Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)

1996-08-28 / 200. szám

10. oldal SporTTükőR 1996. augusztus 28., szerda A hétvégén kezdődik a női focibajnokság fotó: majoros tamás Az Agria Volán Rt. segít az egri női labdarúgáson Mint korábban jeleztük, kri­tikus helyzetbe került az FC Eger NB I.-es női labdarúgó- csapata, anyagiak hiányában közel került ahhoz, hogy nem tud elindulni a hét végén raj­toló bajnokságban. Tegnap örvendetes hírt kap­tunk Káló Józseftől, az FC Eger s ügyvezető elnökétől, miszerint kedvezően alakultak tárgyalá­saik az Agria Volán Rt. vezeté­sével, elhárultak az akadályok a női csapat működése elől. A közlekedési cég egyéves szer­ződésben hozzávetőleg a csapat költségeinek 70-80 százalékát vállalja. Rövidesen újjászerve­zik a szakosztályt, melyben irá­nyító szerepet vállalnak az rt. vezetői. A klub keretei között működik a női szakág a jövő­ben is, de nevében - FC Eger- Agria Volán - szerepel majd a főszponzor neve is. A nagy hagyományokkal rendelkező egri női labdarúgás sorsa ezzel egy időre feltétlen biztosított. Az FC Eger valójá­ban átmentette a női focit, mi­után a Lendület keretei között életképtelenné vált. Az Agria Volán Rt. garancia lehet arra, hogy együttműködése az FC Egerrel hosszabb távon is gyü­mölcsözik majd. A csapat egyébként Benkő János edző irányításával a bi­zonytalanságok közepette is együtt maradt, és készült az őszi szezonra. Az egri lányok az írisz otthonában rajtolnak. Lánczos - engedte az időt... Kollégám rábeszélt, nézd meg, jó meccs lesz a Pétervá- sára-Poroszló összecsapás, sőt - még tippelt is - döntetlen kö­rüli lesz az eredmény. A labdarúgó megyei I. osz­tály szombati találkozóján meg­lepően bátran kezdtek a vendé­gek, és bár a hazai nézők előbb már az alapvonalon túl látták a labdát, gyorsan vezetéshez ju­tott a Poroszló. Időben kapcsolt a Pétervására, az egyenlítő gól sem késlekedett, majd kissé unalmassá vált a játék. Ébresz­tőt ismét a vendégek fújtak, a 43. percben parádés akciót ve­zettek, Horváth azonban száz- százalékos helyzetben kapu mellé fejelt. Szünet után ismét annak a je­leit tapasztalhattuk, hogy Feny­vesék érzik: nem tréfálkozik a Poroszló. Az Jó. percben úgy jutottak vezetéshez a péterke- iek, hogy egy percen belül há­rom szögletet rúghatott Sűrű, a harmadiknál Pádár a hálóba fe­jelt. A Habóczki által irányított vendégek azonban nem hátrál­tak, sőt még a söprögető Nagy Laci is előremerészkedett, és egálba hozta az eredményt. Még bőven volt hátra idő, a vendégek többször kerültek gólhelyzetbe, egyszer Csontos M. a gólvonalról fejelte ki a labdát. Az izgalmak csak foko­zódtak, mivel egy akciónál a péterkei szurkolók 7 7-est lát­tak, Lánczos játékvezető azon­ban kifelé ítélt, mivel Nagy L- et lökték a kapu előterében. Hi­ába tartott 95 percig a mérkőzés- a hosszabbításokat jelezte a bíró -, több gól már nem szüle­tett. Pedig egyszer Óceán is ki­fejelt egy közeli bombaerős lö­vést, amikor kapusa már verve volt. w A meglátásunk szerint igaz­ságos döntetlen végén