Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám
1996. szeptember 21., szombat ^ 1100 esztendő okító üzenete (10.) Három részre szaggatva... Dióverés esőben Egy kosámyi diót kaptam ajándékba. Rokonaim hozták, az Eger környéki hegyoldalon termett. Jóféle, egészséges gyümölcsök, kemény a héjuk, nehéz beléjük hatolni, kiszedni az olajos magvakat. Szemerkélő esőben szedték, ebben a szokatlanul hamar téliesre fordult őszben, úgyhogy kitettem egy tálcára szárogatni. Karácsony táján már biztos, hogy nagy keletje lesz, sütemény készülhet belőle, vagy téli estéken elropogtatjuk. Gyerekkoromban az egész utcánkban különleges eseménynek számított a dióverés. Mindeu porta előtt két-három erős törzsű diófa díszlett, nyáron sűrű lombkoronája alatt hűsöltünk, göcsörtös törzsén tanultunk meg istenigazából mászni, s a közösséghez tartozást a dióverés kapcsán tapasztaltuk meg. Szeptember végén egy napon botokkal, kosarakkal, zsákokkal az egész utca szüretelte a diót. Nem beszéltük meg előre. Az érett szemek kifordultak a burokból, s mikor már belepték a járdát, egyszer csak valaki elkezdte begyűjteni. A szomszéd látta, nosza, ő is nekifogott. A máséból nem vett volna senki el egy szemet se. Érés előtt óvták- védték egymásét, utána pedig - hogy a böngésző cigánycsaládoknak, s a gyerekeknek is jusson valami - nem szedték fel a hullottat. Azóta megváltozott minden. Az utcánkat telerakták villanyvezetékkel, telefonoszlopokkal. Hivatalos utasításra nyírták-vágták a gallyakat eladdig, hogy csupán néhány famatuzsálem élte túl, az is álig terem már. S ha igén, gyorsan össze kell szedni. A mi kertünkből is eltűnne hamar - mondták rokonaim -, azért kellett siettetni a betakarítást. Ma mindennek értéke van, ami anyagi, s mindennek lába kél, ha nem vigyázzuk. A fiam óvónője kérte a szülői értekezleten, hogy aki teheti, hívja meg a kicsiket diót verni. Elvinném őket a gyerekkoromba, a mi utcánkba, szívesen. Jámbor Ildikó Nemzeti történelmünk igazi rákfenéje mindig a széthúzás, az egymás elleni acsarkodás, a gyűlölködéssel társult hatalomvágy volt. Körülbelül úgy, mint napjainkban. A különbség csak annyi, hogy a jelenlegi szereplők a hajdaniakhoz képest bizony eléggé pitiánerek és jelentéktelenek. Mátyás ígéretes birodalmát viszonylag korai halála züllesz- tette szét. Felesége, az olasz vértől hajtott élvhaj- hász Beatrix minden fondorkodása ellenére sem szerezhette meg magának a cseppet sem bátor és okos, de annál jóképűbb és fiatalabb későbbi II. Ulászlót. Az új király nem véletlenül kapta a Dobzse jelzőt, hiszen ez a beleegyezést tükröző lengyel szó tökéletesen érzékelteti a Jagelló- származék erélytelenségét, akarati gyengeségét. Arra azonban képes volt, hogy egy-két év alatt vétkesen elherdálja előde örökségét. Megszűnt a zsoldosokból toborzott fekete sereg, elszegényedett a kincstár, egyre inkább arcátlanokká váltak a nagyurak, akik az ország első emberének fiát, a majdani II. Lajost ik üstökénél rángatták. Nem izgatta őket semmi más, csak saját gyarapodásuk olthatatlan vágya-. Ennek érvényesítésére mindenekelőtt a korábban erős központi irányítást rombolták szét, s mit sem törődtek az egyre fenyegetőbb török veszéllyel. A totális káosz egyenes következménye volt az 1526-os mohácsi csatavesztés, amely azért