigorú szabályok vonat­koznak arra is, hogy miként kell eredeti állapotába visszaál­lítani a tájat. S ismét termővé tenni az egykori holdbéli terüle­teket. A garzweileri külfejtésen az érintett 25 ezer hektárból 16 ezret már rekultiváltak. Az elő­írások szerint hét évig kezeli a bánya: először visszatelepíti a korábban elkülönített löszta­lajt, majd lóherét, hüvelyeseket ültet, később gabonát, s ha már a cukorrépa is megterem benne, akkor lelkiismeret-fur- dalás nélkül visszaadhatják a területet az államnak, amelytől bérbe vették.- Építkezni viszont - a2 eset­leges talajmozgások miatt - csak 15 év múltán lehet - mondták a szakemberek. - De már van olyan rész, ahol 2-3 parasztgazdaság megtelepedhe­tett, s kisebb tanyavilág alakült ki az egykori bányagödör fö­lött... A jövő ólja ott, s itt, Bükkábrányban Stuttgarttól jó órányira, Öhrin- genben az EVS AG helyi üzem­igazgatója, Matthias Fischer érdekes témával fogad bennün­ket. Itt működik az EVS 2000 energiaprogram „agytrösztje”, ami tulajdonképpen nem más, mint egy ügyfélszolgálat. En­nek tagjai arról tájékoztatják a különböző kiadványokban, la­kossági tanácskozásokon, isko­lai foglalkozásokon az érdeklő­dőket, hogy miként lehet meg­takarítani a drága energiát. Csak egy példa: adott időszak­ban elkészítik, s tanácsaikkal együtt átadják egy-egy közin­tézmény „hőfényképét”. Ma­gyarán azt, hogy hol szökik az épületből a meleg, miképp lehet ezt megakadályozni. A háztar­tásokban pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy mely készülé­kek, elektromos berendezések avultak el, s szorulnak cserére, s hogy mennyit jelent, ha a he­lyükre energiatakarékos újab­bak kerülnek... Vagy ott van a legújabb kezdeményezés: az EVS AG 15 ezer márkával do­tált minden olyan baden-würt- tembergi iskolát, amelyik nap­elemekkel működő energiafej­lesztőt vásárol. Mert erre tart a világ: az energiatakarékosság jegyében kell élnünk. S itthon? Nálunk még a ha­gyományos energiatermelés fejlesztésén dolgozik az RWE- EVS konzorcium: Bükkáb­rányban egy 2x500 megawatt teljesítmányü erőmű létesítését tervezik arra a bányára, amely a felújított - illetve a megfelelő környezetvédelmi berendezé­sekkel ellátott - és 2015-ig gazdaságosan működtethető vi­sontai erőművet is ellátó lignit­vagyonra épül. A Mátra Il.-nek nevezett bükkábrányi project mai áron számítva 250 milli- árdba kerül, s azon túl, hogy mintegy 2,1 milliárd márka ere­jéig bedolgozó magyar cégekre, vállalkozásokra is számítanak, jelentősen csökkentik a térség­ben a munkanélküliséget. A terveknek megfelelően az első blokk - várhatóan - 2002 júniusában, a második pedig 2003 áprilisában kezdi meg üzemelését. Addig - s ettől függetlenül - az energiatakarékosság miránk is ránk fér... Szilvás István Mintha Visonta lenne, csak a méretek....

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents