Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-06 / 157. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1996. JÚLIUS 6., SZOMBAT LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM 157. SZÁM ÁRA: 29 FORINT (Uonmoie Friss TEJ AVONMORE PÁSZTÓ KFT 06-32-360-611 MILKMEN KFT. HATVAN. 06-60-480-571 Szabó Iván levele a hét polgármesternek Az MDNP kész segíteni a vihar sújtotta családoknak A Magyar Demokrata Néppárt felajánlva a tagság és a helyi szervezetek segítségét, megkereste a kora nyári viharok által leginkább sújtott hét település, köztük a Heves megyei Gyöngyösoroszi polgármesterét. Mint Szabó Iván pártelnök írja, a szervezetek elsősorban személyes munkával tudnak a károsult családok lakóházának helyreállításában segédkezni, ezért - az időpont-egyeztetések után - megszervezik azt a csoportot, amelyik majd elutazik az érintett településre. Emellett természetesen kérik, aki csak teheti, nyújtson anyagi segítséget a rászorulóknak. Ehhez viszont azt várják, hogy az adott önkormányzat jelölje meg azt a számlaszámot, amelyet az adományozók számára megadhat felhívásában az MDNP. Csak a HEVES" HÍRLAP olvasóinak Százasok klubja: nem elit tömörülés Alig a fele számára sikerülhet megoldást találniuk az önkormányzatoknak Százasok klubja. Ez bizony nem egy zártkörű, elit tömörülés, így jellemezhetőek ugyanis azok a megyebeli települések, ahol az úgynevezett szociális támogatottak - köznyelven: a jövedelempótlósok - száma meghaladja a száz főt. A Megyei Munkaügyi Központ legutolsó kimutatásában tizennégy ilyen község szerepel. A tendencia megállíthatatlannak tűnik. Áz érintett falvak polgármesterei úgy érzik, magukra hagyták őket a problémával. Atány, Apc, Besenyőtelek, Boldog, Csány, Erdőtelek, Kere- csend, Kisköre, Kál, Kömlő, Tarnalelesz, Tarnazsadány, Ti- szanána, Verpelét. A felsorolt települések után Szűcsi üdítő kivételt jelent a listán, hiszen csupán egyetlen, ebbe az ellátási kategóriába sorolt személy árválkodik a tabellán. A gondok forrása, hogy a munkanélküli-segélyezésből kikerülők sovány megélhetését biztosítani hivatott jövedelem- pótló támogatás sem jár örökké. A támogatottak jelentős részének - akik tavaly június J előtt már részesültek benne -, amennyiben szeptember végéig nem szerzik meg a 90 napos munkaviszonyt, semmilyen jövedelem-forrása nem marad. Ismerve a községek munkahelykínálatát és a helyi önkormányzatok nehézségeit, az nem is igen várható el tőlük, hogy Münchausen báróként, saját hajuknál fogva húzzák ki magukat a bajból. Mindenki a központi kormányzati beavatkozásra és döntésre vár, hogy az országban rendezni lehessen végre a sok százezer ember bizonytalan sorsát. (Folytatás a 3. oldalon) SriréiM>— Kiárusított Kinizsi-vágyon: Mozgó vonatról az életben maradás záloga? ugrott le a nem ° A Selypi Kinizsi vezetése eladta az egyesület tulajdonát képező italboltot, vagy ahogy mindenki ismeri, a „Kantint”. A döntés sokak szerint újabb állomás a labdarúgócsapat anyagi helyzetének javítására hozott intézkedések sorában, míg mások úgy látják: az értékesítéssel elkezdődött a vagyon felélése. A füzesabonyi vasútállomáson a 68 éves Sz. J.-né akkor vette észre, hogy rossz vonatra ült, amikor a szerelvény már elindult. Az. utolsó vagonból kiugrott, s nagyon szerencsétlenül esett. A fejét ütötte meg, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Több koccanásos balesethez voltak „hivatalosak” a füzesabonyi kapitányság rendőrei. Kápolna mellett a Dinnyecsárdánál a követési távolság be nem tartása miatt négy autó szaladt egymásba. Szerencsére személyi sérülés nem történt, csak jókora koccanás. (Folytatás a 2. oldalon) Noha az egyesület irányítói soha nem tagadták, hogy a Kinizsi - állításuk szerint nagyrészt örökölt - anyagi gondokkal küzd, a közelmúlt személyi változtatásait nem ezzel indokolták. Üzleti tranzakciókkal - a tihanyi üdülő meghirdetésével, a privatizáció során elért vagyongyarapítással, gazdasági egység létrehozásával - azonban jelentős erőfeszítéseket tettek a sportkör gazdasági hátterének stabilizálására. A kocsma eladása viszont távlati kérdéseket is felvet. Mi lesz, ha a javak fogytával a meglévő anyagi bázis semmivé válik, s az egyesület „hátország” nélkül marad? Erről kérdeztük az elnököt, Érsek Zsolt országgyűlési képviselőt.