Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-28 / 227. szám
il I T Oi Ft I DU\Ri\7al TV Burgenland - az apró magyarság földje Keine Zigaretten?! - hajol az ablakhoz az osztrák határyadá- szok zubbonyát viselő, rossz arcú poszt már a határ túlsó oldalán. Egyenruhásunkat nem az egészségvédő buzgalom késztette a dohánynemű iránti ily fokozott érdeklődésre. A magyarázat inkább a két ország között meglévő tetemes árkülönbségben, illetve a termék magasabb osztrák adótartalmában keresendő. Ez is tagadhatatlan a jelentős haszonnal kísértő cigarettacsempészetben. Ennyi maradt hát a szolidáris K. und K. időkből. Mert ez itt már a nyugati szomszéd - nekünk a sógorok földje, kérdés persze, a túloldal milyen lelkesen vállalja ezt a rokonságot —, a mintegy 300 ezer lakosú Burgenland, melynek szerepe meghatározóan módosult, felértékelődött az elmúlt években. Nem is elsősorban a vasfüggöny lebontásával (bár odaát már nem kevesen kissé elhamarkodottnak tekintik a radikális határnyitást, mivel ez a lépés, az illegális bevándorlók, a zöldhatárforgalom megfékezése komoly anyagi áldozatot és a védelmi erők fokozottabb bevonását igényli az osztrák államtól és az adófizető polgároktól, a korábbi szinte jelképes ráfordítással szemben). Igaz, a tagállamok közötti belső határok lebontásával nemcsak sajátjukat, hanem a közös európai szervezetet is itt a végeken védik. Az Európa legjobb módú országai közé sorolt hegy-völgyes Ausztriának a legszegényebb, keleti tartományáról van ugyanis szó. A szegénység fogalma - mint mindenhol - ebben a környezetben is meglehetősen relatív. Magyarországról nézve a tejjel-mézzel folyó Kánaán: elég csak az ízléssel épült, korántsem hivalkodó családi házakra pillantani, melyek jó részét nálunk villaként magasztalnák tulajdonosaik. A kapuk alól kihajtó középkategóriás Mercedesekre, BMW-kre, Audikra sem lehet panasz. Ám a nyugati, gazdag osztrák tartományokhoz - Vorarlberg, Tirol, Salzburg - mérve a nemzeti jövedelem nagyságát vagy a magasabb munkanélküliséget, talán némiképp indokolható a „szegény” jelző. Fogorvosok földjén Burgenlandi ismerősöm szemében az osztrák oldal és a Dunántúl nyugati sávja tökéletesen kiegészíti egymást, pasz- szolnak, mint a kirakójáték egymáshoz illő elemei. Vas és Győr-Sopron megye e részein az utazó az egyes emberi érzékszervekre alapozó, sajátos specializálódásra figyelhet fel. Az egy főre eső fogorvosokat, optikusokat, trafikosokat tekintve minden bizonnyal alattunk a világszínvonal. Ám a két nép közötti viszony nem volt mindig ilyen konszolidált és gyümölcsöző, elég csak a térképen Deutscheshüt- zen, Németlövő nevére pillantani. Erről a térség története is gondoskodott, kezdve a honfoglalástól, amikor derék őseink az országhatár menti gyepűt szerették volna mennél kijjebb tolva megszilárdítani itteni fennhatóságukat. A középkorban állandó torzsalkodás színhelye volt a vidék, hol német-osztrák, hol török résztvevőkkel, ezt a harcos életmódot szolgálták - a névadóként szereplő - várak is. A fennhatóság végleg csak a XX. században enyészik el, amikor a napjainkban sokat emlegetett Trianonnal együtt, a St. Germain-i békeszerződés alapján 1919-ben - az elvett tiroli és déli részek kárpótlásaként - Ausztriához csatolták. Érdekes közjátéka ezeknek az időknek - a részben az elszakított területen - egy magyar különítmény által rövid, néhány hónapos életre segített Lajta-Bánság néven ismert önálló formáció. A magyarok zömmel néhány kis és két nagyobb településen, Oberpullendorfban (Felsőpu- lyán) és Oberwartban (Felsőőrön) lelhetők föl. A tartomány földbirtokainak tekintélyes része az Esterházy-család kézén volt. Napjainkban azonban elkezdődött