lett végzetessé, mert az ütközet után senki nem tett semmit az ellenség ellen, pedig a győztes eleinte visszahúzódott, s csak idővel érvényesítette - mindenféle akadály nélkül tehette - hódítói jogait. E felelőtlen közömbösség vezetett a hon három részre szaggatásához. A Habsburgok — jó tudni, hogy belőlük sem lett volna semmi, ha a legendásan csapo- dárrá nevelt, ám valamilyen szinten mégis tehetséges Árpád-házi IV. László meg nem segíti az akkoriban még jelentéktelen figurának számító Rudolfot -1. Ferdinánd személyében koronás urat választottak; Az oszmánok beáramlottak a Duna-Tisza közére, és fondorlatosán birtokba vették Buda várát is. A keleti és az erdélyi részeken pedig Szapolyai János regnált. Ezt a szituációt használták ki az oligarchák, akik folyvást hitet és gazdát cseréltek, s mindig amellé álltak, akitől pillanatnyilag a legtöbb adományt, illetve hasznot remélték. Közben pedig pusztult a haza, folyt a magyar vér, s mind kilátástalanabbá vált a jövő, hiszen I. János utódjának, János Zsigmondnak már csak Erdély- ország jutott osztályrészül. Az a bűvöletesen szép terület, ahová visszaszorult a függetlenség, ahol olyanok is fejedelmekké lettek, mint Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György. Ezek a nemesveretű egyéniségek arra is képesek voltak, amire kortársaik aligha: túlláttak saját érdekszférájukon, s arra törekedtek - voltaképpen önzetlenül -, hogy népük javát is szolgálják, azáz gondoljanak a holnapokra, a jövőre. Nehéz sors várt mindnyájukra, ugyanis a két nagyhatalom - a német és a török - között kellett lavírozniuk, kockáztatva olykor a legdrágábbat: életüket is. Mégsem torpantak meg, mégsem húzódoztak ettől, mert magasabb szempontok vezérelték valamennyiüket. Berendezkedtek természetesen az oszmán hadak is. Nem egy-két esztendőre, hanem igen hosszú távra. Ebből következik, hogy kialakították saját közigazgatásukat is. Fő elvük a rablógazdálkodás volt. Ez érvényesült - a szultáni birtokokat kivéve - mindenütt. Csoda-e, ha visszaesett a termelés,' ha az állandósult összecsapások miatt elnéptelenedtek, elpusztultak a virágzó települések. Nincs abban semmi különös, hogy elsorvadt az ipar, elsatnyult a mező- gazdaság. Ázt is mondhatnánk, hogy több századnyit estünk vissza. Mindez azért történt, mert a fenn lévők csak önmagukkal foglalkoztak, s eszükbe sem jutott, hogy felelősek az események alakulásáért. Méghozzá a história ítélőszéke előtt. Bizony, még a hősnek tartottak sem voltak angyalok. A híres Török Bálint önkényeskedéséről volt nevezetes, de attól sem ri adózott, hogy nyilvánosság előtt erőszakolja meg a jobbágylányokat. Lábbal tipródtak a legalapvetőbb erkölcsi értékek. Nem számított semmi más, csak az erőszak, a harácsolás, a birtoklási szenvedély. Ugye, ismerős a helyzet? Kissé parfümözötten ugyan, de hasonló folyamatok zajlanak napjainkban is, s effajta torz figurákkal szembesülünk a gazdaság és a közélet porondján. Igaz, a kosztümök mások, ám a diplomatatáska és a cso- komyakkendő túl kicsi ahhoz, hogy elfedjék a valódi lényeget, a leplezhetetlen önzést, azt a vagyonszerzési kórt, amely úgy terjed, mint a legsúlyosabb fertőző betegség. Az a kevés tisztes létű elődünk, aki elítélte az egykorvolt etikai fertelmet, sajnos, hiába hallatta hangját, hiába