Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-21 / 246. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. október 21., hétfő Természetjárók várkúti találkozója Szombaton a Magyar Természetbarát Szövetség Egri Városi, illetve Megyei Bizottságának szervezésében került megrendezésre a Heves megyei természetjárók találkozója és lombhullató túrája a Bükk- hegységben, Várkát on. Bánhatták mindazok, akik a reggeli borús idő miatt otthon maradtak, ugyanis az eseményre gyönyörű napsütés várta a természet szerelmeseit. Gyulai István városi elnök köszöntötte a főként Egerből érkezetteket, de jelen voltak a rózsaszentmártoni természet- járók képviselői is. Ezt követően Csávás István, az MTSZ elnökségi tagja a természetjáró mozgalommal kapcsolatban kiemelte: a politikai csatározások, a pénzért folyó harcok, és az emberek gyűlölködése közepette a természetjárók közösségét - függetlenül a politikai és vallási megygyőzödésektől - az egymás iránti tisztelet, szolgálat és szeretet vezérli. Összekötő kapocs, s jó példa arra, hogy az emberek ne legyenek ellenségei egymásnak.- Bár a természet most nyugovóra tér, nekünk feladatunk, hogy ekkor is védjük és óvjuk - mondta végezetül. Lovász József megyei főtitElismerték a rüggfakadás óta végzett munkát FOTÓ: F. A. kár értékelte a rügyfakadás óta végzett munkát, majd elismerések átadására került sor. Bronzjelvényes természet- járó minősítést kapott Mátra Ibolya (Bükki VM SE). Ezüstjelvényes lett: Fekete Ildikó, Jakab Béla, Jakab Béláné, Kása Jánosné, Pintérné Nagy Judit, Simon Mihályné és Franczia István (másodszor), valamennyien a Bükki VM SE természetjárói. Aranyjelvényes minősítést érdemelt ki: Cserhátiné Kovács Edit (Bükki VM SE). A 300 kilométeres Gyermek Kék-túrát teljesítette: Fáczán Anita (Rózsaszentmárton) és Papp Dániel (egri 4. számú ált. isk. és gimn.) A Bükkfennsík jelvény- szerző túramozgalmat heten teljesítették. A jutalmak átadása után szellemi vetélkedőt rendeztek, majd újabb gyalogtúrák következtek. A természetjárók találkozóját hajnalig tartó turistabál zárta, természetesen a hegyek között. Fáczán Attila Bezárattak egy benzinkutat Változatos ünnepi programmal készül a megye Főhajtás '56 hősei, résztvevői előtt (Folytatás az I. oldalról) A vizsgált további három ólommentes, illetve ólmozott benzin minőségével szemben nem volt kifogás. Az ügyben érintett két személy ellen - a rossz minőségű termék forgalmazásáért - szabálysértési eljárást indítottak, és kötelezték őket a vizsgálati költségek megfizetésére is. Ingyenes jogsegélyszolgálat Névtelen alkoholistáknak Ma délután hat órakor tartja összejövetelét a Névtelen Alkoholisták Csoportja az egri Északi Városrész Családsegítő és Információs Irodájában. Az érdeklődőket ezúttal is a Kallómalom út 88. szám alatti helyiségükben várják. Minden hétfőn — délután 4 órától 6-ig - a Zellervári Közösségi Házban (Hadnagy út 34.), kedden a Kallómalom út 88-ban, csütörtökön pedig a Deák Ferenc út 19-ben ingyenes jogi tanácsadást vehetnek igénybe az érintettek, akik úgy érzik: egyedül nem boldogulnak ügyes-bajos dolgaik intézésekor. Egy gyöngyösi üzemanyag- kútnál nagyobb tétel - mintegy 6600 liter gázolaj - eladását kellett megtiltani a töltőállomás bezáratásával egyidejűleg. Az újbóli működés engedélyezését a kút, illetve az érintett gázol- jamennyiség áttisztításhoz kötötte a fogyasztóvédelem. Abasáron egy helyi tankolóállomáson