a hazai nézők a játékvezetőben és Szabó S. partjelzőben keresték annak okát, hogy nem nyertek övéik. Feltehetőleg - mivel aludtak rá néhányat - most már elismerik, hogy csapatuk nem érdemelt győzelmet. Forgó János edző már akkor így látta:-Játékban jobb volt a Po­roszló, nálunk senki nem nyúj­tott jó teljesítményt. Ha nye­rünk, akkor sem vagyok elége­dett ezzel a játékkal. Ez kevés a jó szerepléshez, ettől több kell. Görbe Károly, a Poroszló edzője: - Hét új játékosunk van, nem állt még össze a csa­pat, de azért rászolgáltunk az egy pontra. Egy kicsit azért bosszant, hogy elpuskáztuk a nagy gólhelyzeteket. Nem bántam meg, hogy kol­légám rábeszélt, semleges szemüvegen nézve jól szóra­koztam. Megértettem, hogy a tőlem jobbra álló péterkei szur­kolók már 2-7-nél szerették volna, ha hármat fúj a bíró, a balra álló poroszlóiak 2-2-nél vetettek volna véget szívesen az egésznek. A játékvezető pedig még rá is tett öt percet, ami kifejezetten jót tett az izgalmaknak. (fesztbaum) SZUPEREXPRESSZ AUTÓ-ZÁLOGHÁZ alkalmi áron értékesít 1 db 1993. évjá­ratú Opel Vectra 1.6i szgk.-t. Tel.: 36-411-811/167 m„ 20- 423-929 (68793) Keresek megbízható, lein­formálható, dolgozni akaró gk.-vezetőt B, C jogsival, ill. fíatal női eladókat. N.kerbe „Azonnali belépés” jelige. Érd.: a kiadóban Eger, Pf. 23. (68777) Az „AUTÓSULP’-ban sze­mélygépkocsi-vezetői tanfo­lyam indul 1996. szeptember 10-én részletfízetési kedvez­ménnyel. Gyakorlati óra to­vábbra is 800 Ft. Tankönyvet ingyen biztosítunk. Elek László Eger, Bródy S. u. 4. 311-966,06/30/432-300. (67384) Szeptember 1-től a Várállo­másnál lévő virágüzlet bérbe kiadó. Érd.: Pasa borozó (Vár­állomás) (68719) Körzeti labdarugo-bajnoksagok Atkáron boldog boldogiak, Balatonban szomorkodó Darádi A Gyöngyös körzeti labda­rúgó-bajnokság második fordulójában három mérkő­zés is pontosztozkodással zá­rult. Zagyvaszántóról a Detk, Karácsondról a Gyön- gyössolymos, Rózsaszent- mártonból pedig a Heréd tá­vozott egy ponttal a birtoká­ban. Adácson a hazaiak meggyőző fölénnyel verték a visznekieket. Az egyetlen vendégsikert hozott találko­zóról részletes tudósítás is érkezett: Atkár - Boldog 0-3 (0-0) Atkár, 200 néző. V.: Antal Jó­zsef. Atkár: Habók - Hegyi, Ko­vács, Kocsis, Nagy (Bata), Kiss, Letoha (Erdélyi), Gríz- ner, Bella, Benei, Zsoltész. Edző: Nagy József. Boldog: Tábori - Dudás, Zólyomi, Püspöki, Tóth G. (Őszi), Katona, Radies, Nagy (Tóth), Zsámbéki (Árvái), Boldogházi, Rácz. Edző: Szántó György. Az első félidőben még egyenlő ellenfelek voltak a hazaiak a vendégeiknek, a má­sodik játékrészben azonban fölénybe kerültek az erőnléti­leg jobban felkészített boldo­giak. Megérdemelt vendég- győzelem született. G.: Zó­lyomi, Boldogházi, Radies. Jók: Hegyi, Kocsis, ill. Zó­lyomi, Püspöki, Zsámbéki, Boldogházi. Ifik: 3-4. Patócs János További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Zagyva- szántó - Detk 0-0 (2-2), Ka- rácsond - Gyöngyössolymos 1-1 (16-0 !), Rózsaszentmár- ton - Heréd 2-2 (2-1), Adács - Visznek 4—1 (5-2). A