Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-03 / 231. szám

4. oldal Horizont 1996. október 3., csütörtök A helyi iparkamarai iroda szervezésében: Pályázatokról - a Mátraalján (Folytatás az 1. oldalról) Az Európai Unió országain be­lül - mutatott rá Csépány László - jól funkcionálnak ezek a rendszerek. Nem ismerheti mindenki a pályázatokkal kapcsolatos sza­bályokat, ezért gyakorlati pél­dákon keresztül mutatták be a legfontosabbakat. Ebergényi András tájékoz­tatta a jelenlévőket a legfőbb lehetőségekről, mint például a kamatmentes és a vissza nem térítendő támogatásokról. Be­szélt a továbbiakban arról is, hogy a benyújtott pályázatok­nak megalapozottaknak kel! lenniük. A veszteséges és az úgynevezett feketevállalkozá­sok automatikusan kizárják magukat ezekből a lehetősé­gekből. A kamara képviselője fel­hívta a figyelmet a Pályázati Figyelő és a Közbeszerzési Ér­tesítő című kiadványokra, me­lyekben hasznos információk találhatók. (F. A.) a Líceumban Pusztai Csaba (volt hallgató, aki visszajár): - Rendszeresen látogatok el ezekre a rendezvé­nyekre. Itt lehetőség van arra, hogy a főiskolások együtt le­gyenek, bár sajnos, a hely meg­lehetősen szűk, s ez bizony kor­látozza a lehetőségeket. Bartha Melinda (harmad­éves, magyar szakos): - Na­gyon tetszik, ide órák közti szü­netben és esténként is le lehet jönni. Úgy érzem, nagyobb propagandára lenne szükség egyes programokhoz. Tavaly az Irodalmi Kávéház, a nosztal­gia- és reneszánsz estek tetszet­tek, ezek folytatását várom idén is. Szerintem hiányoznak az ismerkedési estek, így az első­söknek flehezebb a beilleszke­dés a főiskolás életbe. Ifj. Gyenes István (órahall­gató): - Én ugyan törzsvendég vagyok, de úgy érzem, ez a hely nem elégíti ki a főiskolások igényeit, ám ez csupán a hely­szűkéből adódik. Ide kialakult baráti társaságok járnak, de nem lehetetlen ismeretségeket kötni, társaságba bekerülni. Mihály Eszter (elsőéves, ma- tek-fizika-gazdaságismeret szakos): - Nagyon tetszik a klub, elsősként is hamar sike­rült itt barátokat találnom. A galériának nagyon jó hangulata van, a büfében kedvezőek az árak, remek a kiszolgálás. Ked­denként mindig eljövök, akkor van a legszuperebb buli. (gutjahr) Postázzák az adóigazolványokat Jövő év január 1-jétől az ál­lampolgárok azonosítására a személyi azonosító jel (sze­mélyi szám) helyett az adó- azonosító jelet kell használni. Fontos tudni, hogy az egyéni vállalkozók és az egyéb adószámmal rendel­kező magánszemélyek II po­zícióból álló adószáma az új azonosító meghatározása mi­att nem változik. Az adóazo­nosító jel az adózási nyilván­tartásban is alkalmazott sze­mélyi szám helyébe lép. Az adóazonosító jelet adó- igazolvány formájában, pos­tai kézbesítéssel juttatjuk el az érintetteknek. Megyénk­ben is tart az igazolványok kiküldése. Az első ütemben várhatóan október közepéig külön kérelem nélkül - auto­matikusan - megkapja az adóigazolványát az a magán- személy, akinek az 1991-95. közötti időszakban már kelet­kezett adókapcsolata az adó­hatósággal, vagy személyi száma jövedelemhez kötő­dően nyilvántartásunkba be­került. Az adóigazolvány az adóazonosító jel mellett tar­talmazza az állampolgár ne­vét, születési helyét és idejét, anyja nevét, az igazolvány ki­állításának keltét és az adóha­tósági aláírást. A hivatalból történő adó­igazolvány-előállítás során, a folyamatosan karbantartott adatállomány ellenére számí­tani kell adateltérésekre, pon­tatlanságokra. Emiatt az adó- igazolványon feltüntetett azonosítók eltérnek az állam­polgár valós adataitól. Lehet, hogy az állampolgárok egy része azért nem kapja meg az adóigazolványát, mert lakcí­mének változását korábban nem jelentette