Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-02 / 230. szám
4. oldal Az Olvasók Fóruma 1996. október 2., szerda Ötven éve együtt - él boldog házasságban Berényi József és neje, Juhász Margit. A közelmúltban ünnepelték neves évfordulójukat. Az egykor Tiszanánáról elszármazott és ma a budapesti Mátyásföldön lakó házaspárt három fia, menyei és négy unokája köszöntötték. Szerkesztőségünk nevében mi is gratulálunk, további boldog együtt eltöltött éveket kívánunk nekik. Mindenki jól érezte magát Eger város és környéke településeinek nyugdíjas köztisztviselő, közalkalmazott szakszervezeti tagjai megköszönik Gubán Gézáné Rózsának a gödöllői Grassalkovich-kastélyba szervezett színvonalas kirándulást, a mindenre kiterjedő gondoskodását, szívből jövő szere- tetét, melyre ezeknek az idős embereknek nagy szükségük van. Nagyon jó érzés, hogy el- sivárosodó világunkban van még olyan ember, aki az idősebb korosztállyal is törődik, néhány kedves szót szól hozzá, „napfényt” visz a mindennapi életükbe, nem egy esetben a magányosan töltött hétköznapokba. Mindenki nagyon jól érezte magát, még égyszer köszönjük szépen. További munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk! (teljes név és cím a szerkesztőségben) Pénze beépült a hálózatba A Hírlap szeptember 20-i számában olvastam, hogy a Hevest is érintő, összesen 6,8 milliárd forintnyi, a Tigáz Rt. 40 százalékot kitevő részvénycsomag felosztásának elvéről még tavaly döntöttek az illetékesek. Olvasható ebben az írásban, hogy két település egy hibás lista miatt „nem juthat hozzá a gázszolgáltatói részvényeihez”. Nos, a fenti közlések alapján, mint állampolgár, elkezdek gondolkodni, hogy tulajdonképpen milyen intézkedésről van itt szó? Annak idején, amikor a gázprogram elérte a településünket, illetve előtte a vezeték kiépítéséhez a lakosság támogatását, azaz anyagi hozzájárulását is kérték. Ez megtörtént. Ennek ösz- szege hat évvel ezelőtt 35 millió forint volt, és ezt egyszerre kellett befizetni (házanként és telkenként). Ezzel egy időben szerintem, mint támogató állampolgár, a jelzett összeg erejéig a Tigáz Rt. résztulajdonosává váltam, miután a pénzem beépült a hálózatba. Kérdésem az, hogy mikor és hol fog megjelenni ez, természetesen ha a részvény- csomagok ilyen-olyan elképzelések alapján kiosztásra kerülnek. Ha az állampolgár ezt a pénzt takarékba teszi, akkor most (5 év után) szerény 20 százalékos kamatos kamattal számítva is 87 millió forint lenne a betétállománya. Igaz, árfolyamváltozás, sőt éppen a mozgó árfolyam miatt lehet rajta veszíteni, de nyerni is. Ez azonban már a jövő kérdése. A jelen kérdése az, hogy az állampolgár megelőlegezett pénze hogy kerül elismerésre?!! Ahogy mondani szokás: inkább két könnyebb kérdést? Tisztelettel: Enyedi László Heves „A polémiát 1995 karácsonyán befejeztem...” Tisztelt Szerkesztőség! Úgy gondolom, hogy az újságírói és a szerkesztői etikát nem azonos módon értelmezzük! A Hírlap szeptember 25-i száma közöl egy olyan olvasói levelet Ignácz Géza tollából, amely egy kilenc! hónappal korábban írt cikkemhez fűz rendkívülien „egyedi” látású megjegyzéseket, ráadásul az említett írás nem is a Hírlapban, hanem 1995 karácsonyán a Heves Megyei Napban jelent meg! Nem gondolom, hogy a Hírlap szerkesztője kellő „körültekintéssel” járt volna el az esetben. Hogyan lehet olyan olvasói levelet közölni, amelynek vitatott cikke nem is a Hírlapban jelent meg? Ügy vélem, az oldalt összeállító szerkesztő több hibát is vétett. Mindenekelőtt a korrektség ellen, ez esetben talán illett volna az érintett figyelmét erre felhívni. S másodszor, finoman szólva, a történeti