bajnokság élmezőnye: 1. Karácsond 4 (6-2), 2. Adács 4 (6-3), 3. Heréd 4 (4-2), 4. Boldog 3 (3-0) pont. Az ifjúságiak élmezőnye: 1. Rózsaszentmárton 6, 2. Detk 4, 3. Karácsond 3 pont. Balatonban „befürdött” a Párád Az Eger körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában idegenben raj­tolt győzelemmel Szilvásvá­rad, Vécs és Egercsehi gár­dája. Meglepetésre az újonc demjéniek Verpelétről vitték el mindhárom pontot. Eger- baktán szenvedett vereséget az első I. osztályú mérkőzé­sét játszó Mikófalva. A for­duló rangadójáról és az egerbocsi találkozóról rész­letes tudósítást is kaptunk: Balaton - Párád 4-2 (1-1) Balaton, 200 néző. V.: Mar­moly. Balaton: Oravecz - Bartók (Szalontai), Zsólyom (Papp), Sikos (Balázs), Nagy, Kovács, Bóta, Ökrös, Kurtán, Pálinkás, Sütő. Edző: Kelemen Miklós. Párád: Csík I. - Csík J., Tarjányi, Hajdú (Teleki), Be- senyei I., Kiss (Batyki), Ben- csok, Percze, Besenyei T., Lucza, Szatmári. Edző: Ma­gyar István. A hazai vezető gólra a ven­dégek kettővel válaszoltak, de ezzel ellőtték a puskaporukat. A balatoniak lendületes játék­kal fordítottak, és megérde­melten nyertek a jó iramú, he­lyenként színvonalas mérkő­zésen. G.: Sütő 2, Papp 2, ill. Percze (11-esből), Lucza. Jók: Pálinkás (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. senki. Ifik: 5-0. Bóta Zoltán Egerbocs - Vécs 0-3 (0-0 Egerbocs, 100 néző. V.: Montvai. Egerbocs: Pallagi - Szűcs, Cserős V., Berecz, Göböly P., Göböly Cs., Barta, Cserős S., Lipóczi, Pelyhe Cs. Játékos- edző: Barta László. Vécs: Barna - Erdei, Eper­jesi, Buri, Minczér, Smider (Farkas), Szabó Z„ Gyetvai, Szabó J., Kiss, Szelei Edző: Minczér György. A megfiatalított vendégcsa­pat tetszetős játékkal magabiz­tosan nyert a létszámhiányos, szélmalomharcot vívó hazaiak ellen. G.: Szabó J., Gyetvai, Minczér. Jók: Pallagi, Cserős V., Lipóczi, ill. Erdei, Szabó Z„ Szelei. Ifik: 2-5. Kormos Éva További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Andor- naktálya - Szilvásvárad 0-2 (1-4), Egerbakta - Mikófalva 4-1 (3-1), Kisnána - Eger­csehi 2-3 (9-0), Veipelét - Demjén 2-3 ! (1-2). Győzelemmel debütált a Felsőtárkány II. Az Eger körzeti II. osztályú bajnokság első fordulójában kilenc góllal küldte haza a Kerecsend a Hevesaranyost. Idegenbeli győzelemmel mu­tatkozott be az újból elindí­tott Felsőtárkány H. csapata Szajlán. A bajnokesélyes Dohánygyár biztosan nyert Váraszón. Bükkszéken szo­ros küzdelemben nyertek a hazaiak a Mátraballa ellen. Eredmények: Bükkszék ­Mátraballa 3-2, Kerecsend - Hevesaranyos 9-0, Szajla ­Felsőtárkány II. 1-2, Váraszó - Dohánygyár Eger 0-3. Szihalmon félbeszakadt A Heves-Füzesabony kör­zeti labdarúgó-bajnokság nyitányán egy vendéggyőze­lem született, amely a Boco- nádon nyertes kömlőiek ne­véhez fűződik. A Szihalom - Kisköre mérkőzés 1-1-es ál­lásnál a 77. percben félbe­szakadt, mert beszaladt egy néző a pályára és megtá­madta a kiskörnek kapusát. A további két találkozóról részletes jelentést kaptunk: Kápolna - Tiszanána 4-2 (3-1) Kápolna, 80 néző. V.: