Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-12 / 213. szám

1996. szeptember 12., csütörtök VILÁGTÜKÖR 7. oldal Nincs napirenden a kisebbségi nyelvhasználat Fogás a pozsonyi diétán Nem szerepel a szlovák par­lament szerdán megkezdő­dött őszi ülésszakán a Ma­gyar Koalíció kisebbségi nyelvhasználatot szabályozni hivatott törvénytervezete. Közvetlenül az ülésszak előtt döntött úgy a parlament ön- kormányzati és nemzetiségi bi­zottsága, hogy nem javasolja a törvénytervezet napirendre tű­zését. A kisebbségi nyelvhasználat­ról szóló jogszabály elfogadá­sát azért szorgalmazza a há­rompárti Magyar Koalíció, mert a pozsonyi törvényhozás tavaly decemberben, a szlovák államnyelv védelméről szóló törvény jóváhagyásával egy időben hatályon kívül helyezte a korábbi nyelvtörvényt. A magyar honatyák a bizott­ságban nem tudták meggyőzni szlovák kollégáikat, akik a szlovákiai magyarok számára kötelezővé akarják tenni a szlovák nyelv ismeretét, és attól tartanak, hogy ha a kisebbségi nyelvek használatáról törvényt alkotnának, akkor az „a kisebb­ségek nyelvét egyenrangúsítaná az államnyelvvel”. Három nappal korábban, a szlovák parlamenti pártok és a Magyar Koalíció között létre­jött svájci találkozón a szlovák pártok képviselői - a magyarok részéről kinyilvánított lojalitás fejében - még azt ígérték, hogy szorgalmazni fogják a kisebb­ségek nyelvhasználatáról szóló törvény megalkotását. E jogszabálytervezeten kívül több más időszerű kérdést is száműztek a napirendről az ille­tékes bizottságok. Fiúcsere Szaddáméknál Leváltották Irakban a duhaj Udajt Az iraki diktátor családi élete eddig sem volt unalmas, a ki­terjedt nemzetségnek hol az egyik, hol a másik ága próbált leszámolni a másikkal. Szaddám két fia közül az utód­nak kiszemelt 32 esztendős Udaj vitte a prímet: egy díszva­csora közben lőtte le apja ko­mornyikját, s egy állami foga­dás során sebesítette meg pisz­tolyával saját nagybátyját. Az iraki elnök eddig lényegében mindent elnézett neki, de úgy látszik, megelégelte a fiú viselt dolgait. Különösen azok után, hogy Udaj mértéktelen ivászatba kezdett, és egyszerűen kiszá­míthatatlanná vált. Ezért - a londoni The Times jelentése szerint - leváltották az elnöki elitalakulat éléről. Az apa gyanúját az keltette föl, hogy a különítmény lét­száma már meghaladta a har­mincezret, kialakult. Udaj kor­látlan hatalma és kultusza. Még olyan korszerű fegyvereket is becsempésztek külföldről, ame­lyekről a diktátornak sem volt tudomása. Szaddám jobbnak látta leváltani idősebb fiát. He­lyére az ifjabbikat, a harminc­esztendős Kuszajt nevezte ki parancsnoknak. Miközben Bagdadban dúl a családi viszály, az iraki légvé­delem szerdán két rakétát lőtt ki járőröző amerikai harci gépekre az ország északi részén. A két F-16-os sértetlenül vészelte át a támadást. Hazánkban a spanyol uralkodó pár. 1. János Károly királyt és Zsófia királynét tegnap Göncz Árpád és felesége fogadta az Országházban. Az uralkodó beszédet mondott a parlamentben, majd a királyi pár a Városházára látogatott. fotó: feb/kallus györgy Borúlátó nyilatkozatok a boszniai parlamenti választások előtt Még két évig maradnak a békeerök? A