Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)
1996-08-17 / 193. szám
( L STOß! I)i[.i\Ri\7i. L.TT Dr. Jakab István Dr. Lantos Bálint Puhl Sándor A HÍRLAP választása alapján: Megyénk millecentenáriumi válogatottja Dr. Magda Sándor Dr. Ringelhann György Kopcsik Lajos Palcsóné Dr. Zám Éva Rohánszky Ferenc Dr. Seregély István Szabó Gyula Szinyei András Már hagyományos ősz eleji országos közéleti esemény a Médiahajó. Idén szeptember 25-én találkoznak dunai sétahajózáson a médiumok, a sajtó képviselői politikusokkal, miivészekkel, közismert személyiségekkel. Ugyancsak tradíció, hogy erre az alkalomra a meghívott szerkesztőségek közzéteszik terjesztési területük közéleti tizenegyét. Az állam- alapítás ünnepségeihez kapcsolódva ebben az esztendőben Millecentenáriumi Válogatott megválasztására kapott felkérést lapunk, amelynek névsora fent látható. A magyar nyelv kolozsvári professzora, dr. Péntek János szerint: A tanári munka üzenet is az utódoknak A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének vezető professzora, dr. Péntek János tényfeltáró, igen elgondolkoztató előadást tartott az Anyanyelv-oktatási napokon Egerben, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola tanácskozásán, aminek időszerűen sürgető tartalmára a címe is utal: Az oktatás hagyományai, lehetőségei és esélyei a határon túl. Az egyetemi tanszékvezető tanárt kérdezem: mióta részese a magyarországi nyelv- tudományi konferenciáknak, és ezúttal mit hozott szellemi tarsolyában?-A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1972-től kétévenként tartja az Anyanyelvoktatói Konferenciát. Egerben ez a mostani a negyedik. Kolozsváron korábban mi ezeknek a tanácskozásoknak a kötetekben publikált anyagát olvashattuk. Magam másodszor veszek részt ilyen rendezvényen tankönyvszerkesztőként, egyetemi oktatóként és a kisebbségi nyelvhasználat kutatójaként. Az ember hozza magával mindazt, ami szakmai tapasztalatként felhalmozódik benne az évek, évtizedek folyamán. Magával hozza a gondokat: a nyelvhasználat és az anyanyelvoktatás erdélyi gondjait; és természetesen magával hozza gondolatait, netán rögeszméit a nemzet régióként eltérő, de közös nyelvtervezési, nyelvmegtartási problémáiról, esélyeinkről a megmaradásra. Vannak olyan közösségek, családok, beszélő egyének, akik átestek már a nyelvcserén, de valahol tudatuk mélyén még él az anyanyelv emléke. Ameny- nyiben igénylik, velük meg kell kísérelni az anyanyelv felélesztését, rehabilitációját. Ennek is ki kellene dolgozni a módszertanát, a taneszközeit. Előadásomban a beszélés népi szokásázerű hagyományairól szóltam, amelyek évezredeken át éltették az anyanyelvet, és arról, hogy kisebbségi körülmények között is vállalni kell az anyanyelvet, használni félelem és szégyen nélkül. Számomra ez a meghívás rendkívül nagy élményt jelent, feltétlenül gazdagodást, hasznos eszmecserét a szakmabeliekkel. Azt is, ami korábban leginkább hiányzott életünkből: a beletartozást a magyar nyelvészek, nyelvművelők családjába.- Hogyan fogadta a hallgatóság az előadást?-A hallgatóság soraiból a kollégák ezt jobban meg tudnák mondani. Azt hiszem, részben lehangoló volt, amit mondtam, mert az ember nem tud vidám és derűs dolgokat hozni egy olyan környezetből, ahol az anyanyelvoktatásnak Trianon óta állandóan súlyos gondjai vannak. Megpróbáltam ezt tárgyilagosan, szakszerűen taglalni, a jövőre is gondolva. A beszélgetésekből úgy érzem, hogy megértették a lényeget. Nem a megalapozatlan nemzethalálnak vagy az asszimilációnak a kísértéséről keltettem félelmeket, hanem számadatokat sorakoztattam fel arra nézve, hogy az anyanyelvi oktatás nálunk egyre rosszabb képet mutat. Sok a gond, de ugyanakkor a nyelvmegtartásnak is lehetnek esélyei, hogyha megtaláljuk ennek a módszertanát és hozzá az eszközöket, intézményeivel együtt.