tolmácsolta szívből fakadó jeremiád- jait. Ezekre ugyanis rá se hederítettek az érintettek, hanem élték világukat. Legalább olyan gátlástalanul, mint kései utódaik ma teszik... Pécsi István A szerencsétlen sorsú II. Lajos Mit takar a cigaretta füstje..? V.Szubjektív ÚGY FÜSTÖLT a cigaretta, hogy nem szívta senki. Csak a fogát, több dohányos is. Mivel ez a rágyújtás másmilyen volt, mint amit megszoktunk, látunk naponta magunk körül. Most az országba engedély nélkül behozott karcsú dohányos rudacskák égtek. S ha jól megfigyeltem, dobozostól. Ugyanis rajtacsapással elkobozták az illegálisnak minősített árut. Ilyenformán a dohány kétszeresen is hamuvá vált. Egyfelől az lett az enyészeté, amit a papírhüvelybe töltöttek a gépek, másfelől meg amit az ügyeskedő kereskedők kétségkívül fizettek érte a busás haszon reményében. A haszon azonban elmaradt. Csak az ígéretesnek vélt befektetésre került sor, amit valószínűleg még további kiadás is terhel majd a következő felelősségre vonásnál. Persze, ha egyáltalán lesz ilyen. Hiszen az eddigiekben nem túl gyakran hallhattunk a szigorúbb büntetésekről. Meglehet, hogy az említett az egyetlen eset. Különben nem vonul ki a televízió stábja. Pedig a tévésekkel együtt többre is rácsodálkozhatunk ebben az országban. Csupán az élvezeti cikkeknél maradva is találhatna még a kamera példát a dohánytermékek illegális importjára, vagy a szeszes italok hasonló becsempészésére, s forgalmazására. Sőt üzleti polcon is készíthetne róluk felvételt, s úgy, hogy rajtuk az a bizonyos zárjegy. Miután az „élelmesek” hazájában már ennek a hamisítására is találtak módot. A „hamis” cigaretta és szeszes ital azonban csupán a csúcsa annak a sokat emlegetett jéghegynek a feketegazdaságban. Tengernyi más is kárt okoz a társadalomnak. Még annyi minden történik, amire nem pillant a lencse, vagy amit észre sem veheti Evekkel ezelőtt meghirdették a harcot a feketegazdaság ellen, de ennyiben is hagyták. Mert akik mások fejére vadásznának, azok között is akadnak, akikre „lőhetnének”, vagy akik „kobakját” lecsaphatnák. Anélkül, hogy a halál- büntetést visszahoznák, vagy éppenséggel - mondjuk - a villanyórát „kikötő” szerencsétlen kisnyugdíjassal kezdenék a sort. S keresgélhetnének akár a minisztériumokban is, hogy például a tavalyi egész esztendeinek a számát már az idei első fél évben elért hivatali korrupciókkal ne legyen több gondunk. EZ AZONBAN az elegáns irodákban biztosan jobban fájna, mint az elkobozott cigaretták füstjének marása, s oly drága könnyeket csalna a szemekbe, amikre - ugye? - jobb nem gondolni... Gyóni Gyula 7. oldal I Pár hónap haladék? Néha érik az embert kellemes meglepetések is. Ilyennek minősíthető az a hír is, hogy a kabinet csak január l-jétől engedélyezi az energiaárak emelését. Úgy tűnik, nyertünk három hónapot, hiszen októbertől rajtolt volna az újabb sanyargató intézkedés. Mi történi? Az elemzők számos motívumra felhívják majd a figyelmet, egy azonban aligha vitatható: közbeszólt a politikai érdek, megfontolás. A miniszterek tanácsa rádöbbent: az effajta rendelkezés még inkább megugrasztja a tervezettnél máris magasabb inflációs rátát, s ez bizony hatványozta volna a teljesen jogos felháborodást. Ne legyünk ridegek, elképzelhető az is, hogy valamiféle empátia