The New York Times értesülése szerint a boszniai béke- fenntartó erők még két évig a köztársaságban maradnak. A boszniai horvátok vezetője a Daytonban elfogadott területi fölosztás megváltoztatását sürgette. A NATO szakértői olyan ter­veken dolgoznak, amelyek ér­telmében a szervezet boszniai békefenntartó műveletét leg­alább két esztendővel meg­hosszabbítanák - írta a szerdai The New York Times. A lap magas rangú NATO- tisztségviselőket idézve azt közölte, hogy ha a NATO- erők nem maradnak a térség­ben, számítani lehet a harcok kiújulására. Hivatalos amerikai forrás szerint a NATO-országok vé­delmi minisztereinek szep­tember közepén Norvégiában tartandó tanácskozása dönt a békefenntartók küldetésének meghosszabbításáról. A boszniai horvátok veze­tője szerint szükség lenne egy újabb nemzetközi Bosznia- konferenciára, amely módo­síthatná a volt jugoszláv tag- köztársaságnak a daytoni megállapodás szerinti területi megosztását. Kresimir Zuhak, a bos- nyák-horvát föderáció elnöke a zágrábi Vjesnik című napi­lap szerdai számában megje­lent interjújában kifejtette: a daytoni megállapodásnak megfelelő területi megosztás „egész sor hiányosságot mu­tat”, ám nem részletezte, mi­lyen változtatásokat tartana szükségesnek. Haris Silajdzsics, Bosznia- Hercegovina korábbi minisz­terelnöke szerdai nyilatkoza­tában rendkívül borúlátóan ítélte meg a szombaton meg­tartandó bosznia-hercegovinai elnök- és törvényhozási vá-. lasztásokat. Az ellenzéki vezető, aki a többnemzetiségű ország meg­őrzésének programját hirdető kevés politikai csoportosulás egyikének az élén áll, kijelen­tette: a választások egyetlen alapvető feltételét sem terem­tették meg, nincs mozgás-, szólás- és sajtószabadság. Kétségek az ENSZ főtitkára körül Az Egyesült Államok az egész világ ellen Az ENSZ Közgyűlése kedden 158 szavazattal, három ellenében és öt tartózkodás mellett elfogadta az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező szerződést. A közgyűlési határozat azonban nem kötelező érvényű; ahhoz hogy a dokumentum ér­vénybe lépjen, az atomhatalmak - köztük a szerződést hevesen ellenző - India aláírása szükséges. Miközben a világszervezet székhelyén az egyezmény je­lentőségét méltatják, a kulisz- szák mögött - és gyakran előtt - éles viták zajlanak az ENSZ leendő főtitkárának személyé­ről. Butrosz Gáli megbízatása az év végén lejár, s az Egyesült Államok - mint a Biztonsági Tanács egyik, vétójoggal felru­házott tagja - ellenzi, hogy az első számú tisztségviselőt meg­erősítsék pozíciójában. Az amerikai kormány fő - és nem alaptalan - érve, hogy az ENSZ apparátusa túlméretezett és bürokratikus. Tele van olyan emberekkel, akiket kormányaik politikai okból küldtek oda - vagy pusztán azért, hogy „ne legyenek otthon”. Butrosz Gálit, a tapasztalt egyiptomi diplomatát Washing­ton annak idején azért támo­gatta, mert alapvető reformokat ígért. Ezek azonban elmarad­tak, illetve - amerikai véle­mény szerint - elégtelenek vol­tak. A Clinton-kormány ezért Gáli újjáválasztásának megvé­tózására készül, ám ez igen kockázatos lépésnek ígérkezik. Felmérések szerint az ameri­kai polgárok nagy többségének sokkal jobb a