egy észrevétlenebb határ menti gyarmatosítás is, a magyarországi földek titkos bérlete, birtoklása. Szolid becslések alapján a 25-35 kilométeres magyar határ menti sávnak közel negyedét vehették eddig birtokukba az osztrák gazdák, minden hivatalos pecsét nélkül, zsebszerződésekre alapozva. Nyugdíjaséveikben sokan választják azt a megoldást, hogy itt vesznek, bérelnek lakást, házat, az év egészét vagy jó részét itt töltve. Az ok: az átlag 16 ezer schillinges nyugdíjból nálunk fejedelmien meg lehet élni. Az „elhanyagolt” burgenlandi falvakat, körzeteket föllendítő változás persze átsugár- zik a túloldalra is. Az áldásból a magyar oldalon kisebb-na- gyobb - jórészt a német ajkú A „magyar” város központi hivatala vásárlókra alapozott - kereskedelmi vállalkozások születnek, de épülnek utak, üzemek. Oberwart, az Felsőőr? Cseppfolyós, hűvös őszi idő fogad Búcsúnál kilépve, az ősz itt fokozottabban reménytelen és nyomasztó. Az idő ellenszenvességben fölveszi a versenyt a határőrünkkel, aki az istennek sem szólalna meg magyarul (ebben némileg a hajdani Somoskőújfalui szlovák vámvizsgálatra emlékeztet). Az egész burgenlandi út folyamán sehol egy magyar felirat, üdvözlés, településnév vagy bármi efféle - szerencsére a „ne lopj, magyar” felszólítás is elmarad -, úgy látszik, ez itt már nem fontos a burgenlandi magyarok központjában, Felsőőrön, azaz Oberwarton sem. Hidegben csellengő honi turistát sem nagyon látni, bevásárolni meg aztán végképp nem érdemes átmerészkedni. Egy szolid, átlagos árkategóriájú férfipulóver 1200 schillingért (potom 18 ezer forint), vagy egy 70 schillinges fagylaltke- hely (több mint ezer forintért) nem túlzottan korbácsolja föl az utazókedvet. Felsőőr mégis a tartomány három-négy meghatározó településének egyike. A burgenlandi, mintegy 6-7 ezerre becsült magyarság jelentős része itt vagy a város környékén él. A felsőőri magyarság az Árpádkori őrvidéki magyarság utóda, egykor sajátos nyelvjárással és népszokásokkal, ami mára szinte nyomtalanul fölszívódott. A környék számos őrfalva eredetileg besenyő és székely helység volt, a behatoló bajorokkal szemben őrizték a gyepűt. A magyar többség máig tősgyökeres, viszonylag kevesen akadtak itt fenn disszidensek - vagy finomabban: a különböző okok miatt más hazát választók - az évszázad számos nagyobb hullámveréséből. A magyarság tekintélyes része a nyugdíjas korosztályból kerül ki - kerekíti ki a történetet az egykori asztalosmester. A mi Heves városunknál nagyobb, a magyar határtól jó 25 kilométerre fekvő település megállapodott polgári jómódot sugall. Az impozáns városházán és a benti információs részen semmilyen magyar nyelvű útbaigazító vagy tájékoztató nincs, hogy mégis Ausztria legnagyobb „magyar” településén vagyunk. Ugyanakkor a polgármester neve, Michael Racz mintha nem kifejezetten az osztrák jelleget erősítené. A városháza közelében, a központi park Pro Patria-em- lékművének obeliszkjén több mipt száz név. 1914-től 1945-ig a hazáért (melyikért?, gyanítom: a határváltozásokat nem ismerő szülőföldért) életüket áldozott polgárok sorával. Csupa Benedek, Adorján, Gál, Rácz, Horváth, Benkő, Szabó, Fülöp, Fekete, Hegedűs. Távolabb a régi római katolikus templom a ’60-as évek végén épült szörnyűséges, új gyülekezeti hellyel, ami inkább rakétasilóra vagy katonai támaszpontra emlékeztet, mint a lélek emelkedett otthonára. A helybeliek egyébként csak „bunkerként” emlegetik. Hetente kétszer van magyar mise, és a református közösséget is szép számmal látogatják a magyar ajkúak. Másfél nyelvű gyerekek A városházától pár lépésre, egy lakóház második emeletén kapott helyet a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület. A