szintén a gázolaj minőségét kifogásolták a szakemberek. A megyei felügyelőség vezetője — az akció eredményét értékelve - a folyamatos ellenőrzésben, a sűrűbb mintavételben látja annak biztosítékát, hogy a kifogásolható minőségű üzemanyagokat mihamarább kiszorítsák a kereskedelemből. (Folytatás az I. oldalról) Délután 5 órakor pedig a Széchenyi út 2. szám alatt, a volt Nemzetőrség épületénél Jakkel Mihály önkormányzati képviselő emlékezik az egykori gyöngyösi eseményekre, majd koszorúzás következik. A Mátra Művelődési Központban este 6 órakor ünnepi megemlékezést tartanak, ezen Donáth László, a csillaghegyi Evangélikus Egyházközség lelkésze mond beszédet. Az ezt követő műsorban fellépnek a Berze Nagy János Gimnázium tanulói, a Muzsikus Céh Leánykar és a Cantus Corvinus vegyeskar tagjai. * Gyöngyösorosziban kedden délután 4 órakor a templom mögötti parkban idézik fel a forradalom eseményeit. A műsorról a helyi általános iskoláA tópart sem lesz mostoha Markazon A helyi önkormányzat a mar- kazi üdülőterület jobb ellátására is törekszik. Határozott a törekvés a közművek tóparti fejlesztésére, így még az idén hozzálátnak az ivóvízvezeték és a csatornahálózat tervezéséhez. Egyidejűleg pedig azon vannak, hogy a postai szolgáltatásokba is bekapcsolhassák a településrészt, mivel a víkendtel- kek tulajdonosai közül többen huzamosabb ideig tartózkodnak a faluban. Legalább nyáridőben jó lenne hát, ha például levelezésük sem lenne gond, s a csomagküldeményeket, az újságokat is kézbesítenék nekik. Az ezzel kapcsolatos tennivalóról a helyi képviselők keddi ülésén is sző lesz, s remélik, hogy a posta meghívott munkatársával kedvező megállapodásra jutnak. sok gondoskodnak, majd Tóth Tiborné polgármester mond ünnepi beszédet. Október 23-án ünnepi szentmisét tartanak 11 órakor. * Füzesabonyban a sportcsarnokba várják a város lakosságát október 23-án délelőtt tíz órára. A Himnusz, majd dr. Pásztor József polgármester megnyitó szavai után dr. Balsai István, az MDF elnökségi tagja, országgyűlési képviselő tart ünnepi megemlékezést. Az ezt követő műsorban fellépnek a két általános iskola tanulói, illetve a Gajdos együttes muzsikál. Az ünnepség után kézilabda teremtorna következik. * A környék valamennyi településén megemlékeznek az ünnepről. Hol települési, hol pedig iskolai keretek között. Ok( F oly tatás az I. oldalról) Azokat a sorsüldözötteket, akik sajátos szokásrendjükkel, életmódjukkal még nehezen illeszkednek a „normális” közösségbe, s csak a bizalomba kapszkodva tudnak alkalmazkodni a kinti élet elvárásaihoz. A gondozói ház másik működő részlege, az átmeneti szállás, ahol szigorúbb belső szabályozókhoz igazodva, nehéz helyzetbe került egyedülállók, tóber 22-én Besenyőtelken este hat órától az AMK nagytermében, Poroszlón délután három órakor a polgármesteri hivatal melletti emlékparkban kezdődik az ünnepség. Szihalmon a mai nyílt testületi ülés keretében délután három órakor méltatják október 23.