Farkas Zsolt. Kápolna: Molnár T. - Bo­csa, Báder F., Kerepesi, Win­gendorf (Lendvai), Burai B., Simrák, Báder A., Prokai (Kiss G.), Káló, Báder Zs. Edző: Lovász Tamás. Tiszanána: Tóth M. - Nagy B., Seres S.,.Nagy J., Seres L., Nagy Zs., Németh, Bordács, Szirák, Nagy Cs., Nagy L. (Hédi). Edző: Bordács János. A nagy küzdelmet hozó mérkőzésen a hazai csapat gyorsan vezetést szerzett. A vendégek 3-2-es állásnál vol­tak legközelebb ahhoz, hogy egyenlítsenek, de ekkor tizen­egyest hibáztak. G.: Báder A., Báder Zs., Simrák, Káló, ill. Szirák, Bor­dács. Jók: Simrák, Báder A., Prokai, Báder F., ill. Bordács, Nagy Zs. Ifik: 1-2. L. T. Hevesvezekény - Sarud 2-1 (0-0) Hevesvezekény, 70 néző. V.: Kalmár I. L. Hevesvezekény: Ficsor - Lányi, Susányi, Borics, Ba­lázs, Háger, Tóth, Csomós (Nyitrai), Gál, Nagy (Balogh), Gacsályi. Edző: Fenyves László. Sarud: Zsíros - Dávid, Ul- mann, Blidár, Tóth, Ajtai, Csala, Mulitek, Balázs (Ka­sza), Lehó, Takács O. Edző: Kasza János. A lelkesen játszó hazai fia­talok nagy küzdelemben 0-1- ről fordítva győztek az alapo­san megerősített vendégek el­len. G.: Gacsályi, Borics, ill. Tóth (11-esből). Jók: Ficsor (a mezőny legjobbja), Borics, Tóth, Csomós, Gacsályi, ill. Ulmann, Blidár, Ajtai, Takács O. Ifik: 3-2. Fenyves László További eredmény (zárójel­ben az ifjúságiak): Boconád - Kömlő 0-1 (2-3), Szihalom - Kisköre ifjúságiak 3-1. Sportlövészet Vincze Kinga aranyérmes Holnaptól: 3. Miskolc rallye A Techno Autósport augusz­tus 29. és 31. között immár harmadik alkalommal ren­dezi meg a Miskolc rallye autóversenyt. Az országos bajnoki fu­tam keretében a Bükk szép környezetben lévő útjain zajló viadalra 145 páros ne­vezett a Rali-I. és Rali-Il. kategóriákban. A Rali-I. osztályúak 558 kilométert teljesítenek, benne 18 gyorsasági sza­kasz, a Äa/i-7/.-esekre 293 kilométer és 12 gyorsasági szakasz vár. Látványosnak ígérkezik a csütörtöki sa­lakpályás körverseny is. Újdonság, hogy a depó, rajt, cél, versenyrendezőség azonos helyen, a Wicha- Lerch Autóházban található. Budapesten befejeződött a négyfordulós sportlövő-után­pótlás kupasorozat, amely a VAMAV Gyöngyösi LK ver­senyzőinek sikereket hozott. Áz ifjúsági leányoknál Vincze Kinga a sörétes puska 60 lövéses versenyszámban 1762 körrel aranyérmet szer­zett. A 3x20 lövéses összetett számban ugyanő 1623 körrel bronzérmet szerzett, míg a lég­puska 40 lövéses számban 1110 körrel a hetedik lett. A serdülő légpisztoly 40 lö­véses számában Vincze Péter 1000 köregységgel ötödik he­lyezést ért el. Az ifjúsági fiúk­nál a légpisztoly 60 lövéses számban Hajdú Gábor (1568 kör) a 10., míg Kristály Krisz­tián (1564 kör) a 13., Tóth Dé­nes (870 kör) a 24. helyen zált. A szabadpisztoly 60 lövéses számban Kristály Krisztián (1470 kör) bronzérmet szerzett, Hajdú Gábor (1447 kör) 5. he­lyezett, Tóth Dénes (715 kör) pedig 13. lett. A klubok verse­nyében 22 egyesület közül a gyöngyösiek 400 ponttal a 9. helyen végeztek. A junior válogatottal a csehor­szági Plzenben nemzetközi ver­senyen vett részt Vincze