belvárosi háromszobás lakás teljes fölszereltséggel - fax, fénymásoló -, külön közösségi teremmel a társas és tanácskozó alkalmakra otthonos központja a helyi magyar életnek. A nagy múltú egyesület jelenlegi titkárai, Abrahám Lajos és Pösl Mária viszik tovább a magyar szervezet ügyét. Annak az érdeklődő honfitársnak, aki véletlenül ide vetődik, nem árt hát benéznie a délelőtti órákban a Schulgasse 3. alá. Tavaly, az évfordulón meglátogatta a burgenlandi közösséget és szervezetüket Göncz Árpád köztársasági elnök, s könyvtárat is avattak. Rendszeresen tartanak közös programokat, nótaesteket, találkozókat, sőt magyarországi vendég- látogatásokra is sort kerítenek. Működik citerazenekar és népdalkor is a városban. Az osztrák központi költségvetésből, a kancelláriától kapnak támogatást, a pártolók felajánlásai mellett. Az utóbbi néhány évben - a nyitásnak köszönhetően - megélénkültek a belső és a magyar- országi kapcsolatok egyaránt. Saját gyermek és felnőtt havilapot adnak ki. Felsőőrön létezik magyar nyelvű óvodai csoport, és a kisgimnazistáknak már negyedik éve van tizenkét tanulóval speciális magyar osztályuk. A magyar nyelvtanulás számos formája él nemcsak tantárgyként, hanem szakkör vagy tanfolyam formájában is. Nem is kell túl messzire menni, mivel az egyesület irodájától kis séta csupán - az itt található iskolákról elnevezett Schulgas- sén - a Kétnyelvű Tartományi Középiskola modem tömbje. A fentiekben szereplő kedvező jeleket azért némileg beárnyékolja kalauzom kijelentése: „Az unokáim egymás között németül beszélnek. Akárhogyan is van, nekik már ez az anyanyelvűk, ritkán, némi kényszerrel használják a magyart. Másfél nyelvűek. A magyar közösség előtt egyetlen út áll, ez pedig a lassú asszimiláció, a beolvadás. Nem tudom, hány év kell neki, nyolc, tíz, vagy esetleg még több. Bármilyen is, de ez a jövőnk.” Négyen - ötfelé Az egyesület kapujában középkorú úrba botlom, magyarul szólít meg, és miután értesül jövetelem céljáról - némiképp leckét adva a magyar nemzet- karakterből -, ekként fakad ki: „Uram, itt mindenki figyeli a másikat, hogy mit csinál, miért azt, miért úgy, miért pont akkor. Semmi se lehet elég jó. Ha négyen vagyunk, ölfelé húzunk. Alighogy sikerül valamiben közösen megállapodni, máris elindul a fúrás, nehéz így végigvinni egy kezdeményezést. Ez magyar átok.” Ázért akad kellemesebb találkozás is, olyan, mint a főposta vezetőjével, aki rendkívül készségesen ad felvilágosítást a helyi viszonyokról, bár enyhén németes akcentussal, mégis örül, hogy a kislánya is a magyar osztályba járhat. A millecentenáriumi emlékünnepet szolid külsőségek között rendezték még májusban, ökumenikus misével, a magyar rockcsapat, a P. Mobil Honfoglalás című szvitjét adta elő. Gyermekek műveiből rendeztek tárlatot, akik a történelmi eseményt megörökítő gondolataikat álmodták papírrra. Szembetűnő annak bizonysága, hogy a jólét, a polgárosodás, az állandó fejlődés nem magától értetődően feltételezi a nemzetiségek megtartóerejének növekedését, és nem feltétlenül jár együtt önazonosságuk megőrzésével. Ez jó lecke a Kárpát- medence többi, jóval nagyobb magyar tömbjei számára is. A burgenlandi maroknyi magyarság reménye az élénkülő gazdasági, társadalmi és sportkapcsolatokból nyerhet magának némi többlet fűtőanyagot. A közös Európáról zengő szólamok talán valódi táptalajra lelnek, és az unió további bővítése, keleti kiterjesztése az eddigieknél nagyobb ösztönzést adhat a már most is szépen fejlődő regionális, határ menti együttműködéseknek. A kialakuló személyes kapcsolatok, kötődések pedig - már csak a puszta gazdasági érdekek miatt is - a nyelv további fennmaradását biztosíthatnák. Az