kérdésekben ez esetben teljesen járatlan újságíró-szerkesztőnek közlés előtt illett volna az érintettet megkérdezni, jelen esetben engem, milyen tartalmú történeti kérdésről van szó! így az ilyen szerkesztői magatartást elfogadni, s legfőképpen megérteni nem tudom! Ignácz Géza, az Önnel való „polémiát”, már 1995 karácsonyán befejeztem. Tisztelve korát, mégis azt ajánlanám, inkább „élményeiről” írjon, a történészi foglalkozás fortélyait már nem tudja megtanulni! íráskészsége még sokat fejlődhet, de odáig azért már illene eljutni, megszólításnál nem a keresztnevet kell használni, a családnév mögé pedig nyugodtan írja oda, hogy Úr! Ma már ez így illik, ezt még az egykori elvtársak is elvárják. Ha nem tűzdelné meg levelét személyes vonatkozású megfogalmazásokkal, az Úr megszólítást még én is odaírnám. Szőke Domonkos Tisztelt Szőke Domonkos Úr! A szerkesztőségünkre, a szerkesztésre tett kritikai észrevételeit részben elfogadjuk, és elnézést kérünk. Az viszont tény, hogy az újságírói-szerkesztöi etikát nem azonos módon értelmezzük. Nem sértettük meg az etikát azzal, hogy közöltük Ignácz Gáza levelét, miután arra hivatkozott, hogy a Hírlapban korábban megjelent olyan visszaemlékezés, amelyben szerzője a keleti hadifogságának történetét osztotta meg olvasóinkkal. Ignácz úr viszont nyugat-európai hadifogságának történetét kívánta bemutatni. Részünkről a vitát lezártnak tekintjük. Tisztelettel: a szerkesztő Szabad-e dönteni előítéletek alapján? Mindig érdeklődéssel olvasom a „Csak a Heves Megyei Hírlap olvasóinak” című rovatát, mert ebben a legtöbb esetben közérdekű, figyelemfelkeltő és érdekes írásokkal találkozhat az olvasó. Most is ezzel kezdtem a szombati újság tanulmányozását, és megdöbbenve olvastam végig a „Tíz kicsi bűnöző?” című cikket. Megdöbbentem és elgondolkodtam. Most, amikor a köznapi életben az emberek többsége ha zsörtölődve és fogvicsorgatva is, de tudomásul veszi az egyre nehezebbé váló gazdasági problémák súlyos terheit, most, amikor a politikai életben a kormány és minden felelős személy olyan nagy súlyt fektet a nemzeti kérdésekre, a határainkon túl élő magyarság sorsára, most, amikor oly nagy szükség lenne az emberek összefogására és segítő kéz nyújtására az elesett embertársaink felé, hogy összefogva könnyebben legyünk túl a nehézségeken, akkor egy falu vezető testületé és néhány lakosa előítéletekre hivatkozva, valóságos „keresztes hadjáratot” folytat egy olyan csoport ellen, akiknek a legszükségesebb lenne, hogy egy olyan közösségbe kerüljenek, ahol szeretettel, megértéssel és legfőképpen bizalommal lennének irántuk. Akik azért mennének oda, hogy a bezárt intézményi körülményekből kiszabadulva valóságos, szabad életű közösségbe kerüljenek, és bebizonyíthassák, hogy ők is egész értékű emberként tudnak élni a „normális” emberek világában. És nem azért, hogy a kertek alatt gyilkolásszák a feldebrői lakosokat és rontsák a falu munkanélküli-statisztikáját. Nem tudom, a tisztelt aláírásgyűjtők elgondolkodtak-e már arról, hogy ezek a gyerekek nem tehetnek róla, hogy intézetben kellett felnevelkedniük, élniük, és ha felnőnek, nekik is ugyanúgy meg kell állniuk a helyüket az életben, mint azon kiváltságos gyerekeknek, akik a szülői ház meleg, féltve őrzött gondoskodásában nőttek fel. És ezt másképp nem lehet megoldani, csak úgy, ha még gyermekkorukban nevelők és gondos kezek segítségével visszahelyezzük őket olyan természetes közegbe, ahol felnőttkorukban is élniük kell. Nem véletlen, hogy a gyermekek elhelyezésének védelmében egyedül az iskola igazgatónője és a falu orvosa emelt védő szót. Ok, akik hivatásuknál fogva tudják, hogy a faji