Kinga, ahol 12 ország fiataljai verse­nyeztek. Kinga a sörétes puska 60 lövéses számban 584 körrel 9. helyezést, összetettben 563 körrel 10. helyezést ért el. Ezen a versenyen összetettben 13 köregységgel javította meg ed­digi legjobbját. A légpuska 40 lövéses számban 346 köregysé­get teljesített. A Magyar Kupában: Besenyőtelek -Matáv SC Sopron Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa kö­vetkező fordulójának sorsolá­sát. A legjobb 16 közé jutásért a következő párosítás szerint mérkőznek a csapatok (az első mérkőzést az elöl állók ottho­nában játsszák): Besenyőtelek - Matáv SC Sopron (NB IL-es), SBTC - Stadler FC, Vác - Siófok, DVSC - III. kér. TVE, Diósgyőr- Paks, KTE - Haladás, BVSC- ZTE, Sopron - Tiszavasvári, Kaba - Győr, Újpest - Dorog, MTK - Budafok, Pálháza - Csepel, Dunaszekcső - Ferenc­város, Soroksár - Békéscsaba, Csákvár - Videoton, Velence - Rákóczi Kaposcukor. A versenykiírás szerinti mérkőzésnapok október 2. és 23., de az MK-bizottság ajánlá­sában szeptember 11. és 25. is szerepel. A forduló legjobbjai: A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság 3. fordulójának vá- logatottja: Tóth (Tamalelesz) - Rácz B. (Felsőtárkány), Nagy L. (Poroszló), Harmati (Sírok) Linkecs (Felsőtárkány), Hegyi T. (Novaj), Habóczki (Po­roszló), Lőcsei I. (Tamaörs), Incze (Gyöngyöshalász), Hegyi L. (Novaj), Mihály (Istenme­zeje). A megyei II. osztály váloga­tottja: Viszneki B. (Pély) - Hangácsi (Egerszalók), Ugrai (Tárnáméra), Gerascsenko (Egerszólát), Zagyva (Pély), Kiss (Egerszalók), Torna (Vá- mosgyörk), Berta (Szűcsi), Bá­rány M. (Tárnáméra), Dobos (Vámosgyörk), Parádi (Mak­iár). Kispályás labdarúgás Egri Vasas-kezdés: öt gól a Bélkőnek A egri városi kispályás labda­rúgó-bajnokság I. osztályában - a nyári szünet után - a 15. fordulóval folytatódott hétfőn az őszi szezon. Eredmények: Domer Restau­rant - Lendület AM-Trans I. 3-4, Pepsi Panzió - Olajbá­nyász 3-2, El Toro - Ferro Speciál Kft. 3-4, Vis Maior Alfa - Kolacskovszky-HMÖ SE 1-2, Helasz JB Helena - Imola Bau 0-2, Egri Vasas - Bélkő FC I. 5-2. Tájfutás Honfi helyezései Számos nemzetközi tájfutó rendezvényre került sor augusz­tusban, amelyeken Honfi Gá­bor, az egri Szuperinfó SC ver­senyzője több értékes helyezést is szerzett. Az F40-e s kategóri­ában a millecentenárium tiszte­letére rendezett Honfoglalás­kupán 3. helyezést ért el. Azt követően a 4. helyen végzett a 31 éves múltra visszatekintő Eötvös Lorán<7-emlékverse- nyen. A legutóbbi Veszprém- kupán Honfit csak az osztrák Dravetz tudta megelőzni. Pókertenisz Egerben, a főiskola Leányka úti telepén népes mezőny részvéte­lével amatőr póker teniszver­senyt rendeztek. A játék szabá­lyai szerint a párosok tagjai fo­lyamatosan cserélték partnere­iket, s így kellett minél több győzelmet aratni. Az izgalmas torna végül házisikert hozott, hiszen az értékelés élén Ga­lambos Sándor, a testnevelés szakosok nevelője végzett Kris- tonné dr. Bakos Magdolna és Szabó László előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents