Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)
1996-08-22 / 195. szám
1996. augusztus 22., csütörtök Hatvan És Lőrinci Körzete 5. oldal Puhl Lőrinciben A Lőrinctől Lörincig rendezvénysorozat keretében augusztus 24-én sportnapot tartanak megyénk legfiatalabb városában. Az olimpiai helyezett sportolók mellett vendégül látják Puhl Sándort, a világ legjobb játékvezetőjét is. 26-án 18 órakor a Strauss Szalonzenekar ad hangversenyt a közösségi házban, 30-án délután 5 órától pedig rockzenei találkozó színhelye lesz az erőműi strand. Százéves csányi bácsi Augusztus 29-én tölti be 100. életévét Csányban a helyi idősek otthonában élő Nagy István bácsi. Ebből az alkalomból az önkormányzat vezetői is felkö- szöntik községük kitűnő egészségnek örvendő legidősebb polgárát. A honfoglalásra, az államalapításra és Szent István királyra emlékezett a térség Ezerszáz év - a Selypi medencében Zagyvaszántón kopjafát avattak Horton átadták a Magyar utcát Honfoglalók Szabó Iván Petőfibányánjárt Egy fárasztó nap végén: Gémes Gábor polgármester és dr. Keszthelyi Ferenc állatorvos Apcon Körzetünkben is megemlékezések sora zajlott az elmúlt napokban. A térség valamennyi települése ünnepi külsőt öltött augusztus 20. tiszteletére, s a programokat is a honfoglalás jegyében szervezték. Persze, jutott idő az ilyenkor szokásos fesztivál jellegű rendezvényekre is... (TARI OTTÓ FELVÉTELEI) ________________Egy Perc________________ Érsek Zsolttal, a térség országgyűlési képviselőjével A plenáris üléseket illetően szeptember 9-ig még tart a Parlament nyári szünete, ám az országgyűlési képviselőknek gyakorlatilag már véget ért a vakáció. Érsek Zsolttal egy hivatalos rendezvényen beszélgettünk.-Milyen feladatok várnak Önre a közeljövőben?- Munkacsoportülésen veszek részt, majd - szeptember másodikétól - kétnapos frakciótanácskozás kezdődik. Ezt megelőzően fogadóórákat tartottam, majd egymást követték a megemlékezések.- Ősszel milyen témákról tárgyal az Országgyűlés?- A legfontosabb az 1997-es költségvetés lesz. A stabilizáció jegyében hozott intézkedéseken - amelyeket a köznyelv „Bokros-csomagként" emleget - már túl vagyunk, noha az átlagember még érzi a nehézségeit. Az ország költségvetését 1995 végére sikerült likviddé tenni, s ez reményt ad arra, hogy lazulhatnak a szigorítások. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a törvény alapértékeit fel kellene adni. (t. o.) „Gyerekcsere” - lőrinciekkel JóvoltZserkovban! Két éve vette fel a kapcsolatot a lengyelországi Jarocinnal a Hatvani Rendőrkapitányság. Dr. Jusztin Ferenc r. alezredes javaslatára rövidesen egy ottani kisváros, Zserkov egyenruhásai is barátságot kötöttek a lőrinci őrs munkatársaival. Ennek nyomán a két település együttműködési szerződést kötött. Az elmúlt héten negyven lőrinci gyerkőc vendégeskedett Lengyelhonban, s cserébe ugyanennyi ottani lurkó látogatott megyénk legfiatalabb városába. A vörösmajori kastélyban elszállásolt fiatalok megismerkedhettek megyénk és a főváros nevezetességeivel, s nem hiányozhatott a játék sem. A lőrinci fiatalok szintén csodás élményekkel térhettek haza; még a tengerben is fü- rödhettek! Díszpolgárok Horton Állami ünnepünkön a hord önkormányzat elismerését fejezte ki a településen élő közéleti személyiségeknek. Az okleveleket az augusztus 20-diki ünnepségen Kassa László polgármester nyújtotta át. Nyugállományba vonulása alkalmából Piroska Csabáné, az általános iskola igazgató-helyettese kiemelt jutalomban részesült. Több évtizedes munkásságáért Hort Díszpolgára címet és emlékérmet kapott Kozsda András, a helyi szövetkezet igazgatóságának elnöke, dr. Madléna Gábor állatorvos és dr. Szabó József \á\\a\kozó háziorvos. A legkisebb egység: a társasház Nyárbúcsúztató túra A lőrinci könyvtár szervezésében ma félszáz általános iskolás korú olvasójuk látogat Szilvásváradra. A gyerekek megismerkednek a település nevezetességeivel. Ismét Boldogi Élet Megjelent a közkedvelt lokál- patrióta újság augusztusi száma. A lapban többek között ismertetik a szeméttároló terveit, s közreadják a falu szülöttének, a 25 éves papi jubileumát ünneplő Lukács József atyának a búcsú alkalmával elmondott beszédét is. Zene, mozgás, élmény A Continental Singers lesz a vendége ma 19 órától a selypi kultúrháznak. Minden más című albumuk bemutatójára a belépés díjtalan. Nem biológiai, szociológiai, netán vérségi, hanem részvény- társasági értelmezésben. Magyarán: ha azzal vert meg sorsod, hogy tömbházban élsz, s fizeted a fizetnivalókat becsülettel - mint esetünkben a vízdíjat —, de néhány lakótársad valamilyen oknál fogva ezt elmulasztja, akkor a Vízmű egy 1995-ben hozott kormányrendelet értelmében „...a vízbekötés lezárására” jogosult. A fentiek szerint aki fizet valamilyen szolgáltatásért, annak büntetés jár...