-at. A Mocsáry-díjak ünnepélyes átadásra kerül sor szerdán An- dornaktályán. A község temetőjében délután három órától Mocsáry Lajos helyreállított sírjánál Balogh László polgár- mester tart megemlékezést. A síremléket Denke Gergely lelkész áldja meg. Az Értelmi Fogyatékosok Szociális Otthonában - a volt Mocsáry-kastély- ban - az író életművéről Böszörményi István kutató számol be előadásában, majd Ördögh Szilveszter, kuratóriumi elnök átadja a Mocsáry-díjakat. csonka vagy egész családok élnek hosszabb-rövidebb ideig, mint egy védőernyő, inkubátor alatt. Itt - tulajdonképpen az egykori munkásszállókhoz hasonló módon - a 46 fős állandó férőhely teljesen betöltött, s egyébként is jobbára csak a megye- székhely és vonzáskörzete bajbajutottjai igényeinek tudnak eleget tenni. (kj) (kj) Gyönyörű angol beszédet hallottunk Nemzetközi konferenciát tartottak Egerben Pénteken tizenegy ország 450 angol nyelvtanárát köszöntötte Pólyák Ildikó, az IATEFL - Hungary, a Nemzetközi Angoltanári Egyesület elnöke a tanárképző főiskolán. A nemzetközi szervezet brit központú, 70 tagországgal. Céljuk az angol nyelvtanítás korszerűbbé tétele, melyet erősen a gyakorlatra koncentrálva valósítanak meg. Az általános, közép, és felsőfokú oktatási intézmények tanárai három napra beülnek az iskolapadban, s az előadásokon hallottakat a gyakorlatban hasznosítva önmagukon próbálják ki. Ezúttal vendégük volt Donald Freedman, az USA tanárképzési és -továbbképzési szakértője, aki a pedagógusok feladatairól, kutatásairól beszélt. Számos tankönyvírót köszönthettek a tanárok, személyes beszélgetéseken is útmutatót kérhettek a könyvek használatához.- Megyénkben az Anyota, az angol nyelvtanítást segítő alapítvány vett részt a konferencia szervezésében, melyet már hatodik alkalommal rendeznek vidéki városban - mondta Rüll Csabáné titkár. - Távoli célunk, hogy minél több diákot küldhessünk külföldre angol nyelvet tanulni. A tanároknak nagyon jó alkalom volt a találkozásra, a szakmai megújulásra. S öröm volt, hogy gyönyörű angol beszédet hallhattunk. (császi) Kerülő út helyett biztonság Egerfarmos után Mezőtárkány is tettre kész A jövő esztendő tavaszára biztonságos, két sávon autózható úttal véglegesen megszűnik Egerfarmos zsákfalu jellege. Ez a mezőszemereiek- nek is rövidít a korábban Füzesabony felé megtett kerülő- útón. Az első ütemben építették meg - jó minőségben - az Egerfarmos és Mezőtárkány közötti útszakaszt. Most folyik a helyi önkormányzat támogatott beruházásaként a far- mosi bevezető szakasz útvasút kereszteződésében a fénysorompó szerelése. A debreceni szakemberek szerint a napokban megkezdődhet a próbaüzem, s a hónap végén hivatalosan is átadják majd a fontos jelzőberendezést. A mezőtárkányi polgár- mester asszony, Siska Jánosné a fénysorompó-építés második üteméhez hamarjában tudja a harmadikat is kapcsolni:- A Heves Megyei Terület- fejlesztési Tanács felkarolásra érdemesnek találta pályázatunkat, s ezzel kilenc millió forinthoz jutunk. Ebből a pénzből a településközpontból az új közútig kivezető, három kilométeres szakaszt szeretnénk megépíttetni. A jelenlegi kátyús, házak közötti egysávos utat kiszélesítik hat méteresre, s a tervek szerint még az idén hozzákezdenek a földmunkálatokhoz. A támogatásból ebben az évben ötmilliót vehetnek igénybe. Az útszélesítésnél közhasznú munkásokat is szeremének foglalkoztatni. Az asztfaltozás jövő tavasszal nemcsak a harmadik ütem befejezését jelenti majd. (b.s.) Meleg szállás néhány órára Sokaknak egyetlen reménye az éjjlei menedék Új belterületi földkönyv készül Erdőtelken Súlykorlátozás a településen Az elmúlt hétvégi testületi ülésén Erdőtelek önkormányzata döntött arról, hogy a község 1978-as belterületi földkönyvét ki kell cserélni, miután az azóta eltelt változások, adás-vételek áttekinthetetlenné tették az elavult