véleménye az ENSZ-ről, mint a Fehér Ház­nak. Ugyanakkor Washington, ha megtorpedózza Gálit, szem­bekerül az egész világgal. Nem szükségszerűen a főtitkár meg­ítélésében, hanem azzal, hogy - egyedüli szuperhatalomként - ki akarja kényszeríteni a maga akaratát. HASZNÁLTRUHA ÁRUHÁZ NYÍIIK 1996. szeptember 16-án DERECSKE, AKÁCFA u. l.sz. alatt /Kossuth u. vége/ Szeretettel várunk minden kereskedőt és egyéni vásárlót! Kereskedőknek óriási kedvezmény és lehetőség, saját maga válogathatja készletét. HATALMAS ÁRUVÁLASZTÉK, KEDVEZŐ ÁRAK! _ Nyitva: H - P 9-18 óráig, szombaton 7-14 óráig. I .................................................. 1................................... 3 A z Egri Pinceszövetkezet (Eger, Hadnagy út 6.sz.) értesíti a szőlőtulajdonosokat, hogy megkezdi a szolok felvásárlását A felvásárlás fajtánként érési sorrendben történik. Felvásárlási ár: napi legmagasabb piaci ár. Igény szerint fuvareszközt tudunk biztosítani, saját szállítás esetén fuvartérítést adunk. Fizetés: a szőlő átadását követő munkanap. Az árról és a szállítási lehetőségről érdeklődni lehet a fenti címen vagy a 410-945-ös telefonszámon munkanapokon 9 órától 15 óráig. .............................. ' SIR» BUTOR Kft BÚTORBOLTOK Eger, Mátyás király u. 76. Ttel.: (06-36) 412-622 és Pacsirta u. 3. Tél.: (06-36) 428-530 • Fotelágyak: 9.500 Ft-tól • Franciaágyak: 23.800 Ft-tól • Heverők: 12.500 Ft-tól • íróasztalok: 8.500 Ft-tól OTP HITELRE ISI RÖVID SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐI Nyitva: hétfőtől-péntekig: 09-17-ig, szombaton: 09-12-ig Óriási szövetválaszték, egyedi méretre készítés kárpitos és szekrénygarnitúrákban egyaránt! KEVÉSÉRT, KÉNYELMESEM (69319) Mezőgazdasági termelők! Vállalkozók! A BAKOS MAG KFT, egri központjától megrendelheti nyár végi és őszi vetéshez a vetőmagszükségletét! Fámzárolt vetőmagkészleteink:- őszi búza- őszi árpa- triticale- rozs- káposztarepce- lucerna- vöröshere- fűkeverékek Érdeklődni és rnsgrandslését küldeni:-BakosMag KftTK. Tel/fax: 36/320-563 36/310-111 Eger, Klapka u.1. Technika Háza IV. em.- Eger, Sas u.94. Tranzit raktér- Vetímagiizem Tel: 36/4B7-035 Kál, Kápolnai u. 12. Raktárainkban az ellenérték helyben fizetheti! Ügyintéző: Dorkóné 36/320-563 telefonon. Magyarországon 1993 óta működő, dinamikusan fejlődő nyugat-európai részvénytársaság, KIEMELT KERESETI LEHETŐSÉGGEL, ELSŐSORBAN 45-65 ÉVES ÉRTELMISÉGI MUNKATÁRSAK jelentkezését várja, FŐ­és MELLÉKÁLLÁSBAN IS. A szakmai feltételeket biztosítjuk, A jelentkezéseket írásban, részletes szakmai önéletrajzzal: "TANÁCSADÓI MUNKAKÖR" jeligére, 3300 Eger, Dobó u. 30-ba várjuk. Cross-Worth Kft. 3300 Eger, Mátyás K. u. 4. Telefon: 36/427-827 • 21 Autós Sarok Kft. 3000 Hatvan, Bercsényi út 18-22. Telefon: 37/343-400 EZT PONT NEM HAGYHATJA KI! olcsóbb 1. pont: Keressen fel egy Ford márka- kereskedőt! 2. pont : A Ford Mondeokat és Escortokat vegye közelebbről is szem­ügyre! 3. pont: Keresse meg azokat az autókat, melyeket ponttal jelöltünk meg. A Ford márkakereskedők a ponttal megjelölt Mondeokat és Escortokat akár több százezer forinttal olcsóbban adják, amíg a készlet tart.

Next

/
Thumbnails
Contents