Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)
1996-08-31 / 203. szám
1 HÎÈTTÈiBI tlARAOT Kárpátalja, millecentenárium A birodalom árnyékában Dr. Torgyán József. A kisgazda pártvezér nem lépett a mikrofonhoz Ő is a piacból próbál megélni szömyülködünk: a piacot akár meg lehetne filmesíteni, olyan félelmetes. Gyanítom, bármi beszerezhető lenne itt, ám megelégszünk egy kis vodkával az egyik hangulatos csehóban. Egy profi zsebes cigánycsapat is közrefog bennünket, útitársunk így hatezer forintjának inthet búcsút. Felbukkan ugyan egy rendőr, de csak tessék-lás- sék vágja hátba az egyik kövér asszonyságot, aki hátrapillantva még szélesen vigyorog egyet. így legalább láthatjuk: nem ma kezdte a szakmát, egy komplett arany fogsor virít a szájában. A vár sem hangol derűsebb kedvre bennünket: tényleg bús düledék, ráadásul útban felfelé egy elhanyagolt magyar temetőn baktatunk keresztül. Valakik itt is adtak az identitásnak: szinte az összes keresztből kiverték a nevet, a születés és a halálozás dátumát. Szatyra, ünnepség Még csak gyülekezőben van a nép Szolyván, a Sztálinizmus Áldozatainak Emlékparkjában, mikor megérkezünk. Aztán befutnak a buszok is, jönnek a szomszéd településekről, Magyarországról és Erdélyből is, de látunk német és osztrák rendszámú kocsit is. Az eseményt súlyához méltóan kezeli mindenki: itt van a tévé, rádió, írott sajtó, és persze a rendőrség és katonaság is, igaz, az utóbbiak kellő diszkréciót tanúsítanak, tevékenységük a forgalom- irányításban merül ki. Nem fogadja osztatlan lelkesedés Torgyán doktort, de Tőkés tisztele test sem. A kisgazda pártvezér - bár néhányan hangosan követelik — nem szólal fel, a Királyhágó-melléki református püspök viszont mikrofonhoz lép. A III. Magyar Református Világtalálkozó keretébe ágyazott majd’ háromórás ökumenikus gyászistentisztelet nem nélkülözi a politikai felhangokat sem. Bár Volodimir Prihogyko, Kárpátalja közigazgatási szervének első helyettese szerint az ottani magyarok és ukránok együttélését mindig a béke és a tolerancia jellemezte, Verecke az ünnepnapon is tiltott zóna marad a látogatók számára. Kép és szöveg: Kühne Gábor Ha az emberfia leírhatatlan nyomorról, irdatlan szegénységről hall, hajlamos rögtön Afrika valamely Isten háta mögötti, polgárháború sújtotta országára, esetleg Ázsia hasonló állapotban lévő államalakulatára gondolni. Pedig elég mondjuk Tiszaújlaknál átlépni a magyar határt, mindjárt nyilvánvalóvá válik az utazó előtt, hogy szeretett hazájával együtt - kis túlzással - Európát és egy picit a civilizációt is maga mögött hagyta. Megállt az idő Az idén ötéves születésnapját ünneplő független Ukrajnába lépve az ember első benyomása, hogy ott mintha megállt volna az idő. A „glasznoszty” - nak nem sok nyoma van, a határátkelőhelyet kisebb hadsereg őrzi, belépni csak vízummal vagy meghívólevéllel lehet. Szerencsére vezetőnk diplomata-útlevelének védőernyője ránk is érvényes: a fegyveres poszt kötelességtudóan, a noteszból ellenőrzi a neveket, nem vagyunk-e terroristák vagy a megszálló magyar hadsereg ötfős elit kommandója. Persze, hallottuk mi már itthon is, hogy az ukrán hazafiak - alapszerződés ide, jó kapcsolatok oda - ferde szemmel nézik a Kijevből nézve „Zakar- patszkaja oblaszty" -ra, azaz Kárpátokon túli területekre tervezett millecentenáriumi megemlékezéseket. Az óvatosság amúgy sem árt arrafelé, az idegennek folyamatosan résen kell lennie. Míg ugyanis a feketézés, az italüzlet, a prostitúció virágzik, az idegenforgalom teljességgel ismeretlen fogalomnak számít. Tapasztalni például: ahány térkép, annyi helyen