-Milyen módszerek, eszközök biztosíthatnák az anyanyelv fennmaradását határainkon túl?- Intézményi feltételei vannak, régebben Reményik Sándor erdélyi költő kettőt említett, a templomot és az iskolát, de most harmadikként a sajtó, a televízió, a Duna TV azok a helyek, amelyeknek nemzeti nyelvi mintát fenntartó szerepük van a határokon túl, de a helyi adóknak, írott sajtónak is szól ez a szerepvállalás. Er- dély-szerte a szórványban élő magyarságnak anyanyelvi tábort kell szervezni nyaranta, tanulóknak és felnőtteknek. Az anyanyelvhez való érzelmi viszonyulást olyan értelemben kell javítani, hogy ne legyen benne semmi félelem, használja mindenki szabadon és rettegés nélkül anyanyelvét. A nyelv megőrzése sem azt jelenti, hogy szótárakban vagy könyvekben őrizzük a nyelvet, hanem magunkban is így óvjuk, őrizzük vigyázva, ahogyan naponta használjuk.-Milyen a mai Bolyai magyar tanszéke?- Ha erről beszélünk, akkor örömmel szólok. Most nagyon sok elégtétel és öröm kapcsolódik az ottani munkánkhoz. Egy kicsit szokatlan is a viszonylag sötét erdélyi és romániai összképben. A fordulat után új szakaszokat indítottunk, ami korábban több évtizedes mulasztás volt, amit nem engedtek vállalni. Ősszel lesz 6 éve, hogy néprajz szakkal gazdagodtunk, 1992-től finn szakkal is rendelkezünk, ami nem volt soha román egyetemen. Nagy a hallgatói létszám, a felvételin többszörös a túljelentkezés, többféle szakkombináció lehetséges, például a protestáns hitoktatói szak összekapcsolható valamelyik bölcsészkari szakkal. Ősszel indul magyar tagozaton a testnevelés szak, és magyar nyelven felvételiznek.- Mit mondhat nekünk a tankönyv szerkesztő Péntek János professzor?- A hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján az általános iskolai anyanyelvoktatás reformját valósítottuk meg a diktatúra körülményei között. Nagy elszántság volt bennünk akkor, amikor néhány tanítványommal megírtuk a ma is használatos négy tankönyvet és az eligazító tanári kézikönyvet. A kor nyomasztó légköre ellenére tartalmuk és nemzeti tartásuk tekintetében ezek a tankönyvek ma is vállalhatók. De a jó tankönyv fölött is eljár az idő. Új tankönyvek írására már nem vállalkozom, ösztönözni és támogatni szeretném erre a szakmabeli fiatal kollégákat. Gondolom, hogy ilyen tanári példamutatás üzenetként szól Erdélyben a volt tanítványokhoz, hogy az utódok kövessék az elődök nyomdokát. Gál Elemér Dr. Péntek János fotó: perl Gyöngyöstől kapta a Pro Civitate elismerést S zínpadról álmodott, de katedrára került, tanár lett belőle. Az sem akkor, amikor ideje lett volna. Csak később, némi kerülővel. A második világégésnél menekülés közben a családtól elhurcolt, majd a háborúban odaveszett édesapja ugyanis hét árvát hagyott maga után Boldogon. így a mindennapi paraszti munka lett számára is fontosabb. S a legszükségesebb iskolák, az érettségi után a kenyérkereset. Örült, hogy a helyi községházára kerülhetett, a nyíregyházi közigazgatási vizsga után pedig még a katonaság előtt vezető jegyzőként folytathatta hivatali szolgálatát Kartalon. A pódium