be, vagy a vál­tozást épp regisztrálják. Felhívjuk a figyelmet arra. hogy azok az állampolgárok, akik október végéig nem kap­ják kézhez az adóigazolvá­nyukat, ahhoz kérelemre hoz­zájuthatnak, illetőleg ha azt hibás adatokkal kapták meg, kezdeményezhetik az adatjaví­tást. A reklamációk rendezése az ügyfélszolgálatokon in­gyenesen kapható adatlapok kitöltésével történhet meg. Október végétől kirendelt­ségeinken várjuk azokat az újonnan bejelentkező, új adó- igazolványt igénylő magán- személyeket is, akik nem sze­repelnek az APEH nyilvántar­tásában, illetve először idén szereznek adóköteles jöve­delmet. A megyében 3 helyen folyik adóigazolvány kiadá­sával kapcsolatos ügyintézés. A címek: Eger, Szvorényi u. 52., Gyöngyös, Vármegyeház tér 1., Heves, Erzsébet tér 3. A hatvani ügyfélszolgálaton ilyen ügyintézés nem lesz. APEH megyei igazgatósága Főiskolai klub Az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskolán tavaly április­ban nyílt meg az ÉS-kluh. Az elért eredményekről és további tervekről a klub főszervezőjét, író Gergelyt kérdeztem meg.- Ez a klub a főiskolásoknak, a főiskolásokért jött létre - vá­laszolta érdeklődésemre. - Hétköznap délutánonként vi­deofilmeket vetítünk le, ame­lyeket a főiskola videotárából válogatunk. Hétfőnként Gyom- bolai Péter szervezésében gitá­ros, énekes, irodalmi idézetek­kel tarkított est látogatható, keddenként a Földalatti Izga­lom kerül megrendezésre, mely a leglátogatottabb a Pinceklub rendezvényei közül, ekkor ifj. Medgyasszai László válogat a jobbnál jobb zenékből. Szerdán és csütörtökön lehe­tőség van szakestek vagy egyéb zártkörű rendezvények megtar­tására. Péntekenként Galambos Arnold várja a keverőpultnál az alternatív zenei irányzatok kedvelőit éjfélig. A Pince- F.S-klub folyosó- lyán a Büfé-galéria kapott he­lyet, amely teret biztosít fiatal alkotóknak (elsősorban a rajzo­soknak) a bemutatkozásra. Ta­pasztalatunk: kialakult törzs- * gárdája van a rendezvények­nek. A nevesebb előadók meg­hívását a HŐK szponzorálja. Az egyik kedd esti bulin megkérdeztem néhány hallga­tót arról, ők milyennek tartják a klubot. íme a feleletek. Csak a véletlennek köszönhető, hogy nem alakult ki életveszélyes állapot Alkoholmámor, nyakon szúrt testvér (Folytatás az 1. oldalról) A célba vett testtájékra figye­lemmel az is leszögezhető: a vádlott tudata átfogta az élet- veszélyes sérülés előidézésé­nek lehetőségét, eshetőleges szándéka ilyen sebesülés oko­zására irányult. Kijelenthető továbbá, hogy a bűntett elkö­vetéséhez használt eszköz (egy 13 centiméter penge­hosszúságú kés) emberi élet kioltására alkalmas. Amint az a tegnapi tárgya­láson kiderült, a két testvér - munkája egyiküknek sincs már vagy nyolc éve - nemrit­kán öblíti torkát szeszneművel, s gyakoriak közöttük a vesze­kedések. Két éve már volt egy súlyosabbnak tekinthető affér­juk, amikor a vádlott egy tö­rött pohárral akarta meg­szúrni testvére nyakát. A foly­tonos ivás, torzsalkodás veze­tett odáig, hogy édesanyjuk inkább a szociális otthont vá­lasztotta lakhelyül. (A vádlott a szakértő szerint alkoholista, s emiatt már állt kényszer­gyógykezelés alatt.) V. János a bíróságon kije­lentette: bűnösnek érzi magát. Vallomásában elmondta, hogy ő nemigen bírja a szeszt, ettől függetlenül megissza a ma­gáét. Az ominózus napon - azaz ez év január 14-én - dél­előtt rumozott, délután meg vagy másfél liternyi bort ivott meg. Mint elmesélte, a vádbeli cselekményből mindössze annyit tud felidézni, hogy a testvére egy rongyot szorít a saját nyakára, s megy át segít­séget kérni a szomszédoktól, s hogy később jöttek érte a rendőrök. Noha sem a szúrás okára, sem annak mikéntjére nem emlékszik - tette