élő kultúra átalakulásával, a hagyományok megszűnése után csak ez az egyetlen remény. *** Bozsok a közelmúltban nyitott, kishatárforgalomra építő átkelő Kőszeg mellett. Még nincs minden teljesen készen. Az ember úgy érzi, mintha menne, pedig jön. Nincs senki földje, csak szőlő- és mustszagú présházak, a Kőszegi-hegység átbukó, kanyargó hullámain. Közös osztrák-magyar humusz, érlelő napfény és szél. Átkelés egyelőre reggel hattól este tízig. Kovács János Nacionalistának, irredentának bélyegezték - Bencsik már az égi színpadon - Nemcsak Hobó tévedt el? Egy legendás rockszvit hányattatásai Húsz éve született a P. Mobil együttes Honfoglalás című zeneműve Magyarország - a ’ 70-es évek közepe. A párt ideológiájától áthatva az Erdős-Bors kettős könyörtelenül rendet vágott a hazai rockzene élcsapatai között. Amelyik banda nem állt be a sorba, annak a tiltás, tűrés, támogatás hármas jelszavából többnyire csak az első jutott. A P. Mobil, a Beatrice és még néhány „fekete bárány” a műfaj perifériájára sodródva vegetált. Koncertjeiken hiába tolongtak ezrek és tízezrek. A lemezgyár tudomást sem vett róluk; a rádióból a Neoton Família muzsikája, és az ehhez hasonló diszkócsacskaságok özöne áradt, a tévében Szűcs Judit(h) mutogatta bájait. Schuszter Lóránt és csapata gondolt egy merészet: szokatlan, többtételes művet alkottak a honfoglalásról. A szövegek java részét egy félszeg, lakli srác írta, aki néha be-beszállt a bandába egy kis Stonest énekelni, és évekkel később Hobo néven egész tűrhető karriert futott be. Kőkemény zenei alapok, hatásos, mindenki számára érthető szövegek, egyértelműen a hallgatók tudomására hozva előadójuk hovatartozását - ez volt a P. Mobil Honfoglalása. Szinte természetes volt, hogy a sanzonbizottság (még a neve is borzalmas) a művet nacionalistának, irredentának bélyegezte, így a szvit csak koncerteken és silány - de annál inkább becsben tartott -, titokban rögzített hanghordozókon volt hozzáférhető. Teltek az évek. A Mobil legendás frontembere, Vikidál Gyula beállt a Dinamit együttesbe ifjúságot nevelni. Bencsik Samu és Cserháti „Lord” is kiszálltak. Egyre fogyott Schuszter serege. Később a hűtlen barátok helyére újak jöttek, s egyszer csak 1984-ben - majd’ tíz esztendő elteltével - megjelenhetett a zenemű. Ekkorra már nem hatott oly szenzációként, mintha a keletkezése évében préselték volna bakelitre. A jóval később - 1983-ban - bemutatott István, a király kitaposta az ösvényt a Honfoglalás számára is. De hol vannak már az egykori társak? Bencsik az égi színpadon penget, Mareczky Ausztráliából haza-hazalátogató vendég, Cserháti már be sem szállt az újjáalakult P. Mobilba. Vikidál számos színpadi rockopera főszerepének eljátszása után - ha zsebe érdeke úgy hozza - Rátonyi Róbertét megszégyenítően, flitte- res cilinderben bokázik az operettre. Hobó sem ír már Árpád népéről. Napjainkban Jim Morrison és Ginsberg tőlünk idegen világától megmételyezve bolyong a 66-os út maradványán, valahol Chicago és Los Angeles között .Maga sem tudja, hol tévedt el. És Bródy Jánost sem ihleti már írásra István király. Mára, úgy tűnik, a Honfoglalás ismét nem igazán nemzeti ügy. A P. Mobil nem talált szponzort a nagyzenekari változat színpadra állításához. A szimfonikus feldolgozás ugyan példás gyorsasággal kijött CD- n, de ez az alapműhöz nem sokat tud hozzátenni, csupán a régi témákat ragozza tovább. A hangszerelésbeli váltás inkább üzleti vállalkozás. Hozzám közelebb áll egy - még valamikor 1978-ban, a Budai Ifjúsági Parkban felvett - kazetta, amelyen Bródy szavaival több a zaj már, mint a jel. Lehet, hogy nemcsak Hobó tévedt el? Szigeti Tamás Az új templom, előtérben a „bunker ”