azonban csak csábította odahaza és a honvédségnél egyaránt. Színészkedett, táncolt is, élvezettel tanult hozzájuk a minisztériumi kulturális intézményben még seregnyi szükségeset. Tekintélyes munkahelyének rangos beosztásában a művészeti élet számos jeles képviselőjével került ismeretségbe. Bármelyikük tovább segíthette volna eredeti vágyai teljes beteljesüléséhez, ha ki nem bújik az egyenruhából. Ám a kötelessége arra szorította, hogy csupán szülőfalujának deszkái jelentsék számára a világot, s más ifjúkori kedvtelései is jó darabig még a községben meg a közelében tartsák. Itt, errefelé focizott, edzősködött, majd vállalt különféle sportvezetői feladatokat is. Amikor Püspöki Győző 1965-ben Gyöngyösre került, megint próbálkozott a „komolyabb” munkával is. Két esztendeig a lakáshivatalt vezette a városházán, ám igazából ismét másban lelte örömét. Már röviddel érkezése után elvállalta a művelődési ház ifjúsági klubjának irányítását, majd kis csapatát az országos kiváló minősítésig vitte! Ebből a társaságból szervezte utóbb irodalmi színjátszó csoportját is, amelynek tagjai sokoldalúan tovább öregbítették a város jó hímevét. Főiskolai tanulmányainak befejeztével, 1969-ben kapta kinevezését a 3. Sz. Általános Iskolához, ahol pedagógusként sem szakított régi kedvtelésével. Amikor csak tehette, inkább a népművelés más területein kereste örömét. Móra Ferencről elnevezett gyermekszínpadáról egy másik ifjúsági együttest, középiskolásokból álló gárdát is formált, amely országos fesztiválok rendszeres szereplőjévé vált, két aranyminősítést szerzett, televíziós fellépésekkel örvendeztette meg a közönségét. Majd alakított még egy harmadik csoportot is, s vele Gyermek Játékszín néven aratott további sikereket. Eredményesen próbálkozott szerkesztett műsorokkal, baráti kör létrehozásával ápolta a verset. S a Gyöngyösön túl is ismertté, elismertté vált társadalmi ünnepségek szervezőjeként, közreműködőjeként szintén máig emlegetik. Huszonhat esztendős városi tanárkodását követően, nyugdíjasán sem pihen. Ő irányítja még mindig régi iskolájának színjátszó körét, a Móra Ferenc Gyermekszínpadot, a Gyermek Játékszínt, s az ország legjobbjai között a közelmúltban hazai terjesztésre 45 perces kazettát készített Do- Ringo együttest. Fiatal rockzenészek csoportjainak találkozóit, fellépéseit szorgalmazza, segíti. Mostanában pedig egri, jászberényi muzsikusok gyöngyösiekkel közös koncertjének megtartásán buzgólkodik. Miközben például a gyöngyös- solymosi fiatal műkedvelők felkarolásával a szomszédos községnek is iparkodik már külön örömet szerezni. Kikapcsolódása is munka: kinn a kertjében. Mi táplálja szüntelen lobo- gását? Csak találgatni lehet. Ám családjának a szeretete, hobbitelkük csöndje, levegője, a rajongott természet csodálatos ereje minden bizonnyal. S ritka adottsága, az ifjúság körében telő szép élete tarthatja még mindig, jócskán a nyugdíjaskorban is fiatalosan. Meg talán az is, hogy fáradozásait, igyekezetét értékelik. Miniszteri, megyei kitüntetéseket, több rangos díjat, oklevelet, jutalmat kapott már. Nemrégiben pedig Gyöngyös az idén egyedül neki juttatott Pro Civitate- val fejezte ki megkülönböztetett tiszteletét iránta. Sokat meríthet abból, hogy FOTÓ: PERL MÁRTON nem haszontalanul telt eddigi ideje, s érdeklődő, ambiciózus nagyfiában szerencsére a szellemi utódját is már most felismerhette. Páratlan ajándéka ez a sorsnak. Kedves Tanár Úr, élvezze sokáig! Gy. Gy.