megkülönböztetések és társadalmi előítéletek menynyire rossz irányba tudnak elvinni egy közösséget, és menynyire veszélyesek az emberi kapcsolatok megromlásában. A ellenséges fogadtatás helyett inkább bizalommal, szeretettel és megértő odafigyeléssel kellene kollektiven befogadni és nevelni ezeket a szeretetre és emberi kapcsolatra kiéhezett gyerekeket, és inkább azon cél érdekében összefogva aláírást gyűjteni, ki hogyan tud segítséget nyújtani abban, hogy ezekből a lelkileg sérült gyerekekből felnőttkorukra talán olyan emberek válhassanak, akikre büszke lehet majd a falu közössége. Tisztelt Feldebrö lakosai! Amikor Önök a falugyűlésen szavazni fognak, gondoljanak arra, hogy most egy kis embercsapat sorsáról döntenek, melyet egy nemes emberi feladatnak is fel lehet fogni; segítő kezet nyújthatnak a rászorulóknak. Lehetnek érvek és ellenérvek, amelyek lehetnek valóságosak és hamisak, de soha nem szabad elfelejteni, hogy az emberi kapcsolatok legtöbb esetben az emberi közösségeken múlnak. Hogy egy nagy költőnk idézetével éljek: „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés.” Petrucz István szoc. szerv, nevelőtanár Várjuk olvasóink további leveleit Kiadók, szerkesztőségünk eddig is szívesen fogadta, hogy előfizetőink, olvasóink leveleket küldtek hozzánk. Ezekben főleg a közvetlen környezetüket érintő észrevételeket, javaslatokat írták le. Gyakran örömeikről is beszámoltak, megosztották velünk ezeket, amelyet külön is köszönünk. Bízunk abban, hogy továbbra is küldenek leveleket, amelyekben leírják észrevételeiket. A közérdeklődésre számot tartókat közöljük a Hírlapban. Éviké, aki hiányozni fog Szeretném, ha sokan megtudnák: Szabóné Éviké, a postásunk nyugdíjba ment. Régóta járta körzetünket. Télen hóban, fagyban, sárban, nyáron esőben, ful- lasztó melegben. Szinte minden háznál volt már dolga. Mindenki ismeri. Ő is ismer bennünket. Sok háznál tudja az örömet, bánatot. Mindenkivel el tudott beszélgetni - erre is volt ideje, energiája -, vagy vigasztalt, vagy az örömben osztozott. Amikor szabadságra ment vagy beteg volt, éreztük hiányát. Nem bántani akarom azokat a fiatalokat, akik helyettesítették, de volt, hogy levelet tévesen dobtak be. Évike nemcsak a házszámot nézte, hanem a nevet. is. így tudta, ha tévesen írták a házszámot, mégis az kapta meg, akinek címezték. Volt úgy, hogy pénzküldeményem érkezett, első próbálkozásra nem talált odahaza, másnap újra hozta. Pedig egyszerűbb lett volna neki, ha az értesítőt dobja be. A lelkiismeretes munkáját ilyen és ehhez hasonló dolgok bizonyítják, hiányát sokáig fogjuk érezni. Remélem, az új postásunk sem lesz személytelen. Sajnos, hogy ezek után a kedves, mindig mosolygó Évike nem csenget. Nagyon megérdemli a pihenést. Az elismerésünket szeretném így közölni. Megköszönni fáradságos munkáját. Szabóné Évikének köszönjük munkáját, jó pihenést, erőt, egészséget kívánunk. Cs. L.-né és sokan mások (Teljes cím a szerkesztőségben) Köszönik a volt Thur dolgozói Levelet kapott nemrég a gyöngyösi fiókszerkesztőségünk. Ebben leírják, hogy a Heves Megyei Hírlap hasábjain keresztül szeretnék kifejezni kö- szönetüket a Thur Húsipari Rt. volt dolgozói Fótos Dániel és Hegedűs Gyula szakszervezeti vezetőknek azért a sok és kitartó fáradozásukért, hogy a cégtől elbocsátott 280 dolgozónak kiharcolták a már elveszettnek vélt járandóságaikat. A további munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánnak: A Thur Húsipari Rt. voltdolgozói A gyöngyösi kórházba invitálják Javaslatait Tisztelt A. G.! A Hírlap 1996. szeptember 12-i számában olvastam levelét, mely a Bugát Pál Kórház gazdálkodásával