Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-24 / 248. szám
1996. október 24., csütörtök VILÁGTÜKÖR 7. oldal Az Európai llnió pozsonyi képviseletének vezetője kedden arra figyelmeztette a szlovák kormányt, hogy ne fékezze a demokratikus reformfolyamatot. A diplomata szerint a politikai bizonytalanságban szenvedő Szlovákiának még sokat kell tennie ahhoz, hogy az első körben lépjen be az integrációs szervezetekbe. Jacques Chirac francia államfő kedden, kétnapos izraeli látogatásának befejeztével felszólította Izraelt, hogy radikálisan változtasson eddigi politikáján: fogadja el a palesztin állam megalakítását, és hagyjon fel azzal a próbálkozásával, hogy kizárólagos hatalmat gyakoroljon Jeruzsálem fölött. Chirac szerdán a ciszjordániai Ra- mallahba látogatott. Alekszandr Lebegy véleménye szerint a jövő hónap közepén valószínűleg Viktor Cser- nomirgyin talpára is útilaput kötnek. A közelmúltban menesztett nemzetbiztonsági titkár az ABC amerikai televízióban közölte azt is, hogy elbocsátásáért Anatolij Csubajsz stábfőnököt teszi felelőssé. Váratlanul lemondott posztjáról Gro Harlem Brundtland norvég kormányfő. A hazájában rendkívül népszerű miniszterelnök asszony nem indokolta távozását. A svájci külügyi szóvivő Bemben elismerte: Lengyelország és Svájc között 1949-ben valóban létrejött egy titkos jegyzőkönyv, amely a meggyilkolt lengyel zsidók vagyonáról rendelkezik. Lengyelország mindössze 17 500 svájci franknak megfelelő összeget kapott vissza a holocaust lengyelországi áldozatai által svájci bankszámlákon elhelyezett több mint kétmillió frankból - írta égy lengyel lap. Megjelölte a NATO-felvétel dátumát 1999 a bővítés éve Bili Clinton amerikai elnök kedden Detroitban elhangzott beszédében javasolta, hogy 1999-ig történjen meg a NATO kibővítése. „Az Egyesült Államok célkitűzése, hogy az észak-atlanti szövetség megalakulásának ötvenedik évfordulójára, 1999-re, tíz évvel a berlini fal leomlása után, a csatlakozási tárgyalásokra meghívott országok a NATO teljes jogú tagjává váljanak” - mondta, név szerint azonban nem említett országokat. Washington most először jelölte meg a kiszélesítés javasolt időpontját. A magyar kormány üdvözli az amerikai elnök bejelentését - hangsúlyozta Kovács László külügyminiszter, hozzátéve: a felvételi tárgyalások vélhetően fotó: FEB/REUTER egy évet vesznek igénybe. Mibe kerül az adófizetőnek egy repkedő tábornok? Maszek ügyek közpénzen A csendes-óceáni amerikai haderő főparancsnoka úgy határozott, hogy hazarándul: a hawaii támaszpontról a parancsnoki Boeing 707-essel Kaliforniába repült. Három napig a gép teljes személyzettel várakozott rá - derült ki egy utólagos vizsgálat során. A ma már nyugdíjas főtiszt a barátnőjét látogatta meg a napfényes államban az amerikai adófizetők 3600 dollárjából. A Pentagon belső ellenőrzése most azt is kiderítette, hogy az elvált tábornok másfél év alatt 2300 dollárnyit fecsegett össze telefonon a barátnőjével. A nemrégiben napvilágot látott jelentés, amelyből vastag részeket húzott ki a katonai cenzor, még így is meglehetősen felháborította az amerikai közvéleményt. Richard C. Macke tábornokot ugyan már tavaly novemberben nyugdíjazták, de nem a közpénzek elherdálása, hanem egy cinikus elszólása miatt. A világszerte felháborodást keltett okinawai botránnyal kapcsolatban - amikor három amerikai katona megerőszakolt egy 12 éves japán kislányt - annyit jegyzett meg a főparancsnok: „Egy prostituált kevesebbe került volna, mint annak az autónak a bérleti díja, amelyben az erőszakot elkövették.” Macket lefokozták és nyugdíjazták. A közvéleményt most az izgatja, hogy az aktív főtisztek vajon mennyit repkednek-tele- fonálgatnak magánügyeikben - a köz pénzén?! FEB Elhalasztják a választásokat Boszniában csak jövőre szavaznak a helyhatóságokra Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hivatalosan bejelentette, hogy most novemberről jövő évre halasztják a „különlegesen bonyolult” helyhatósági választásokat Bosznia-Hercegovinában. A választások megszervezésével megbízott EBESZ boszniai missziójának vezetője, az amerikai Robert Frowick indoklásul a megoldatlan politikai gondokra hivatkozott, és lehetséges új időpontként 1997 tavaszát említette meg. A helyhatósági választásokat a szavazók névjegyzékével kapcsolatos manipulációk miatt szeptemberben már elhalasztották, akkor ez év november 23-24-re. Az amerikai kormányzat burkoltan a boszniai szerbeket tette felelőssé