érvényesült. Akkor is. ha nem ez volt a meghatározó mozzanat. Mindenesetre elismerés ezért az elhatározásért. Az külön öröm számunkra, hogy kiderült: a kormány felülvizsgálhatja a privatizációs szerződéseket, és időben elkezdett megbeszélések révén bármikor módosíthatja azokat. No nem a külhoni tulajdonosok javára, hiszen úgyis mi fizetjük az általuk követelt nyereséget. Hát, Istenem...! Egyszer mi is jól járhatunk, hacsak ideiglenesen is. P.I. Illúziók nélkül Gyermekem kivételes módon rajong az iskolájáért. Minden reggel oldottam felszabadultan, új élményekre készen indul az intézménybe. Legfőképp ezért pártolom szülőként a tanodát. Az első szülői értekezletre érthető kíváncsisággal megyek. Látni szeretném, milyen körülmények között folytatja a gyermek a tanulmányait, és tudnom kell, milyen követelményeknek kell megfelelnünk az idén. Bizony, az osztályterembe lépve kicsit összeszorul a gyomrom. Kopott szekrény árválkodik a sarokban, recseg a megviselt parketta, s láthatóan a nyáron nem futotta egy egyszerű tisztasági meszelésre sem. Hideg van a tanteremben, a szülők nagy része kabátban várja a tanárnőt. A tanárnőt, aki dicséri a gyerekeket, a szülőket, s lelkesen sorolja a tennivalókat. Nem panaszképpen, csak a tények kedvéért megemlíti, hogy augusztusban az igazgatótól a pedagógusokig mindenki az iskola takarításán fáradozott, mert takarítónőt alig találni. A bére ugyanis minimális lenne, ám a munkája temérdek. Azt is mondja még, hogy reggelente rétegesen öltözködjenek a gyerekek, mert a fűtéssel nagyon takarékosan kell bánni. A szülők véleményét kéri, hogy miként lenne könnyebb az os/.tálypénzt fizetni, s félve említi meg, hogy a német tagozatos csoportnak az új tankönyvért még négyszáz forintot pótolnia kell. Jól tudja, hogy ez is nagy kérés. Hiszen ebbe az iskolába nem a felső tízezer módos csemetéi járnak. Szegény iskola ez, szegény szülők gyerekeivel, hátránnyal és filléres gondokkal. Esélyegyenlőség? Ugyan ki nem szeretné gyermekét tiszta, meleg, jól felszerelt tantermekben tudni? S melyik tanár nem szeretne ilyen körülmények között tanítani? Meggyőződésem, hogy szülőnek, tanárnak ez az érdeke. Úgy látom azonban, hogy ezen a két csoporton kívül mindenki más számára közömbös a leendő nemzedék sorsa. Barta Katalin HÍR(TELEW)KÉK... Magasabb családi pótlékot akarnak a szocialista képviselők. Jogos: az MSZP immár egy nagy család... * Borisz Jelcin szóvivője szerint elképzelhető, hogy az államfő - halaszthatatlan szívműtétje idejére - Viktor Cser- nomirgyin kormányfőnek adja át a csapásmérő erőket mozgósító „atomgombot”. Bypass miatt - gombpassz... * A világpiaci tarifák emelkedése ellenére „...szó sincs a kő- olajtermékek árának soron kívüli változásáról” - nyilatkozta Áldott Zoltán, a MÓL illetékes szakembere. Áldott legyen a neve... * Guinness-alaprekord született Keszthelyen, ahol - az Egyed-napi vigasságok keretében - a Zalahús Bt. nyolctagú gárdája elkészítette a világ legnagyobb, 201,2 méter hosszú kolbászát. Senkit ne tévesszen meg: kerítésnek nem elég...! * Egy jászfényszarui kft. - német cégekkel kooperálva - tervezte meg, s már gyártja is azt a stílusos „egyenruhát”, amelyet iaz elképzelések szerint Európa örömlányai viselnek majd. Tévedés ne essék: nem munka közben... (szilvást