nyilvántartást. Hasonló változást terveznek - tájékoztatta lapunkat Löcseiné Nagy Mária jegyző -, a külterületi földkönyv esetében is, bár ez utóbbinál meg kell várni, amíg a földhivatal végez a kárpótlás során gazdára talált területek nyilvántartásával. További változás a település életében az, hogy a régi pártház épületét egy cukrász vállalkozó bérbe vette, s hamarosan finom csemegékkel várja ott a helyieket. Égy, az első lakásához jutó házaspár - mit arról döntés szü- letrett - 50 ezer forint támogatást kapott az önkormányzattól, s elfogadták a fogorvos vállalkozói szerződésének tervezetét is. Szintén határozat született arról, hogy a község két legforgalmasabb, teherautók által is igénybe vett útjára súlykorlátozást jelző táblákat helyeznek el, ezt a közeli létesítmények állapota indokolja. A település jegyzője arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az elmúlt a hét végén a helybeliek társadalmi munkában festették a temető kerítését, s bár kevesebben voltak, mint amennyire számítottak, mégis remélik: a közelgő halottak napjára, illetve mindenszentekre befejezik a munkálatokat. Pedagógus-kórusok nagy sikerű fesztiválja Gyöngyösön A közös dalolás örömével érkeztek A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban került sor a pedagógus kórusok IV. Észak-magyarországi találkozójára, melyet - Babits Mihálynak a dalolás öröméről szóló lírai szavait idézve - Keresztesi József, a megyei közgyűlés alelnöke nyitott meg. A rangos rendezvényen szinte az egész ország pedagógus- társadalma képviseltette magát, sőt a határon túlról is voltak vendégszereplők. A hazaiakat képviselő városi pedagógus kórus mellett Jászberényből, Szegedről, Ceglédről, Sopronból, Mátészalkáról, Vá- sárosnaményból, Pápáról, illetve Marosvásárhelyről érkezett énekkarok a kóms-éneklés valamennyi művészi értékét és szépségét is felvillantották. A fellépő együttesek mindegyike más és más erényét csillogtatta, így a közönség minden ízét, zamatát érezhette az előadott népdaloknak. A klasszikus zeneszerzők műveinek kiválasztását, előadásmódját is a sokszínűség jellemezte. Külön színfoltja volt az estnek a marosvásárhelyi kamarakórus Népdalfeldolgozások című csokra, amely érzelmileg, s az előadásmódot tekintve is a népdalok eredetiségének értékeit prezentálta. A fesztivál megható percei voltak Fasang Árpád zeneszerzőnek, a magyar zenekultúra kimagasló egyéniségének köszöntése 80. születésnapja alkalmából. Végezetül az összkar a zárókórus Kalocsainé Csillik Mária és Holló Gyula vezényletével Fasang Árpád Gyöngyösi körtefa és Liszt Ferenc- Kerényi György Magyar ünnepi dal című kórusművét adta elő. Befejezésként Baranyiné Szilágyi Erzsébet, a művelődési ház igazgatója és Tóthpál József, a zenei kamara elnöke oklevelet és ajándékokat nyújtott át a résztvevő kórusoknak, majd Szöllősi Istvánné, a pedagógus szakszervezet főtitkára utalt rá: örvendetes, hogy a pedagógus-társadalom rendezvényei - mint ez is - óriási érdeklődést váltanak ki. Rendkívüli a kisugárzásuk: most is csaknem négyszáz kórustag lépett közönség elé. Ez az amatőr művészeti tevékenység a gyermekközösségekre is nagy hatással bír. Vasárnap sajátos programmal folytatódott a fesztivál: a ceglédi és a szegedi kórus a gallyatetői kápolnában, a gyöngyösi, a marosvásárhelyi és a vásárosnaményi együttes pedig Gyöngyöspatán, a község templomában adott nagy sikerű hangversenyt. Bágyi Ferenc