(?) Ha majd télen a lakótársak közül valakik nem fizetik a gázszámlát, a rendesen törlesztőknél sem lesz meleg? Politológusaink figyelmébe ajánlom e sajátos rendszerváltást: a nagy kollektív felelőtlenségtől, a káoszon át, a kisközösségi felelőtlenség felé. De onnan merre tovább? Monori Zoltán Betolakodók-Meg kell értenünk egy kicsit, hogy a Kárpát-medencében élők betolakodóknak tekintenek minket - mondta augusztus 20-a alkalmából dr. Scharle Péter helyettes államtitkára horti ünnepségen. A taps elmaradt. Szvatopluk és domnul Funar nem voltak jelen. (tari) Pádár Sándor díjai Lengyelországban A Hatvanban élő Pádár Sándorról, lapunk egyik tudósítójáról ma még csak kevesen tudják, hogy „civilben” lelkes fotográfus. Pedig így igaz! Először 20 esztendeje vett masinát a kezébe: eleinte különösebb koncepció, cél nélkül kattogtatott, de az 1990-es év meghozta számára az igazi áttörést. Amikor a 168 óra című újság címlapfotó pályázatot írt ki szilveszteri számához, a Petrasovics Annáról készített felvétele nagynevű szakmabeliek munkáit megelőzve került az újságba. Pádár Sándor szerint ez erősítette meg őt abban, hogy érdemes folytatni. Szereti az embereket, a tájakat, az építészeti és néprajzi vonatkozású témákat. Az elmúlt években Erdélyben, Hatvanban és Hollókőn a nagyközönség is megismerkedhetett munkáival. Legutóbb a Kocsis Albert hegedűművészről készült felvételeivel két díjat hozott haza Lengyelországból. Versenyző könyvesbolt A benevezett kirakat Az Európa Könyvkiadó kirakatverseny meghirdetésével ünnepli a népszerű Diákkönyvtár sorozat hatvanadik kötetének megjelenését. Felhívást intéztek a könyvesboltokhoz: az alka- lombra rendezzenek be egy kirakatot, s ezek közül a legszebbeket díjazzák. Hatvanban, a Gras- salkovich út 8. szám alatti - az úgynevezett „bazársori” - könyvesbolt nevezett a versenyre. Kollektívájuk bízik abban, hogy a nagy gonddal elkészített vitrin kiváltja a zsűri elismerését. Pompás gála Lőrinciben Noha még véget sem ért a „Lő- rinctől Lörincig” rendezvény- sorozata Lőrinciben, máris nyugodtan állíthatjuk: az egyik legnagyobb sikere a hagyományőrző együttesek elmúlt hétvégi találkozójának volt. Az idén immár harmadszor megtarott eseményen minden eddiginél több - összesen tizennégy - csoport lépett fel. A Heves megyeieken kívül jöttek Nógrádból és Szolnokról is, így csaknem 400 népdalos tette színesebbé a nem mindennapi fesztivált. Varga Antal polgármester örömmel tájékoztatta lapunkat arról, hogy a lőrinciek megszerették a találkozót, s nagy hozzáértésről tanúbizonyságot téve tapsoltak a valóban értékes produkcióknak. Nyergesújfaluban nem gyártanak csőidomot... Az Eternit továbbra is működik Lapunkban néhány hete tudósítottunk arról, hogy a selypi Etercem Kft.-nél nincs kényszerszabadságolás. Brém Ernő ügyvezető igazgatótól megtudtuk: csupán karbantartás miatt álltak, de ha valamilyen oknál fogva a későbbiekben nem tudnának munkát biztosítani dolgozóik számára, ebben az esetben is folyósítanák a fizetés 90 százalékát. A vezetővel készített interjú utolsó bekezdése egy félreérthető információt is tartalmazott, miszerint az eternit szerelvények gyártása gyakorlatilag Selpyre korlátozódik, ugyanis a nyergesújfalui üzem a közelmúltban megszűnt. Mint arra az ottani Eternit Müvek Hatschek Lajos Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Nagy László a szerkesztőségünkbe küldött levelében felhívta a figyelmet, az utóbbi információ csak részben felel meg a valóságnak. Az kétségtelen tény - írja -, hogy a cső- idom termékek iránti lanyhuló piaci kereslet miatt ezeknek az elemeknek a megmunkálását nem folytatják, ám az üzem megszűnéséről nincs szó. Továbbra is dolgoznak: tetőfedő és virágedény gyártásával foglalkoznak. Ezen tevékenységüket még a karbantartási munkák idején is teljes gőzzel, folyamatosan végzik. T. O. Husanyica Róbert és családja Legyetek boldogok új otthonotokban! Váljanak valóra első esti kívánságaitok! Kati, Zsolti és a fiúk Az egyik díjazott fotó