- Az italbolt eladásának több oka is volt - válaszolta. (Folytatás a 2. oldalon) Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál - Ma délután 5 órakor az egri Dobó téren, 8 órakor pedig a stadionban lépnek fel a helybeli és a meghívott fúvószenekarok az „Ünnepi hetek a barokk Egerben” nyitórendezvényén. A helyőrségi fúvószenekar „adja meg az alaphangot”. fotó: perl Márton „Kifehérítik-e” a feketegazdaságot? A miniszteri biztos a jövőre változó adószabályokról Sokan adóreformot sürgettek, de erről nincs szó. Vannak azonban olyan elemei az adórendszernek, amelyek megváltoztatására szükség van. Annyi bizonyos, köztehercsökkentés várható 1997-től - mondta tegnap Egerben Kocsis Imre miniszteri biztos az Országos Kereskedelmi Szövetség, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén. Ennek előkészítése néhány hónapja tart már a Pénzügyminisztériumban. Az adócsökkentésnek két forrása van: az államháztartási kiadások további mérséklése és az adóalap szélesítése. Erőfeszítéseket tesznek a feketegazdaság „kifehérítésére” is. Ezt az adók csökkentése mellett az ellenőrzések - és ezeken keresztül - a szankciók szigorításával kívánják meg. Igyekeznek lezárni azokat a „kiskapukat”, amelyek révén eddig a költségvetéstől pénzt vontak el. A vállalkozókat segíti, hogy ’97-től megszüntetik a vámpótlékot. Ez 100 milliárd forint többletforrást jelenthet nekik. (Folytatás a 2. oldalon) Hillary Clinton Budapesten Budapestre érkezik Hillary Clinton, az Egyesült Államok elnökének felesége. A ma kezdődő háromnapos látogatása idején találkozik Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Horn Gyula miniszterelnökkel, nemzetiségi, nem kormányzati szervezeteket és egy egészség- ügyi intézményt keres fel. Elismerések az arra érdemes szakembereknek Szövetkezeti kitüntetések A 74. szövetkezeti nap alkalmából ünnepséget tartottak tegnap Budapesten, az Agro Hotelban. Az eseményen ezúttal is kitüntetéseket adtak át az arra érdemes szakembereknek. Megyénkből Szövetkezeti Emlékérem elismerésben részesült: Rátkai Józsefné nyugdíjas főkönyvelő (Mezőgazdasági Szövetkezet Füzesabony), Forgó János elnök (Rákóczi Termelő és Szolgáltató Szövetkezet Mátraderecske), Katona György elnök (Barátság Szövetkezet Detk), Juhász Éva pénzügyi osztályvezető (Agrárszövetkezet Tamaméra), Rozsnyai Élemérné adminisztrátor (Egri Csillagok Szövetkezet), Vasas Lajos nyugdíjas (Egri Csillagok Szövetkezet) és György Gáborné gazdasági igazgató (Mezőgazdasági Szövetkezet Hort). Jó választás volt Aki nem kapja meg, forduljon az adóhatósághoz Szeptembertől (adó)kártyajáték A megszűnő személyi szám helyett jövőre azonosító számmal bizonyíthatja mindenki, hogy a személyi jövedelemadót fizetők népes táborába tartozik. Az ezt tanúsító kis plasztikkártyács- kát szeptembertől postázza az adóhatóság. Ami jó, az népszerű is. A grafikon szerint az Internetet használók leginkább annak a Datanetnek az „országútján” száguldanak a világhálóra, amely partnerünk, az Agria- computer szolgáltató szerverét, és így a Hírlapot is láthatóvá teszi a határtalan világ számára. Tóth Zoltán, a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője szerint tartani lehet attól, hogy az APEH legkörültekintőbb munkája ellenére is bonyodalmakkal jár majd az adókártyák kiküldése. Mindenekelőtt azért, mert nem kevesebb, mint 7 millió adózóhoz kell eljuttatni a kártyákat, s ilyen mennyiségnél óhatatlanul előfordulhatnak hibák. A borítékokra a központi nyilvántartóban szereplő bejelentett állandó lakcím kerül. Természetszerűen előfordulhatnak téves adatok, hiszen az országban naponta átlagosan háromszázan halnak meg és mintegy kétezren változtatnak lakcímet, illetve nevet. S vajon hányán lehetnek, akik nem, vagy késve jelentik be az új adatokat? Gondok származhatnak abból is, hogy a küldeményeket nem ajánlott, hanem „sima” levélként viszi majd ki a postás. Ajánlottként ugyanis nagyon sokba kerülne a tengernyi levél szétküldése. Ha valaki nem kapná meg idejében, forduljon feltétlenül segítségért az adóhatóság ügyfélszolgálatához. Akár így, akár úgy, bizonyos, hogy december végéig mindenkinek hozzá kell jutnia a kártyához, hiszen 1997. január 1-jétől a munkahelyeken, illetve a kifizetőknél be kell azt mutatni. Valamennyi, adózással kapcsolatos dokumentumon is feltüntetendő az új adószám. Előfordulhat, hogy annak, aki nem mutatja be, megtagadják járandóságának kifizetését. Az APEH elnökhelyettese, Bokor Pál szerint nem kell visszaéléstől tartani, ha postázás közben vagy később véletlenül illetéktelen kezekbe kerülne kártyánk, hiszen az csakis a személyi igazolvánnyal együtt lesz érvényes. (n. zs.) Visszafogják a kenyér árát A megfizethető és biztonságos kenyérellátásról tárgyaltak pénteken délelőtt több minisztérium, a nagykereskedelmi láncok, a Magyar Pékek Ipartestülete és a Sütőipari Egyesülés képviselői. Mint Lakos László földművelésügyi miniszter elmondta: két nagy kereskedelmi lánc a megkötött szerződések alapján július 15. után is garantálni tudja, hogy a félbarna kenyér ára 75 forint lesz, és a fehér kenyérért sem kell többet fizetni kilónként 90 forintnál. A miniszter egyben annak a reményének adott hangot, hogy ezt az árat a többi kereskedő nagy része is követni fogja.