és módon van feltüntetve rajta egy-egy település, de még a tengerszinttől mért magasság sem pontos. Mindez nem véletlen, a térképeket a szovjet érában szándékosan hibásan szerkesztették, mindegyikben elrejtettek egykét téves adatot. Ukrán nyomdacápák ** Tiszaújlakon - noha rögtön a határ utáni első település - már csak hírmondóban maradtak emlékek arról, hogy hajdan virágzó városka lehetett a most a nyomor minden jegyét magán viselő község. Mint mondják, Trianon előtt csatornarendszer és két mozi is működött itt. Az előbbi azóta tönkrement és betömték, az utóbbiak pedig talán kocsmaként ösztönzik a polgárt, hogy ne gondoljon a jelennel, jövővel. A huszti piac: vigyázni kell a zsebesekkel Magyar temető a huszti vár alatt Buszt, piac és vár Nagyszőlőst elhagyva Huszton gyalogszerrel átvágni szándékozókat is visszafordították a rendőrök és katonák.) így maradt időnk bőven bámészkodni. Az országút mentén mindenféle népek kínálják az őszibarackot, a gombát, az áfonyát. A forint azonban itt már nem valuta, kuponunk pedig nincs. Lehet kapni egyébként saslikot is, a séf háromszáz forintnak megfelelő kupont kér a nem túl bizalomgerjesztő cu- pákokért, de - gesztikulál erőteljesen - elfogad dollárt is. A hús hajdani tulajdonosának kilétét firtatva megtudjuk: őkelme se nem múúú, se nem beee volt, hanem röf-röf. Érdemes megnézni viszont Munkácsot, itt legalább lehet kísérletezni helyi süteményekkel, van szép korzó, magyar nyelvű újság, akadnak jobb kocsmák, és a körülményekhez képest meglepően jó állapotban lévő vár is látogatható. A sok vihart megélt ódon falak közti kiállításról csak annyit, hogy van ott Dózsa Györgyről, Rákóczi Ferencről, meg helyi munkásmozgalmi hősökről - róluk több teremnyi - egy s más, de hogy pontosan mi, azt azért nem tudni, mert a feliratok ukrán és — talán - szlovák nyelven íródtak. Fejünket álomra már Nagyszőlősön, a megye legjobb szállásán hajthatjuk. Rablóktól, haramiáktól szerencsére nem kell tartanunk. Kisebb kutyafalka pihen ugyanis az első emeleti lépcsőfordulóban, az élő sövényben pedig hatalmasat lehet esni a sötétben. Mégis mozgalmasnak bizonyulnak a késői órák: éjféltájt csapatosan jelennek meg a helybéli fiúk és lányok, közös produkciójuk pedig elég jól hallható a zárt ajtók és a falak dacára. AKMKSZ A reggel viszont már a miénk: Milován Sándortól kellően plasztikus képet kapunk a helyi politikai viszonyokról. A Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének alelnökétől megtudjuk: a 22 ezres tagsággal bíró szervezet ’89-ben alakult, s négy évig az egyetlen magyar érdekvédelmi tömörülés volt. Noha 1993-ban 6-8 kisebb csoport is kiszakadt, a KMKSZ megőrizte súlyát: minden magyarlakta helységben - szám szerint 120-ban - van alapszervezetük.- Minden úgy indult, mint egy szép házasság - utal az al- elnök a szövetség, a millecentenárium és az ukrán hatalom kapcsolatára. - Még az év elején megígérték, hogy segítenek, és koordinálják az eseményeket. Időközben a KMKSZ azt is eldöntötte: nem a régi, ’45-ben lerombolt emlékművet állítja vissza, hanem újat készíttet. Az erre kiírt pályázatot pedig Maiz Péter munkácsi szobrászművész nyerte meg. Az ő neve Magyarországon sem ismeretlen: több helyen is van köztéri szobra. így a Vereckei-hágón 5000 dollárért örök használatra szereztünk egy negyedhektáros területet. Itt azonban mintha elvágták volna, úgy szűnt meg a keleti szomszédnak a millecentenári- umhoz fűződő jóindulata. Az ukrán pálfordulás hátterében állítólag az áll, hogy egyesek Ki- jevet figyelmeztették: a honfoglalási emlékmű és a millecentenáriumi megemlékezések