hozzá -, nyilván ö lehetett a tettes, hi­szen ketten voltak a lakásban. A tanács elnökének kérdésére, miszerint meg akarta-e ölni a testvérét, „nem hiszem"-mel felelt. A tanúvallomásokból kide­rült: a vádlott és a sértett italo­zásai sokszor torkollottak vi­tába, s édesanyjuk mindezt nehezen viselte. Az eset kö­rülményeiről nem sokat tud­tak, ám egyikük elmondta: a hozzá segítségért forduló sér­tett szerint „Jani megszúrta”. Az elmeorvos szakértő sze­rint V. János elmebetegség­ben, gyengeelméjűségben, tu­datzavarban nem szenved. Személyiségzavar ugyan meg­állapítható nála, mindez azon­ban sem kizáró, sem pedig kor­látozó mértékkel nem bír. A vádlott alkoholistának minő­sül, kényszergyógykezelésének elrendelése indokolt. Az orvos szakértő kijelen­tette: a szúrás meglehetősen „szerencsétlen” helyen kelet­kezett, és csupán a vakvélet­lennek köszönhető, hogy nem életveszélyes sérülésről be­szélhetünk. A bíróság - arra való tekin­tettel, hogy V. B. sértett teg­nap nem jelent meg (testvére szerint állítólag a lábát fáj­lalta), márpedig vallomása nélkül a per nem fejezhető be - a tárgyalást október 25-re elnapolta. (s. i.) Szakközépiskolák vezetői tanácskoztak Hatvanban Hogyan csatlakozzon az érettségi a nemzeti alaptantervhez? Tegnap Hatvanban, a Széche­nyi István Közgazdasági Szak- középiskolában találkoztak az északkelet-magyarországi régió - nevezetesen Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szat- már megyék - közgazdasági szakközépiskoláinak igazgatói, hogy a területüket érintő leg­fontosabb aktuális kérdésekről tárgyaljanak. Mint arról Törő Elemér, a házigazda intézmény igazga­tója tájékoztatta a Heves Me­gyei Hírlapot, hasonló összejö­vetelekre évente kétszer - rend­szerint tavasszal és ősszel - ke­rül sor. Ezeken az intézmény- vezetők mellett részt vesznek országos vezető szaktanács- adók is. A tegnap megrendezett kon­ferencián Szinyei András pol­gármester köszöntötte a mint­egy negyven vendéget, rövid tá­jékoztatást adva a város múltjá­ról és oktatási helyzetéről, majd dr. Madarász Sándor, a Mun­kaügyi Minisztérium főosz­tályvezetője a szakképzés hely­zetéről, problémáiról tartott előadást. Az érettségi vizsgák jövőjé­ről, az ezzel kapcsolatos ter­vekről beszélt dr. Szenes György, a Nemzeti Alaptanter­vet kidolgozó, úgynevezett „he­tes bizottság” tagja, aki külön kitért arra is: az érettségi mi­ként kapcsolódhat a NAT-hoz. Az előadók sorát Gyülvésziné Pataki Edit, a Nemzeti Szakkép­zési Intézet munkatársa zárta. A tanácskozás résztvevői délután megtekintették a gödöl­lői Grassalkovich-kastélyt, majd Boldogra látogattak, ahol bemutatták nekik a tájházat is. A program zárásaként a helyi asszonykórus nótázását is meg­csodálhatták. (t. o.) Számítógép, semmi más! (New York-i tudósítónktól) Bili Clinton még tavaly bejelen­tette, hogy az összes amerikai iskolának rá kell térnie az „in­formáció szuperútjára”, mire a 2000. év eljön, és 1995 októbe­réig az Egyesült Államok ál­lami iskoláinak a felét már ösz- sze is kötötték az Internettel. Nem sok haszna van azon­ban a legmodernebb techniká­nak sem, ha a tanárok nem tud­ják, hogyan tanítsák segítsé­gükkel a leckét. Százezer, szá­mítógép kezeléséhez értő tanár jelentkezését várják a „21. szá­zad tanárai" nevű Internet-ol­dalon - ami egyébként elérhető: http;l/www.21 ct.org. jelzésen -, akik önkéntesen öt kollégájukat tanítanak meg az alkalmazásra. A szakértők szerint a számító­gép a tanulók döntéshozó és problémamegoldó képességét fejleszti, hisz a szükséges és legfontosabb információt kell megkeresniük.