foglalkozik. Sajnos, továbbra sem tartom jónak az egészségügy finanszírozási rendszerét, s ezzel nem vagyok egyedül Magyarországon. A betegellátást illetően szeretném legfőbb aggályait eloszlatni. Csak olyan betegségek gyógyítását kell ideiglenesen felfüggeszteni Gyöngyösön, melyek eddig nem tartoztak a városi kórház kompetenciakörébe, hanem egyetemek és országos intézetek feladatát képezték. így minden ellátási kötelezettségünknek a jövőben is megfelelünk, egyet„szemrebbenés nélkül len - szintünknek megfelelő - beteg ellátásától sem kell elzárkóznunk. Az elmúlt évek betegforgalmi adatait áttekintve, az általunk nem vállalható betegségeknek gyógyítása betegeink 0,5-0,8 százalékát teszi ki, tehát nem kell tömeges veszélyeztetettségre gondolni. Ugyanakkor ez 5-7 százalékos költségmegtakarítást jelent, mely az ellátott betegek gyógyítási színvonalának emelkedéséhez vezet. Szeretném megnyugtatni, hogy felügyeleti szerveink közül az ANTSZ, az Állami Számvevőszék, a tulajdonos önkormányzat, a megyei egészségbiztosítási pénztár folyamatos és rendszeres ellenelfogadják őrzéseket tart a kórházban, így a járulékfizetők pénzét nem herdálhatjuk el. Végül magabiztos hangú levele alapján, bízva az Ön finanszírozási és egészségügyi működtetési tudásában, engedje meg, hogy meghívjam intézetünkbe. A betegellátás színvonalát emelő tanácsait, javaslatait „szemrebbenés nélkül” fogjuk elfogadni, amennyiben ezek korrigálják az Ön által hiányosnak minősített szakértelmünk következményeit. A mielőbbi személyes találkozás reményében tisztelettel üdvözli: Dr. Lukács Tóth Gyula, a két nyilatkozó közül a szakállas A régi felnémeti búcsúk emléke Minden faluban a legnagyobb ünnepnek számított a búcsú. Az egykori Felnémet díszes barokk temploma, amely Szent Rozáliáról kapta a nevét, ilyenkor a szokottnál is nagyobb pompában fogadta a híveket. Vendégpapok celebrálták a misét, Sülé főúr csak segédkezett. Ő viszont a servitáknál viszonozta a kollegiális segítséget. A búcsúsok, akik itt a környéken augusztusban-szeptem- berben szinte minden héten kaptak lehetőséget, hogy portékájukat kirakhassák, már délelőtt készen várták a falu lakóit. A Nagy soron végig alkalmi sátrak állottak, a falu főterén pedig a „sergősök” telepedtek le. Szólt a „banda” zenéje, az akkor éppen divatos slágerek dallamára forgott a nagy körhinta. Reggel 10 órakor egyszerre szólalt meg a templom három harangja. Felzúgott az orgona, majd a tömjén illata áradt szét a falak között. Az ünnepi áhítat mindenkit magával ragadott. A mise végén lélekben megújulva térhettek haza, s a család a vendégek társaságában foghatott az ünnepi ebédhez. Az igazi népünnepély délután kezdődött. Szinte leírni sem lehet azt a színes forgatagot, ami a Nagysoron kavargott. A sergő nemcsak a gyerekek kedvence volt, szívesen ültek be az eladósorban lévő lányok a legényekkel együtt. Suhogtak a szoknyák, vidám sikongatás hangzott. A szomszédos felsőtárká- nyiak már azóta régen elfelejtették a maguk búcsúját. Náluk július 22-én, Magdolna-napkor ünnepelnek. Ezt csak azért említem, mert a két falu között mindig volt valami valós vagy csak csinált ellentét. A búcsú napja is alkalmas volt a gúnyolódásra. Míg a felnémetiek a tárkányiakat „tökkáposztásoknak”, emezek meg őket „lecsósoknak” hívták, lévén a búcsú időpontja eme ételek szezonjában van. Naplementig folyt a mulatozás. A gyerekek és az idősebbek ezután már hazatértek. Az ifjúság azonban még tovább folytatta. Az esti bál már csak az ő mulatságuk. Mikor az első csillag megpillantja magát az Eger-patak vizében, a vásározók, komédiások összeszedegetik portékájukat. Indulnak tovább. Dóra Zoltán