eredeti helyszínének szánt Verec- kén húzódik a történelmi Magyarország határa. Az ukrán nacionalistáknak - akiknek ősei állítólag még lengyelül beszéltek - persze több se kellett, kiadós hecckampányba fogtak. Ideológiai háttérért sem kellett a szomszédba menniük: saját kútfőik szerint Horthy idején - valamikor ’39-ben - szics gárdistákat lőttek főbe azon a tájon a magyarok. Milován Sándor viszont állítja: a bécsi döntés nyomán a Kárpátalján visszaállított magyar hatalom ellen harcoló szabadcsapatokat a kormányzó fegyveresei ugyan elfogták és lefegyverezték, ám mivel a szicsek lengyel földről érkeztek, nem akarván velük foglalkozni, egyszerűen kiebru- daliák őket az országból. Az persze más kérdés - teszi hozzá —, hogy a lengyelek aztán tényleg vérfürdőt rendeztek közöttük. A történtek mindemellett jócskán adhatnak aggodalomra okot, hiszen a nacionalisták nyomására a hatalom Leonyid Kucsma ukrán államfővel az élen meghátrált, s e visszatán- colás - vélekedik a KMKSZ al- elnöke - akár precedensértékű lehet. A vereckei emlékmű építése így félbeszakadt, Kijev pedig azzal az ötlettel próbálta vigasztalni a magyarokat, hogy emeltessék egy másik a magyar-ukrán határon - hirdetve a két nép barátságát... Az orosz tényező Szerencsére az örökös használatról szóló dokumentum még ukrán földön is szent - annál is inkább, mert az újgazdagok jobbára hasonló papirossal legalizálják friss harácsolásaikat -, így a KMKSZ jogait a negyedhektárra egyelőre senki sem kérdőjelezte meg. - Ha elcsitulnak a viharok - jegyzi meg Milován Sándor -, majd befejezzük az emlékművet, a területet pedig talán bekerítjük. Kárpátalján arra is felhívják a figyelmet, hogy bár jó ideje független országban élnek, az oroszok továbbra is otthon érzik magukat Ukrajnában. Ráadásul Moszkva még korántsem döntötte el, milyen viszonyt akar a nyugati szomszédjával: Belorussziát már „spájzolták”, s elképzelhető, hogy az erős gazdasági függés a ma még többé - kevésbé önálló utat járó ukránokat is térdre kényszeríti. Egy Budapestnek szánt óhajról is szól még helybéli vezetőnk: jó lenne, ha a magyar pártok semlegesek maradnának itt, mivel — talán a Fideszt leszámítva - nincsenek is minden esetben igazán „képben”. Kicsit beljebb, Nagyszőlősön működik Kárpátalja egyetlen magyar nyomdája, és itt találkozunk Milován Sándorral is. A városka magyar iskolája, az egykori megyeháza mögött - 1892. május 1-jén itt adta élete első koncertjét A Duna folyása címmel Bartók Béla - készülnek a magyar nyelvű lapok, köztük a katolikus és a református újság is. A jobbára magyar- országi alapítványi pénzekből életre hívott nyomda tulajdonképpen a kényszer szülötte: a nagy változások idején ugyanis az e cégekre „szakosodott” ukrán cápák szinte minden hasonló létesítményre rátették a kezüket. Verecke híres útján Nagyszőlős után utunkat Verecke felé vesszük. Menet közben megcsodálhatjuk a munkácsi „tésztagyárat” is: a szovjetek alatt Európa szemmel tartására emelt radar-, vagy az ördög tudja, milyen állomás szerencsére sohasem állt rendszerbe, de így is elég kísérteties látványt nyújt. Végül is Verecke alatt, úticélunktól alig néhány kilométerre igazolják profizmusukat az ukránok: bár csupán öt éve független állam, hatalmi szervei azonban még a KGB és a jó nevű szovjet elnyomó apparátus emlőin nevelkedtek. Az ünneplő magyart nem ám a határról küldi vissza, az emlékmű szinte látótávolságban van, amikor úttorlaszok és udvarias, ám kérlelhetetlen egyenruhások jelzik: nincs tovább. (Másnap halljuk: akadtak nálunk kalandosabb lelkületű magyarok is, ám a kerülő úton, erdőn-mezőn