-Elképzelhetetlen az az in­formációtömeg, amit a gyereke­inknek kezelniük kell. A számí­tógép eszköz a kezünkben a he­lyes információk megszerzésé­hez, a módszert nem helyette­sítheti - mondja Barbara Ble­vins általános iskolai olvasás­szakértő Virginia Manassas te­lepülésén. Ohio egyik általános iskolája kapcsolatot létesített számító­gépen az Északi-sarkon tartóz­kodó egyik asztrofizikussal, aki tájékoztatja a gyerekeket a ku­tatási eredményekről, on-line cseveg velük.- Ha a tanulókat jól képzett szaktanárokkal és számítógép­alapú tanulási technológiával látjuk el, akkor valami nagyon izgalmas történik: a tanulók ül­dözőbe veszik az ismeretei, mintegy keresik a tudást, ahe­lyett, hogy csak azt várnák, majd csak megtanulják vala­hogy a leckét - informál Reg Weaver, az Egyesült Államok nemzeti oktatási egyesületének elnökhelyettese. Niemetz Agnes Üzleti alkalom, házasság, munkát keres, ingatlan stb. Az IF Fordító Iroda Nyelvstúdió és Hirdető Bt. ajánlata: Hirdessen az USA és Kanada egész területén megjelenő magyar nyelvű hetilapban, az AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVÁBAN forintért! A csaknem 100 éves újságot több mint 100 000 amerikai magyar üzletember és magánszemély olvassa. Kérje céges vagy magán ártájékoztatónkat! Hirdetésfelvétel levélben: IF Bt. 3032 Apc, Postafiók 5. Telefonon/telefaxon: 06 (37) 385-257 MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Heves Megyei Hírlap c. napilapot 1996 .....................-tői 1996.......................-ig..............példányban Me grendelő neve: ........................................................................... Címe (irányítószáma, város, község)............................................... (u tca, tér, emelet, ajtó)...................................................................... Az előfizetési díj: egy hónapra 545 Ft ( havonta 192 Ft megtakarítás) negyedévre 1575 Ft (negyedévente 637 Ft megtakarítás) fél évre 3270 Ft (félévente 1153 Ft megtakarítás) egy évre 6540 Ft (évente 2306 Ft megtakarítás) Az előfizetési díjat a fenti címre nyugtával jelentkező AS-M kézbesítőnek fizetem. A megrendelőlapot borítékban az AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája, 3301 Eger, Pf. 23 címre kérjük feladni. Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőjénél lehet előfizetni. A lap megrendelhető továbbá a 36/412-646 telefonszámon is. f--------------------------1 ’"N K edvezményes csirkecomb, bontott csirke belsőséggel (bratfertig) és belsőség nélkül (grilltest) vásár a Profi Food Kft. egri mintaboltjaiban! Akciónk: a kilónkénti árból 20 Ft engedményt adunk, amíg a készlet tart. Címünk: Bükk-kapu Áruház Egri Piaccsarnok - Kotkoda Baromfibolt 2 „Hogy egészséges legyen, csehi csirkét vegyen!" Erdőtelek község Önkormányzata értékesítésre meghirdeti az Erdőtelek, Tenki u. 66. sz. alatti, 2.352 m2 területű lakóházas ingatlanát. (Régi rendőrség) Az ingatlan előzetes időpont-egyeztetés után a helyszínen megtekinthető. A vételi ajánlatokat 1996. október 15-ig lehet benyújtani Oszlánczi István polgármesternél. _ (Erdőtelek, Fő u. 105., Telefon: 36/496-001.) | PANORÁMA VIK RT. németül ^ azonnali belépéssel. JtltuMméil határidő: 1996. október 7. Cím: 3300 Cger, Bajcsy-Zs. tömbbelső A PANORAMA VIK RT. az UNICORNIS Szálloda ^ igazgatói posztjára. Jelentkezési határidő: 1996. október 15. Cím: 3300 Eger, 3 Bajcsy-Zs. tömbbelső § raab karcher tÜZép Európa vezető építőanyag­kereskedő vállalkozása keres németül levelezni tudó, számítógépes gyakorlattal rendelkező munkatársat titkárságvezető munkakörbe az ügyvezető igazgató mellé. Pályázatokat és önéletraj­zot német nyelven kérem leadni az egri telepre. Cím: Bodnár Pál ügyvezető igazgató Eger, Kistályai u. L__________ 17,251)I

Next

/
Thumbnails
Contents