azért, mert el kellett halasztani a voksolást. A védelmi minisztérium egyidejűleg jelezte: elképzelhető, hogy a halasztó döntés fényében fölgyorsítják az IFOR-kö- telékben szolgáló tizenötezer amerikai katona kivonását az országból. Nicholas Burns külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján azt vetette a boszniai szerbek szemére, hogy nem voltak hajlandók együttműködni az EBESZ képviselőivel a szavazás megszervezésében. A boszniai államelnökség szerb tagja kedden bekapcsolódott a testület munkájába. Momcsilo Krajisnik az elnökség első hivatalos ülésén, kedd este aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel vállalta, hogy elfogadja és megvédi Bosznia- Hercegovina alkotmányát. Vele együtt írta alá az ünnepélyes nyilatkozatot az elnökség nemrégiben megválasztott két másik tagja: Alija Izetbegovics bosnyák és Kre- simir Zubak horvát politikus. George Pataki Horn Gyulánál. New York állam kormányzója kedden a miniszterelnökkel, szerdán az ellenzéki pártok képviselőivel tárgyalt. fotó: feb/diósi imre Tizenkettedszer is megválasztották a párt élére Dicsérik Kohl kancellárt Hagyományos pompával nyílt meg szerdán a londoni parlament új ülésszaka. Az alsó- és a felsőház tagjainak II. Erzsébet királynő hirdette ki a kormány 1996-97-re szóló törvénykezési programját. Első ízben nyerte magyar szakember az „Ev borásza” kitüntető címet Nagy-Britanniá- ban. Kamocsay Ákos, az Inter- consult Rt. neszmélyi borászatának vezetője a modem technológiák meghonosítása és a magyar borászat megújítása során kifejtett tevékenységével érdemelte ki a címet. Újraszámlálják Nicaraguában a vasárnapi elnökválasztáson leadott szavazatokat. Ebben egyeztek meg a szavazás lebonyolítói, miután az egyik jelölt, Dániel Ortega megkérdőjelezte a hivatalos részeredményeket. Amikor 1982-ben Helmut Kohlt az NSZK kancellárjává választották, a Fehér Házban Reagan ült, Londonban a vaskezű Margaret Thatcher volt az úr, Moszkvában pedig Gorbacsov próbálta keresztülvinni reformjait. Ma már mindez csak emlék: az NSZK helyét az egységes Németország vette át, Washingtonban, Londonban, Moszkvában mások tartják a gyeplőt - egyedül Kohl áll szilárdan a kormányrúdnál. E hét elején választották meg a kormányzó CDU vezetőjének - immár tizenkettedszer! Választóinak sokasága biztos abban, hogy 1998-ban ötödször is versenybe száll a kancellári posztért. Ha minden jól megy, a hónap végén rekordot dönt Helmut Kohl: megelőzve Konrad Ade- nauert, ekkortól ő lesz Németország háború utáni történelmének leghosszabb ideje hivatalban lévő kancellárja. Páratlan sikertörténet az övé? Igen, már ellenfelei is elismerik ezt. Amikor hatalomra került, az értelmiség egyáltalán nem örült. „Aztán kiderült, hogy Helmut Kohl kiváló menedzser, igazi atyai figura, aki emellett kiválóan tudja képviselni a német érdekeket külföldön” - így fogalmazott hajdanvolt kritikusainak egyike. A kancellár akkor érte el politikai pályafutásának csúcsát, amikor meggyőzte arról a franciákat, az angolokat és az oroszokat, hogy nincs mit félniük az egységes Németországtól. A franciáknak kevés az idejük Minden második francia úgy érzi, hogy teljesen túldolgozta magát. Számos nyugdíjas is így van ezzel - erre a következtetésre jutott az a tudományos felmérés, amelynek során több mint ezer állampolgárt kérdeztek meg. Csaknem ugyaneny- nyien azt is hozzáfűzték: soha nem sikerül teljesíteniük a maguk elé kitűzött célt. A legnagyobb stressznek a kereskedők, valamint az olyan szellemi foglalkozásúak vannak kitéve, mint az orvosok, valamint az ügyvédek (63 százalék). Őket - bármilyen furcsa - a parasztgazdák követik, és jócskán lemaradnak a gazdasági és ipari menedzserek. A legjobban a 35 és 49 év közötti korosztály tagjai keveslik a rendelkezésükre álló időt. Gyöngyöshalász és Gyöngyössolymos Önkormányzata pályázatot hirdet gyermekorvosi állás betöltésére. Az állást az önkormányzatok vállalkozói formában kívánják működtetni. «MN«eMOOW«MHmSO«WH«MeWtWHM«4MMe«W9m9MM«eCW MWWM4W4K4 A pályázatot Gyöngyöshalász vagy Gyöngyössolymos polgármesteréhez lehet benyújtani november 5-ig, rövid életrajzzal, szakmai életúttal. (72995) § HALLGASSON A MESTERRE! GYÖNGYÖS, SZURDOKPART U. 20. Telefon: 06-37-310-545. EPULETGEPESZETI CIKKEK SZANITERÁRUK ## # w FUTES- ES KLÍMATECHNIKA CSŐINSTALLÁCIÓK IPARI SZERELVÉNYEK lUükDT Szaniter Nagykereskedő KFT MESTER CENTRUM Az épületgépész mesterek biztos háttere a Mester Centrumok országos hálózata. I